Horváth Ede
Horváth Ede (Szombathely, 1924. szeptember 18. – Győr, 1998. szeptember 23.) a Győri Vagon- és Gépgyár vasesztergályosa, majd a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója, politikus. „Vörös báró” néven emlegették. Utónevéről a Rába gyártmányú kamionokat becézték Edének.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Édesanyja sváb származású volt, így a németek kitelepítése során anyai családjának jelentős részét Németországba deportálták.
Heten voltak testvérek.[1]
[szerkesztés] Pályája
[szerkesztés] A parlamenten kívül
Vasesztergályosként a Győri Vagon- és Gépgyárban volt tanonc, majd ott dolgozott szakmunkásként 1938-tól 1951-ig. Országos hírnevet a sztahanovista mozgalomban szerzett magának. 1948 és 1953 között a Szabad Nép című napilap munkaversennyel kapcsolatos cikkeiben 25 alkalommal szerepelt.[2] A Győri Autógyár műszaki osztályvezetője lett 1951-ben. A Győri Szerszámgépgyár igazgatója volt 1952 és 1963 között. Ezután 1989-ig a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója volt.
Az ő vezetése alatt vált a Rába Magyarország nemzetközi szinten is ismert, jelentős (állami) vállalattá. A gazdaság és a politika sokszor összekeveredett az életében. Döntő szerepe volt a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztésében is.
[szerkesztés] Politikusként
1953 és 1967 között országgyűlési képviselő volt Győr-Moson-Sopron megye képviseletében, mialatt az MSZMP Központi Bizottságának póttagja volt, 1957–1966 között. Három évnyi kihagyás után, 1970-ben visszatért a politikába, ezúttal már mint az MSZMP KB rendes tagja, mely tisztséget egészen 1989 szeptemberéig tartotta.
[szerkesztés] Díjai
- Kossuth-díj 1950-ben, az indoklás szerint „a gyorsvágás terén sztahanovista módszerekkel elért kiemelkedő eredményeiért”[3]
- Munka Vörös Zászló Érdemrend 1953[3]
- Szocialista Munka Hőse 1953[3]
- Magyar Népköztársaság Érdemrendje 1953[3]
- Munka Érdemrend arany fokozata 1965, 1969, 1974[3]
- Szocialista Magyarországért Érdemrend 1978[3]
- Magyar Népköztársaság Állami Díja 1980-ban, az indoklás szerint a „járműipari központi fejlesztési program megvalósításában végzett munkásságáért”.[3]
- Győr város 1986-ban díszpolgárává választotta.[4]
[szerkesztés] Jegyzetek
[szerkesztés] Források
- Cserhalmi Imre: Horváth Ede: Én volnék a vörös báró?, Pécs, 1990. ISBN 963-316-295-5
- Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 104. és 571. o. ISBN 963-05-4420-2
- Dusza András: A birodalom végnapjai, Győr, 2003.
- Négy sztahanovista elmondja: miért ünnepli több és jobb munkával felszabadulásunk évfordulóját, Szabad Nép, 1950. március 19.
- Tóth Eszter Zsófia: Nők férfias terepeken és férfi foglalkozásokban. A „férfias” és a „nőies” munka világa a szocialista időszakban. Sic Itur ad Astra, 58. évf. [2008] 271. o. (13. lábjegyzet) online elérés
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Az újítómozgalom kibontakoztatása (1949-1956), In: Magyar tudomány, ISSN 0025-0325 , 1998. (43. (105.) évf.) 11. sz. 1408. old.
- Tíz éve halt meg Horváth Ede, Kisalföld, 2008. szeptember 27.

