Szerkesztő:Szabo janos 1974/Az 1944. augusztus 23-i államcsiny

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mihai király,az 1944-es kiugrás fő támogatoja

1944. augusztus 23-i államcsíny-nek nevezzük azt az eseménysorozatot amikor l Mihai román király 1944 augusztus 23-án leváltotta és letartoztatta Ion Antonescu Államvezető-miniszterelnököt,elrendelte a Tengelyhatalmakkal valo együttmüködés azonnali beszüntetését , utasitást adott a Szövetséges Hatalmakkal valo fegyverszüneti tárgyalások megkezdésére és a Szovjetunionak adandó katonai segitségnyujtásra.

Ez a cselekmény véget vetett annak a rezsimnek, amelyet Ion Antonescu 1940 - ben puccsal hozott létre, "államvezetőnek" nevezte ki magát, és uralkodoi jogköröket bitorolt el. Az Antonescu-rezsim katonai diktatúra volt, [1] szövetkezett a tengelyhatalmakkal és egy olyan háborúba sodorta az országot, amely végül katasztrofális volt Romániára nézve. Nem volt hajlandó engedni a kiralynak, mikor az arra kérte ,hogy kössön fegyverszünetet a Szovjetunióval és áljon át a Szövetségesek oldalára

A Vörös Hadsereg 1944 márciusában megszállta Románia északkeleti részét (a front a Cernăuți – Botoșani – Iași – Chișinău – Tighina vonalon huzodott), így a tengelyhatalmaktól való elszakadás és a Szovjetunióval megkötendő fegyversszünet sürgős és létfontosságú szükségletté vált. A szovjet kormány tárgyalást folytatott a Stockholmban tartozkodó román ellenzékkel.Alexandra Kolontay szovjet megbizott azt üzente Frederic Nanu román nagykövettel hogy szeptemberbe újra inditják az offenzivát ha Romania továbbra is fenntartja az együttmüködést a Tengelyhatalmakkal.Az augusztus 23.-i kiugrást a király támogatásával a demokratikus pártok(liber-lis,paraszt,szociál-demokrata és kommunista) szövetségéből alakult Nemzeti Demokrata Tömb szervezte meg olyan magasrangu katonatisztek közremüködésével mint Constantin Sanatescu,Aurel Aldea,Ion Negulescu stb.

Közvetlenül Ion Antonescu elbocsátása és letartóztatása után Románia kilépett a Tengelyhatalmakkal kötött szövetségből, bejelentette a Szövetségesek ellen folytatott harci cselekmények egyoldalú beszüntetését, ugyanakkor hadat üzent Németországnak és Magyarországnak . [1] [2] Ezt követően 1944 Moszkvában aláírták a fegyverszüneti egyezményt egyrészt az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Szovjetunió kormánya,másrészt a román kormány részéről. Meghatározták a Románia politikáját szabályozó irányvonalakat, valamint a Szovjetuniónak 300 millió dollár értékű hat év alatt anyagi javakban kifizetendő háborus jóvátételt . Az 1944.-i kiugrás másik következménye az volt, hogy Észak-Erdély visszakerült Romániához , Déldobrudzsa(Cadrilater) maradt Bulgáriánál,Beszarábiát és Északbukovinát pedig a Szovjetúnió tarthatta meg.Az 1944 augusztus 23.-i kiugrás felgyorsitotta a Szövetséges csapatok előrenyomulását Németország határai fele ,a román hadsereg pedig együtt menetelt velük Magyarországon keresztül Csehszlovákiáig.


Antonescu (jobbra) szövetkezett Németországgal Besszarábia és Észak-Bukovina visszaszerzéséért; ígérete, hogy a végsőkig kitart a náci Németország mellett, azonban megakadályozta abban, hogy „kizárólag országa érdekeivel” foglalkozzon, ahogyan azt Hitlernek kijelentette Berchtesgadenben.

Részletesenn[szerkesztés]

A második Iasi-Chisinau offenzíva.

