Magyar-zsidó irodalom a kezdetektől a Nyugatig

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az asszimiláció folyamatában előrehaladott zsidóság a magyar nemzeti irodalom hagyományait és az európai irodalmi értékeket vegyítve vett részt a magyar irodalmi életben, s ezáltal sajátos színárnyalatot és teremtő erőt hozott a magyar kultúrába.

Költészet[szerkesztés]

A magyar zsidóság már az asszimiláció kezdetén, az 1840-es években megszólal versekben. E korai lírai alkotásokban főként magyarságukat próbálják bizonyítani mind a zsidóknak, mind a keresztény magyarságnak, gyakran az önkritika eszközével is. A magyar forradalom és szabadságharc idején írott versek lelkes hazaszeretetről árulkodnak, a zsidók nagy elkötelezettséggel vesznek részt a harcokban. Irodalmi szemszögből nem kiemelkedőek ezek a költemények. Az első költő, Helprin Mihály (1828–1888) Petőfi hatása alatt ír, motívumrendszere és verseinek a hangulata is megegyezik a magyar szabadságharc kiemelkedő költőjének verseivel.[1] A zsidók kördala (1848) című versében is látható a párhuzam: „Hisz már minden rabság lánca/Le-lehull/Tán nékünk is a szabadság/Felvirul? (…) Mit máglyákon el nem hagytunk/S kínpadon/El nem hagyjuk soha soha/Szabadon.”

A magyarosodási mozgalom érinti meg Szegfy Mórt (1825–1896) is.[2] Vallomásként is értelmezhető Zsidó vagyok című versét az Első magyar zsidó naptár és évkönyv (1848) Kohn Sámuel megzenésítésében közli.[3] „Az vagyok és százszor mondom/én zsidó vagyok igaz/Mert zsidó a nemzetségem/És a szívem is az.”

Reich Ignác (1821–1887) költészetében a verselés és a költészet egyszerűsége, olykor naivsága jelenik meg. Írásait a Ben-Chananjában,[4] a Beth-Lechemben és a Magyar Izraelitában[5] publikálja. Lefordítja héberre Kölcsey Hymnusát.[6]

A szabadságharc leverése érzékenyen érinti a zsidókat, amely a magyar-zsidó irodalomban is tükröződik. A magyar-zsidó irodalmi élet ekkor főképp a fordításokra korlátozódik. A magyar írók-költők műveinek németre fordításával a magyar-zsidó írók nagymértékben hozzájárulnak a magyar irodalom nemzetközi megismertetéséhez.

A kiegyezés (1867) évében a zsidóság emancipációja az irodalomban is változást idéz elő. A magyar nyelvhasználat elsődlegessé válik, a magyar-zsidó irodalom műfajai kitágulnak, a témák, a hangnemek megújulnak - bár a versek egy része még mindig Petőfi és Arany népies vonulatához igazodik.

Az 1860-as években tűnik fel verseivel Bródy Zsigmond. Az országgyűléshez című verseskönyvében (1861) már nemcsak a hazafiság dominál, hanem a zsidósághoz való kötődése is megjelenik. Később újságíró lesz, a Neues Pester Journal főszerkesztői pozíciójában dolgozik.

A haza és a szabadság szeretete-, a rabság gyűlölete- és a hazafiság témakörében alkotó Ormodi Bertalan (1836–1869) sorra adja ki verses füzeteit, erős politikai mondanivalóval. Zsidóságát újra és újra kihangsúlyozza, s a cionizmus halvány gondolatának is hangot ad egy versében.

Az egyik legismertebb magyar-zsidó költő, a korszak magyarországi zsidó irodalmának legnagyobb lírikusa: Kiss József (1843–1921). 1868-ban jelenik meg első kötete, a Zsidó dalok. Műveiben az otthonra vágyás és az üldözöttség témái szólalnak meg, kezdetben népies, később nagyvárosi hangon. Számára egyértelmű a magyarsághoz való tartozás, azonban a zsidósághoz is kötődik. Ez a kettősség gyönyörűen megfogalmazódik első kötetében (1868): „Tekints az égre, aztán nézz a földre,/E föld, hol állsz, az ígéret földje,/A hontalanság sivár pusztasága/Im végetért… a zord idő lejára.(…) Megvirradt napod valahára hát,/Zsidó, immár van neked hazád.”

Az 1890-es években fellépő nemzedék már egyöntetűen elrugaszkodik az aktuális népnemzeti irodalmi iránytól. A Kiss József által alapított A Hét című irodalmi folyóirat alkotói a népnemzeti mozgalomra kritikusan tekintenek, saját városi és polgári eszméiket fejezik ki műveikben. Az 1890-ben alapított folyóiratot az 1908-ban induló Nyugat előfutáraként tartjuk számon.

