Elsa Morante

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Elsa Morante
Moravia & Morante.jpg
Születéskori neve Elsa Morante
Született 1912. augusztus 18.
Róma
Elhunyt 1985. november 25. (73 évesen)
Róma
Nemzetisége olasz
Házastársa Alberto Moravia
Szülei Irma Poggibonsi, Augusto Morante (Francesco Lo Monaco)
Foglalkozása író, költő, műfordító
Művészneve Antonio Carrera, Antonio di Renzo, Lorenzo Diodati
Díjak Viareggio-díj (Premio Viareggio), Strega-díj (Premio Strega), Brancati-díj (Premio Brancati), Prix Médicis étranger

Elsa Morante az IMDb-n

Elsa Morante a második világháború utáni olasz irodalom egyik meghatározó alakja.[1][2]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1912-ben született Rómában, a via Felice Anerio 7. alatt, a zsidó származású Irma Poggibonsi és Francesco Lo Monaco postai alkalmazott szerelemgyermekeként. Születése után Irma férje, Augusto Morante saját gyermekeként ismerte el Elsát. Augusto egy javítóintézetet vezetett, ennek közelében nőtt fel Elsa testvéreivel, Aldóval, a később szintén íróvá váló Marcellóval (1916-2005) és Mariával.[3] Kisgyermekkorától érdeklődött az írás iránt, mondókákat, meséket, verseket és novellákat írt, melyeket 1933-tól kezdve egészen a második világháború kitöréséig sikerült fokozatosan megjelentetnie Corriere dei piccoli, Meridiano di Roma, I diritti della scuola című lapoknak. Korai sikerét Francesco Bruno irodalomkritikusnak köszönheti. Ezeket a műveket 1941-ben adta ki Il gioco segreto címmel. 1942-ben ifjúsági regénye jelent meg Le bellissime avventure di Caterì dalla trecciolina címmel. A könyv illusztrációit is az írónő készítette, majd 1959-ben átírta a történetet, és Le straordinarie avventure di Caterina jelentette meg.

1936-ban ismerkedett meg Alberto Moraviával. 1941. április 14-én házasodtak össze. Csakhamar a kortárs irodalmi élet meghatározó alakjaivá váltak, szoros kapcsolatot ápoltak Pier Paolo Pasolinivel (egyik filmjében, az Accattonében mellékszereplőként fel is tűnik Morante), Umberto Sabával, Attilio Bertoluccival, Giorgio Bassanival, Sandro Pennával és Enzo Sicilianóval.

A második világháború alatt férjével elhagyták Rómát és Fondiba menekültek a náci katonák elől. Fondi és környéke gyakran visszatér mindkettejük írásaiban, például Morante A történelem című regényében. Ekkoriban kezdte el Katherine Mansfield naplóját (Scrapbook) fordítani, mely később nagy hatással volt a műveire. A háború után ő és férje találkoztak William Weaver amerikai műfordítóval, aki segített az olasz író-házaspárnak betörni az amerikai irodalmi piacra.

Legelső regénye, a Menzogna e sortilegio 1948-ban jelent meg, mely elnyerte a Viareggio-díjat. A könyv William Weaver segítségével jelent meg Amerikában 1951-ben. 1957-ben kiadott második regénye, az Arturo szigete szintén nagy sikert aratott, Strega-díjjal jutalmazták. Damiano Damiani vitte filmvászonra. 1958 és 1968 között három kötete jelent meg: az Alibi című verseskötet (1958), a Lo scialle andaluso című novelláskötet (1963) és az Il mondo salvato dai ragazzini (1968).

1961-ben vált el Moraviától, innentől kezdve az írásnak szentelte életét. Bár a Senza i conforti della religione című művét sosem fejezte be és nem került kiadásra, az 1974-ben megjelentetett A történelem című regényével óriási nemzetközi sikert ért el. Utolsó művét, az Aracoelit 1982-ben adta ki. Nem sokkal később eltörte combcsontját, ezért öngyilkosságot próbált meg elkövetni. 1984-ben elnyerte a Prix Médicist. 1985-ben halt meg infarktusban.

