Bánfalvi karmelita kolostor
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
| Sopronbánfalvi Kolostor | |
 | |
| Település | |
| Ország |  Magyarország |
| Egyházmegye | Győri egyházmegye |
| Építési adatok | |
| Stílus | gótika, barokk |
| Rekonstrukciók évei | 2009-2010 |
| Védettség | Védett műemlék |
| Elhelyezkedése | |
 Sopronbánfalvi Kolostor
Pozíció Sopron térképén
| |
| é. sz. 47° 40′ 38″, k. h. 16° 33′ 07″Koordináták: é. sz. 47° 40′ 38″, k. h. 16° 33′ 07″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sopronbánfalvi Kolostor témájú médiaállományokat. | |
A sopronbánfalvi kolostor ma szállodaként működő, középkori alapokon nyugvó műemlékegyüttes, a Sopron délnyugati, azaz kertvárosi részén fekvő Sopronbánfalván. A kolostor tőszomszédságában terül el az erdőkkel borított Soproni-hegység és a sopronbánfalvi hősi temető.
Története[szerkesztés]
Zarándokhely – Szent Wolfgang kultusz[szerkesztés]
971-ben, a később szentté avatott, Wolfgang (Farkas) bajor szerzetes (Boldog Gizella későbbi tanítója) egy misszionárius csapat élén téríteni érkezett Sopron környékére. Rövid itt tartózkodásuk emléke tovább élt a 11. században ide települt bajor földművesek körében.
A mai Kolostor-hegyen emlékhely létesült, amely zarándokhellyé fejlődött.
1441-ben Szent Farkas tiszteletére kápolna épült, amely 1481-ben búcsúengedélyt kapott a pápától.
A Pálos Kolostor[szerkesztés]
Az alapítástól a török megjelenéséig[szerkesztés]
A búcsújáróhely nagy népszerűsége és a környéken épült pálos kolostorok (Sopronkertes, Bécsújhely) hatására Sopron városa 1482. július 15-én, a Szent Farkas kápolna helyén pálos rendházat és templomot alapított. A gótikus templom szentélye és három rekonstruált ablaka ma is megcsodálható, míg a földszintes középkori kolostorépületből csak töredékek maradtak fenn. A templom népszerűségét növelte a 14. századból származó częstochowai Fekete Madonna kegykép legkorábbi másolatának oltárra helyezése.
1532-ben az állandó török fenyegetés hatására a szerzetesek Bécsújhelyre menekültek, ahova Fekete Madonna képet is magukkal vitték. A kolostort a török felégette, az épületek romba dőltek.
Az újjáépítés – Barokk kolostor[szerkesztés]
A reformáció hatására és a török pusztítás következményeként a Pálos rend megroppant, magyarországi kolostorhálózata szinte megsemmisült. A 17. század elejére a katolicizmus új erőre kapott, a pálosok is elkezdték újjászervezni intézményeiket. A sopronbánfalvi kolostor újjáépítésére 1610-1648 között került sor uralkodói támogatással, de jelentős összegekkel támogatták a munkálatokat a rekatolizált Nádasdyak, a feltörekvő Esterházyak, a Széchényiek és más úri családok is. A kolostor ekkor nyerte el mai, egyemeletes, zárt kerengős, barokk formáját, amit a későbbiekben csak elemeiben és főként belsőépítészetileg alakítottak.
A fénykor[szerkesztés]
1643 és 1786 között a pálos rendtartomány noviciátusaként működött a kolostor. A szerzetes növendékek képzéséhez külön oktató termet építettek az épület délkeleti szárnyában. A ma noviciátusnak nevezett terem 17. századi famennyezete eredeti, 14 méter hosszú faragott mestergerendája különlegességnek számít Közép- Európában. Ez a terem nem csak építészetileg jelentős, hanem az itt tanult személyek miatt is. Kiemelkedik közülük Széchényi Pál a későbbi kalocsai érsek, akit eredetileg 1710-ben ugyanitt temettek el (mumifikálódott holtteste napjainkban a nagycenki Széchényi mauzóleumban tekinthető meg). A noviciátus alatt, a földszinten található a rendház étkezője a refektórium, amelyet a 18. században a rend történetét, valamint az egyházatyákat megjelenítő freskókkal díszítettek.
