Dinamó hadművelet
Dinamó hadművelet | |||
Brit katonák mentőcsónakokból készített ideiglenes hídon érik el a várakozó hajókat. Háttérben egy Bristol Blenheim, vagy egy Lockheed Hudson | |||
Konfliktus | második világháború | ||
Időpont | 1940. május 24. – június 4. | ||
Helyszín | Dunkerque | ||
Eredmény | sikeres szövetséges kiürítés | ||
Szemben álló felek | |||
| |||
Térkép | |||
é. sz. 51° 03′ 01″, k. h. 2° 21′ 40″51.050278°N 2.361111°EKoordináták: é. sz. 51° 03′ 01″, k. h. 2° 21′ 40″51.050278°N 2.361111°E | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Dinamó hadművelet témájú médiaállományokat. |
A Dinamó hadművelet (angolul: Operation Dynamo, gyakrabban használt nevén: dunkerque-i evakuáció) során a második világháborúban a brit haderő több mint 300 000 szövetséges (brit, francia és belga) katonát mentett ki a német csapatok által körbezárt Dunkerque térségéből 1940. május 26. és június 3. között.[1][2]
A Brit Expedíciós Haderő, illetve a francia és belga hadsereg katonáit az 1940. május 10-én megindított franciaországi hadjárat során szorította vissza a La Manche csatorna partjára a német Wehrmacht. Winston Churchill brit miniszterelnök a brit parlamentben elmondott beszéde során „kolosszális katonai katasztrófának” minősítette a franciaországi hadjáratot és azt állította: a brit hadsereg színe-java rekedt a dunkerque-i tengerparton, és vagy megsemmisül, vagy fogságba esik.
Az evakuálásra vonatkozó utasítást május 26-án adták ki, és az első napon 7011 főt mentettek ki. A hadművelet kilencedik napjára azonban összesen 338 226 (198 229 brit és 139 997 francia nemzetiségű) szövetséges katonát szállítottak át Nagy-Britanniába a sebtében összetoborzott flotta hajói.[3] Az evakuálásban több mint 850 különféle hajó vett részt, köztük a Brit Királyi Haditengerészet hadihajói, halászhajók, magánjachtok, utasszállító hajók. A katonák egy része Dunkerque védett kikötőjéből tudott felszállni a hajókra, de az egyre kétségbeejtőbb harci helyzet és a Luftwaffe fokozódó támadásai miatt sokuknak órákat kellett vállig érő vízben várakozni, mire felvették őket. A körülbelül 700 kisebb hajó vagy a parttól távolabb várakozó nagy hajókhoz, vagy pedig egyenesen az angol partokhoz szállította a katonákat. A hadműveletben részt vevő legkisebb hajó, az alig 4,6 m hosszú Tamzine jelenleg az Imperial War Museum gyűjteményében található.
A hadművelet nevét arról a dinamóról kapta, amely a brit haditengerészet főhadiszállásának helyet adó doveri vár áramellátását biztosította a háború alatt. Bertram Ramsay altengernagy ennek a dinamónak helyet adó gépteremből tervezte és vezette a hadműveletet, és innen tájékoztatta Churchill miniszterelnököt is.
Előzmények
[szerkesztés]Németország 1940. május 10-én indította meg a franciaországi hadjáratot, amelynek során célja a brit–francia haderő legyőzése volt. A hadművelet során a Wehrmacht lerohanta és elfoglalta Hollandiát, Belgiumot és Luxemburgot, azonban a szövetséges hadvezetés várakozásával ellentétben a fő csapást nem Belgiumon keresztül indították. A német főerőt képviselő A Hadseregcsoport Gerd von Rundstedt parancsnoksága alatt átkelt az Ardennek hegységen és sikeresen áttörte a francia védelmi állásokat Sedan térségében. Ezt követően a páncélos csapatok nyugati-északnyugati irányú csapást hajtottak végre a La Manche-csatorna irányába, amellyel kettévágták a francia hadsereget, illetve harapófogóba zárták a Brit Expedíciós Haderőt (BEF), illetve a belga hadsereg maradványait.
A német harckocsik május 20-án értek ki a csatorna partjára, majd hamarosan támadást indítottak a legfontosabb kikötővárosok – Calais, Boulogne-sur-Mer és Dunkerque – ellen. Május 26-án elesett Calais, és ezen a napon kiadták a parancsot a bekerített katonák evakuálására.
