Illés József (jogász)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Illyasevics József szócikkből átirányítva)
Ez a szócikk a jogászról, jogtörténészről szól. Hasonló címmel lásd még: Illés József (egyértelműsítő lap).
Illés József
SzületettIllyasevics József
1871. november 10.
Huszt
Elhunyt1944. január 19. (72 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásajogász,
jogtörténész,
politikus,
pedagógus
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1913. október 8. – 1917. június 21.)
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1894, jogtudomány)
Sablon • Wikidata • Segítség

Viski Illés József (1897-ig Illyasevics József) (Huszt, 1871. november 10. – Budapest, 1944. január 19.) jogász, jogtörténész, politikus. A pozitivista jogtörténeti kutatások egyik utolsó nagy alakja volt. 1915-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1936-tól rendes tagja.

Élete[szerkesztés]

Édesapja viski Illés Jenő (1844-1917) országgyűlési képviselő, jogász, kúriai tanácselnök, huszti járásbíró,[1] édesanyja huszti Ágoston Erzsébet (1845-1920).[2] Illés József édesapja eredetileg Illyasevics Jenőként született, majd 1897-ben felvette gyermekeivel együtt az "Illés" vezetéknevet. Illés Jenő 1913. július 26.-án I. Ferenc József magyar királytól szerzett nemességet, családi címert és a "viski" nemesi előnevet.[3]

Illés József tanulmányait a szatmári gimnáziumban kezdte meg, majd a pesti piarista gimnáziumban folytatta. 1894-ben jogtudományi doktori oklevelet szerzett a Budapesti Tudományegyetemen, majd két éven keresztül, 1895–1896-ban állami ösztöndíjjal jogi tanulmányokat folytatott a berlini Frigyes Vilmos Egyetemen, a lipcsei Egyetemen és a párizsi Sorbonne-on, végül Londonban. Hazatérését követően, 1896-ban az igazságügy-minisztérium törvény-előkészítő osztályán helyezkedett el mint segédfogalmazó. 1897-ben sikeres bírói vizsgát tett. Minisztériumi munkája mellett 1902-től a Budapesti Tudományegyetemen a magyar jogtörténet magántanáraként oktatott. 1905-től már mint fogalmazó dolgozott a minisztériumban, 1906-ban törvényszéki bíróvá nevezték ki. 1910 és 1913 között – ismét az igazságügyi minisztériumban – a közjogi és nemzetközi jogi ügyosztály helyettes vezetőjeként tevékenykedett. 1913-ban ítélőtáblai bíró lett, ezzel egy időben a huszti választókerület munkapárti országgyűlési képviselőjeként bekerült a parlamentbe. Mandátuma 1917-ig tartott, ám 1918-ban – ezúttal a szászsebesi választókerület küldötteként – rövid ideig ismét képviselő volt. 1919–1920-ban, mint a ruténügyek szakértője, a magyar delegáció tagjaként vett részt a Párizs környéki béketárgyalásokon. Időközben 1914-től a magyar alkotmány- és jogtörténet nyilvános rendkívüli, 1917-től rendes tanári címmel oktatott a budapesti egyetemen egészen nyugdíjazásáig. 1924 és 1927 között a jog- és államtudományi kar dékánja is volt. Az 1922–1926-os ciklusban nemzetgyűlési, 1927–1935 között országgyűlési képviselő volt, ezúttal a nagykárolyi választókerület Bethlen-párti küldötteként. Aktív tagja, 1921–1928 között elnöke volt a Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetségének. Több publicisztikában foglalkozott a magyarországi és a kárpát-ukrajnai (korabeli kifejezéssel ruszinszkói) görögkatolikusok helyzetével. 1935–1939-ben a gávai választókerület felhatalmazásából ült az országgyűlés padsoraiban. 1942-ben nyugdíjba ment, a közéletből és az egyetemi katedráról egyaránt visszavonult. 1944. január 19-én hunyt el Budapesten.

Munkássága[szerkesztés]

Jogtörténeti életművére egyetemi tanára és mentora, Hajnik Imre munkássága és jogtörténeti felfogása gyakorolta a legnagyobb hatást. Pozitivista módszerrel dolgozta fel a magyar magánjog egyes intézményeinek középkori, különösképpen 11–13. századi történetét (házassági vagyonjog, szerződés, öröklés stb.). Az 1930-as évektől megjelenő szakmunkáiban megjelentek az újabb korok, a 16–19. század közjogi vonatkozásai is. Kitüntetett figyelmet szentelt Werbőczy István munkásságának, s a Hármaskönyv szellemiségének egyik védelmezőjévé vált. Ezek mellett sokat foglalkozott a középkori magyar állam- és közigazgatás, gazdaság és társadalom egyes kérdéseivel is. Rövid megszakítással, 26 évig volt országgyűlési képviselő, a képviselőház jogtörténeti, közjogi szakértője. Az 1926-ban elfogadott felsőházi törvény előkészítésében jelentős szerepet vállalt. A kétkamarás, kéttáblás rendszer visszaállítása mellett foglalt állást. A jogfolytonosság első követelményének tekintette az alkotmányos tárgyalások folytatását a törvényhozás kétpólusú rendszerének fenntartása szempontjából. 1925-ben a Közjogi és Igazságügyi Bizottság előadói tisztségét is ellátta.

Főbb művei[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Magyar Országgyűlési Almanach. Ötszáz magyar élet: 1931-1936. Szerk: Lengyel László, Vidor Gyula. Budapest: Globus, 1931. 140-142 p.
  • Szabó István: Viski Illés József = Iustum – Aequum – Salutare 2016. XII. évf. 1. szám, 185-190. p.
  • Szabó Mária: Illés József [1871-1944] = Jogtörténeti Szemle 1986. I. évf. 1. szám, 95-96. p.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ familysearch.org Illés Jenő gyászjelentése
  2. ↑ familysearch.org Illés Jenőné Ágoston Erzsébet gyászjelentése
  3. ↑ K 19 - Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára - Királyi könyvek - 72. kötet - 1001 - 1002. oldal

További információk[szerkesztés]

Illés József munkái. Országgyűlési Könyvtár - Magyar Jogi Portál

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Illés_József_(jogász)&oldid=23566577”