Fehérpamacsos selyemmajom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Fehérpamacsos selyemmajom
Weißbüschelaffe (Callithrix jacchus).jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Rend: Főemlősök (Primates)
Alrend: Orrtükör nélküliek (Strepsirrhini)
Alrendág: Szélesorrú majmok (Platyrrhini)
Család: Csuklyásmajomfélék (Cebidae)
Alcsalád: Karmosmajomformák (Callitrichinae)
Gray, 1821
Nem: Callithrix
Faj: C. jacchus
Tudományos név
Callithrix jacchus
(Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Callithrix jacchus distribution.svg
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Fehérpamacsos selyemmajom témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fehérpamacsos selyemmajom témájú kategóriát.

Fehérpamacsos selyemmajom portré
A hátának mintázata
A farka hosszú

A fehérpamacsos selyemmajom vagy más néven közönséges selyemmajom (Callithrix jacchus) a csuklyásmajomfélék (Cebidae) családjába és azon belül a karmosmajomformák (Callitrichinae) alcsaládjába tartozó faj. Családjából ez a leginkább ismert faj és egyben nemének a típusfaja is.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közönséges selyemmajom eredetileg csak Brazília északkeleti részén (Alagoas, Maranhao, Paraíba, Pernambuco, Piauí és Rio Grandedo Norte államok területén) élt. Mára Brazília délkeleti részébe (Bahia, Minas Gerais, Espírito Santo, Paraná, Santa Catarina, Sergipe, Sao Paulo és Rio de Janeiro államokba) és Argentína északi részébe is betelepítették.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fehérpamacsos selyemmajom 14-18 centiméter hosszú és kb. 400 gramm súlyú. Teste foltos szürkésbarna, feje búbja feketés, a homlokán fehér folttal. Jellemzői a hosszú, fehér fülbojtok megléte. Farka szürke-fehér gyűrűs.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Atlanti-erdőség parti- és galériaerdeiben és bozótos szavannáin élő, igen jól alkalmazkodó faj. Kisebb, nagyjából 15 fős csoportokban él, melyek többnyire egyetlen szülőpárból és azok különböző korú utódjaiból állnak. A csoportok az éjszakát a sűrű bozótban vagy egy fa odvában töltik, a nap legnagyobb részében pedig egyik gyümölcstermő fáról vándorolnak a másikra. A karmosmajmok többségéhez hasonlóan főként a magasabb fákon mozog. Kis mérete miatt ki tud mászni a vékonyabb ágakra is. A csoport úgy közlekedik, hogy miután elérték egy ág végét, átugranak a következőre, ami nagy zajjal jár, így könnyű rájuk találni.

Egy csoport territóriuma 30-60 hektár között változhat, ez annak a függvénye, hogy hány gyümölcstermő fa van a területen. Táplálékuk java része gyümölcsből áll. Emellett fogyaszt fanedveket, illetve rovarokat, pókokat és madártojásokat is.

A selyemmajmokra (Callithrix, Mico, Cebuella nem) jellemző, hogy sok gyümölcsöt és fanedvet fogyasztanak és táplálékukban kisebb szerep jut az állati eredetű anyagoknak. Velük ellentétben a tamarinok (Saigunus és Leonthopithecus nem) sokkal több állati eredetű táplálékot fogyasztanak. A selyemmajmok és a tamarinok javarészt egymással is éles füttyszerű hangokkal kommunikálnak.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csoportban kizárólag egyetlen pár szaporodik. A nőstény évente egyszer, mintegy 150 napos vemhessége után egy-négy utódot hoz a világra, a legjellemzőbb azonban a két utódos ikerszülés. Állatkertekben előfordul, hogy évente kétszer is hoz világra utódot, itt még gyakoribbak az ikerszülések.

Az anyához viszonyítva a kölykök már születésükkor is igen nagynak számítanak. Az újszülött ikrek akár anyjuk testtömegének 40%-át is kitehetik. Valószínűleg a nagy születési testméret miatt is, de születés után azonnal az apa veszi át az utódok hordozását és később is csak a szoptatás idejére adja át a kicsiket az anyaállatnak.

Később, ahogy a kölykök fejlődnek, a csoport többi tagja (akik többnyire a kölykök idősebb testvérei) is részt vesz gondozásukban, olykor átveszik szállításukat az apaállattól, vigyáznak rájuk, játszanak velük és megtanítják őket az önálló táplálékszerzésre. A hím utódok mintegy egy év alatt lesznek ivarérettek, a nőstényeknél ez 20-24 hónapig is eltarthat. A fiatal állatok életük első néhány évében a szülőcsapattal együtt él, néhányuk élete végéig ott marad. Mások elvándorolnak és vagy csatlakoznak egy másik csoporthoz vagy egy másik nemű fiatal egyeddel (amelyik másik csoportból is származik, így nem rokona) új csoportot alapítanak.

A fehérpamacsos selyemmajommok várható élettartama a szabadban 10 év, fogságban jóval tovább, akár 16 évig is elélhetnek.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti élőhelyén a közönséges selyemmajmot is fenyegeti az erdőirtás és veszélyeztettnek minősül. Új hazájában, Brazília déli részén azonban széles körben elterjedt faj. Jól képes alkalmazkodni az ember által megváltoztatott körülményekhez, másodlagos erdőkben illetve bozótosokban is megél, sőt olykor nagyvárosok külső kerületeinek kertjeiben vagy parkjaiban is megtelepszik.

Fogságban a többi karmosmajomhoz hasonlóan kedvelt és minden bizonnyal ez a leggyakrabban tartott faj. Állatkertekben szinte közönséges fajnak számít, sőt olykor magánszemélyek is tartják, bár tartása különleges táplálékigénye miatt nem könnyű feladat.

Jelenleg Magyarországon is sok helyütt, így a Budapesti Állatkertben, a Debreceni állatkertben, a Miskolci állatkertben, a Győri állatkertben, a Veszprémi Állatkertben a Nyíregyházi Állatparkban, Szegedi Vadasparkban is tartják.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kommunikáció -1
Kommunikáció -2
Nagy szemei vannak

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Groves, Colin (16. November 2005). in Wilson, D. E., and Reeder, D. M. (eds): Mammal Species of the World, 3rd edition, Johns Hopkins University Press, 153. ISBN 0-8018-8221-4.
  • Garber, P.A. 1993 "Feeding, Ecology, and Behaviour of the Genus Saguinus"; Marmosets and Tamarins: Systematics, Behaviour, and Ecology. ed Anthony B. Rylands. Oxford University Press.
  • Grzimek, Bernhard Grzimek's Encyclopedia of Mammals. McGraw-Hill, 2th edition, 1989, vol. II. ISBN 0-07-909508-9

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]