Vörösmoszatok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Vörösmoszatok
Ír moszat (Chondrus crispus)
Ír moszat (Chondrus crispus)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Alország: Vörös növények (Rhodoplantae)
Törzs: Vörösmoszatok (Rhodophyta)
Wettstein, 1901
Osztályok
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vörösmoszatok témájú kategóriát.

Vörösmoszatok Ernst Haeckel Kunstformen der Natur című könyvéből

A vörösmoszatok (Rhodophyta) a növények országába, azon belül a vörös növények alországába tartozó törzs. Korábban a protiszták országának törzseként tartották számon.

Közös sajátosságuk a zöld színanyagot, a klorofillt elnyomó vörös színanyagok jelenléte.

Elterjedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vörösmoszatoknak körülbelül 4000 ma élő faja van, ezek rendkívül változatosak lehetnek. A fajok nagy része tengeri, összesen mintegy 200 édesvízi fajuk ismert. Nagy részük trópusi elterjedésű, főként a Csendes-, és Indiai-óceánban honosak. Az egyéb területeken élő fajok száma kicsi, viszont ezek esetenként hatalmas méretű telepeket képesek létrehozni. Néhányuk a Kárpát-medencében is megtalálható. A vízimalom kerekének is tőlük van vörös „szakálla”.

Felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyrészt többsejtű, telepes testfelépítésű fajok tartoznak ide, kevés egysejtű is ismert. Telepük fonalas vagy lemezes, a legfejlettebb képviselőiknek levélszerű, szárszerű képleteik is lehetnek, ezek hínárnövényekhez hasonlítanak.[1]

Sem vegetatív, sem szaporítósejtjeik nem rendelkeznek csillós vagy ostoros alakkal. Sejtfaluk nyálkaanyagba ágyazott cellulózrostokból áll, a nyálka egyes fajokban akár a sejtfal 70%-át is kiteheti. A nyálkaanyag elsősorban poliszacharidokból, például agaragarból áll. Sejtjeik tartaléktápanyaga a citoplazmában elhelyezkedő florideakeményítő.

Kloroplasztiszuk elsődleges szimbiogenezissel jött létre, azonban bakteriális sejtfalát a cianobaktériumokkal ellentétben már elvesztette, így csupán kettős membránréteg határolja. A tilakoid membránok nem állnak kötegekbe, rajtuk fikocianin- és fikoeritrintartalmú fikobilinszemcsék találhatók. A fikoeritrin adja az alga vörös színét, elnyomva a klorofill zöldjét (és a fikocianin kékeszöld színét). A klorofill-a mellett karotin és xantofill segédpigmenteket is tartalmaz. A vörösmoszatok azonban nevüktől eltérően nem csak vörös pigmentet tartalmaznak, például a Brit-szigeteken élő édesvízi fajok nagy része olajzöld vagy kék színű, ezek közül csupán néhány fajnak vörös a színe.[1]

Szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életciklusuk rendszerint háromfázisú nemzedékváltakozásos (haplodiplonta), de néhány taxonnál előfordulhat két fázisú (haplonta) fejlődésmenet is.

A zigótából először a karposporofiton jön létre, ez fonalas szerkezetű gominoblasztikus telepet képez. A rajta található karposporangium hozza létre a karpospórákat, amelyekből aztán a szintén diploid tertasporofiton fejlődik (vagyis a karposporangium nem valódi sporangium, mivel spórái diploidok és nem a gametofiton fejlődik belőlük). A sporofiton hozza létre meiózissal a haploid spórákat, ezek négyesével állnak (innen a tertasporofiton elnevezés). A kiszabadult tetraspórákból fejlődik ki a gametofiton, amely az hím- és női ivarsejteket termeli. A női ivarsejt érdekes módon az embriós növényekhez hasonlóan a megtermékenyítés után is a gametofitonon marad, a karposporangium is itt fejlődik, ez azonban csak analógia, a vörösmoszatok nem állnak közvetlen filogenetikai rokonságban az embriós növényekkel.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zöld növényekkel közös fejlődési útról hamar levált csoportról van szó, mely egyértelműen monofiletikus. Korábban közvetlenül a cianobaktériumoktól (Cianobacteria) származtatták őket. Közös tulajdonságaik azonban csak konvergens jellegűek. A korábbi rendszerekben (például Soó Rezső, Hortobágyi Tibor) a vörösmoszatokat a moszatok rendszerének végére helyezték, mivel a legfejlettebb algáknak tartották őket. A barnamoszatok (Phaeophyceae) azonban anatómiailag és fejlődéstanilag is fejlettebb csoportnak tekinthetők.

A Saunders és Hommersand féle 2004-es rendszerezés az alábbi taxonokat különbözteti meg a vörösmoszatokon belül:[2]

Felhasználás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Enyhe hashajtóként (laxans), gyógyszertechnológiában emulzió-, tabletta-, kenőcselőállítás során, vagy laboratóriumi táptalaj (agaragar) készítéséhez. Hatóanyaguk az agaróz és agaropektin.

A Porphyra fajokat (elsősorban a Kelet-Ázsiában) magas fehérje-, vitamin-, és jódtartalmuk miatt élelmiszerként termesztik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Ács Éva – Kiss Keve Tihamér: Algológiai praktikum (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2004.)
  2. Assessing red algal supraordinal diversity and taxonomy in the context of contemporary systematic data