Az 1890-es években szólal meg Palágyi Lajos, Makai Emil, Heltai Jenő, Szilágyi Géza és Ignotus is. Költészetükben már nem a magyar vagy zsidó nemzeti érzületű versek a jellemzők, az asszimilált zsidóság jogai sem megírandó téma már számukra. Elsőként alkalmazkodnak az urbanizálódó és demokratizálódó Magyarországhoz, és hatékonyan közvetítik a magyar irodalomba az európai szellemi áramlatokat.[7]

A Nyugat a 20. század legmeghatározóbb magyar irodalmi folyóirata. Alapítói, első szerkesztői és kötői-írói között A Hét szellemi bázisát is alkotó magyar-zsidó irodalmárok, kritikusok, írók és műértők is jelen vannak, nem-zsidó pályatársaikkal, alkotótársaikkal egyetemben: Osvát Ernő, Ignotus, Fenyő Miksa, Hatvany Lajos, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Tóth Árpád, Szép Ernő, József Attila, Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Weöres Sándor. A Nyugat fejezi be A Hét küldetését, a magyar irodalom európai, „nyugati” színvonalra emelését.

Próza[szerkesztés]

Az első magyar-zsidó prózaíró Ágai Adolf (1836–1916). Írásainak franciás könnyedség ad sajátos színt, játékos, eleven stílussal tölti meg a novelláit, melyekben a zsidó humor is helyet kap. Öniróniával és szatirikus módon jeleníti meg a zsidó asszimiláns alakját. Írásai 1857-től kezdve minden fontosabb szépirodalmi folyóiratban, napi- és élclapban olvashatók. Ő az alapítója és első szerkesztője a Borsszem Jankó[8] című élclapnak is. Politikai és társadalmi problémákat teszi nevetségessé műveiben, már-már groteszk hangnemben, groteszk látásmóddal.

A Magyarországon született és magyar nyelven író nemzedék egyik képviselője Bloch Móric (később Ballagi Mór, 1815–1892). 1840-ben elsőként foglalja írásba az asszimilációs vágyat, a zsidó vallású, de magyar nemzetiségű zsidó ideálját. 1841-ben kiadja „Mózes öt könyvét” magyar és héber nyelven. Tóra-fordítása elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választja, ő az első magyar zsidó akadémikus. 1841-ben imakönyvet állít össze Izráel könyörgései egész évre címmel, majd Józsué könyvét teszi elérhetővé magyarul. 1843 májusában áttér az evangélikus vallásra, később református lesz. A magyar tudományos életben magas pozícióba kerül, 1855-től a budapesti Református Teológiai Akadémia hittan és szentírás-magyarázat tanszékének tanára, 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Magyar nyelvészeti tudományos munkássága is jelentős.

Kóbor Tamás (1867–1942) romantikus motívumokat hoz a naturalizmus közelségébe műveiben. Rámutat a zsidóságban létrejövő generációs ellentét vallási-szellemi dekadenciájára.[9]

A 19. század végi francia naturalizmus hatásai érezhetőek Szomory Dezső (1869–1944) első műveiben is. Későbbi műveiben már erősebb zeneiséggel bíró, szeszélyesebb és modorosabb romantikus nyelvet alakít ki. Műveinek állandó témája a polgárosodó Magyarország problémaköre.

Dráma[szerkesztés]

A magyar-zsidó dráma kerül az irodalmi ágazatok közül legtávolabb a zsidó gyökerektől, mégis erre az irodalmi műfajra hat leginkább a zsidó intellektus.[10]

Hugó Károly (1808–1877) az egyik első olyan alkotó, aki a dráma formanyelvén szólal meg. Színműveit – csakúgy mint verseit – főként német nyelven jelenteti meg. A francia romantika hatása alatt megalkotja a Bankár és báró című drámát. Magyarul alig beszél, e legnagyobb sikerű darabját is Falk Miksa és Egressy Gábor fordítja magyarra.

Zeneiség és szellemes dialektika jellemzi a később katolikus-keresztény vallásra tért és bárói ragot kapott Dóczy (sz. Dux) Lajos (1845–1918) műveit.[11] Dóczy a neoromantika képviselőjeként munkatársa minden számottevő szépirodalmi és napilapnak. Tagja a Kisfaludy és a Petőfi Társaságnak, valamint udvari tanácsos szerepkört is betölt. Színdarabjai közül Az utolsó prófétát 1869-ben, a Csókot 1874-ben, a Vera grófnőt 1899-ben mutatják be.

