Bánfalvi karmelita kolostor

Sopronbánfalvi Kolostor
Település	Sopron Sopronbánfalva
Ország	Magyarország
Egyházmegye	Győri egyházmegye
Építési adatok
Stílus	gótika, barokk
Rekonstrukciók évei	2009-2010
Védettség	Védett műemlék
Elhelyezkedése
Sopronbánfalvi Kolostor Pozíció Sopron térképén
é. sz. 47° 40′ 38″, k. h. 16° 33′ 07″47.677358, 16.551874
A Wikimédia Commons tartalmaz Sopronbánfalvi Kolostor témájú médiaállományokat.

A felújított Sopronbánfalvi Kolostor távlati képe, háttérben Sopronbánfalva központjával

A sopronbánfalvi kolostor ma szállodaként működő, középkori alapokon nyugvó műemlékegyüttes Sopron délnyugati, azaz kertvárosi részén fekvő Sopronbánfalván található. A Kolostor tőszomszédságában terül el az erdőkkel borított Soproni-hegység és a sopronbánfalvi hősi temető.

Története

Zarándokhely – Szent Wolfgang kultusz

971-ben, a később szentté avatott, Wolfgang (Farkas) bajor szerzetes (Boldog Gizella későbbi tanítója) egy misszionárius csapat élén téríteni érkezett Sopron környékére. Rövid itt tartózkodásuk emléke tovább élt a 11. században ide települt bajor földművesek körében. A mai Kolostor-hegyen emlékhely létesült, amely zarándokhellyé fejlődött. 1441-ben Szent Farkas tiszteletére kápolna épült, amely 1481-ben búcsúengedélyt kapott a pápától.

A Pálos Kolostor

Az alapítástól a török megjelenéséig

A búcsújáróhely nagy népszerűsége és a környéken épült pálos kolostorok (Sopronkertes, Bécsújhely) hatására Sopron városa 1482. július 15-én, a Szent Farkas kápolna helyén pálos rendházat és templomot alapított. A gótikus templom szentélye és három rekonstruált ablaka ma is megcsodálható, míg a földszintes középkori kolostorépületből csak töredékek maradtak fenn. A templom népszerűségét növelte a częstochowai Fekete Madonna kegykép (14. sz.) legkorábbi másolatának oltárra helyezése. 1532-ben az állandó török fenyegetés hatására a szerzetesek Bécsújhelyre menekültek, ahova Fekete Madonna képet is magukkal vitték. A kolostort a török felégette, az épületek romba dőltek.

Az újjáépítés – Barokk kolostor

A reformáció hatására és a török pusztítás következményeként a Pálos rend megroppant, magyarországi kolostorhálózata szinte megsemmisült. A 17. század elejére a katolicizmus új erőre kapott, a pálosok is elkezdték újjászervezni intézményeiket. A sopronbánfalvi kolostor újjáépítésére 1610-1648 között került sor uralkodói támogatással, de jelentős összegekkel támogatták a munkálatokat a rekatolizált Nádasdyak, a feltörekvő Esterházyak, a Széchenyiek és más úri családok is. A kolostor ekkor nyerte el mai, egyemeletes, zárt kerengős, barokk formáját, amit a későbbiekben csak elemeiben és főként belsőépítészetileg alakítottak.

A fénykor

1643 és 1786 között a pálos rendtartomány noviciátusaként működött a kolostor. A szerzetes növendékek képzéséhez külön oktató termet építettek az épület délkeleti szárnyában. A ma noviciátusnak nevezett terem 17. századi famennyezete eredeti, 14 méter hosszú faragott mestergerendája különlegességnek számít Közép- Európában. Ez a terem nem csak építészetileg jelentős, hanem az itt tanult személyek miatt is. Kiemelkedik közülük Széchényi Pál a későbbi kalocsai érsek, akit eredetileg 1710-ben ugyanitt temettek el (mumifikálódott holtteste napjainkban a nagycenki Széchényi mauzóleumban tekinthető meg). A noviciátus alatt, a földszinten található a rendház étkezője a refektórium, amelyet a 18. században a rend történetét, valamint az egyházatyákat megjelenítő freskókkal díszítettek. 1728-ban tűz pusztított az épületben és az ezt követő helyreállítás során még díszesebbé varázsolták a belső tereket, kiterjesztve az épülettömb környezetére is. 1667-ben a Kolostordomb oldalában épült meg az ország második kő kálváriája, amely 14 helyett csupán 5 stációból állt. 1718 és 1750 között a falu irányából impozáns teraszokkal taglalt 88 lépcsőfoknyi hosszúságú barokk lépcsőt építettek, amelyet 14 szentet ábrázoló szobor szegélyez. A kolostor saját fenntartásához számos földterületet birtokolt, ezeken jelentős mezőgazdasági termelés folyt, egyebek mellett szőlőművelés is. A bor tárolására a 17. századtól pincerendszer kialakításába kezdtek, amely mára átszövi az egész Kolostorhegyet. A 18. században itt élő szerzetesek életszínvonala meglehetősen magas volt, bőséggel fogyasztottak kávét és csokoládét is. Ennek a jólétnek vetett véget II. József, aki szekularizációs politikája keretében 1786-ban feloszlatta a pálos rendet több más renddel egyetemben.

