McLaren MP4/5
| McLaren MP4/5 | |
 | |
| Gyártási adatok | |
| Versenysorozat | Formula–1 |
| Gyártó | McLaren International |
| Előző | McLaren MP4/4 |
| Következő | McLaren MP4/6 |
| Műszaki adatok | |
| Vázszerkezet | Szénszálas és kevlár monocoque |
| Első felfüggesztés | Elől-hátul, nyomórudas, dupla kereszt lengőkaros felfüggesztés tekercsrugókkal |
| Hátsó felfüggesztés | Mint az előző |
| Motor | Honda RA109E/RA100E 1.5 literes V10-es |
| Váltó | Weismann/McLaren 6 sebességes manuális |
| Üzemanyag | Shell |
| Gumik | Goodyear |
| Versenyeredmények | |
| Csapat(ok) | Marlboro McLaren Honda |
| Pilóták | 1/27.  Ayrton Senna2.  Alain Prost28.  Gerhard Berger |
| Első verseny | 1989-es Formula–1 brazil nagydíj |
| Utolsó verseny |  1990-es Formula–1 ausztrál nagydíj |
| Futott versenyek | 32 |
| Győzelmek | 16 |
| Dobogós helyezések | 36 |
| Edzéselsőségek | 27 |
| Leggyorsabb körök | 12 |
A McLaren MP4/5 egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett az 1989-es idényre, illetve MP4/5B alváltozatát 1990-re. Az autó a mindent vivő 198-as MP4/4-es továbbfejlesztése volt. Eleinte a Weismann longitudinális, majd később transzverzális váltójával szerelték, mellyel mindkét évben megnyerték az egyéni és a konstruktőri világbajnokságot is. Az MP4/5-öst már nem turbómotorral, hanem V10-es szívómotorral szerelték.
Az 1989-es idény és az MP4/5-ös
Miután 1988 végén betiltották a Forma-1-ben a turbómotorokat, a Honda is előállt saját szívómotorjával, a 3,5 literes V10-es motorral. Az első tesztek során is bebizonyosodott, hogy az autó továbbra is gyors és megbízható. Fő kihívója, a Ferrari, volánjánál Nigel Mansell-lel azonban komoly fenyegetést jelentett rájuk nézve. A McLaren előnye a technikában rejlett: a Ferrari rengeteget küszködött mechanikai problémákkal, különösen az új félautomata sebességváltóval, míg ez náluk nem volt meg. 1989-ben 15 pole pozíciót sikerült szerezniük, ebből Ayrton Senna 13-at szerzett, beállítva az előző évben szerzett rekordját. A Mexikói Nagydíjon Senna meg is előzte Jim Clarkot az örökranglistán, addigi 34 pole pozíciójával.
A csapat ebben az évben tízszer győzött: hatszor Senna és négyszer Prost. A küzdelmeket beárnyékolta a két versenyző között kiélesedő rivalizálás. Ez a folyamatos fejlesztési kényszerben mutatkozott meg, ahogy próbálták egymást folyamatosan legyőzni. Hiába volt Sennának több futamgyőzelme, ő többször keveredett balesetekbe és több meghibásodás jellemezte az autóját, emiatt 16 ponttal elvesztette a bajnokságot Prost ellen.[1] Kettejük összpontszáma viszont elég volt arra, hogy a konstruktőri bajnoki címet megszerezzék. Az egyéni bajnoki cím az utolsó előtti versenyen dőlt el Japánban, ahol Senna dominált, Prosttal a nyomában, és a kiélezett küzdelemben a 46. körben összeütköztek. Prost kiesett, Senna viszont még vissza tudott jönni és megnyerte a versenyt, azonban utóbb diszkvalifikálták, mert újraindítása szabálytalan volt. Ennek köszönhetően Prost lett a világbajnok.
Az 1990-es idény és az MP4/5B-s
Prost nem érezte magát jól a McLarennél, mert úgy látta, a csapat Sennát favorizálja vele szemben. Ezért aztán 1990-ben átigazolt a Ferrarihoz, és vitte magával a tervező Steve Nicholst is. Az akkori szabályok értelmében a két csapat rajtszámot cserélt, Prost és Mansell a Ferrarinál 1-essel és 2-essel versenyzett, míg a McLarennél Senna a 27-es, az újonnan leigazolt Gerhard Berger pedig a 28-as rajtszámot kapta.
Az előző évi autót kismértékben továbbfejlesztették: áttervezték a szárnyakat és az autó hátsó részét. A motort is módosították, javarészt Senna javaslataira, hogy megbízhatóbb legyen. Az autó nagy harcban volt a Ferrarival, Senna hat győzelmet aratott csupán abban az évben, viszont ez is elég volt a konstruktőri címhez. Az egyéni cím ebben az évben is Japánban dőlt el: Senna és Prost a startnál összeütköztek, és mivel Prost nem tudta folytatni a versenyt, így Senna lett a világbajnok.
Az év végén fontos változás volt, hogy az addigi főtervező, Gordon Murray visszavonult, és a McLaren utcai autóit tervezte tovább.
1990 végén egy tesztautó, a McLaren MP4/5C is elkészült, mely az 1991-ben bemutatott V12-es Honda-motor kipróbálására szolgált.
Jegyzetek
- ↑ Ebben az évben a szabályok szerint ugyanis csak a 11 legjobb versenyeredmény számított, a maradék ötöt egyáltalán nem vették figyelembe.
További információk
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
