Szibin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Sibinj szócikkből átirányítva)
Szibin (Sibinj)
A Keresztelő Szent János plébániatemplom.
A Keresztelő Szent János plébániatemplom.
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeBród-Szávamente
KözségSzibin
Jogállásközség
PolgármesterJosip Pavić (HKS)
Irányítószám35252
Körzethívószám(+385) 35
Népesség
Teljes népesség5730 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság115 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 11′ 22″, k. h. 17° 54′ 29″Koordináták: é. sz. 45° 11′ 22″, k. h. 17° 54′ 29″
Szibin weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szibin témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szibin (horvátul: Sibinj) falu és község Horvátországban, Bród-Szávamente megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Bródtól 8 km-re nyugatra, Pozsegától légvonalban 24, közúton 31 km-re délkeletre, Szlavónia középső részén, a Dilj-hegység déli nyúlványai és a Szávamenti-síkság találkozásánál, a Bródról Újgradiskára menő út mentén fekszik. Itt halad át az A3-as (Zágráb-Lipovac) autópálya és a Zágráb-Vinkovci vasútvonal is. A településen három patak (Kapljarevac-Petnja, Kikovac, Dubski) folyik át, melyek a Dilj-hegység területén erednek és itt található az erdőkkel övezett Petnja mesterséges tó is. Éghajlata kontinentális, az uralkodó szélirány nyugati. Az évi középhőmérséklet 11,3 °C, az éves csapadékmennyiség 870 mm körüli.

A község települései[szerkesztés]

A községhez Bartolovci, Bercsin, Čelikovići, Gornji Andrijevci, Grgurevići, Grižići, Gromačnik, Jakačina Mala, Ravan, Szibin, Slobodnica és Završje települések tartoznak.

Története[szerkesztés]

A települést neve a középkorban még nem bukkan fel írásos forrásban. Területe a templomosok borostyáni uradalmához tartozott, melynek birtokközpontja Borostyán (Briščana na Petnji) kolostora volt, melyet történészek a mai Szibin területére tesznek. A török 1536-ban szállta meg ezt a vidéket. Szibin keletkezését a török korra tehetjük, de akkori lakossága a felszabadító háborúk idején elmenekült. Valószínűleg muzulmánok voltak és Boszniába távoztak. A török uralom alóli felszabadulás, 1691 után Boszniából menekült horvát katolikusokkal telepítették be, akik határőr szolgálatra voltak kötelezve. Az 1698-as kamarai összeírásban „Szebin” néven már hajdúvárosként (oppidum haidonicale) szerepel a szlavóniai települések között.[2] Ekkor a közeli Bródnál is nagyobb település volt.

Az 1730-as egyházi vizitáció jelentésében már 100 katolikus házzal és egy fatemplommal találjuk, mely Keresztelő Szent János tiszteletére volt szentelve (három oltárát Szent Jánosnak, Páduai Szent Antalnak és a Boldogságos Szűzanyának szentelték). Körülötte temető volt. Szolgálatát boszniai ferences atyák látták el. Az 1746-os vizitáció jelentésében a templomot 22 méter hosszúnak és 8 méter szélesnek írják, mely akkoriban nagynak számított. Ekkor már négy oltára volt és a bal oldali kápolnában volt elhelyezve a Szűzanya csodatevő szobra. A közeli dombon egy Szent Márknak szentelt kápolna is állt. A településen ekkor 103 ház állt, 163 családdal és 820 lakossal. 1760-ban 116 házában, 141 családban 752 lakosa volt. 8 pravoszláv ház kivételével minden házát katolikusok lakták.[3] A katonai közigazgatás megszervezése után a bródi határőrezredhez tartozott. 1839-ben századparancsnokság székhelye lett. 1768 és 1774 között felépítették a plébániatemplomot, 1889-ben pedig a Szent Máté temetőkápolnát.

Az első katonai felmérés térképén „Sibin” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Szibin” néven szerepel.[4] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Sibin vel. Szibiny” néven 204 házzal, 967 katolikus és 78 ortodox vallású lakossal találjuk.[5] A katonai közigazgatás megszüntetése után 1871-ben Pozsega vármegyéhez csatolták. 1873-ban megalapították Sibinj községet. A 19. század végén Likából és a horvát Hegyvidékről újabb katolikus családok települtek be, Galíciából pedig ruszin családok érkeztek.

Szibin bejárata

A településnek 1857-ben 887, 1910-ben 1206 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 72%-a horvát, 10%-a ruszin, 4%-a szerb anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Bródi járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1935. február 19-én véres összetűzés történt itt a jugoszláv csendőrök és a tüntető horvát parasztok között. Ennek során sortűz dördült, melynek következtében nyolc környékbeli paraszt vesztette életét. A település 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben lakosságának 92%-a horvát, 3%-a szerb, 2%-a jugoszláv nemzetiségű volt. 2011-ben a településnek 2424, a községnek összesen 6895 lakosa volt. Ma a település a község, gazdasági, kulturális és igazgatási központja, ahol orvosi rendelő, vasútállomás, elemi iskola, posta, kultúrház, több üzlet, műhely és vendéglátóipari egység működik.