A 19. század

A teljesen kiürített kolostort előbb cukorgyárrá akarta átalakítani a város, majd a nem messze megnyitott első hazai szénbánya Brennbergbánya bányatisztjei és szakmunkásai kaptak benne szállást. I. Napóleon francia császár csapatai 1809-ben megszállták Sopront és katonai kórházzá alakították az épületet, valamint a templomot és az alatta lévő kriptát kifosztották. A kolostor ezt követően ismét lakóépületként funkcionált, míg a templomot 1825-ben a falu megnövekedett létszámú katolikus gyülekezete újra birtokba vehette. A reformkorban a visszatérő bányamunkások mellett, itt élt Anton Sigel, – híres tájképfestő, a korabeli soproni térség dokumentálója. A néhai rendház falai között nem csak a lakások bérbeadásával, hanem selyemhernyó tenyésztéssel is foglalkoztak. Az 1860-as években végül helyőrségi kórházzá alakították, s ennek során a templomot ismét megfosztották szakrális funkciójától és raktárként használták.

Karmelita Kolostor

1887-ben Zalka János győri püspök megvásárolta a teljes ingatlan együttest az egyházmegyének, a templom ettől kezdve folyamatosan szolgálja a katolikus hívőket. A kolostor új lakói a Mayerlingből 1892-ben érkezett sarutlan karmeliták apácái lettek. A rend tagjai szigorú előírások szerint élték mindennapjaikat. Nem találkozhattak a külvilággal, személyes életterüket a minimálisra csökkentették, ennek megfelelően építették át a kolostort. A cellák többségét kettéosztották, míg a korábbi noviciátusban szintén lakófülkéket alakítottak ki. A templom szentély részét elfalazták, belső szintmegosztással emeletén varró szobát, földszintjén oratóriumot létesítettek. Ebből a korszakból maradtak meg azok az átadó szekrények, amelyek a civilekkel való személyes találkozás nélkül tették lehetővé tárgyak be- és kijuttatását a kolostorból. Az emeleten külön lakása volt a zárdalelkésznek, közvetlen átjáróval a frissen felújított templomba (ma ezekben a helységekben található a szálloda lakosztálya).

A második világháború idején a Kolostorhegy pincerendszerében óvóhelyet alakítottak ki, ami a szövetséges bombázások és a földi harcok idején több száz embernek nyújtott menedéket. 1944 végén a Harmadik Birodalom keleti határára tervezett erődrendszer építéséhez kapcsolódóan Sopronbánfalván munkatábort létesítettek, amit magyar munkaszolgálatosokkal és hadifoglyokkal töltöttek fel. A helyi embermentéshez a karmeliták is csatlakoztak és több tucat munkaszolgálatost bújtattak el.

A második világháborút követő időszak valláspolitikája a kolostort is sújtotta, 1950-ben az apácákat internálták, a rendházat bezárták.

Elme- szociális Otthon

A Kolostor bezárásának évében (1950), az attól független templomban dekorációs munkálatok kezdődtek, melynek keretében Básti Zoltán eperjesi származású festőművész a Rákosi korszakban rendkívül merész témaválasztású szekkókat festett a falra. Egy nagy ívű allegorikus életképen jelenik meg az esztergomi bazilika és a római Szent Péter-bazilika épülete, illetve Apor Vilmos győri püspök, valamint XIII. Piusz, az akkori pápa személye. A legprovokatívabb kompozíció a karzat fölött - kissé elrejtve a felületes szemlélődő elől - található és Szent Mihály arkangyal az ördög felett aratott győzelmét ábrázolja. Utóbbit a művész a szovjet diktátor, Sztálin arcvonásaival festette meg, ami példa nélküli, bátor tett volt a keleti blokk országaiban.