Az evakuálás menete
[szerkesztés]Az első tervek csak a BEF 45 000 katonájának evakuálásával számoltak két nap alatt, mivel további német támadásoktól tartott a brit hadvezetés. Azonban az első napon, május 27-én csak kb. 7000 főt, míg a következő napon csak további 17 000 főt tudtak kimenekíteni.[4] Hamarosan a Királyi Haditengerészet további 10 rombolója is Dunkerque térségébe érkezett és csatlakozott az evakuálást végző flottához.
Május 29-én már összesen 47 000 brit katonát mentettek ki annak ellenére, hogy aznap este került sor a Luftwaffe első légitámadására a dunkerque-i kikötő ellen. A következő napon további 54 000 fő,[5] köztük az első francia katonák szállhattak fel a hajókra.[6] Május 31-én 68 000 fő és a BEF parancsnoka (Lord Gort) menekült meg.[7] Aznap azonban megadta magát a Lille-ben rekedt 1. francia hadsereg, amely makacs ellenállásával addig jelentősen megkönnyítette az evakuálást.
Június 1-jén további 64 000 szövetséges katona távozott,[8] mielőtt az egyre növekvő intenzitású német légitámadások lehetetlenné tették a hajóknak, hogy nappal közelítsék meg Dunkerque-et.[4] A brit utóvéd június 2-án szállhatott hajóra további 60 000 francia katona társaságában.[8] Június 3-án éjszaka még 26 000 francia katonát sikerült kimenekíteni, mielőtt 1940. június 4-én a németek elfoglalták Dunkerque-et, és a védekező szövetséges csapatok maradványai (36 000 fő) megadták magukat.[4] Dunkerque partjainál 32 000 szövetséges katona vesztette életét.
A következő napon a BBC bejelentette, hogy „Harold Alexander vezérőrnagy (a brit utóvéd parancsnoka) ma reggel egy motorcsónakból megszemlélte Dunkerque partjait, hogy biztos legyen abban, senkit sem hagytak hátra.” A szemlére a valóságban az előző nap reggel került sor és a várost védő két francia hadosztály, amelynek nagy érdeme volt a német előrenyomulás feltartóztatásában, június 3-án kénytelen volt megadni magát.[2]
A partokról kimenekített katonák | A dunkerque-i kikötőből kimentett katonák | Összesen | |
---|---|---|---|
május 27. | - | 7669 | 7669 |
május 28. | 5930 | 11 874 | 17 804 |
május 29. | 13 752 | 33 558 | 47 310 |
május 30. | 29 512 | 24 311 | 53 823 |
május 31. | 22 942 | 45 072 | 68 014 |
június 1. | 17 348 | 47 081 | 64 429 |
június 2. | 6695 | 19 561 | 26 256 |
június 3. | 1870 | 24 876 | 26 746 |
június 4. | 622 | 25 553 | 26 175 |
Összesen | 98 780 | 239 446 | 338 226 |
A hadműveletben részt vevő hajók
[szerkesztés]A hadműveletet a brit haditengerészet irányította, és kezdetben csak a haditengerészet hajói vettek részt benne. Azonban igen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy csak hadihajókkal képtelenség kimenekíteni a Dunkerque-ben rekedt katonákat, ugyanis a nagy hajók nem tudták eléggé megközelíteni a partokat, a kikötőben pedig nem fértek el elegen. Május 27-én a brit hajózási minisztérium felvette a kapcsolatot a brit hajóépítőkkel és olyan hajókat kértek, amelyek a sekély part menti vizekben is tudnak manőverezni. Anglia déli és keleti partjai mentén, illetve a Temze folyón hamarosan összegyűjtötték a kishajókat, magánjachtokat, motorcsónakokat, halászhajókat – egyeseket a tulajdonosok beleegyezésével vitték el, a többit viszont a brit kormány kisajátította.
A hajókat feltöltötték és Ramsgate kikötőjébe irányították, ahonnan a haditengerészet aktív tisztjei és matrózai, valamint tartalékosok és néhány esetben a tulajdonosok irányításával Dunkerque-be hajóztak. A kis hajók egy része a partról szállította a katonákat a mélyebb vízben várakozó hajókhoz, de egyesek egyenesen Angliába hajóztak, majd visszafordultak.