1940 ben ll Karoly német és szovjet nyomásra kénytelen volt az ország bizonyos területeiről lemondani.Észak -

Erdélyt Magyarorsz

ágnak, Beszarábiat és Észak Bukovinat a Szovjetuniónak, Déldobrudzsát pedig Bulgáriának kellett átadnia.A népszerütlenné vált király Ion Antonescu németbarát tábornokot nevezte ki miniszterelnöknek Az Antonescu-kormány megalakulását követő napon a király kénytelen volt lemondani a tronról fia Mihaijavára ő maga pedig egy különvonattal Svájcba emigrált [3] . Az alkotmányt felfüggesztették, a parlamentet feloszlatták [4] és a király alkotmányos hatalmának egy részét Ion Antonescu [5] vette át, aki marsallá léptette elő saját magát és Hitler mintájára felvette az "Államvezető cimet. Antonescu tehát uralkodói jogkörrel rendelkezett a kormány élén, megerősítve pozícióját a vasgardista lázadás leverése után, 1941 júniusában az antonescu kormány a tengelyhatalmak oldalán és a Szovjetunió ellen lépett be a háborúba azzal a céllal, hogy visszaszerezze az általa elcsatolt területeket, amit el is ért. Ezt követően azonban a történelmi pártok tiltakozása ellenére Antonescu folytatta előrenyomulását a szovjet területen, a Dnyeszter folyótól keletre, elfoglalva a Dnyeszter és a Bug közötti területet a mai Transznisztriát.Ezt a területet egyfajta megsemmisitőtábornak használták.Ide deportálták a rendszer politikai ellenfeleit,nemkivánatos vagy dekadensnek minősitett művészeket, zsidók százezreites és több ezer romát.

Iuliu Maniu, a Nemzeti Parasztpárt vezetője tárgyalásokat folytatott Románia háborúból való kilépéséről, és együttműködött a királlyal az antonescu-diktatúra megdöntésében.

A sztálingrádi csata után azonban a szovjet hadsereg elkezdett előrenyomulni, és 1944 márciusára elérte Románia területét. 1944 márciusa és augusztusa között a keleti front megállt a Chisinau – Iasi – Târgu Frumos vonalon.

Események[szerkesztés]

A hatalomból kizárt, de még az Antonescu-diktatúra idején is működő történelmi pártok Iuliu Maniu Ankarába és Kairóba küldött megbízottjain (például Barbu Știrbei ) keresztül kapcsolatot tartottak fenn a szövetségesekkel és tárgyaltak velük. Ugyanakkor a sztálingrádi csata után Antonescu kormánya Frederic Nanu révén néhány tárgyalást folytatott Aleksandra Kollontaival, a stockholmi szovjet képviselővel is. A Maniu képviselőivel folytatott tárgyalásokon a szövetségesek Sztálin kérésére azt a feltételt szabták, hogy a kommunistákat is vonják be egy esetleges új kormányba. [6]

1944 marcius23 án, amikor Ion Antonescu hivatalos látogatáson volt Németországban, Mihai király Constantin Sănătescu tábornokot küldte, hogy kerdezze meg azokat a hadügyminisztériumhoz és a vezérkarhoz tartozó tiszteket, akikről velelmezhető, hogy Antonescu ellenfelei , hajlandóak lennének-e támogatni egy a marsall elleni puccsot, de az eredmény kiábrándító volt. Még nem jött el a puccs ideje. [7]

Néhány nappal később egy Antonescuval elfogyasztott munkaebéd során Mihai király rájött, hogy nincs értelme a kormányfőt meggyőzni az ország külső irányultságának megváltoztatásának lehetőségéről. A szövetségesek megadási ultimátumot küldtek Romániának.Ennek kapcsánn a király arra kérte a politikai vezetőket, hogy emeljenek szót a béke mellett. Ebben az esetben nyilvánosan kérni fogja Antonescu lemondását. [8] Ez azonban nem történt meg, és a kiábrándult király számára világossá vált , hogy Antonescu megbuktatásához szüksége van a hadseregre, amely az 1944 májusi sănătescui felmérést követően még nem látta elérkezettnek az időt. [8]

1944 augusztusában Mihai király ugy érezte eljött a megfelelő pillanat a puccsra, mivel Németország kivonta a Gross Deutschland harckocsihadosztályt a román frontról, látván, hogy a szovjet hadsereg már több hónapja újra összevonta csapatait a frontvonalon, és bármelyik pillanatban indulhatott egy nagy támadás. [9] A német titkosszolgálat és titkosrendőrség gyanakodni kezdett . Elena anyakirálynét a Gestapo kihallgatta ,de ő nem árulta el, hogy tudott fia terveiről. A király hogy elterelje a gyanút , augusztus 16. és 18. között vadászni indult, és a következő két napot diszkrét várakozassal töltotte , Sinaián . [10]

