Római út (Balaton)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Solymári (vitalap | szerkesztései) 2021. május 16., 19:56-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (+1 kat)
„Római út” (Balaton)
ÚttípusMellékút
Része ennekBalaton-felvidék
Ország Magyarország
TartományokVeszprém megye
Az út elejeKáptalanfüred
Az út végeBadacsonytördemic
A Wikimédia Commons tartalmaz „Római út” (Balaton) témájú médiaállományokat.

A római út Veszprém megyében, a Balaton északi oldalán található, a parttól legalább néhány száz méternyi, olykor 1-2 kilométernyi távolságban húzódó közúti közlekedési útvonal, melynek eredete – a helyi hagyományok és történeti adatok szerint – a római korig nyúlik vissza, de jelenleg is fontos szerepet tölt be az érintett települések közlekedésében. Egyes szakaszain helyközi autóbusz-közlekedés is bonyolódik rajta, máshol közösségi forgalmat nem, csak személygépkocsi- és kerékpárforgalmat bonyolít, néhol pedig jelzett turistautak nyomvonala halad rajta, hosszabb-rövidebb szakaszokon (olykor az Országos Kéktúra is). Az útnak csak egyes részei viselik hivatalosan is a Római út utcanevet, máshol más elnevezései léteznek, de a helyi köznyelv, sőt a turisztikai nyelvhasználat is ismeri és használja minden érintett településen a „római út” nevet.

Története

A Balaton környéke már a római kor idején is sűrűn lakott és utakkal behálózott terület volt, többek között a Balaton északi partján is számos villa és falusias jellegű telep létezése ismert, illetve a part mentén számos helyen egy itteni úthálózat nyomai is előkerültek az elmúlt évszázadok során. Az úthálózat vonalvezetésére jellemző volt, hogy nem kimondottan a tó partján haladt, hiszen a Balaton szabályozása előtt a tó vízszintingadozása jelentékeny volt, és a magasabb vízállás a közlekedést is veszélyeztethette volna. Az előkerült útmaradványokra így egyöntetűen az jellemző, hogy a tó mai partjaitól minimálisan több száz méteres, de inkább 1-3 kilométeres távolságra, és a mai átlagos vízszinthez képest számottevő magasságban kerültek elő.

A római korinak tulajdonított eredetű útvonalak egy része a későbbi évszázadokban is megmaradt, és miután a Balaton vízjárása továbbra is rapszodikus volt, a tó északi partján kialakult középkori települések is a víztől hasonló távolságban, illetve szintkülönbséggel jöttek létre, vagyis a köztük szükségszerűen kialakuló útvonalak is ezeket a régi, gyaníthatóan még ókori eredetű nyomvonalakat követték. Bár a 20. században ezen települések többségének a szabályozott vízparthoz közelebb elterülő, üdülési célú településrészei is kialakultak, az ófalvak ma is a parttól távolabb találhatók, és ezek összeköttetésére használatban maradtak a római utak is.

A Balaton középső medencéje mentén a feltételezhető római út nyomvonala egybeolvadhatott a későbbi országút (a mai 71-es út) nyomvonalával, ezért Örvényes és Badacsonyörs között ma nincs olyan útvonal, amit széles körben római útnak neveznének. Hosszú szakaszon él viszont ez az elnevezés Balatonalmádi és Aszófő között, valamint a Badacsony hegye mentén és a környékén.

A XX-XXI. századi építkezések miatt sok szakaszon nehéz követni a Római út vonalát, de elérhetők a XIX. század ötvenes éveinek állapotát rögzítő kataszteri térképek,[1] amelyeket nagyon tanulságos a mai műholdfelvételekkel összevetni.

Leírása

A balatonalmádi-balatonfüredi szakasz

Keleti irányból (Budapest felől) a mai fogalmak szerinti római út Balatonalmádi területén, a káptalanfüredi vasútállomás közelében indul, a -es főútból kiágazva, ahol a városhatárig Alsóörsi határút a neve. Alsóörs közigazgatási területére belépve az út neve hivatalosan is Római út lesz, és rövidesen több mint 1 kilométerre eltávolodik a mai vízparttól, de még a 71-es úttól is. Alsóörs ófalujának központját keresztülszelve a Fő út nevet veszi fel, itt egy darabig egybeesik a nyomvonala a 72 116-os útéval. Majd az alsóörsi buszfordulótól Lovasi út lesz a neve, egyúttal néhány száz métert követően átlép Lovas közigazgatási területére, ahol pedig mintegy 200 méteren át a 7219-es úttal fut közös nyomvonalon.

Lovas azon kevés település közé tartozik a Balaton mentén, amelyek közvetlenül a tó közelében találhatóak, de saját partszakaszuk nincs, tehát üdülőtelepük sem alakult ki: ebből kifolyólag a falunak a római út a legfontosabb utcája, Fő utca néven. Az út Lovason betér a falu központjába (itt a 7221-es számozást veszi fel), majd nyugat felé továbbhaladva szőlősdombok között kanyarog tovább az újabb, paloznaki községhatárig, ahol a Zrínyi utca nevet veszi fel, és átmenetileg (talán inkább csak a Paloznaki-öböl kiharapódása miatt) valamivel közelebb kerül a tóparthoz. Itt is a falu központján halad keresztül (a nyúlfarknyi paloznaki partszakasz úgyszintén nem volt alkalmas arra, hogy ott számottevő üdülőtelep jöjjön létre), majd átszeli a soron következő, csopaki községhatárt. A neve ettől fogva Paloznaki utca.