Az evakuálásban 39 holland hajó is részt vett, amelyek el tudtak menekülni a Hollandiát megszálló németek elől és csekély merülésüknek köszönhetően jól meg tudták közelíteni a partot. A hadművelet során a hollandok 22 698 főt mentettek ki és 9 hajót veszítettek.[9]
A brit partok mentén önkéntes mentőszolgálatot adó Royal National Lifeboat Institution 19 mentőcsónakot irányított Dunkerque-be. A ramsgate-i és a margate-i bázisok önkéntesei részt is vettek az evakuálásban, a többit a haditengerészet legénysége irányította. A mentőcsónakok közül csak egyet veszítettek: a The Viscountess Wakefield Dunkerque partjainál megfeneklett.[10] Egy másik mentőcsónak, a Jane Holland léket kapott, amikor egy torpedóhajó nekiment, majd a motorja felmondta a szolgálatot egy légitámadás után. Legénysége sorsára hagyta, de később Anglia partjainál megtalálták, Doverbe vontatták és megjavították – 1941. április 5-én ismét szolgálatba állhatott.[11]
Következmények
[szerkesztés]A háborús helyzetre és a közvéleményre való tekintettel a brit kormány nem hozta nyilvánosságra május végén, hogy milyen katasztrofális helyzetbe kerültek a kontinensen harcoló brit csapatok. Azonban mindenki tisztában volt a helyzet súlyosságával és VI. György brit király felszólította a lakosságot, hogy imádkozzanak a csodáért.[12] A felhíváshoz csatlakozott Canterbury érseke (az anglikán egyház feje) is, és ez világossá tette az angol lakosság számára, hogy nagy a baj.[13] Churchill figyelmeztette a parlamentet, hogy készüljön fel a „nehéz és kemény hírekre”.
Június 4-én elmondott beszédében aztán Churchill joggal hivatkozhatott a „csodára”, és a brit sajtó egyenesen arról cikkezett, hogy „a katasztrófát győzelemmé fordították”. Churchillnek kellett figyelmeztetni a lakosságot, hogy „ezt a csodát ne kezeljék győzelemként – a háborút nem lehet evakuálással megnyerni”.
Ennek ellenére a brit közvélemény továbbra is jelentős fegyverténynek tartotta a dunkerque-i evakuálás sikerét, hiszen a BEF jelentős részét sikerült kimenekíteni. Bár a hadsereg elvesztette nehézfegyverzetének és szállítóeszközeinek nagy részét, rendelkezésére állt az a személyi állomány, amely most a rettegett német partraszállási kísérlet (a Seelöwe hadművelet) elhárításához szükséges volt.
A kimenekített francia katonák közül kb. 100 000 főt hamarosan visszaszállítottak Franciaországba, Brest, Cherbourg és más normandiai kikötőkön keresztül. A katonák közel fele aztán részt vett a további hadműveletekben, mielőtt német hadifogságba esett volna.
Az evakuálás ellenére Dunkerque-ben maradt katonák, illetve a várost védő csapatok német hadifogságba estek. A hadifoglyokat a németek erőltetett menetben Németország területére meneteltették – a legtöbben közülük Trier térségében értek német területre. A menetelés során a hadifoglyok brutális állapotokról számoltak be – a nemritkán 20 napos menet során alig kaptak enni, a német őrök bántalmazták őket, és az sem volt ritka, hogy felrúgták a francia lakosok által az út mentén hagyott vödröket, amelyben víz volt a szomjazó katonák számára. Németországban vonattal szállították őket a hadifogolytáborba és nagy többségük a háború hátralevő 5 éve alatt a német iparban vagy mezőgazdaságban dolgozott.
Veszteségek
[szerkesztés]Személyi állomány
[szerkesztés]Az evakuáció sikeres végrehajtása ellenére kb. 30-40 000 francia katona esett német hadifogságba, míg a német légitámadások, illetve a korábban szerzett sebesülések következményeként kb. 32 000 fő vesztette életét.
Eszközök
[szerkesztés]A brit haderőnek az összes nehézfegyverzetét Dunkerque-ben kellett hagyni. Összesen 2472 tüzérségi eszköz, 65 000 szállítóeszköz és 20 000 motorkerékpár került a németek kezére. Emellett a haderő ellátásához szükséges 377 000 tonna készlet, 60 000 tonna lőszer, 147 000 tonna üzemanyag is hátramaradt.[14]
Haditengerészeti veszteségek
[szerkesztés]A hadműveletben közvetlenül részt vevő hajók közül 6 brit és 3 francia romboló, és 9 további nagy hajó süllyedt el. 19 rombolót súlyosan megrongáltak a Luftwaffe légitámadásai. Összesen több mint 200 szövetséges hajó süllyedt el, és körülbelül ugyanennyi rongálódott meg.[15]
A Brit Királyi Haditengerészet elsüllyedt rombolói:
- HMS Grafton – május 29-én megtorpedózta a német U-62 tengeralattjáró.