Augusztus 20-án érte el a királyt a hír, hogy az oroszok megindították a Jászvásár-kisinyov hadműveletet, ezért a Lincoln autójával Bukarestbe hajtott Mircea Ionnițiu titkár, Emilian Ionescu szárnysegéd és Gheorghe Mihail tábornok-katonai tanácsadó kíséretében. t. [11] Az Új Házban a király megbeszélést folytatott a katonai vezetőkkel, akik a puccs mellett szóltak; köztük volt Dumitru Dămăceanu ezredes, a bukaresti helyőrség parancsnoka. [12] Constantin Sănătescu, Ioan Mocsony-Stârcea, Grigore Niculescu-Buzești, Mircea Ionnițiu, Gheorghe Mihail és Aurel Aldea tábornok is részt vett a találkozón. Dămăceanut arról kérdezték, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy csapatokat gyűjtsön a város stratégiai pontjainak elfoglalásához, és azt válaszolta, hogy öt napra van szüksége, a puccs időpontját ennek megfelelően augusztus 26-ra tűzték ki. [13]

Maitland Wilson brit tábornok (középen), a szövetségesek kairói főparancsnokságának vezetője, akinek Mihai király augusztus 21-22-i távirata szólt.

Augusztus 21-én este megbeszélésre került sor a politikai vezetőkkel ( Iuliu Maniu, Constantin IC Brătianu (Dinu), Titel Petrescu és Lucrețiu Pătrășcanu ), amelyen a résztvevők megegyeztek az előző este kialakított tervben. A király Maniut és Pătrășcanut bízta meg azzal, hogy augusztus 23-ig állítsák össze az új kormány miniszteri listáját. [14] A találkozó során a politikai képviselők csoportja jóváhagyta a Maitland Wilson brit tábornok által vezetett szövetségesek kairói főparancsnokságának küldött távirat szövegét. A táviratban azt kérték,hogy a főváros északi részén ( a Băneasa repülőtértől északra)levő német egységek és a magyar és jugoszláviai határon lévő vasúti központok egyidejű bombázásával támogassák a puccsot. Mocsoni-Styrcea, aki a Külügyminisztérium tisztviselője volt, még aznap este elment Snagovba, a minisztérium központjába, ahol az éjszakát az összeesküvők két Ankarába küldött táviratának titkosításával töltötte .A biztonság kedvéért a táviratok továbbítása kétféle módon ,( egyik Ankarán,a másik egy Iuliu Maniu tulajdonában lévő adó-vevőn keresztül),történt. Augusztus 22-én reggel, mielőtt visszatért Bukarestbe, úgy döntött, hogy úszik egyet a a tóban, és találkozott a minisztérium főtitkárával, Davidescuval, aki közölte vele, hogy Antonescu még aznap este visszatér a frontról, de másnap már távozik is Bukarestből, ami keresztül húzta volna volna a számitásaikat. [14] Ennek tudatába , a király sürgősen áthelyezte a dátumot augusztus 23-ra, anélkül, hogy a politikai vezetőkkel egyeztetett volna. [15]

Antonescu letartóztatása[szerkesztés]

A bukaresti királyi palota (fotó 1941-ből) az a hely, ahol az Antonescu-rezsim kulcsfiguráit letartóztatták, és ahol a király megalakította az új kormányt. Ion Antonescut és Mihai Antonescut korábban letartóztatták, és a Casa Nouă- ban őrizték őket, a palota szomszédságában lévő villában, amelyet a következő napokban a német bombázások elpusztítottak.