Csopakon a római út némi iránytörést szenved: a Paloznakról érkező út betorkollik Csopak mai főutcájába, amely a Kossuth utca nevet viseli, de ha itt jobbra, Veszprém irányába fordulunk, akkor kb. 100-150 méter után rátalálunk a római út Arács felé induló szakaszára. Ez a 71-essel párhuzamosan halad Füredi út néven nyugat felé, keresztezve közben a -as főutat is. Valójában persze fordítva történt: a 73-as út keresztezte a római utat, amikor a hatvanas évek végén ezzel oldották meg a Veszprémet a Nosztori-völgyön keresztül Balatonfüreddel összekötő főút forgalmának Csopakon kívüli elvezetését a 71-es útig. A 73-as főút erősen átrajzolta a környező utcákat, de még vissza lehet következtetni a római út akkor funkciót vesztett mellékutcáinak elhelyezkedésére. A 19. századi térképeken [2] jól nyomon lehet követni a római utat. A csopaki szakasz ma a falu történelmi magjának tűnhet, de ne tévesszen meg bennünket az, hogy a római út mellett áll Csopak mindkét ma működő temploma, mert mindkét templom új helyet kapott az utóbbi pár évszázadban. A katolikus templom telkét a harmincas években jelölték ki az akkori faluszélen, és csak a nyolcvanas években készült el az épület, míg a református templom a 19. században, nem sokkal a türelmi rendelet után épült. A régi csopaki falunak a római út nagyjából a Balaton felé eső határát jelölte, a másik oldalán Kövesd faluval, amely szintén a falu határában, vagyis a római út mellett építette fel a templomát majd' két évszázaddal korábban. Ezek a községek a 20. század közepén egyesültek és hamarosan össze is épültek.

Balatonfüred közigazgatási területére lépve újabb névváltozás következik: a városhatártól kezdve a balatonarácsi városrész történelmi központjáig Lóczy Lajos utca a római út neve. A név és a 7221-es számozás az arácsi templomtól továbbhalad a Balaton, az arácsi vasúti megállóhely felé, a Római út pedig onnantól Arácsi út néven, önkormányzati útként halad Balatonfüred régi központjáig, ahol egyebek között a város nagytemploma és polgármesteri hivatala is található; itt néhol a 2 kilométert is meghaladja az út és a mai vízpart távolsága. Innét a 7303-as számozást viseli, itt ágazik ki belőle a várost a -es főúttal (Balatonszőlősön és Tótvázsonyon keresztül) összekötő 7304-es út. A városközponttól az út neve Bajcsy-Zsilinszky utca, mígnem újabb szőlősdombok között kanyarogva el nem éri Aszófő területét. Itt az útszakasz a Rákóczi út nevet kapja, majd a nyomvonala lényegében egybeolvad a 71-es út nyomvonalával, nem sokkal előtte még kiágazik észak felé a községet a 77-es úttal (Pécselyen és Tótvázsonyon keresztül) összekötő 7307-es mellékút. A 71-es főúttal megegyező útvonalon érinti Örvényest, Balatonudvarit, Balatonakalit, Zánkát, Balatonszepezdet, Révfülöpöt, Pálkövét, Balatonrendest és Ábrahámhegyet, majd a Badacsony térségében távolodik el újra a jelenlegi főúttól.

A badacsonyi szakasz

A római út egyik elágazása Badacsonylábdihegyen

Badacsonytomaj, Badacsony, Badacsonylábdihegy és Badacsonytördemic területén ugyancsak végighúzódik egy, a 71-es úttal párhuzamosan, ám néhány száz méterrel arrébb, és tengerszint feletti magasság tekintetében is feljebb haladó útszakasz (száma: 7341), amely vonalvezetése nagy részén ugyancsak hivatalosan is a Római út elnevezést viseli [Badacsonytomajon egy szakaszon Fő utca, míg Tördemicen szintén egy rövid szakaszon Hősök útja az elnevezés], és a két "végpont-település", Tomaj és Tördemic településközpontjait szeli keresztül. Badacsony és Badacsonylábdihegy a két másik badacsonyi település komolyabb történelmi múlt nélküli, üdülési céllal létrejött településrészei, ott tehát a történelmi településközpont kifejezése nem értelmezhető, de mindkét községrészben ugyancsak komoly turisztikai forgalmat bonyolít az útvonal. Az útvonal utolsó szakasza a 73 139-es számot viseli, végét ismét a 71-es út jelenti a Badacsonytördemic-Szigligeti kereszteződésnél. Egyenes irányú folytatása a 71 123-as út, amely Szigliget központja felé vezet.

Képgaléria

Commons:Category:Roman Way (Balaton)
A Wikimédia Commons tartalmaz Római út (Balaton) témájú médiaállományokat.

Jegyzetek

Források