Az 1950-es évek második felétől a rendszerváltásig elme- szociális otthon működött a kolostor épületében. Ezekben az évtizedekben többször is zajlott régészeti és műemlékvédelmi kutatás, melynek során helyreállították a templom gótikus szentélyét, illetve megtalálták több középkori faragványt. A munkálatokban Szakál Ernő restaurátor és Dávid Ferenc művészettörténész vállalt oroszlánszerepet. A műemlékes szakma igazi nagy bravúrjának, az addigra szinte teljesen elpusztult pálos lépcső rekonstrukciója számított, amit a megmaradt elemek és pótlások felhasználásával építettek újjá, átadására 1981-ben került sor. A sikerek ellenére az épületek állapota leromlott, az ekkoriban végzett belsőépítészeti átalakítások komoly károkat okoztak. Az elme-szociális otthon történetéhez tartozó érdekesség, hogy 1980-ban itt forgatta Huszárik Zoltán utolsó, Csontváry című filmjének jelentős részét.

Felújítás – Kolostorszálloda

Az egyházak kárpótlásáról szóló 1991. évi XXXII. törvény nyomán a Karmelita rend visszakapta korábban államosított kolostorát, de annak felújítására anyagi fedezetük nem volt. 2004-ben az üzletember, műgyűjtő Kovács Gábor értékmentő szándékkal vásárolta meg az akkor már lakatlan és rendkívül rossz állapotban lévő épületegyüttest. A felújítás a Norvég Alap és Kovács Gábor személyes hozzájárulása révén 2009-ben kezdődött el és mintegy másfél év múlva, a műemléki előírásokat messzemenően betartva 2010-ben fejeződött be.

Pazár Béla és Magyari Éva építészek, valamint a restaurátorok, kivitelezők munkáját több hazai, illetve nemzetközi díjjal jutalmazták (International Council on Monuments and Sites díj, FIABCI díj, Ingatlanfejlesztési Nívódíj, Dr. Winkler Oszkár emléktábla).

A kolostor 2010-ben mint látogatható műemlék, majd 2011-ben mint magas színvonalú szálloda nyitotta meg kapuit. 2015. áprilisától az intézmény állami kezelésbe került és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont keretein belül működik tovább.

Képgaléria

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
  Bánfalvi karmelita kolostor, légi fotó
• 
  Sopronbánfalva kolostora a levegőből
• 
  Madártávlatból a karmelita kolostor Bánfalván
• 
  A sopronbánfalvi kolostor a magasból fényképezve

Források

• Árvai András: Magyari Évával és Pazár Bélával a sopronbánfalvi egykori Karmelita- Pálos kolostorról beszélgetünk. In: Építészfórum, 2010/1-2. sz.
• Balázsik Tamás: A sopronbánfalvi karmelita kolostor kutatása. In: Soproni Szemle, 2010/2. sz.
• Balázsik Tamás: A sopronbánfalvi pálos kolostor Széchenyi Pál idejében. In: szerk.: Kristóf Lilla Alida - Tóth Vilmos: Széchenyi Pál Érsek emlékezete. Győr, 2012.
• Csegemegi József: Sopronbánfalva középkori templomai I. in: Soproni Szemle, 1938/4. sz.
• Csukovits János: Töredékek a magyarországi pálosrend főleg a Wandorfi (sopronbánfalvi) zárdában élt pálos szerzetesek életéből. Sopron, 1914.
• Czellár Katalin: Sopron. Panoráma kiadó Budapest 1982. ISBN 963-243-199-5
• Edőcs Győző: A sopronbánfalvi pálosok csillagászati titkai. In: Építás- Építészettudomány 2011/1-2. sz.
• Méri Edina: Sopronbánfalva - Műemlékek. In: Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára. 538. sz. Budapest, 1996
• Nemes András: "Szent táj". A sopronbánfalvi keresztút és kápolnái. In: Széchényi Pál érsek emlékezete. Győr, 2012
• Romhányi Beatrix, F.: Város és birtokgazdálkodás. Pálos kolostorok Sopron környékén. In: Soproni Szemle, 2007/3. sz.
• Rozsondai Károly - Sümeghy József. Sopronbánfalva. Falutanulmány és községrajz. A Falukutató Intézet támogatásával. Sopron, 1937
• Varga József: A bánfalvi hegyi templom (viharos, de dicső múlt, szomorú, mégis biztató jelen!). Sopron, 1938
• Wolmuth, Franz: Az első karmelita kolostor alapítása. In: "Stimmen von Berge Karmel", 1893/10. sz.
• Bánfalva története
• A NOL cikke a felújításról

További információk

• A kolostor honlapja