Pécsi Bőrgyár
| Pécsi Bőrgyár | |
 | |
| Régi képeslap az Első Pécsi Bőrgyárról | |
| Típus | vállalat |
| Alapítva | 1762 |
| Megszűnt | 2009 márciusa |
| Székhely | Pécs |
| Irányítószám | 7622 |
| Cím | Siklósi út 22. |
| Alapító | Höfler András |
| Iparág | bőripar |
| Magyar cégjegyzékszám | 02-10-060342 |
 Pécsi Bőrgyár
Pozíció Pécs térképén
| |
 é. sz. 46° 03′ 45″, k. h. 18° 13′ 46″Koordináták: é. sz. 46° 03′ 45″, k. h. 18° 13′ 46″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pécsi Bőrgyár témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Pécsi Bőrgyár (1948-ig Első Pécsi Bőrgyár) a 20. század második felének legnagyobb magyarországi bőrüzeme volt, míg 2009 márciusában anyagi gondok miatt végleg be nem zárták.[1][2] A gyárat az 1762-ben létesült Höfler András-féle tímárságból származtatják, aki Bajorországból települt Pécsre.
A gyár főbb gyártmányai a bélésbőr (sertés színbélés, marha- és sertéshasíték bélés), a keményáru (talpbőr és egyéb keményáru) a lábbeli felsőbőr (marhabőrből box, softy és nappa, sertés nubuk, velúr és egyéb sertés felsőbőr, marhahasíték velúr) műszaki bőr (gépszíj krupon), a rostműbőr talpbélés, a ruházati bőr (sertés nappa és velúr) és a szíjazatbőr (övbőr, húzóbőr) voltak.[3]
Története
Céhből az ország legnagyobb gyára
A Pécsi Bőrgyárat a Höfler-féle tímárságból származtatják, mely a Felsőmalom utcában működött. A vizet a Tettye-forrás szolgáltatta, mely a rómaiak által égetett agyagpalából épített vezetéken érkezett. Később a törökök is ezt használtak. A Höfler-család vállalkozása gyorsan ívelt felfelé, a cégből hamarosan manufaktúra lett. 1890-ben átköltöztek a Siklósi útra és 1912-ben a bőrüzem részvénytársasággá alakult át más részvényesekkel (Róth, Erreth, Tausz család, stb.) együtt. Az egykor pár fővel működő kis cég már 260 munkást alkalmazó gyárrá változott. 1925-ben a gyár részvényesei bekebelezték a pécsi gépgyárat és a vasöntödét, így lecsökkentek a gépgyár karbantartási és gépjavítási munkálatai.
A gyár termelése az 1930. évi nagy világválság idején sem csökkent. A második világháború hatására egyszerre keresettek lettek a hadsereg céljaira szolgáló bőrkészítmények, viszont csökkent az export tevékenység. A háború után a szovjet hadsereg irányítása alá került a bőrgyár Susanszky nevű főhadnagy parancsnokságával 1945. augusztus 7-éig. Az 1948. március 26-i államosítás után törölték nevéből az „Első” melléknevet. Ekkor szakosították a termelést, és az üzem élére munkásigazgatót neveztek ki.[2] Az 1950-es és az 1960-as években a gyár termelése folyamatosan nőtt és így az ország legnagyobb bőrgyára lett.
1963. július 1-jén létrehozták az országos Bőripari Vállalatot nyolc termelő gyár bevonásával, aminek ugyan a pécsi gyár volt a legnagyobb egysége, mégsem lett a szervezet központja. 1966-1970 között új rostműbőr-gyárat építettek Pécsen, 1968-ban átadták a krómcsarnokot is,[2] majd 1971. január 1-jén a gyár függetlenedett a központtól. Ezzel egy időben növelték a marhaboksz- és sertésbőrgyártást.[2] 1980-ra a gyár elérte termelési mennyiségének a csúcsát. Ekkor az összlétszáma megközelítette a 2400 főt.
Az 1980-as években a cég profilja az alábbi 4 tevékenység volt: 58% marhafelsőbőr, 28% sertésbőr, 8% keményáru, 6% rostműbőrkészítés.[2]
Leépülés és megszűnés
1991-ben kivált a gyárból a gépjavító részleg és ugyanebben az évben önálló lett a Rostműbőrgyár is. Négy évvel később egy spanyol cég megvásárolta a Sertésbőrgyártó részleget, és az ezt követő évben a korábbi Pécsi Bőrgyár megszűnt. A termelés az utóbbi években főleg finanszírozási okokból – a több ezer négyzetméter, feleslegessé vált épület fenntartási költségei miatt – csökkent. A gépek, berendezések legtöbbjét értékesítették, a dolgozókat elküldték. A termelés a későbbi években főleg finanszírozási okokból csökkent.
2009 márciusában végleg megszűnt a gyár.[2]
2019-ben a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményébe került Jakab Antal (1929–2019), gyár egykori munkatársának jelentős, felbecsülhetetlen eszmei értékű hagyatéki anyagának egy része. Ebben éppúgy fellelhetők a fotózáshoz, előhíváshoz használt eszközök (fényképezőgép, nagyítógép, vetítőgép, film vágó-ragasztó gép, montázsasztal, saját tervezésű precíziós mérleg stb.), a különféle időszakokból származó hivatalos levelek, nyomtatványok, feljegyzések, Jakab Antal személyéhez kötődő okiratok, oklevelek, a bőripari szakmáról körképet adó értékes szakkönyvek, gazdag tematikát felölelő fotóanyag, valamint az 1960-as, 1970-es évekből származó pécsi filmhíradók, továbbá aranyozáshoz, könyvkötéshez használt kellékek. A hagyatéki anyag nem szerepel a JPM Várostörténeti Múzeumának kiállításában, de ugyanott előzetesen kért engedéllyel kutatható. A múzeum aktuális kiállításaiban hasznosíthatja a bemutatott gyűjteményi egység értékes darabjait.[4]
Jegyzetek
- ↑ www.hirado.hu, Nincs többé pécsi kesztyű! - Bezár a csaknem 250 éves múlttal bíró Pécsi Bőrgyár is - 2009. február 16. 09:00. [2009. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 2.)
- ↑ a b c d e f Pécs lexikon II. (N-ZS). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 92. o. ISBN 978-963-06-7920-6
- ↑ www.mek.oszk.hu, magyar bőripar
- ↑ A JPM közleménye. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
Források
- Jakab Antal: A Pécsi Bőrgyár tímárnévjegyzéke (1885–1966). Pécs, 2003. II. kiadás, 208 oldal
- Tóth Béla – Tóth Géza: Régi pécsi tímárságok. Pécs, Műszaki Szemle 1954. évben, 4. szám
További információk
- A kétszáz éves Pécsi Bőrgyár; szöveg Gulyás József et al.; Pécsi Bőrgyár, Pécs, 1962
- Kászon József: A Pécsi Bőrgyár 25 éve; TIT Baranya Megyei Szervezet, Pécs, 1973
- Ötvenéves a Bőrgyári Torna Club, 1932–1982; szerk. Miklósvári Zoltán; Pécsi Bőrgyár, Pécs, 1982
- Vajda József: Műszaki és közgazdasági elemzések a Pécsi Bőrgyárban; System, Bp., 1982 (Nemzetközi összehasonlítások gyakorlata)
- László Gyula: A szervezeti rendszer és a vállalati magatartás jellemzői a Pécsi Bőrgyár példáján. Esettanulmány; MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Bp., 1985 (Tanulmányok a gazdaság irányításáról és szervezetéről)