1944. augusztus 23-án Ion Antonescu kihalgatásra jelentkezett a királynál 16 órakor. Mihai Antonescu a marsall bizalmasa és külügyminisztere külön audienciát kapott 15:30-kor. [16] A királlyal folytatott, több mint egy órán át tartó megbeszélésen Ion Antonescu részletesen bemutatta a front helyzetét, és közölte, hogy csak Hitler beleegyezésével köti meg a fegyverszünetet, de a háborúból való kilépésröl hallani sem akart [17] mivel, hogy „tiszti becsületszavát adta Adolf Hitlernek ”, hogy a végsőkig kitart mellette. A király kénytelen volt a megbeszélt jelszót használni: „Ha a dolgok így,állnak akkor nincs mit tenni! ” Erre belépett Emilian Ionescu ezredes négy katonával, akik letartóztatták a marsallt és Mihai Antonescut. Ion Antonescut Mihai Antonescuval együtt átadták Emil Bodnăraș- nak, a "Hazafias Gárda" nevű fegyveres munkáscsoport vezetőjének, aki áthelyezte őket egy konspirácios lakasba a bukaresti Vatra Luminoasă negyedben. Más elbocsátott minisztereket is a Vatra Luminoasă-i házba vittek: Constantin Pantazi tábornokot a védelmi minisztert, Dumitru Popescu tábornokot a belügyminisztert, Constantin Vasiliu tábornokot, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát és Mircea Elefterescu ezredest, Bukarest rendőrfőkapitányát. [16] Eugen Cristescut, az Állambiztonság(Siguranta)vezetőjét néhány nap múlva tartóztatták le. Augusztus 31-én, a szovjet csapatok Bukarestbe való bevonulása után, Bodnaraș átadta a letartóztatott minisztereket Tevcenkov altábornagynak és Nyikolaj Burenin vezérőrnagynak, a bukaresti szovjet csapatok parancsnokának..

1944 augusztus 23.-án délután a Királyi Palotába hivták a demokratikus pártok vezetőit, Constantin IC Brătianut, Iuliu Maniut és Constantin Titel-Petrescut, valamint a kommunista párt kapcsolattartójának tekintett Lucrețiu Pătrășcanut . Az első hármat nem találták sehol (nem számítottak arra, hogy három nappal előbbre hozzák a puccsot), igy elsőként Pătrășcanu érkezett a palotában. Miután az új kormányt már Mihai király bizalmi emberei alkották,a politikai pártok vezetői tárca nélküli miniszteri posztot kaptak a kormányban. Mivel a király és Maniu által felkészített fegyveresek sem voltak elérhetőek, az egyetlen milícia, amely a letartóztatottakat őrizhette, az Emil Bodnăraș által szervezett kommunistáké volt.Ezt a tényt a későbbi kommunista propaganda [18] is kihasználta azt terjesztve, hogy a puccsban a kommunista párt játszotta a vezető szerepet.

A király este 8 óra előtt mikrofonba mondotta egy beszédet, amelyet este 10 órakor sugároztak a rádióban, amelyben bejelentette a kormányváltást és a Szövetségesekhez való átállást. A királlyal való szolidaritás általános volt, minden fontos tiszt az ő oldalán állt. Miután a beszéd lement a rádióban, az utca népe lelkes és örömteli tüntetéseket rendezett. [19]

Az 1990-es években napvilágra került egy dokumentum, amiről az augusztus 23-án szolgálatot teljesítő Gheorghe Teodorescu, a királyi palotaőrség kapitánya azt állította, hogy Ion Antonescu írta aznap, közvetlenül letartóztatása után. Antonescu kijelentette, hogy elvileg nem ellenzi a háborúból való kilépést, de elutasította azt, a Szovjetunióval kötendő fegyverszünet nehéz feltételeivel érvelve (Besszarábia és Észak-Bukovina átadása, a szovjet megszállás, meg nem határozott jóvátétel fizetése), valamint (legfontosabb) azzal, hogy teljes mértékben megtagadta, hogy fegyvert fordítson a náci Németország ellen. Ezt a fő érvnek tekintik, és ezt a többi résztvevő is így értelmezi. A dokumentum az 1989-es romániai forradalom után jelent meg a Românul című nacionalista újságban, amelyet Antonescu rehabilitációját követelő körök adtak ki. Számos korabeli dokumentum és más nacionalista történészek munkáinak antológiájában szerepelt, de nem nyert olyan mértékbe teret hogy a szakértök bármilyen formába felülbirálják az eseményeket [20]

Románia térképe 1944 augusztus 23.-án. [21]

21 óra körül megérkezett a palotába Manfred von Killinger német nagykövet, aki úgy tűnt, pontos információval rendelkezik az eseményekről. Hogy időt nyerjen, a király tagadott, és azt mondta neki, hogy Antonescu szabadlábon van . A német csapatok másnap bmbázni kezdék Bukarestet , megsemmisítve a királyi palota egy részét és a teljes Új Házat . Mihai király azonban az anyakirálynővel együtt az olténiai Dobrițán keresett menedéket.

