Vörösmoszatok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Vörösmoszatok
Ír moszat (Chondrus crispus)
Ír moszat (Chondrus crispus)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Alország: Vörös növények (Rhodoplantae)
Törzs: Vörösmoszatok (Rhodophyta)
Wettstein, 1901
Osztályok
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vörösmoszatok témájú kategóriát.

Vörösmoszatok Ernst Haeckel Kunstformen der Natur című könyvéből

A vörösmoszatok (Rhodophyta) a növények országába, azon belül a vörös növények alországába tartozó törzs. Korábban a protiszták országának törzseként tartották számon.

Közös sajátosságuk a zöld színanyagot, a klorofillt elnyomó vörös színanyagok jelenléte.

Elterjedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vörösmoszatoknak körülbelül 4000 ma élő faja van, ezek rendkívül változatosak lehetnek. A fajok nagy része tengeri, összesen mintegy 200 édesvízi fajuk ismert. Nagy részük trópusi elterjedésű, főként a Csendes-, és Indiai-óceánban honosak. Az egyéb területeken élő fajok száma kicsi, viszont ezek esetenként hatalmas méretű telepeket képesek létrehozni. Néhányuk a Kárpát-medencében is megtalálható. A vízimalom kerekének is tőlük van vörös „szakálla”.

Felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyrészt többsejtű, telepes testfelépítésű fajok tartoznak ide, kevés egysejtű is ismert. Telepük fonalas, lemezes, vagy hínárszerű lehet.

Sem vegetatív, sem szaporítósejtjeik nem rendelkeznek csillós vagy ostoros alakkal. Sejtfaluk nyálkaanyagba ágyazott cellulózrostokból áll, a nyálka egyes fajokban akár a sejtfal 70%-át is kiteheti. A nyálkaanyag elsősorban poliszacharidokból, például agaragarból áll. Sejtjeik tartaléktápanyaga a citoplazmában elhelyezkedő florideakeményítő.

Kloroplasztiszuk elsődleges szimbiogenezissel jött létre, azonban bakteriáls sejtfalát a cianobaktériumokkal ellentétben már elvesztette, így csupán kettős membránréteg határolja. A tilakoid membránok nem állnak kötegekbe, rajtuk fikocianin- és fikoeritrintartalmú fikobilinszemcsék találhatók. A fikoeritrin adja az alga vörös színét, elnyomva a klorofill zöldjét (és a fikocianin kékeszöld színét). A klorofill-a mellett karotin és xantofill segédpigmenteket is tartalmaz.

Szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életciklusuk rendszerint háromfázisú nemzedékváltakozásos (haplodiplonta), de néhány taxonnál előfordulhat két fázisú (haplonta) fejlődésmenet is.

A zigótából először a karposporofiton jön létre, ez fonalas szerkezetű gominoblasztikus telepet képez. A rajta található karposporangium hozza létre a karpospórákat, amelyekből aztán a szintén diploid tertasporofiton fejlődik (vagyis a karposporangium nem valódi sporangium, mivel spórái diploidok és nem a gametofiton fejlődik belőlük). A sporofiton hozza létre meiózissal a haploid spórákat, ezek négyesével állnak (innen a tertasporofiton elnevezés). A kiszabadult tetraspórákból fejlődik ki a gametofiton, amely az hím- és női ivarsejteket termeli. A női ivarsejt érdekes módon az embriós növényekhez hasonlóan a megtermékenyítés után is a gametofitonon marad, a karposporangium is itt fejlődik, ez azonban csak analógia, a vörösmoszatok nem állnak közvetlen filogenetikai rokonságban az embriós növényekkel.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zöld növényekkel közös fejlődési útról hamar levált csoportról van szó, mely egyértelműen monofiletikus. Korábban közvetlenül a cianobaktériumoktól (Cianobacteria) származtatták őket. Közös tulajdonságaik azonban csak konvergens jellegűek. A korábbi rendszerekben (például Soó Rezső, Hortobágyi Tibor) a vörösmoszatokat a moszatok rendszerének végére helyezték, mivel a legfejlettebb algáknak tartották őket. A barnamoszatok (Phaeophyceae) azonban anatómiailag és fejlődéstanilag is fejlettebb csoportnak tekinthetők.

A Saunders és Hommersand féle 2004-es rendszerezés az alábbi taxonokat különbözteti meg a vörösmoszatokon belül:[1]

Felhasználás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Enyhe hashajtóként (laxans), gyógyszertechnológiában emulzió-, tabletta-, kenőcselőállítás során, vagy laboratóriumi táptalaj (agaragar) készítéséhez. Hatóanyaguk az agaróz és agaropektin.

A Porphyra fajokat (elsősorban a Kelet-Ázsiában) magas fehérje-,vitamin-, és jódtartalmuk miatt élelmiszerként termesztik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]