1728-ban tűz pusztított az épületben és az ezt követő helyreállítás során még díszesebbé varázsolták a belső tereket, kiterjesztve az épülettömb környezetére is. 1667-ben a Kolostordomb oldalában épült meg az ország második kő kálváriája, amely 14 helyett csupán 5 stációból állt. 1718 és 1750 között a falu irányából impozáns teraszokkal taglalt 88 lépcsőfoknyi hosszúságú barokk lépcsőt építettek, amelyet 14 szentet ábrázoló szobor szegélyez. A kolostor saját fenntartásához számos földterületet birtokolt, ezeken jelentős mezőgazdasági termelés folyt, egyebek mellett szőlőművelés is. A bor tárolására a 17. századtól pincerendszer kialakításába kezdtek, amely mára átszövi az egész Kolostorhegyet.
A 18. században itt élő szerzetesek életszínvonala meglehetősen magas volt, bőséggel fogyasztottak kávét és csokoládét is. Ennek a jólétnek vetett véget II. József, aki szekularizációs politikája keretében 1786-ban feloszlatta a pálos rendet több más renddel egyetemben.
A 19. század[szerkesztés]
A teljesen kiürített kolostort előbb cukorgyárrá akarta átalakítani a város, majd a nem messze megnyitott első hazai szénbánya Brennbergbánya bányatisztjei és szakmunkásai kaptak benne szállást.
I. Napóleon francia császár csapatai 1809-ben megszállták Sopront és katonai kórházzá alakították az épületet, valamint a templomot és az alatta lévő kriptát kifosztották. A kolostor ezt követően ismét lakóépületként funkcionált, míg a templomot 1825-ben a falu megnövekedett létszámú katolikus gyülekezete újra birtokba vehette.
A reformkorban a visszatérő bányamunkások mellett, itt élt Anton Sigel, – híres tájképfestő, a korabeli soproni térség dokumentálója. A néhai rendház falai között nem csak a lakások bérbeadásával, hanem selyemhernyó tenyésztéssel is foglalkoztak. Az 1860-as években végül helyőrségi kórházzá alakították, s ennek során a templomot ismét megfosztották szakrális funkciójától és raktárként használták.
Karmelita Kolostor[szerkesztés]
1887-ben Zalka János győri püspök megvásárolta a teljes ingatlan együttest az egyházmegyének, a templom ettől kezdve folyamatosan szolgálja a katolikus hívőket. A kolostor új lakói a Mayerlingből 1892-ben érkezett sarutlan karmeliták apácái lettek. A rend tagjai szigorú előírások szerint élték mindennapjaikat. Nem találkozhattak a külvilággal, személyes életterüket a minimálisra csökkentették, ennek megfelelően építették át a kolostort. A cellák többségét kettéosztották, míg a korábbi noviciátusban szintén lakófülkéket alakítottak ki. A templom szentély részét elfalazták, belső szintmegosztással emeletén varrószobát, földszintjén oratóriumot létesítettek. Ebből a korszakból maradtak meg azok az átadószekrények, amelyek a civilekkel való személyes találkozás nélkül tették lehetővé tárgyak be- és kijuttatását a kolostorból. Az emeleten külön lakása volt a zárdalelkésznek, közvetlen átjáróval a frissen felújított templomba (ma ezekben a helységekben található a szálloda lakosztálya).
A második világháború idején a Kolostorhegy pincerendszerében óvóhelyet alakítottak ki, ami a szövetséges bombázások és a földi harcok idején több száz embernek nyújtott menedéket. 1944 végén a Harmadik Birodalom keleti határára tervezett erődrendszer építéséhez kapcsolódóan Sopronbánfalván munkatábort létesítettek, amit magyar munkaszolgálatosokkal és hadifoglyokkal töltöttek fel. A helyi embermentéshez a karmeliták is csatlakoztak és több tucat munkaszolgálatost bújtattak el.
A második világháborút követő időszak valláspolitikája a kolostort is sújtotta, 1950-ben az apácákat internálták, a rendházat bezárták.
Elmeszociális Otthon[szerkesztés]
1950-ben a kolostor bezárásának évében, az attól független templomban dekorációs munkálatok kezdődtek, melynek keretében Básti Zoltán eperjesi származású festőművész a Rákosi-korszakban rendkívül merész témaválasztású szekkókat festett a falra. Egy nagyívű allegorikus életképen jelenik meg az esztergomi bazilika és a római Szent Péter-bazilika épülete, illetve Apor Vilmos győri püspök, valamint XIII. Piusz, az akkori pápa személye. A legprovokatívabb kompozíció a karzat fölött - kissé elrejtve a felületes szemlélődő elől - található és Mihály arkangyalnak az ördög felett aratott győzelmét ábrázolja. Utóbbit a művész a szovjet diktátor, Sztálin arcvonásaival festette meg, ami példa nélküli, bátor tett volt a keleti blokk országaiban.