Lakossága[szerkesztés]

Lakosság változása[6][7]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
828 856 846 855 907 1.324 1.032 1.515 1.276 1.552 1.667 1.935 2.042 2.226 2.574 2.424

Gazdaság[szerkesztés]

A lakosság többsége a közeli Bród, illetve a távolabbi Pozsega városába jár dolgozni, szabadidejükben pedig hagyományosan mezőgazdasággal, állattartással foglalkoznak. A lélekszámhoz képest kisszámú családi gazdaság található a településen. A lakosság életvitele inkább városiasnak, mint falusinak mondható.

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemplomát 1774-ben építették későbarokk stílusban. Egyhajós épület félköríves szentéllyel, a homlokzat feletti hagymakupolás barokk toronysisakkal. A szentélyhez négyszögletes sekrestye és kápolna csatlakozik félköríves apszissal. Berendezése 18. századi későbarokk, melyből kiemelkedik az apszisban elhelyezett főoltár, a barokk-klasszicista mellékoltárok, a szószék, a sekrestye szekrénye, a keresztelőmedence és az imazsámoly. A kápolna falfestményeit Josip Muravić festette. A belső tér gazdagsága a kobaši templom mellett a megye egyik legjelentősebb templomává teszi.[8]
  • A szibini áldozatok emlékműve az 1935. február 19-én a Jugoszláv Királyság horvátellenes rendszere által itt meggyilkolt 8 horvát parasztra emlékeztet. Az emlékmű egy posztamensen álló faragott kő, melyre fekete kőből faragott emléktáblát erősítettek. Durva betonból öntött keret övezi. Az eseményt évtizedek óta ünneplik a helyi lakosság hazafiasságának jelképeként.
  • A helyi túrázók és horgászok kedvelt kiránduló és pihenőhelye az erdőkkel övezett Petnja mesterséges tó, mely a Tomislav forrásból táplálkozik. Kedvelt fürdőhely a pár évvel ezelőtt nyílt sibinji fürdő, mely elnyerte a Zöld virágot, a kontinentális Horvátország legszebben kialakított fürdőjének díját.
  • Petnye középkori várának („castrum Pethna, castrum Pethnewar”) maradványai Završje falutól északkeletre, egy 245 méteres magasságú, ma Gradinának nevezett keskeny gerincen találhatók. A maradványok észak-déli irányban húzódnak. A történeti források Glogovica és Petnye („Golgoa et Pethna”) birtokait IV. Béla idejében, 1258-ban említik először. Ebben az időben a birtok Borics báné volt, aki azt a Rátót nembeli Lóránd nádornak adta el. Lóránd fiai 1282-ben a pozsegai káptalan előtt kelt oklevélben Velikei Ivánka fia Benedeknek adták zálogba. Ettől kezdve a vár a velikei uradalomhoz tartozott, melynek központja a Papuk-hegység alatti Velike volt. A 15. században a forrásokban a vár általában „Petnyevár” néven szerepel. 1449-ben Velikei Miklós Katalin nevű lányát hozzáadta a bosnyák királyi család, a Kotromanićok Radivoj nevű tagjához és a vár a lány hozományaként szerepelt. Ennek ellenére Miklós 1455-ben Petnye várát részét három lányának, Annának, Katalinnak és Dorottyának hagyta, és a Radivoj Kotromanić-csal kötött szerződés soha nem valósult meg. 1470-ben a Velikeiek új örökösödési szerződést kötöttek a grabari Beriszlókkal, mely szerint az egyik fél vér szerinti örökös nélküli kihalása esetén örökli a másik birtokait. Ez a szerződés 1489-ben valósult meg, amikor Beriszlók a Velikei birtokok egyes részeinek köztük Petnyevár (Pethnewar) tulajdonosai lettek. Ezt követően a Petnye várát már nem említik.
  • A vár épületei nem maradtak fenn, ma alaprajzát csak a terepalakzatok és az összeomlott falak térbeli elhelyezkedése alapján lehet meghatározni. A vár eredetileg három részből állt, amelyek közül az alaprajz szerint a legnagyobb rész (vármag) a keskeny gerinc déli oldalán található. Rajta a 22x16 m-es téglalap alakú vár falainak épületmaradványai, amelyek falai észak felé kissé kúpos alakba mennek át. A vármag déli oldalán két szimmetrikus szoba összeomlott falai láthatók, amelyek valószínűleg a palota lakóhelyiségéhez tartoztak. Észak felé és a szakadék felé, amely az erőd déli magját választja el a középső résztől, egy védőtorony falainak maradványai láthatók, amelyek valószínűleg a legnagyobb részhez tartoztak. A középső rész kör alakú, 13 m méretű, a déli résztől pedig egy 7,5 m széles szakadék választja el. Ez a rész elővédként, vagy egyszerűen akadályként szolgálhatott az erőd ostromához szükséges pozíciók elfoglalásához. Északon található az ovális alaprajz legkisebb és legalacsonyabb része, mely 6 m nagyságú és 3 m magas. Ezt a részt a középső szakasztól 3 m széles árok választja el. A déli rész lábánál nyugati oldalán 2-3 m vastag körítőfal maradványai találhatók. A vár kőből épült. Az alaprajz tipológiai jellemzőit és a térben való elhelyezkedését tekintve a jellegzetes hosszanti fekvésű hegyvidéki erődítmények csoportjába tartozik, amelyek általában a 13. és a 14. században épültek. A vár alaprajzának tipológiai jellemzői hasonlóságot mutatnak a Papuk lejtőire épített velikei erőd alaprajzával (13.-15. század), amelynek tulajdonosai a Velikeiek voltak. Mérete és alaprajza azt mutatja, hogy a 13. század második felében épített erődítményről lehet szó. A többi erődítményhez hasonlóan a védekezési módszer megváltozása és a lőfegyverek bevezetése miatt a régebbi erődítményt valószínűleg a 15. század utolsó évtizedeiben, majd a 16. században az oszmán veszély hatására újjáépítették és megerősítették.[9]

