Lev Szemjonovics Vigotszkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lev Szemjonovics Vigotszkij
Lev Vygotsky 1896-1934.jpg
Születéskori neve Лев Семёнович Выго́тский
Született 1896. november 5.
Gomel, Orosz Birodalom, jelenleg Fehéroroszország
Elhunyt 1934. június 11. (37 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Nemzetisége szovjet szovjet
Foglalkozása pszichológus
egyetemi tanár
Fontosabb szerepei A pszichológia Mozartja
Fontosabb munkái Művészetpszichológia.
A defektológia alapjai.

Lev Szemjonovics Vigotszkij (eredeti nyelven: Лев Семёнович Выго́тский; Gomel, 1896. november 5.Moszkva, 1934. június 11.) gazdag életműve az orosz-szovjet pszichológia központi mozzanata. Húszéves kora táján máig maradandót alkotott az irodalomtudományban. Tudományos munkásságát a könnyed, szárnyaló alkotás jellemzi. Számos területen könnyedén hozza létre a máig érvényes alapokat; a kulturális megközelítés kiemelkedő elméletalkotója volt, illetve módszereket dolgozott ki a naturális és kulturális szembeállítás alátámasztására. Rövid életet élt, kiemelkedő szakmai munkássága ellenére méltatlan körülmények között. Stephen Toulmin 20. századi tudományfilozófus és tudománytörténész Vigotszkijt „a pszichológia Mozártjaként” emlegeti.

Életpálya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vigotszkij zsidó származású, világviszonylatban is elismert, a 20. század közepe táján mintegy újra felfedezett fehérorosz pszichológus volt, aki tudományos munkásságával számos értékes pedagógiai elgondolást is ihletett. Mozarthoz hasonlóan Vigotszkijt is vidéki csodagyereknek tartották. Moszkvában jogot hallgatott, de igazán a humán területek iránt érdeklődött. Közben filozófiát olvasott,kritikákat és műelemző munkákat írt. Utóbbiakat szülővárosába, Gomelbe visszatérve rendszerezte, de csak posztumusz jelentek meg.

Miután 1917- ben befejezte jogi és irodalmi tanulmányait az egyetemen, rövid ideig pszichológiát és irodalmat tanított. Egy pszichológiai témájú dolgozatával hívta fel magára a figyelmet 1924-ben, ez után a moszkvai egyetem pszichológiai intézetében kutatóként alkalmazták. Doktori témáját a művészetpszichológia területén végzett kutatásaiból merítette, amelyet 1925-ben disszertációként megvédett Művészetpszichológia címmel. A munka a kezdődő szovjet-orosz irodalomtudomány közegében keletkezett: referencia-rendszerébe a klasszikus esztétika mellett a marxizmus, és az orosz formalizmus is megjelent.

Vigotszkij intézményi kisugárzása is nagy volt; a Moszkvai Egyetemen és a Kommunista Nevelés Akadémiáján is tanított, valamint megalapította a Kísérleti Defektológiai Intézetet. Az elmélyült elméleti munka mellett gyakorlati pszichológus is volt. Vigotszkij sikerének – s egyben az irigyek általi elbukásának – tényezője az is, hogy az elméletet szervesen tudta a tényleges kutatásokhoz kapcsolni. Ígéretes kutatási pályafutásának tüdőbaj által okozott korai halála vetett végett. Munkásságának tudományos jelentősége csak halála után tisztulhatott le és válhatott ismertté.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vigotszkij az úgynevezett második marxista hullám képviselője volt, mint Rubinstein. A gyakorlati pszichológiát, mégpedig a pszichotechnikai munkalélektant állították előtérbe. A modern pszichológia válsága kiütközik: a viselkedéselméletek kizárják a tudatot, míg a szellemtudományos pszichológiák szellemé teszik. Vigotszkij viszont úgy gondolta, hogy az igazság a középúton található meg, hiszen az embernek van természetileg adott, és tudományosan értelmezhető lelki jelensége is. Ez csak egyfajta naturális alapot biztosít. Az ilyen alacsonyabb lelki jelenségekre épülnek rá a magasabb pszichikus funkciók. Ezek viszont történelmi eredetűek, és a környezettel történő interakciók során jönnek létre. Szerinte a pszichológiában döntő szerepe van az eszköznek és a jelnek. A magasabb pszichikus funkciók is eszközöket iktatnak be a természetes szerveződésbe; ilyen eszköz a jel. Az emlékezés is akkor válik logikus dologgá, ha az adott eseményeket vagy tárgyakat megnevezzük, majd belsővé tesszük, elraktározzuk őket.