A Bukarestben jelenlévő román újoncok csapatai ellenálltak a német bombázásoknak és támadásoknak ( lásdBăneasa híd ),az amerikai légierő segitségével aki viszont a németek állásait bombázta.

A román hadseregnek az egykori szövetséges, a Wehrmacht ellen kellett harcolnia. Augusztus 28-ra megtisztították a Fővárost és környékét a németektől, augusztus 31-re pedig a többi területet; becslések szerint 56 000 német katona esett fogságba. Ez idő alatt a Vörös Hadsereg megkezdte az előrenyomulást Románia területén (augusztus 30-31-én érkeztek meg Bukarestbe).Romániát még mindig ellenséges területként kezelték, és ennek megfelelően viselkedtek. Fegyvereket, lőszert és anyagi javakat koboztak el- köztulajdont és magántulajdont egyaránt-, több ezer román katona és tiszt került fogságba. Augusztus 23-tól azonban Románia megszünt hadszíntérnek lenni. Formálisan a román-szovjet fegyverszünet aláírására 1944 szeptember12.én kerűlt sor.

A náci Németország a román kormány megdöntésére, az ország visszaállítására a tengely oldalára, és a Vörös Hadsereg előrenyomulásának megállítására megszervezte a Regulus hadműveletet.

Következmények[szerkesztés]

A Vörös Hadsereg egy héttel az események után bevonult Bukarestbe. A várost a németek alól felszabaditva találták, a román hadsereget készen arra hogy az ők oldalukon harcoljon, és egy kormányt, amely hajlandó volt a szövetségesük lenni.

Románia vezetése[szerkesztés]

Ion Antonescu elbocsátása és letartóztatása után Constantin Sănătescu tábornokot bízták meg azzal, hogy a demokratikus pártok képviselőivel, néhány kommunista politikussal és hadsereg tisztjeivel alakítson kormányt . Ez a kormány kötötte meg a fegyverszünetet a Szovjetunióval, amellyben háborús jóvátétel fizetésére kötelezte magát, elismerte a keleti területi veszteségeket, és fontos funkciókat adott a kommunistáknak. A szovjet hadsereg elfoglalta egész Romániát, augusztus 31-én bevonult Bukarestbe, ha bár eleinte román katonák és tisztek kerültek fogságba, végül elfogadták a román királyi hadsereg együttműködését annak érdekében hogy legyőzzék a Náci Németországot. A román hadsereg visszahódította Észak-Erdélyt, és felszabaditotta Magyarországot (elfoglalván Budapestet) és Csehszlovákiát .

A szovjet hadsereg bevonulása Bukarestbe. (1944. augusztus 30.)

Katonai méltóságok, mint például Alan Brooke , a brit birodalmi vezérkar vezetője kijelentik, hogy az 1944. augusztus 23-i puccs révén Románia megnyitotta a Balkán kapuit a szovjet hadsereg előtt, és hozzájárult a régio felszabadításához. Hat hónappal lerövidítette a háborút, és ezzel több százezer életet megkímélt. [22] Johannes Friessner tábornok, a „Dél” német hadseregcsoport akkori parancsnoka ugyanezeket a tényeket [23], Románia Birodalommal szembeni kötelezettségvállalásainak „elárulásaként” itéli meg. [24] Ion Antonescu védelmezői [25] azt állítják, hogy ha Románia ellenállt volna, és ha Mihai király megvárta volna, hogy Antonescu marsall megkösse a fegyverszünetet, akkor az angol-amerikai szövetségesek mélyebbre hatolhattak volna Európa keleti részébe, megakadályozván, hogy a Szovjetunió fölénybe kerüljön. De ez a vélemény nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy abban a pillanatban a második Jászvásár-Kisinov offenzíva zajlott, tehát

