Szivacsok
 |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
 | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: kambrium–holocén | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Osztályok | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szivacsok témájú médiaállományokat és Szivacsok témájú kategóriát. |
A szivacsok (vagy „pórusosok, ”Porifera vagy Spongiaria) az aljzathoz rögzült, gyakran telepeket alkotó vízi, legtöbbször tengeri állatok alkotta törzs. Testükön állandóan víz áramlik át. A differenciálódás első szakaszában vannak: nincsenek valódi szöveteik és szerveik, álszövetes állatok.
Testükben a központi űrbelet csatornarendszer köt össze a testfelszín likacsaival (a pórusokkal). A salakanyagokat egy nagy kivezető nyíláson ürítik ki. Szerves törmelékkel és apró élőlényekkel táplálkoznak. A tápanyagot a galléros ostoros sejtek hajtják be szervezetükbe, ahol azt amőbaszerű vándorsejtek viszik tovább. Testfaluk szilárd (mész-, kova- vagy spongin-) vázát a vázképző sejtek termelik. Ivartalanul (gyöngysarjképződéssel – gemmuláció) és ivarosan is képesek szaporodni.
Magyarországon a Balaton szivacsokban gazdag, megtalálhatók itt a törékeny, tavi, folyami és a balatoni szivacsok (Spongilla carteri balatonensis).
Származásuk, felépítésük
A szivacsok különültek el legelőször a többi taxontól az állatvilág törzsfáján úgy, hogy számos ősi jellegzetességet csak ők őriztek meg napjainkig. A soksejtű állatoknak ezt a legkezdetlegesebb testfelépítési formáját álszövetes testszerveződésnek nevezzük. Ennek lényege, hogy bár különböző típusú sejtjeik vannak, de ez a különbözőség nem végleges. A differenciálódás náluk még megfordítható, azaz ha a szükség úgy hozza, az egyes típusú sejtek képesek egymásba átalakulni. Megváltozott körülmények között bármelyik sejt bármely típusú működésre képes olyannyira, hogy az egyes sejtek még önállóan is életképesek. Az egyediség határai sem merevek még: ha két azonos fajba tartozó szivacsegyedet sejtjeire rázunk szét, majd összekeverjük a sejteket, akkor azok egy új, közös egyeddé állnak össze.
Rendszertani felosztásuk
A törzsbe az alábbi nagyobb csoportokat sorolják:
- Mészszivacsok (Calcarea) osztálya – egyes rendszertanok önálló törzsként tartják számon
- Kovaszivacsok (Silicispongiae) – egyes rendszertanok önálló törzsként tartják számon
- Üvegszivacsok vagy hatsugaras szivacsok (Hexactinellida) osztálya
- Kova–szaru szivacsok (Demospongiae) osztálya
Megjelenésük, felépítésük
1: gastrális üreg (spongocoel)
2: kivezető nyílás (osculum)
3: sugárcsatorna (radialis tubus)
4: ostorkamara ( különálló bevezető- (prosopyle) és a kivezetőnyílás (apopyle) csatornákkal)
5: póruscső (bemeneti pórus)
6: elágazó csatorna (bevezető nyílás)[1]
(Sárga: fedősejtek rétege, piros: galléros ostoros sejtek rétege, fehér terület: mesohyl réteg.)
A szivacsok teste átlyuggatott falú bögréhez hasonlít. Az oldalfal apró nyílásai a pórusok, a fenti nagy, szabad szemmel is látható pedig a kivezető avagy szájnyílás (osculum), a csésze belsejében az üreg az űrbél. A víz a és szerves törmelékek a pórusokon át jutnak az űrbélbe, majd a kivezető nyíláson át a külvilágba. A test tehát két sejtsorból áll.