Tehát, a gondolkodás is eredetileg emberek közötti folyamat volt. Gyakorlati következmény: a fejlődés általában nem tekinthető pusztán önfejlődésnek, mivel a legspontánabb formában is kulturális fejlődés, a kultúra belsővé tétele. Tehát az emberi fejlődés szokványos menete megkívánja a nevelést.

Kulturális megközelítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kulturális megközelítés hívei – így Vigotszkij is – azt vallják, hogy az ember fejlődése során a biológiai és a tapasztalati tényezők befolyásolják egymást, és a konstruktivista elképzeléshez hasonlóan úgy gondolják, hogy a gyermekek saját maguk indukálják fejlődésüket a világban való aktív részvétel által. De a fejlődében egy harmadik erőnek, a kultúrának is beavatkozó szerepet tulajdonítanak. Tehát, Vigotszkij elképzelése alapján az öröklés és a környezet nincs közvetlen kapcsolatban, a kultúra „játssza” a közvetítő szerepet. A kultúra az emberek által a történelem során felhalmozott tudás, amely a nyelvben kódolódik és az egyik generáció adja át a másiknak. A kulturális megközelítés nyitottabb arra a gondolatra, hogy a gyermek által átélt fejlődési változások sorrendje vagy akár az egyes szakaszok léte vagy nemléte is kulturális és történelmi körülményektől függhet.

Vigotszkij nevéhez köthető a nyelv és a gondolkodás kulturális megközelítésének kidolgozása. A gyermekek fejlődése mindvégig a felnőttek által konstruált környezetben zajlik, így nyelvi tapasztalataik szociális jellegűek. Minden pszichológiai funkció először olyan interakciókban bukkan fel, amelyek támogatják erőfeszítéseiket, majd ezek átvétele formálja a gyermek egyéni képességeit. A nyelv esetében a kezdetben a kommunikatív megnyilvánulások egyfajta belső beszéd felé haladnak, amelyek a gondolkodáshoz fűződő szoros kapcsolatára utal. Vigotszkij úgy gondolta, hogy a nyelv és s gondolkodás kapcsolata is egyfajta fejlődésen megy keresztül. Az első két évben a nyelv és a gondolkodás párhuzamosan fejlődnek, viszonylag független utakon, majd kétéves kor körül összekapcsolódnak. Ezáltal megváltozik a nyelv és a gondolkodás természete is, és csak az emberekre jellemzően, az előbbi intellektussá, míg utóbbi verbálissá válik. Tehát, a nyelv teszi lehetővé, hogy a gondolkodás egyszerre egyéni és társas legyen.