,Románia néhány héten belüli teljes megszállása minden esetben elkerülhetetlen volt, akár harcoló ellenséges országként (pl. Magyarország), akár fegyverszünetet kérő legyőzött ellenségként (mint Bulgária), vagy szövetséges országként (mint Lengyelország). Az 1944.-es októberi moszkvai „Tolsztoj” konferencián az európai befolyási övezetek elosztásakor nem vették figyelembe az egyes országok hozzáállását (a jaltai konferencia ennek az elosztásnak csak a hivatalos kihirdetése volt.Még ha a nyugati seregek mélyebbre hatoltak volna is , Románia nem került volna a hadműveleti körükbe,hiszen Kelet-Európa összes országa közül a legkeletibb, a szovjetek által elsőként meghódított és megszállt ország volt. [26]

Romániának – egész Kelet-Európával együtt – az egyetlen esélye, hogy ne kerüljön be a szovjet befolyás övezetébe, már 1943 telén, a teheráni konferencián szertefoszlott, ahol Churchill ingatag helyzetbe került.,és hogy legalább Görögországot a brit befolyási övezetben tartsa, az összes többi kelet-európai országot fel kellett adnia, [27] ugyanis amikor az olaszok kivonultak a Dodekanészoszból (1943 őszén), az amerikaiak nem voltak hajlandók segíteni a briteknek ennek visszahoditásában , így a britek vereséget szenvedtek a németektől, elveszítetvén a balkáni partraszállás lehetőségét. [28] Románia és szomszédai sorsának megpecsételésében fontos szerepet játszott Roosevelt tanácsadója, Harry Hopkins.A feltételezhetően szovjet befolyás alatt álló Hopkins meggyőzte Rooseveltet, hogy semmiképpen ne részesítse előnyben a brit balkáni partraszállást

Közvetlenül letartóztatása után Antonescu marsalt bebörtönözték az Uj Ház első emeletének egyik páncélozott szobájába, más közeli munkatársaival együtt, akiket ebből a célból hívtak a palotába . Reggel, miután a király elhagyta a palotát, hogy Olténiába meneküljön, Emil Bodnăraș kommunista gárdistái az új hatóságok jóváhagyása nélkül átvették a marsallt , és elvitték a Vatra Luminosă negyedbe a párt egyik konspirativ lakásába.A lakás Bodnaras barátnőjének tulajdonában állt. Később, augusztus 31- én, azon a napon, amikor a szovjet hadsereg bevonult Bukarestbe, átadták Burenin orosz tábornoknak. A marsallt körülbelül másfél évig tartották fogságban a Szovjetunióban. A nürnbergi perben nem állították bíróság elé. Később Antonescut Romániába hurcolták, és a bukaresti Népbíróság koncepcios perbe elitélte. Bár kérhetett volna királyi kegyelmet, a marsall nem volt hajlandó aláírni az ügyvédje által készített kegyelmi kérvényt, nehogy az uralkodó politikai patthelyzetbe kerüljön (a királyt náci rokonszenvvel vádolták volna, ha kegyelmet ad vagy a hazaszeretet hiányával ha elutasitja, ). Antonescu marsalt halálra ítélték és kivégezték 1946. június 1- jén a jilavai börtön mellett. [29] [30]

Ion Antonescu marsall védői azzal érvelnek, hogy sorsa a háború után igazságtalan volt Carl Mannerheim finn marsall sorsához képest. [31] A Mannerheimmel való párhuzam nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy amig az utóbbi a nácik határozott követelése ellenére leállította a finn támadást a németekkel együtt, anélkül, hogy megpróbálta volna meghódítani Murmanszkot, , és a finn hadseregnek sem adott parancsot soha civilek meggyilkolására,addig Antonescu a román hadsereget Sztálingrádba küldte, és különbségtétel nélkül egy egész kisebbséget, civilek százezreit (beleértve a gyerekeket, nőket, időseket, békés hívőket) azzal vádolt, hogy mindannyian "kommunisták és a nemzet ellenségei vagy élősködői ", elrendelte a "föld megtisztítását" az odesszai mészárlás és a romániai holokauszt révén (ami súlyosan és végérvényesen lerontotta Románia nemzetközi megítélését). [32] Robert Paxton amerikai történész és politológus úgy véli, hogy Ion Antonescu nem hasonlítható Carl Mannerheimhez, sokkal inkább Philippe Pétain marsallhoz, aki Vichyből vezette a némtbarát francia bábállamot . [33]

Mihai király[szerkesztés]

1945. március 6. után Románia kormányait a kommunisták uralták, Moszkva kényszerítette rá a szovjet hadsereg segítségével. Mihai király nem tudott ellenállni, mivel a szovjetek akadálynak tekintették a kommunista rezsim létrehozására irányuló terveik előtt. Így bár a Szovjetunió táviratban kifejezte elégedettségét a romániai eseményekkel kapcsolatban, és a királyt a Győzelem Renddel (a legmagasabb szovjet katonai kitüntetéssel) tüntette ki, 1947 ben lemondásra kénszeritették és el kellett hagynia a hazáját amit a kommunisták népköztérsaságnak kiáltottak ki.

