Ebioniták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ebioniták egy az 1. században keletkezett zsidókeresztény szekta tagjai, akik tagadták Jézus Krisztus istenségét, preegzisztenciáját, valamint szűzi születését.

Kr.u. 66-67-ben a Jordán folyó keleti partjára, Pellába menekült keresztényekből alakult Jeruzsálem zsidó háborút követő elpusztulása után. A magukra használt ebionita név, amely a héber ebionim, szegények szóból ered, valószínűleg utalás a hegyi beszéd szegényeire is (vö. Mt 5-6). Írásaik (pl. az ebionita evangélium) csak töredékesen maradtak meg. Kelet-Jordániában követőik még a 7. században is éltek. A későbbi keresztény teológiára nem, az iszlámra viszont erős hatással voltak, ugyanis Mohamed rajtuk keresztül ismerte meg a kereszténységet.

Tanaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A valószínűleg többféle irányzatra oszló ebioniták tanairól főleg Szent Ireneusz, Tertullianus, Órigenész és Hippolütosz tájékoztat.[1] Tagadták Krisztusban a Fiú öröktől való létét (preegzisztencia) és szűzi születését. Szerintük Jézus csak ember volt, a megígért Messiás, és emberként is tér vissza a földre, hogy uralkodjék. Az üdvösséghez szükségesnek tartották a mózesi törvény követését és a vasárnap mellett megülték a szombatot is. Átvették a kelet-jordániai zsidó keresztelő szekták szokásait, a többszörös keresztséget, rituális mosdásokat, és elvetették a Szentírás nagyobb részét, főként Pál apostol leveleit nem fogadták el kánoninak. Egy „hamis részektől megszabadított” Pentateuchust használtak és egy átdolgozott Máté-evangéliumot. Szoros kapcsolatban álltak a qumráni esszénusokkal, akiknek 70 után megmaradt tagjai valószínűleg az ebionitákba olvadtak be. A századok folyamán vallásukat zsidó és pogány elképzelésekkel keverték.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal XLVII; Euszebiosz: Egyháztörténet, II 22, 2; Szent Jeromos: Epistula 112,13; Epiphaniosz: Panarion 29,7; Szent Ireneusz: Adversus Haeresis I 26,1; III 11,7 és 21; Hippolütosz: Refutatio VII 35; Tertullianus: Pergátló kifogás, XXXIII.