Műveinek olasz kiadásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prózái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Il gioco segreto, novelláskötet, Milano, Garzanti, 1941, az itt megjelenő elbeszélések:
    • L'uomo dagli occhiali (1936)
    • La nonna (1937)
    • Via dell'Angelo (1937)
    • Il gioco segreto (1937)
    • Il compagno (1938)
    • Cane (1939)
    • Una storia d'amore (1939)
    • Il cocchiere (1939)
    • Lo scolaro pallido (1939)
    • Innocenza (1939)
    • L'Anima (1939)
    • Appuntamento (1939)
    • I due zaffiri (1940)
    • La pellegrina (1940)
    • I gemelli (1940)
    • Il cavallo dell'ortolano (1940)
    • Il confessore (1940)
    • Un uomo senza carattere (1941)
    • Il barone (1941)
    • Frivolo aneddoto sulla Grazia (1941)
  • Le bellissime avventure di Caterì dalla Trecciolina e altre storie (szöveg és illusztráció), Torino, Einaudi, 1942; később az átírt és újraszerkesztett Le straordinarie avventure di Caterina , ivi, 1959; 1969; 2007
  • Menzogna e sortilegio, regény, Torino, Einaudi, 1948
  • Lo scialle andaluso, elbeszélés, Botteghe Oscure, 1953
  • Arturo szigete (L’isola di Arturo), Torino, Einaudi 1957 (fordította Dankó Éva)
  • Lo scialle andaluso, Torino, Einaudi, 1963; az itt megjelenő elbeszélések:
    • Il ladro dei lumi (1935)
    • L'uomo dagli occhiali (1936)
    • La nonna (1937)
    • Via dell'Angelo (1937)
    • Il gioco segreto (1937)
    • Il compagno (1938)
    • Andurro e Esposito (1939)
    • Il cugino Venanzio (1940)
    • Un uomo senza carattere (1941)
    • Il soldato siciliano (1945)
    • Donna Amalia (1950)
    • Lo scialle andaluso (1951)
  • A történelem (La storia), Torino, Einaudi, 1974 (fordította Zsámboki Zoltán)
  • Aracoeli, regény, Torino, Einaudi, 1982
  • Piccolo manifesto dei comunisti (senza classe né partito); Lettera alle Brigate rosse, Milano, Linea d'ombra, 1988
  • Racconti dimenticati, szerk. Irene Babboni és Carlo Cecchi, Torino, Einaudi, 2002, azitt megjelenő elbeszélések:
    • Due sposi molto giovani
    • La vecchia
    • Il fratello maggiore
    • il viaggio
    • Il figlio
    • La signora giovane
    • Le due sorelle
    • Infanzia
    • Il gomitolo
    • Peccato originale
    • Il corriere
    • La matrigna
    • La moglie brutta
    • La moglie di Antonio
    • La lezione privata
    • Le ambiziose
    • Ricordo di un giovane poco adatto alla vita
    • Tempo di pace
    • Aneddoti infantili
    • Peccati

Költészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alibi, Milano, Longanesi, 1958; Garzanti 1990; Einaudi 2004
  • Il mondo salvato dai ragazzini e altri poemi, Torino, Einaudi 1968

Esszéi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pro o contro la bomba atomica e altri scritti, esszégyűjtemény, Milano, Adelphi, 1987
    • Rosse e bianco (1950-51, 7 articoli)
    • Il poeta di tutta la vita (1957, Umberto Sabáról)
    • Sul romanzo (1959)
    • Sull'erotismo in letteratura (1961)
    • Navona mia (1962)
    • Pro o contro la bomba atomica (1965)
    • Il beato propagandista del Paradiso (1970, Beato Angelicóról)
  • Diario 1938, esszék, Torino, Einaudi, 1989, szerkesztette Alba Andreini

