1967-ben az 1-es busz a MÁV Nagyállomástól – a Tanácsháza megállóhely érintésével – a Homokbányáig közlekedett, a következő megállóhelyek érintésével:[1]
MÁV Nagyállomás – Tanácsháza – Homokbánya:
MÁV Nagyállomás
MÁVAUT pályaudvar
Rendőrség
Szakszervezet
Tanácsháza
Gyógyszertár
Katona József Gimnázium
Lakatosipari Vállalat
Megyei Kórház
Kiskecskemét
Kullai megállóhely
Homokbánya
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
2008. március 1-jétől szabad- és munkaszüneti napokon a Noszlopy Gáspár parkból korábban 4.35, 5.00 órakor induló járatokat megszüntették,[2] június 14-től viszont – szintén szabad- és munkaszüneti napokon – a Noszlopy Gáspár parkból 4.35 órakor, a Homokbánya, kollégiumtól 4.55 órakor is indítottak autóbuszjáratokat.[3]
A nyomvonal a Homokbánya térségében – ahol új körforgalmakat építettek – 2009. január 1-jén megváltozott. Az autóbuszok az Izsáki útról nem kanyarodnak le a Téglás utcára, helyette az úgynevezett „Turbó körforgalmon” keresztül haladnak, megállnak a Kadafalvi úton (az Auchan közelében), majd a második körforgalmon keresztül közelítik meg a Homokbánya Kollégium végállomást. A Lestár Péter Szakközépiskola megállóhelyet a Vályogvető utca és az új, becsatlakozó út kereszteződésébe helyezték át. A járatok vissza irányban is ezen az útvonalon közlekednek. Ezzel egyidejűleg a 17-es buszvonal megszűnt, így a vonalon nőtt a járatsűrűség, iskolai előadási napokon napközben 15 perces követési időre.[4]
Vasútállomás vá. – Kodály Zoltán tér – Rákóczi út – Koháry István körút – Hornyik János körút – Széchenyi tér – Szilády Károly körút – Kölcsey utca – Petőfi Sándor utca – Dózsa György út – Izsáki út – Boróka utca – összekötő út – Vályogvető utca – Homokkő utca – Homokbánya Kollégium vá.
Homokbánya Kollégium vá. – Homokkő utca – Vályogvető utca – Téglás utca – Izsáki út – Dózsa György út – Petőfi Sándor utca – Dobó István körút – Batthyány utca – Katona József tér – Csányi János körút – Rákóczi út – Kodály Zoltán tér – Vasútállomás vá.