- HMS Grenade – május 29-én a dunkerque-i kikötő keleti rakpartja mentén egy német légitámadás következtében süllyedt el.
- HMS Wakeful – május 29-én a német S-30 torpedónaszád által kilőtt torpedó süllyesztette el.
- HMS Basilisk, HMS Havant és HMS Keith – június 1-jén süllyedtek el német légitámadások következményeként.
A francia haditengerészet veszteségei:
- Bourrasque, Nieuwpoort közelében süllyedt el május 30-án.
- Sirocco, a német S-23 és S-26 torpedónaszádok süllyesztették el május 31-én.
- Le Foudroyant, június 1-jén légitámadás következtében süllyedt el.
A brit haditengerészet hajói 35 német repülőgépet lőttek le és további 21-et megrongáltak május 27. és június 1. között.[16]
Légi veszteségek
[szerkesztés]Churchill háborús visszaemlékezéseiben idézte fel, hogy a Brit Királyi Légierő (RAF) is jelentős szerepet kapott a hadművelet során, amikor megpróbálták megvédeni a parton rekedt katonákat a Luftwaffe támadásaitól.
Május 26. és június 4-e között a RAF összesen 4822 bevetést repült Dunkerque térségében, és több mint 100 repülőgépet vesztett.[17] A britek szerencséjére a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Luftwaffe nem tudott minden nap felszállni, ami jelentősen hozzájárult a brit veszteségek alacsony számához.[18]
A RAF összesen 262 német repülőgép lelövéséről számolt be Dunkerque felett,[19] azonban az összecsapások jelentős részére távolabb került sor, és a parton rekedt katonák ebből nem sokat érzékelhettek – sokan közülük később azzal vádolták a RAF-ot, hogy magára hagyta a katonákat.[20]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ "1940: Dunkirk rescue is over – Churchill defiant." BBC, 2008. Hozzáférés ideje:: 25 July 2010.
- ↑ a b Longden 2009, p. 1.
- ↑ Taylor 1965
- ↑ a b c Liddell Hart 1999
- ↑ Liddell Hart 1999, p. 79.
- ↑ Murray and Millett 2000, p. 80.
- ↑ Keegan 1989, p. 81.
- ↑ a b Murray and Millett 2000
- ↑ [https://web.archive.org/web/20111121135443/http://www.wivonet.nl/operatiedynamo.htm Archiválva 2011. november 21-i dátummal a Wayback Machine-ben "Operation Dynamo."(hollandul)] wivonet.nl. Hozzáférés ideje:: 27 July 2010.
- ↑ Beilby, Alec. "More lifeboats at Dunkirk." Lifeboat, (RNLI) Volume 53, Issue 530, 1994, p. 270.
- ↑ Morris and Hendy 2006, pp. 13–14.
- ↑ Miller 1997, p. 83.
- ↑ Gelb 1990, p. 82.
- ↑ Longden 2009, p. 11.
- ↑ Holmes 2001, p. 267.
- ↑ Ramsey, B. H. The Evacuation of the Allied Armies from Dunkirk and Neighbouring Beaches. Despatch published in the London Gazette, 17 July 1947, Appendix III.
- ↑ Operation Dynamo, the evacuation from Dunkirk of 27 May-4 June 1940
- ↑ The Miracle of Dunkirk, 161, 211. o. (1982). ISBN 0 7139 1211 1. Hozzáférés ideje: 2011. június 5.
- ↑ Ramsey, B. H.The Evacuation of the Allied Armies from Dunkirk and Neighbouring Beaches. Despatch published in the London Gazette, 17 July 1947, p. 3297.
- ↑ Shirer 1990, p. 736, footnote.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Dunkirk evacuation című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- ↑ Jackson: Robert Jackson: Lángoló hídfő. Ford.: Gy. Horváth László. Budapest: Kossuth. 1980. = Népszerű történelem, ISBN 963 09 1640 1
További információk
[szerkesztés]- Churchill, Winston. Memoirs of the Second World War. Boston: Houghton Mifflin, 1959. ISBN 0-395-59968-7.