A külső dermális réteg fő funkciója a védelem. Ez testfal a pinakoderma (pinacoderma), ami egy lapos sejtekből álló réteg — ezek a sejtek a pinakociták (pinacocyta). A pinakociták közé ékelődnek be a porociták (porocyta). Utóbbiak olyan hengerszerű, záródni és nyitódni képes sejtek, amelyek átérik az egész testfalat; ezeken jut be a víz a szivacsba. A középső, úgynevezett a mezohil réteg (mesohyl) viszonylag kevés sejtből áll, de azok annál változatosabbak. Alapállománya kocsonyás. Sejtjei az amőboid őssejtek, melyek totipotens sejtek, latin nevük az archeocyta, feladatuk az ivaros és ivartalan szaporodásban és a regenerációban van. Másik sejt a mesohyl rétegben az amőboid vázképző sejt, amely lehet sclerocita vagy spongiocita attól függően, hogy milyen vázelemeket termel. A váz lehet mész, kova vagy spongin váz. (A sclerocita hozza létre a mésztűket.) Ide tartoznak még az amöboid vándorsejtek, amelyek a táplálékszállítást végzik, valamint a galléros ostoros sejtek (choanocyták) amelyek a vízáramoltatást, és a táplálék vízből való felvételét látják el. A legbelső réteg pedig a gasztrális réteg, ahol az emésztésre specializálódott sejtek foglalnak helyet. A külső sejtek főleg védenek, a belsők főleg táplálékot vesznek fel, és ennek megfelelően felépítésük is kissé különbözik. A szivacsegyedek ritkán magányosak, leginkább telepeket alkotnak. A telepen látható lyukak a kisebb-nagyobb vízkivezető nyílások. Az egyed és a telep alakja nincs pontosan megszabva, a tapadási felszín és a vízáramlás befolyásolja, ezért aszimmetrikusak a szivacsok. Három fő szivacstípus az ascon, amely vékonytestű, egyszerű felépítésű (egyetlen ürege az űrbél), a sycon, melynek testében ún. sugárkamrák láthatók, és choanocyták csak ezek belsejében találhatók, és a leucon, mely a legbonyolultabb felépítésű szivacs, sugárkamrái több kisebb kamrára tagolódnak, és csak ezen pici kamrák belsejében találkozhatunk choanocytákkal.
Kültakarójuk
Vázuk építőanyaga lehet tisztán mész-, kova- vagy szaruváz, és állhat a váz vegyesen kova- és szarutűkből. Magyarországon csak kovaszaruszivacsok élnek, például a balatoni szivacs és az elágazó telepű tavi szivacs, melyek a nádszárak víz alatti részén szürkés, iszapszerű elágazó bevonatot képeznek. A tengerekben élő mosdószivacs a szaruszivacsokhoz tartozik. A mosakodáshoz alkalmas szivacsot úgy állítják elő, hogy a telepet kiveszik a vízből, néhány óra elteltével elpusztul, akkor tapossák, nyomkodják, majd mossák, hogy csak a vázanyag maradjon meg, ezután szárítják, fehérítik, fertőtlenítik, és így hozzák forgalomba.
Életmódjuk, élőhelyük
A kifejlett szivacsok helytülő (szesszilis) és szűrögető életet élnek, tehát nem ők mennek a táplálék után, hanem átáramoltatják magukon a vizet, és kiszűrik belőle a szükséges anyagokat. Lárváik azonban galléros ostoros sejtekből álló kis kolóniák, melyek aktívan úsznak a vízben.
Táplálkozásuk
Többnyire bomló, korhadó anyagokat szűrnek ki a vízből, és ezzel nagy szerepet játszanak a vizek tisztításában. A táplálékot a sejtek egyenként veszik fel és sejten belül emésztik, akárcsak az egysejtűek. A belső réteg sejtjei a félig használt táplálékot a külső réteg felé ürítik. A két sejtréteg között amőboid mozgással haladó vándorsejtek gondoskodnak a táplálék egyenletes szétosztásáról. A külső sejtréteg sejtjei az általuk kiürített táplálékot veszik fel.
Légzésük
A szivacsok minden sejtje egyénileg, diffúzióval lélegzik, akárcsak az egysejtűek.
Anyagszállításuk
A szivacsoknak nincs keringési rendszere. A táplálékot a vándorsejtek osztják el. Ha az egyed belső sejtjei az egyik oldalon több táplálékhoz jutnak, mint a másik oldalon, akkor a vándorsejtek az egyik oldali belső sejtréteg által ürített táplálékot átszállítják a másik oldalra.
Kiválasztásuk
A szivacsok minden sejtje külön-külön választja ki a bomlásterméket, amit a környezetbe vagy az űrbélbe ürít. A bomlástermékeket is az amőboid vándorsejtek szállítják.
Szaporodásuk
Ivaros szaporodás
Az egyed külső sejtrétegében legömbölyödött petesejtek és ostorral mozgó hímivarsejtek egyaránt képződnek, vagyis a szivacsok hímnősek. Nincsenek külön ivarsejtjeik, hanem az archeocyták alakulnak hím vagy női ivarsejtekké. Az ivarsejteket a telep vízbe üríti, ahol a hímivarsejtek kémiai ingerek hatására találják meg a petesejteket úgy, hogy az önnemzés nagyon ritka. A keletkező lárva egy ideig úszik, majd megtelepszik és új, helytülő szivacs lesz belőle.
Ivartalan szaporodás
Ivartalanul gemmulációval, azaz gyöngysarjképződéssel szaporodnak. Az anyaegyedből gemmulák, vagyis gyöngysarjak képződnek, majd az anyaállat szétesik, és a gyöngysarjak archeocytái hoznak létre új szivacstelepet. Édesvízi szivacsoknál ez a évnte ismétlődik, mert a telep ősszel elhal, és a telet csak a túlélőképletek vészelik át.