Vigotszkij és Piaget[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jean Piaget a fejlődést, mint az egyén belső konstrukcióját a környezet tárgyaival való interakciója alapján írja le, Vigotszkij a szociális interakciók szerepét emeli ki a fejlődésben. Az egyén a gyermek és a felnőtt interaktív kontextusában formálódik. A felnőtt személy egy olyan környezetet biztosít, amelyben a gyermek tevékenykedhet a jobb megértés céljából. Vigotszkij koncepciójában a kognitív fejlődés egy állandó mozgásban lévő kettős, belső és külső fejlődés, a szociálistól az egyéni fele és nem fordítva. A legjobb példa ilyen tekintetben a nyelv. Először, mint kommunikációs eszköz jelenik meg környezettel folytatott interakciókban, és ezután belső nyelvvé alakul. Tehát, a fejlődés Vigotszkij szerint egy szociális konstrukció, amely Piaget elméletéhez képest, egy fordított fejlődési irányt mutat. Piaget koncepciójában a tanulási képességek az egyén fejlettségi szintjétől függnek, azaz a kognitív fejlődés kondicionálja a tanulást. Vigotszkij egy fordított okozati kapcsolatot feltételez: „a tanulás átalakulhat fejlődéssé; a fejlődés folyamatai nem egyeznek a tanuláséival, de követi az előbbit, megalkotva az úgynevezett legközelebbi fejlődési zónát.” Felhívja a figyelmet egy fontos tényre: egy gyermek tanulási képességeit nem szabad összetéveszteni a kognitív fejlettségi szintjével. Mindig létezni fog egy “potenciális fejlődési tér”, amelyben az egyéni képességek meghaladhatók, ha néhány feltételt biztosítunk. Az utánzásnak köszönhetően, egy felnőtt által irányított kollektív tevékenységben, a gyermek képes lesz nagyobb teljesítményre, mint amilyenre önállóan képes lenne. Ez a szociális interakcióban megmutatkozó tanulási potenciál Vigotszkij elméletének leglényegesebb koncepciója, a legközelebbi fejlődési zóna. A legközelebbi fejlődési zóna képviseli a gyermek aktuális fejlődési szintje és a potenciális fejlődési szint közötti távolságot. A legközelebbi fejlődési zóna segít nekünk megismerni a gyermek elkövetkező lépéseit, fejlődésének dinamikáját, figyelembe véve nemcsak az addig elért képességeket, hanem a folyamatban lévőket is. Vigotszkij számára a tanulás megelőzi a fejlődést, míg a legközelebbi fejlődési zóna biztosítja a köztük lévő kapcsolatot.

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fejlődésgondolat a Vigotszkij iskolában halála után is vezérelv marad. Munkatársai nehéz körülmények között is folytatják a csak évtizedek múlva napvilágra kerülő munkát. Leontyjev a gyermeki fejlődés egy olyan modelljét dolgozza ki, amely domináns tevékenységformákon alapul (játék, tanulás, munka). A Vigotszkij-iskola képviselői a későbbiekben az interiorizációs felfogásban a kommunikáció mellett egyre jobban feltárják a tárgyi tevékenység szerepét is.

Művei (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vigotszkij, L. Sz. (1967). Gondolkodás és beszéd. Budapest: Akadémiai Kiadó.
  • Vigotszkij, L. Sz. (1968). Művészetpszichológia. Budapest: Kossuth Kiadó.
  • Vigotszkij, L. Sz. (1971). A magasabb pszichikus funkciók fejlődése. Budapest: Gondolat Kiadó.
  • Vigotski, L. S. (1971). Oferte psihologice alese. Vol. 1. Bucureşti: EDP.
  • Vigotski, L. S. (1972). Oferte psihologice alese. Vol. 2. Bucureşti: EDP.
  • Vigotszkij, L. Sz. (1983). Jegyzetkivonatok, melyeket az óvodás korú gyermekek pszichológiájáról szóló előadásaihoz készített. In: Elkonyin, D. B. (Ed.): A gyermeki játék pszichológiája (pp. 535-547). Budapest: Gondolat Kiadó.
  • Vigotszkij, L. Sz. (1987). A defektológia alapjai. Budapest: Tankönyvkiadó.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Cole, M. &, Cole, S. (2006). Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris Kiadó Kft..
  • Pléh, Cs. (1992). Pszichológiatörténet. A modern pszichológia kialakulása. Budapest: Gondolat Kiadó.
  • Pléh, Cs. (2010). A lélektan története. Budapest: Osiris Kiadó Kft.