  1. ↑ a b Michael. Encyclopaedia Britannica
  2. ↑ Szabo janos 1974/Az 1944. augusztus 23-i államcsiny a Google Könyvekben, Steven D. Roper, Harwood Academic, 2000.
  3. ↑ Decretul 3054 din 6 septembrie 1940, în „Monitorul Oficial” nr. 206 bis (Giurescu 1999, p. 65)
  4. ↑ Decretul nr. 3052 din 5 septembrie 1940, în „Monitorul Oficial” nr. 205 din 5 sept 1940 (Giurescu 1999, p. 65)
  5. ↑ Regele rămânea „capul armatei” (Decretul 3053), dar Antonescu insista, în fața Consiliului de Miniștri întrunit la 7 septembrie, de a fi înștiințat de oricine are acces la rege (Giurescu 1999, p. 65), în încercarea de a-l izola pe suveran.
  6. ↑ Deletant 2010, p. 47
  7. ↑ Gould Lee 1998
  8. ↑ a b Gould Lee 1998, p. 100
  9. ↑ Gould Lee 1998, p. 103
  10. ↑ Gould Lee 1998
  11. ↑ Gould Lee 1998, p. 104
  12. ↑ Gould Lee 1998
  13. ↑ Porter 2005, p. 103
  14. ↑ a b Porter 2005, p. 104
  15. ↑ Porter 2005, p. 104-105
  16. ↑ a b Dennis Deletant, Teroarea comunistă în România.
  17. ↑ 23 august 1944. Relatarea generalului Constantin Sănătescu. Historia, Hiba: Érvénytelen idő. [2012. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 23.)
  18. ↑ Deletant 2010
  19. ↑ Ciobanu 1991, p. 24
  20. ↑ 23 August: varianta Mareșalului Ion Antonescu. Aventura unui document.. [2017. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 8.)
  21. ↑ După Ștefan Pascu (dir.), Atlas pentru Istoria României, ed.
  22. ↑ Winston Churchill, The Second World War, Bantam Books, New York 1977
  23. ↑ Documents on German foreign policy 1938-1945, Her Majesty’s stationary office, Londra 1956
  24. ↑ Johannes Frießner : Verratene Schlachten, die Tragödie der deutschen Wehrmacht in Rumänien („Bătălii trădate, tragedia Wehrmachtului în România”), editura Holsten-Verlag, Leinen 1956.
  25. ↑ Nicolae Baciu, Agonia României, 1944 – 1948, dosarele secrete, ed.
  26. ↑ Alexandru Duțu, Mihai Retegan, Marian Ștefan, România în al doilea război mondial în « Magazin istoric », iunie 1991, p. 35-39.
  27. ↑ Christian Destremau, Le Moyen-Orient pendant la Seconde Guerre mondiale („Orientul mijlociu în cel de-Al doilea război mondial”), editura Perrin, Paris 2011, p. 394.
  28. ↑ Pascal Boniface, Le grand livre de la géopolitique : les relations internationales depuis 1945 - Défis, conflits, tendances, problématiques, ed.
  29. ↑ Mircea Ciobanu - Convorbiri cu Mihai I al României, Editura Humanitas, 2008
  30. ↑ Mircea Ionnițiu - Amintiri și reflecțiuni, Editura Enciclopedică, 1993
  31. ↑ Nicolae Baciu, Agonia României, 1944 – 1948, dosarele secrete, ed.
  32. ↑ Matatias Carp: Cartea neagră: suferințele evreilor din România: 1940—1944, vol.
  33. ↑ Robert Paxton, „Vichy France : Old Guard and New Order, 1940-1944”, editura Seuil, Paris 1973 și 1999, ISBN 978-2-02-039210-5, .
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Szabo_janos_1974/Az_1944._augusztus_23-i_államcsiny&oldid=26854196”