Laserdisc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy laserdisc (balra) mérete egy dvd-hez viszonyítva

A LaserDisc (LD) egy házi videó formátum, amely az első kereskedelmi forgalomban is kapható optikai adathordozó volt. Eredetileg Discovision néven került piacra 1978-ban. A technológia több különböző néven is futott (Reflective Optical Videodisc, Laser Videodisc, Laservision, Disco-Vision, DiscoVision, és MCA DiscoVision) egészen addig, amíg a Pioneer Electronics meg nem szerezte a gyártó részvényeinek többségét, és az 1980-as évek közepétől LaserDisc néven hozta forgalomba.

A laserdisc az optikai tárolásnak köszönhetően sokkal jobb minőséget produkált, mint az akkor konkurens VHS és Betamax mágnesszalagos rendszerek. Ennek ellenére Európában és Észak-Amerikában nemigen terjedt el, főleg Japánban és Délkelet-Ázsiában vált népszerűvé. Az 1990-es években Hongkongban a laserdisc volt a leggyakoribb formátum a videókölcsönzőkben.[1]

A laserdiscnél használt technológia előfutára volt a CD és DVD formátumoknak.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Laser lemez technológiát David Paul Gregg és James Russel találta fel 1958-ban, majd 1961 és 1990-ben szabadalmaztatta.[2] 1969-ben a Philips kifejlesztett egy videolemezt reflektív üzemmódban, melynek előnye a transzparens üzemmód. Az MCA és a Philips úgy döntött, hogy egyesítik erőfeszítéseiket, majd 1972-ben közösen bemutatták a videolemezt. Ez a formátum volt az első a piacon, melyet az Atlanta 1978 december 15-én mutatott be, majd két év múlva megjelentek a VHS videomagnók, és négy évre rá a CD lemez, melynek alapja a lézeres technológia volt. A Philips MCA közös együttműködés nem volt sikeres, így megszűnt pár év múlva. Számos tudós felelős a korai kutatás végett, úgy mint Richard Wilkinson, Ray Dakin és John Winslow is, akik az Optical Disc Corporation vállalatot alapították anno. Jelenleg ODC Nimbus néven vannak jelen a piacon.[1]

Az első lézer lemezt 1978-ban adták ki Észak-Amerikában az MCA Discovision kiadónál. Az utolsót szintén Észak-Amerikában 2000-ben. Az utolsó Japánban megjelent film, egy Hong-Kong-i film volt a Golden Harvest című.

Becslések szerint 1998-ban az amerikai háztartásoknak a 2%-ban volt Laser disc lejátszó, ez kb. 2 000 000 db-ot jelent, míg 1999-ben a japán háztartások 10%-ban volt ebből a formátumból és lejátszóból. 1981. június 10-i megjelenése óta világszerte 16 800 000 db lejátszót adtak el, ebből 9 500 000 db-ot csak a Pioneer értékesített.

A 2000-es évek elején a Laser lemez helyébe a DVD lépett, bár még 2001 végéig exportálták a lézer lemezt, majd gyártása megszűnt. Jelenleg csak a gyűjtők körében népszerű ez a formátum. Mára szinte teljesen eltűnt a piacról. Korábban a BBC televízió is használta a LD formátumot.[3][4][5]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Laserdisc témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jordan Isailovic, Videodisc and Optical Memory Systems. Vol. 1, Boston: Prentice Hall, 1984. ISBN 978-0-13-942053-5
  • Lenk, John D. Complete Guide to Laser/VideoDisc Player Troubleshooting and Repair. Englewood Cliffs, N.J.: Prentice-Hall, 1985. ISBN 0-13-160813-4.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Laserdisc című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]