Oligocén
| Oligocén (33,9 – 23,03 millió évvel ezelőtt) | |||||
| Környezeti jellemzők (átlagos értékek az időegységen belül) | |||||
| Idővonal | |||||
A kainozoikum idő eseményei -65 — – -60 — – -55 — – -50 — – -45 — – -40 — – -35 — – -30 — – -25 — – -20 — – -15 — – -10 — – -5 — – 0 — ← 6 ← 7 ← 8 ← 9 ← 10 ← 11 5,332 – 3,600 Ma 7,246 – 5,332 Ma 11,608 – 7,246 Ma 13,82 – 11,608 Ma 15,97 – 13,82 Ma 20,43 – 15,97 Ma 23,03 – 20,43 Ma 28,4 ± 0,1 – 23,03 Ma 33,9 ± 0,1 – 28,4 ± 0,1 Ma 37,2 ± 0,1 – 33,9 ± 0,1 Ma 40,4 ± 0,2 – 37,2 ± 0,1 Ma 48,6 ± 0,2 – 40,4 ± 0,2 Ma 55,8 ± 0,2 – 48,6 ± 0,2 Ma 58,7 ± 0,2 – 55,8 ± 0,2 Ma ~61,1 – 58,7 ± 0,2 Ma ~65,5 ± 0,3 – ~61,1 Ma ← 1 ← 2 ← 3 ← 4 ← 5 Kainozoikum Mezozoikum NNegyedidőszak P.Pleisztocén Plio.Pliocén 1K-T esemény 2Paleocén-eocén hőmérsékleti maximum 3Az Antarktisz első állandó jégtakarója[1] 4Messinai sókrízis[2] 5Az észak-amerikai préri kiterjedése 6Piacenzai (3,600 – 2,588 Ma) 7Gelasi (2,588 – 1,806 Ma) 8Calabriai (1,806 – 0,781 Ma) 9Ioni (0,781 – 0,126 Ma) 10Felső (0,126 – 0,0117 Ma) 11Holocén (0,0117 Ma – ) A kainozoikum eseményeinek hozzávetőleges idővonala. A skálán az évmilliók láthatók. | |||||
Az oligocén földtörténeti kor 33,9 millió évvel ezelőtt (mya) kezdődött az eocén kor után és 23,03 mya zárult a miocén kor előtt.[3]
Az oligocén kezdetekor nagymértékű kihalás volt tapasztalható, melyet egy becsapódásnak tulajdonítanak valahol Szibériában. Az oligocén végén általános lehűlés történt, mely egészen a pleisztocén idején tapasztalt jégkorszakokig vezetett.
A neve a görög oligo (néhány) és cénó (új) szavakból ered, ami az emlősök új fajainak robbanásszerű elterjedésére utal.
Ősföldrajz
A kontinensek elhelyezkedése kezdte felvenni mai formáját. Az Antarktisz fokozatosan elszigetelődött, és ebben az időben jelent meg rajta az első állandó jégsapka. Ekkor kezdődött a Sziklás-hegység kialakulása, és ahogy Európa és Afrika közeledtek egymáshoz, úgy alakult ki az Alpok is. Észak-Amerika és Európa a kor elején végleg elvált egymástól, ahogy az Atlanti-óceán szélesedni kezdett. Az óceánok vize az áramlások változásai miatt viszont hűlni kezdett.
Növényvilág
A kor folyamán a klasszikus mérsékelt övi erdők megritkultak, helyüket trópusi és szubtrópusi növényzet vette át. Ugyanekkor a meleg éghajlat hatására megnőtt a füves puszták és sivatagok száma. A fűfélék általános előretörése amúgy is jellemző a korszakra. Észak-Amerika növényvilágára ekkortájt például a kesudió- és licsifélék, rózsafélék, bükkfafélék, fenyőfélék, hüvelyes növények, sásfélék és páfrányfélék jellemzőek.
Állatvilág
A kis emlősök közül a rágcsálók döntő áttörést hajtottak végre, a nyúlalakúak rendjének fajai pedig fejlődésnek indultak. A főemlősök időlegesen visszaszorultak, valószínűleg a fán lakó rágcsálók térnyerése miatt. Az ősragadozók közül még éltek a Creodonta rend képviselői, de a ragadozók modern rendjébe tartozó fajok hamar túlsúlyra jutottak a többi csoporttal szemben.
A páratlanujjú patások rendje egyre gazdagabb lett. A lóféléket még csak kis formák képviselték, a tapírok és az orrszarvúk pedig különböző élőhelyekhez alkalmazkodtak. Az orrszarvúfélék családjának óriási termetű tagjai között a közép-ázsiai Indricotherium 8 méter hosszú lehetett. A főként Ázsiában és Észak-Amerikában elterjedt Brontotheriidae család tagjainak mérete jelentősen megnőtt, de mivel a hatalmas állatok rosszul alkalmazkodtak a növényevő életmódhoz, megdöbbentő gyorsasággal haltak ki az oligocén végén. Legismertebb nemük, a Brontotherium a mai orrszarvúhoz hasonló méretű volt, koponyáján pedig szarvszerű csontnyúlványt hordott. Az eocénban fejlődésnek indult Ancylopoda alrend meglehetősen furcsa páratlanujjú patásainak ismert képviselője, a Chalicotherium lábán pata helyett karmokat viselt, amelyekkel az ágakat fogta legelés közben.
A párosujjú patások egyre inkább a páratlanujjúak vetélytársaivá váltak. Ma már nem élő családjaik domináltak, mint például az Óvilágban elterjedt, a vízilovakhoz közel álló széndisznók, valamint a tevefélék kezdetleges családjának kicsiny, nyúl nagyságú, Európában nagyon gyakori formái, vagy az Entelodontidae család észak-amerikai és európai, varacskosdisznóra emlékeztető fajai.
Az ormányosok viszonylag kicsik maradtak és nem is terjedtek el széles körben. Az oligocén többi növényevő emlőse nem tartozott egyik ismert nagy csoporthoz sem. Ilyen volt például az Embrithopoda rendbe tartozó Arsinoitherium, egy nagytestű állat Egyiptomból, amelynek különös ismertetőjele a koponyáján elöl, egymás mellett elhelyezkedő nagyobb és kisebb, belül üreges és egymással kapcsolatban álló tülökpár volt.
Tagolása
A kort az alábbi két korszakra tagolják (a korábbitól a későbbi felé haladva):
Magyarországi felosztása:
Jegyzetek
- ↑ Zachos, J.C., Kump, L.R. (2005). „Carbon cycle feedbacks and the initiation of Antarctic gaciation in the earliest Oligocene”. Global and Planetary Change 47 (1), 51–66. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2005.01.001.
- ↑ Krijgsman, W., Garcés, M.; Langereis, C.G.; Daams, R.; Van Dam, J.; Van Dr Meulen, A.J.; Agustí, J.; Cabrera, L. (1996). „A new chronology for the middle to late Miocene continental rcord in Spain”. Earth and Planetary Science Letters 142 (3–4), 367–380. o. DOI:10.1016/0012-821X(96)00109-4.
- ↑ International Stratigraphic Chart. International Commission on Stratigraphy, 2020. (Hozzáférés: 2020. július 12.)