Felhasználásuk
Közhasználati cikként már az ókortól az Euspongia és Hippospongia nemek tisztított szaruvázai használatosak. Ezek begyűjtésére külön szakma alakult ki, a szivacshalászat. A halászok a szivacsokat főleg tavasszal gyűjtik, amikor a tenger csendes és az ég tiszta és a vízben a telepek jól látszanak. A szivacshalászok vagy a víz alá buknak és így gyűjtik össze vagy pedig hosszú villás rudak segítségével húzzák ki őket. Ezután megszabadítják az élő anyagtól és a bennük levő tisztátalanságoktól (homok, kagylók stb.). E célból többször vízben kimossák, kisajtolják, forró szódaoldattal, majd hígított sósavval mossák (a mész feloldása céljából), végül nátrium-tioszulfátból és sósavból készült oldatban fehérítik (a klórral fehérített szivacs porlós, hasznavehetetlen). Tisztítás és fehérítés után, hogy szebb alakúak legyenek, körülmetélik és színük, finomságuk szerint osztályozzák. A legfinomabb és legkeresettebb szivacs a levanti vagy szíriai, mely Szíriából, Kis-Ázsiából és a Földközi-tengerből származik. Váza tömött, sűrű, rugalmas és finom; szine sárgásfehér vagy világosbarna; pórusai kicsinyek. A 20. század elején lezajlott szivacsvészig ott is nagy tömegben élő ilyen fajtájú szivacsok gyűjtése révén vált híressé Szími szigetének szivacshalászata.[2] Keményebb vázú és barnás v. sárgásbarna színű és sok pórusú a görög v. zimocca-szivacs, mely a Görög-félszigetről, a kisázsiai és afrikai partvidékről ered. A Hippospongia-fajokból készítik a durva vázú, nagy-lyukú, barna színű lószivacsot, melyet lovak és istállók, padlók stb. mosására, táblatörlésre stb. használnak. A velencei szivacsnak sok kis lyuka van. Az antillai v. selyem-szivacs éppen oly finom, mint a levanti, de kevésbé tömött és kevésbé tartós. A bahamai szivacs oszlop alakú.[3]
Orvosi célokra a préselt vagy sajtolt szivacs (Spongia pressa) használatos. A magyar gyógyszerkönyvben is a hivatalos szerek közé van fölvéve. Gyógycélokra csak a legfinomabb likacsú féleséget használják; az Amerikából hozzánk kerülő durván likacsos lószivacsot csupán a szivacs-szén (Carbospongiae) előállítására használják. A préselt szivacsa leginkább a sebészetben és a nőgyógyászatban nyer alkalmazást; nedvszívó és erősen felduzzadó sajátságánál fogva természetes és kóros csatornajáratok (méhnyak stb.) mechanikus tágítására igen alkalmas. Hasonló alkalmazása van a viasszal impregnált szivacsnak (Spongia cerata) is, mely pálcikaalakokba van felvagdalva.[4][5]
Etimológia
A spongya szó már igen korán megtalálható írott forrásokban. Korabeli jelentése: szivacsfaj telepei vázából, illetőleg lyukacsos szerkezetű, a vizet magába szívó mosdó- és törlőeszköz. A szivacs szavunk újabb keletű, legkorábban 1828-ban tűnik fel: tengervízben, édesvízben gyakran telepesen élő, alacsonyabb rendű állatfajtát jelentett. Nyelvújítás kori származékszó: a szív igéből, “cs” képzővel alkották meg, csakúgy mint a gyutacs, dugacs vagy tömecs szavakat, melyekből csak egy-két szó maradt meg nyelvünkben. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században című könyvéből megtudhatjuk, hogy a fürdőszivacs, vagy spongya régebben is ismert volt.[4]
Rimay János, a magyar késő reneszánsz líra egyik legnagyobb alakja, Balassi Bálint pajtása az 1600-as évek első negyedében többször megjárta követségben Konstantinápolyt, ahol egyebek közt spongyát is vásárolt. Thurzó György (akinek a források szerint 1602-ben már saját magánfürdője volt) levelezésében is felbukkan a spondia szó. Az 1600-as évek vége felé, a hédervári várban Thököly Imre is használta a fürdőszivacsot.[6]
Jegyzetek
- ↑ Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa - Szivacsok (MEK) alapján
- ↑ Davies 109. oldal
- ↑ Révai nagy lexikona XVII. kötet, 654. oldal "Szivacsok" (1911-1935)
- ↑ a b Csiffáry Gabriella: Tisztálkodási eszközök - Mosdószivacs (Euspongia officinalis L.)
- ↑ Bokor József (szerk.). SSzivacsok, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2012. december 4.
- ↑ Csiffáry Gabriella: Régi magyar fürdővilág[halott link]
Források
- ↑ Davies: Davies, Paul Harcourt. Rodosz. Békéscsaba: Booklands 2000. 978 963 9613 40 9 (2006)