Kultúra[szerkesztés]

A településen már több, mint hatvan éve működik a KUD „Tomislav” kulturális és művészeti egyesület. Az egyesület jelenlegi munkájában körülbelül 70 tag vesz részt folklór, tambura, ének és ifjúsági szekciókban. Ápolják a helyi hagyományokat, népszokásokat, néptáncokat, népdalokat. Munkájuk eredményét fellépéseikkel nemcsak az ország területén, de külföldön is bemutatják.

Oktatás[szerkesztés]

A település első népiskolájáról 1767-ben történt említés. Az iskolát kezdetben csak fiúk látogathatták. Lányok számára csak 1872-ben nyílt meg. 1884-ben 118 tanuló járt az intézménybe, melyet 1885-ben ittjártakor I. Ferenc József császár is meglátogatott. 1904-ben az iskolába 190 tanuló járt. Ekkor újult meg az iskola kertje, ahol a diákok földművelést, gyümölcstermesztést, méhészetet tanultak. A második világháború után az iskola nyolcosztályosra bővült. 1964-ben egy földrengés az épületet olyan súlyosan megrongálta, hogy az oktatást sátorban és a szabad ég alatt kellett tartani. 1965. október 25-én nyílt meg az az épület, ahol ma is folyik a tanítás. Ahogy a tanulók száma évről évre nőtt, az iskola szűk lett és a helyhiány egyre inkább növekvő problémává vált. További súlyosbító tényező az iskola munkájában a honvédő háború időszaka volt. Az osztálytermek egy ideig házakban és alagsorokban lettek kialakítva. 1992 októberében a diákok és a tanárok visszatértek iskolájukba remélve, hogy bővítik az iskola épületét és felépíthetik tornatermet is. A bővítés végül 1998 és 2001 között történt meg, a tornatermet pedig 2002 februárjában vehették birtokba. Az „Ivan Mazuranić” elemi iskola ma a település központjában található. 1965 óta hat területi iskola tartozik hozzá Slobodnica, Stari Slatinik, Gornji Andrijevci, Ravan, Grgurevići és Grižići településeken. Az intézménybe ma mintegy 900 tanuló jár.

Sport[szerkesztés]

  • NK „Mladost” Sibinj labdarúgóklub. 1926-ban alapították.
  • KK Sibinj kosárlabdaklub
  • SK Sibinj asztaliteniszklub
  • Redoksi Sibinj kispályás labdarúgóklub

Egyesületek[szerkesztés]

A DVD Sibinj önkéntes tűzoltóegyletet 1926-ban alapították. Ma mintegy 70 taggal működik, akik közül 30-an aktívan tevékenykednek az egyesületben. A többi 40 tag támogatja az egyesületet.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
  2. ↑ Ive Mazuran: Popis naselja i stanovistva u Slavonii 1698. godine. - Szlavónia 1698-as összeírása 173. oldal.
  3. ↑ Andrija Zirdum: Počeci naselja i stanovništvo brodskog i gradiškog kraja 1698-1991. Slavonski Brod, 2001.
  4. ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 645. o.
  5. ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 144. o.
  6. ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
  7. ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
  8. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1292.
  9. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-7259.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szibin&oldid=25834245”