Bródy Sándor (1863–1924) ember- és miliőábrázolásban a naturalizmus talaján áll, A dada című műve is naturalista drámaként jellemezhető. A medikus című drámája realista jegyeket mutat, míg A tanítónő című színművén, melynek témáját egy fiatal tanítónő tragédiájáról íródott újsághírből meríti, a szecesszió hatása is érződik. De nemcsak drámái és regényei miatt íródott be neve a magyar irodalomtörténetbe, hanem szerkesztői tevékenysége okán is. Az 1903–1905 közötti időszakban Ambrus Zoltán és Gárdonyi Géza közreműködésével szerkeszti A jövendő című hetilapot, melyet szintén a Nyugat egyik előfutárának is tekinthetünk.

A magyar-zsidó költők, írók, drámaírók a kezdetektől a Nyugatig: az 1840-es évektől számítva alig több, mint fél évszázad elteltével már saját alkotásaikkal képviselik a magyar irodalmat külföldön, és hatékonyan közreműködnek abban, hogy a magyar irodalom bekapcsolódjék a „nyugati” vérkeringésbe: az európai irodalomba.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Kőbányai János, A magyar zsidó irodalom története (Budapest: Múlt és Jövő, 2012), pp. 19-109.
  2. ↑ Komlós Aladár, „Virágzás halál után: a magyar zsidó költészet 150 éve”, Látó 21 (2010), pp. 78-92.
  3. ↑ Ujvári Péter (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, Zsidó Lexikon, 1929), p. 395.
  4. ↑ Teológiai kérdésekkel foglalkozó német nyelvű havi folyóirat Lőw Lipót, szegedi főrabbi szerkesztésében. 1844-ben jelent meg az első száma Lipcsében, s 1867-ben adták ki az utolsó számot.
  5. ↑ 1861-től 1868-ig megjelenő havi folyóirat.
  6. ↑ Ujvári (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon, p. 395.
  7. ↑ Kőbányai, A magyar zsidó irodalom, pp. 19-109.
  8. ↑ Politikai élclap, mely 1868 és 1938 között jelent meg Budapesten. Fő célközönsége a pesti zsidóság volt.
  9. ↑ Kőbányai, A magyar zsidó irodalom, pp. 66-70.
  10. ↑ Büchler Sándor, „A magyar irodalom terjeszkedése a zsidó között”, in: IMIT Évkönyv 1905, pp. 259–265.
  11. ↑ Komlós Aladár, Bevezetés a magyar-zsidó irodalomba (Budapest - Jeruzsálem: Múlt és Jövő, 2009), pp. 234-250.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Büchler Sándor, „A magyar irodalom terjeszkedése a zsidó között”, in: IMIT Évkönyv 1905, pp. 259–265.
  • Hernádi Miklós, Zsidó írók és művészek a magyar progresszióban (Budapest: Noran Libro, 2010)
  • Komlós Aladár, Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig (Budapest: Múlt és Jövő, 2001)
  • Komlós Aladár, Bevezetés a magyar-zsidó irodalomba (Budapest - Jeruzsálem: Múlt és Jövő, 2009), pp. 234–250.
  • Komlós Aladár, „Virágzás halál után: a magyar zsidó költészet 150 éve”, Látó 21 (2010), pp. 78–92.
  • Kőbányai János, A magyar zsidó irodalom története (Budapest: Múlt és Jövő, 2012), pp. 19–109.
  • Peremiczky Szilvia, „’Árpád és Ábrahám földiek voltak’– A magyarországi zsidó irodalom vázlata”, in: Szegedy-Maszák Mihály - Veres András (szerk.) A magyar irodalom történetei II. 1800-tól 1919-ig (Budapest: Gondolat, 2007), pp. 297–314.
  • Raáb Andor: „Zsidó irodalom-magyar irodalom”, Zsidó Szemle, (1919 dec.), pp. 26–56.
  • Scheiber Sándor, Magyar zsidó hírlapok és folyóiratok bibliográfiája, 1847-1992 (Budapest: MTA Judaisztika Kutatócsoport, 1993)
  • Szerb Antal, A magyar irodalom története (Budapest: Révai, 1943)
  • Török Petra (szerk.), A határ és a határolt: töprengések a magyar-zsidó irodalom létformáiról (Budapest, Országos Rabbiképző Int. Yahalom Zsidó Művelődéstörténeti Kutatócsoportja, 1997)
  • Ujvári Péter (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, Zsidó Lexikon, 1929.) pp. 394–396.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Magyar-zsidó_irodalom_a_kezdetektől_a_Nyugatig&oldid=23890381”