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olaszországban számos közterület őrzi a nevét. Rómában, a Piazza Elsa Morantén működik az Elsa Morante Kulturális Intézet (Centro Culturale Elsa Morante). Hivatalos honlapja: Centro culturale Elsa Morante[4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. G. Lukács, L'ottobre e la letteratura, «Rinascita», 27 ottobre 1967, 329-31
  2. Grande Enciclopedia per ragazzi della Repubblica, vol. Arte e Letteratura
  3. Gianni Venturi, Elsa Morante, Firenze, La nuova Italia ("Il castoro" n. 130), 1977.
  4. Biblioteca Elsa Morante. (Hozzáférés: 2010. május 3.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Giacomo Debenedetti, L'isola di Arturo, in "Nuovi Argomenti", maggio-giugno 1957
  • Giorgio Bàrberi Squarotti, "Morante", in Poesia e narrativa del secondo Novecento, Milano, Mursia, 1961, pp. 268-71
  • Angelo R. Pupino, Strutture e stile della narrativa di Elsa Morante, Ravenna, Longo, 1967
  • Cesare Garboli, La stanza separata, Milano, Mondadori, 1969, pp. 56-71
  • Giorgio Montefoschi, Funzione dei personaggi e linguaggio in "Menzogna e sortilegio" di Elsa Morante, in "Nuovi Argomenti", n.s., 15, 1969
  • Carlo Sgorlon, Invito alla lettura di Elsa Morante, Milano, Mursia, 1972; 1978; 1985; 1994; 2005
  • Cesare Cases, "La Storia". Un confronto con "Menzogna e sortilegio", in "Quaderni Piacentini", XIII, n. 53-54, 1974, poi in Patrie lettere, Torino, Einaudi, 1987, pp. 104-125
  • Camillo Bria, Elsa Morante, Roma, Ciranna, 1976
  • Gianni Venturi, Elsa Morante, Firenze, La nuova Italia ("Il castoro" n. 130), 1977
  • Donatella Ravanello, Scrittura e follia nei romanzi di Elsa Morante, Venezia, Marsilio, 1980
  • Gaetana Miglioli, Elsa Morante, Bologna, Barghigiani, 1982
  • Franco Fortini, "Aracoeli", in "Corriere della Sera", 14 novembre 1982, poi Saggi ed epigrammi, Milano, Mondadori, 2003, pp. 1593-1600
  • Carmelo Samonà, E. Morante e la musica, in "Paragone", 432, febbraio 1986
  • Cesare Garboli, Falbalas, Milano, Adelphi, 1987, pp. 170-75
  • Graziella Bernabo, Come leggere "La storia" di Elsa Morante, Milano, Mursia, 1991
  • Per Elsa Morante, Milano, "Linea d'Ombra" Edizioni, 1993 (convegno di Perugia del 15-16 gennaio 1993; articoli di Alfonso Berardinelli, Giulio Ferroni, Giovanna Rosa, Cesare Garboli, Concetta D'Angeli, Giorgio Agamben, Sandro Onofri, Giacomo Magrini, Giuseppe Leonelli, Domenico Scarpa, Fabrizia Ramondino, Ginevra Bompiani, Marino Sinibaldi, Gianfranco Bettin, Giuseppe Pontremoli, Franco Serpa e Jytte Lollesgaard)
  • Jean-Noël Schifano e Tjuna Notarbartolo (a cura di), Cahiers Elsa Morante, vol. 1, Napoli, ESI, 1993
  • Cesare Garboli, Il gioco segreto, Milano, Adelphi, 1995
  • Giovanna Rosa, Cattedrali di carta, Milano, Il Saggiatore, 1995; Milano, Net, 2006
  • Jean-Noël Schifano e Tjuna Notarbartolo (a cura di), Cahiers Elsa Morante, vol. 2, Napoli, ESI, 1995
  • Concetta D'Angeli e Giacomo Magrini (a cura di), Vent'anni dopo "La Storia": omaggio a Elsa Morante, Pisa, Giardini, 1995
  • Alba Andreini, «L'isola di Arturo» di Elsa Morante, in Alberto Asor Rosa (a cura di), Letteratura Italiana Einaudi, Opere, vol. 4, tomo II, Torino, Einaudi, 1996, pp. 685-712
  • Stefania Lucamante, Elsa Morante e l'eredità proustiana, Firenze, Cadmo, 1998
  • Marco Bardini, Morante Elsa, italiana, di professione poeta, Pisa, Nistri-Lischi, 1999
  • Pier Vincenzo Mengaldo, Menzogna e sortilegio: Elsa Morante, in Franco Moretti (a cura di), Il romanzo, vol. 5: Lezioni, Torino, Einaudi, 2003, pp. 571-584
  • Concetta D'Angeli, Leggere Elsa Morante: Aracoeli, La Storia e Il mondo salvato dai ragazzini, Roma, Carocci, 2003
  • Maria Rosaria Gilio, Le "lusinghe" di Maia nelle opere di Elsa Morante, Roma, Sovera, 2003
  • Giuliana Zagra e Simonetta Buttò (a cura di), Le stanze di Elsa. Dentro la scrittura di Elsa Morante, Roma, Colombo, 2006 (con saggi di Cesare Garboli, Giuliana Zagra, Gabriella Palli Baroni, Simona Cives, Leonardo Lattarulo, Magda Vigilante, Laura Desideri, Alessia Dell'Orca, Luigi De Angelis e Paola Fuselli)
  • Elena Porciani, L'alibi del sogno nella scrittura giovanile di Elsa Morante, Soveria Mannelli: Iride, 2007
  • (angolul) Lily Tuck, Woman of Rome: A Life of Elsa Morante, New York, Harper Collins, 2008
  • Francesca Giuntoli Liverani, Elsa Morante: l'ultimo romanzo possibile, Napoli, Liguori, 2008
  • Ilaria Splendorini, Menzogna e sortilegio di Elsa Morante: una scrittura delle origini, Firenze, Le Lettere, 2010
  • Lucia Dell'Aia, La sfera del puer. Il tempo dei ragazzini di Elsa Morante, Bari, Edizioni B.A. Graphis, 2010
  • Goffredo Fofi e Adriano Sofri (a cura di), Festa per Elsa, Palermo, Sellerio, 2011 (articoli, omaggi e ricordi del 1985, testi di Patrizia Cavalli, Giorgio Caproni, Carmelo Samonà, Natalia Ginzburg, Franco Serpa, Elena De Angeli, Ginevra Bompiani, Fabrizia Ramondino, Giorgio Agamben, Tonino Ricchezza, Goffredo Fofi, Paolo Graziosi, Ninetto Davoli, Daniele Morante, Luca Coppola, Raffaele La Capria, Adriano Sofri, Gianfranco Bettin, Marino Sinibaldi)
  • Gandolfo Cascio, L’estetica dell’ebreo e del cristiano nei racconti de «Lo scialle andaluso» di Elsa Morante, in AA.VV., Contemporary Jewish Writers in Italy: a Generational Approach, Utrecht, Igitur, 2007, pp. 40-45, ora in Id., Variazioni romane. Studi su Penna, Morante, Wilcock e Pecora, Uitgave Volksuniversiteit Amstelland, Amstelveen, 2011.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]