- Collier, Richard. The Sands of Dunkirk. New York: Dell Publishing Co. Inc. / E.P.Dutton & Co. Inc., 1961.
- Collier, Richard. Dunkerque homokja. Budapest: Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó (1980). ISBN 963-326-777-3
- Denton, Tony. Handbook 2009. Shrewsbury, UK: Lifeboat Enthusiasts Society, 2009.
- Franks, Norman. The Air Battle of Dunkirk. London: William Kimber, 1983. ISBN 0-7183-0349-0.
- Gardner, W. J. R., ed. The Evacuation from Dunkirk: 'Operation Dynamo' 26 May – 4 June 1940. London: Frank Cass, 2000. ISBN 0-7146-5120-6 (hardcover), ISBN 0-7146-8150-4 (paperback). ISSN 1471-0757.
- Gelb, Norman. Dunkirk: The Incredible Escape. London: Michael Joseph, 1990. ISBN 0-7181-3203-3.
- Hastings, Max. "A fine account of a triumphant defeat." Archiválva 2007. július 11-i dátummal a Wayback Machine-ben The Telegraph, Book Review, 28 May 2006. Hozzáférés ideje:: 3 June 2007.
- Holmes, Richard, ed. "Dunkirk evacuation." The Oxford Companion to Military History. New York: Oxford University Press, 2001. ISBN 0-19-866209-2.
- Keegan, John. The Second World War, New York: Viking Penguin, 1989. ISBN 0-670-82359-7.
- Longden, Sean. Dunkirk: The Men They Left Behind. London: Constable and Robinson, 2009. ISBN 978-1-84529-977-4.
- Longden, Sean. Hitler's British Slaves: Allied POWs in Germany 1939–1945. London: Constable and Robinson, 2007. ISBN 978-1-84529-519-6.
- Lord, Walter. The Miracle of Dunkirk. London: Allen Lane, 1983. ISBN 1-85326-685-X.
- Liddell Hart, B. H. History of the Second World War. New York: Da Capo Press, 1999. ISBN 0-306-80912-5.
- Miller, Nathan. War at Sea: A Naval History of World War II. New York: Oxford University Press (US), 1997. ISBN 0-19-511038-2.
- Mordal, Jacques. Dunkerque. Paris: Editions France Empire, 1968.
- Morris, Jeff. The Story of the Hastings Lifeboats. Coventry, UK: Lifeboat Enthusiasts Society, 2000.
- Morris, Jeff and Dave Hendy. The Story of the Eastbourne Lifeboats. Coventry, UK: Lifeboat Enthusiasts Society, Fifth Edition 2006
- Murray, Williamson. Luftwaffe. Baltimore, Maryland: The Nautical & Aviation Publishing Company of America, Inc., 1985.
- Murray, Williamson and Allan R. Millett. A War to Be Won. Cambridge, MA: Belknap Press, 2000. ISBN 0-674-00163-X.
- Noakes, J. and G. Pridham. Nazism 1919-1945: Volume 3 - Foreign Policy, War and Racial Extermination. Exeter, Devon, UK: University of Exeter Press, 2010, First edition 1988. ISBN 978-0-85989-602-3.
- Overy, Richard. "A very British defeat." Archiválva 2007. július 11-i dátummal a Wayback Machine-ben The Telegraph, Book Review, 28 May 2006. Hozzáférés ideje:: 3 June 2007.
- Safire, William. Lend Me Your Ears: Great Speeches in History. New York: W. W. Norton & Company, 2004. ISBN 0-393-04005-4.
- Salsbury, Alan. A History of the Exmouth Lifeboats. Wellington, Somerset, UK: Halsgrove, 2010. ISBN 978-0-85704-073-2.
- Sebag-Montefiore, Hugh. Dunkirk: Fight to the Last Man. New York: Viking, 2006. ISBN 0-670-91082-1.
- Shirer, William L. The Rise and Fall of the Third Reich. New York: Simon & Shuster, 1990, First edition 1960. ISBN ISBN 0-671-72868-7 .
- Taylor, A.J.P. English History 1914–1945 (Oxford History of England). London: Oxford, 1965.
- Weinberg, Gerhard L. A World at Arms. New York: Cambridge University Press, 1994. ISBN 0-521-44317-2.
- Wilmot, Chester. The Struggle for Europe. New York: Carroll & Graf, 1986. ISBN 0-88184-257-5.