Az 1950-es évek második felétől a rendszerváltásig elmeszociális otthon működött a kolostor épületében. Ezekben az évtizedekben többször is zajlott régészeti és műemlékvédelmi kutatás, melynek során helyreállították a templom gótikus szentélyét, illetve megtaláltak több középkori faragványt. A munkálatokban Szakál Ernő restaurátor és Dávid Ferenc művészettörténész vállalt oroszlánszerepet. A műemlékes szakma igazi nagy bravúrjának, az addigra szinte teljesen elpusztult pálos lépcső rekonstrukciója számított, amit a megmaradt elemek és pótlások felhasználásával építettek újjá, átadására 1981-ben került sor. A sikerek ellenére az épületek állapota leromlott, az ekkoriban végzett belsőépítészeti átalakítások komoly károkat okoztak.
Az elmeszociális otthon történetéhez tartozó érdekesség, hogy 1980-ban itt forgatta Huszárik Zoltán utolsó, Csontváry című filmjének jelentős részét.
Felújítás – Kolostorszálloda[szerkesztés]
Az egyházak kárpótlásáról szóló 1991. évi XXXII. törvény nyomán a Karmelita rend visszakapta korábban államosított kolostorát, de annak felújítására anyagi fedezetük nem volt. 2004-ben az üzletember, műgyűjtő Kovács Gábor értékmentő szándékkal vásárolta meg az akkor már lakatlan és rendkívül rossz állapotban lévő épületegyüttest. A felújítás a Norvég Alap és Kovács Gábor személyes hozzájárulása révén 2009-ben kezdődött el és mintegy másfél év múlva, a műemléki előírásokat messzemenően betartva 2010-ben fejeződött be.
Pazár Béla és Magyari Éva építészek, valamint a restaurátorok, kivitelezők munkáját több hazai, illetve nemzetközi díjjal jutalmazták. (International Council on Monuments and Sites díj, FIABCI díj, Ingatlanfejlesztési Nívódíj, Dr. Winkler Oszkár emléktábla).
A kolostor 2010-ben, mint látogatható műemlék, majd 2011-ben, mint magas színvonalú szálloda nyitotta meg kapuit. 2015 áprilisától az intézmény állami kezelésbe került és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont keretein belül működik tovább.
Képgaléria[szerkesztés]
Bánfalvi karmelita kolostor, légi fotó
Sopronbánfalva kolostora a levegőből
Madártávlatból a karmelita kolostor Bánfalván
A sopronbánfalvi kolostor a magasból fényképezve
Források[szerkesztés]
- Árvai András: Magyari Évával és Pazár Bélával a sopronbánfalvi egykori Karmelita- Pálos kolostorról beszélgetünk. In: Építészfórum, 2010/1-2. sz.
- Balázsik Tamás: A sopronbánfalvi karmelita kolostor kutatása. In: Soproni Szemle, 2010/2. sz.
- Balázsik Tamás: A sopronbánfalvi pálos kolostor Széchenyi Pál idejében. In: szerk.: Kristóf Lilla Alida - Tóth Vilmos: Széchenyi Pál Érsek emlékezete. Győr, 2012.
- Csegemegi József: Sopronbánfalva középkori templomai I. in: Soproni Szemle, 1938/4. sz.
- Csukovits János: Töredékek a magyarországi pálosrend főleg a Wandorfi (sopronbánfalvi) zárdában élt pálos szerzetesek életéből. Sopron, 1914.
- Czellár Katalin: Sopron. Panoráma kiadó Budapest 1982. ISBN 963-243-199-5
- Edőcs Győző: A sopronbánfalvi pálosok csillagászati titkai. In: Építás- Építészettudomány 2011/1-2. sz.
- Méri Edina: Sopronbánfalva - Műemlékek. In: Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára. 538. sz. Budapest, 1996
- Nemes András: "Szent táj". A sopronbánfalvi keresztút és kápolnái. In: Széchényi Pál érsek emlékezete. Győr, 2012
- Romhányi Beatrix, F.: Város és birtokgazdálkodás. Pálos kolostorok Sopron környékén. In: Soproni Szemle, 2007/3. sz.
- Rozsondai Károly - Sümeghy József. Sopronbánfalva. Falutanulmány és községrajz. A Falukutató Intézet támogatásával. Sopron, 1937
- Varga József: A bánfalvi hegyi templom (viharos, de dicső múlt, szomorú, mégis biztató jelen!). Sopron, 1938
- Wolmuth, Franz: Az első karmelita kolostor alapítása. In: "Stimmen von Berge Karmel", 1893/10. sz.
- Bánfalva története
- A NOL cikke a felújításról
