Béll Béla

Béll Béla
Életrajzi adatok
Született	1908. október 2. Uraj
Elhunyt	1988. szeptember 24. (79 évesen) Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Ismeretes mint	meteorológus fizikus egyetemi oktató
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest (1932)
Pályafutása
Szakterület	meteorológia
Kutatási terület	aerológia, légkörfizika, légáramlástan
Tudományos fokozat	a műszaki tudományok doktora (1968)
Munkahelyek
Országos Meteorológiai Szolgálat és elődintézményei, Budapest	munkatárs (1932–43), osztályvezető (1943–51), igazgatóhelyettes (1951–69), tudományos tanácsadó (1970–74)
Akadémiai tagság	levelező tag (1970), rendes tag (1982)
A Wikimédia Commons tartalmaz Béll Béla témájú médiaállományokat.

Béll Béla (Uraj, 1908. október 2. – Budapest, 1988. szeptember 24.) magyar meteorológus, légkörfizikus, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A légkörben zajló meteorológiai, fizikai és kémiai folyamatokra vonatkozó kutatásaival a magyarországi aerológia és légáramlástan iskolateremtő alakja volt.

Életútja

1932-ben végezte el a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemet matematika–fizika szakos oklevéllel. 1932-től 1934-ig gyakornokként dolgozott az egyetem gyakorlati fizikai intézetében. Emellett 1932-ben helyezkedett el a Magyar Királyi Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézetben is, ahol előbb a klimatológiai, majd az aerológiai osztály munkatársa volt. Munkájával párhuzamosan, 1936–1937-ben ösztöndíjjal kutathatott a berlini Humboldt Egyetemen, valamint a lindenbergi meteorológiai és potsdami asztrofizikai obszervatóriumokban. 1941-ben doktori oklevelét is megszerezte a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1943-ban a Meteorológiai Intézet ranglétráján előreléphetett: az aerológiai osztály vezetőjévé nevezték ki. 1951-ig irányította az ott folyó tudományos munkát, 1951-től 1969-ig pedig az intézet igazgatóhelyettese, egyidejűleg 1953-tól a pestlőrinci aerológiai–légkörfizikai obszervatórium vezetője volt. A Tudományos Minősítő Bizottság 1954-ben a fizikai tudományok (meteorológia) kandidátusává minősítette, 1968-ban pedig megvédte akadémiai disszertációját, s a műszaki tudományok doktora lett. 1970 után az immár Országos Meteorológiai Szolgálat néven működő intézet tudományos tanácsadója, 1974-es nyugdíjazásától haláláig a szolgálat tudományos tanácsának elnöke volt.

Tudományos pályája mellett oktatással is foglalkozott. 1943-tól 1949-ig a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Főiskolán, 1949-től 1952-ig a Budapesti Műszaki Egyetemen tartott agrogeológiai előadásokat, 1952-től 1956-ig pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem meteorológiai tanszékén oktatott aerológiát mint meghívott tanár. 1965 után a szegedi József Attila Tudományegyetemen is oktatott címzetes egyetemi tanárként.

Munkássága

A magyarországi aerológiai (légkörtani) kutatások iskolateremtő alakja volt. Behatóan foglalkozott a Magyarország feletti magasabb, szabad légrétegek légkörfizikai, éghajlati, különösen légáramlási folyamataival és sajátosságaival. A nevéhez fűződik az országos magaslégköri szélmérőhálózat megszervezése, de az 1930-as évektől maga is végzett ballonos és meteorográfos szélméréseket, 1948-ban pedig ő indította el és rendszeresítette a rádiószondás méréseket. Jelentősek a légkörben tapasztalható vízszintes levegőáramlásra (szél) és az azt befolyásoló léghőmérsékleti advekcióra, a légkör függőleges irányú labilitására, légnyomás, hőmérséklet és légnedvesség szerinti változékonyságára és szezonalitására, továbbá a troposzféra rétegzettségére, a sztratoszféra cirkulációs folyamataira vonatkozó kutatásai. Számottevő eredményeket ért el a termikus szél elméletének és a zivatar kialakulási folyamatainak vizsgálatával, de behatóan foglalkozott felhőfizikával, a légkör radioaktivitásával, az ionoszféra kémiai sajátosságaival, valamint a napsugárzás fotokémiai mérésével és a látótávolság meghatározásának módszertanával. További jelentős eredményeket ért el a Kárpát-medence általános meteorológiai-klimatológiai leírásában, valamint az éghajlati viszonyok és a növénytermesztés kapcsolatát vizsgáló agrometeorológiában is.

Az 1957/1958-as nemzetközi geofizikai év magyarországi tudományos programjainak egyik szervezője volt. Több egyetemi tankönyv és szakkönyv fűződik a nevéhez. Két évtizeden át szerkesztőbizottsági tagja volt az Időjárás című szakfolyóiratnak.

Társasági tagságai és elismerései

Urnája a Farkasréti temetőben

1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1982-ben rendes tagjává választották, a meteorológiai tudományos bizottság elnöke volt. 1964-től 1970-ig társelnöke, 1974-től 1980-ig elnöke volt a Magyar Meteorológiai Társaságnak, 1982-ben a Magyar Földrajzi Társaság tiszteleti tagjai sorába választották. Ugyancsak tiszteleti tagja volt a Szlovák Meteorológiai Társaságnak (SMÚ) és a Német Demokratikus Köztársaság Meteorológiai Társaságának, valamint közreműködött a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Szövetség (IUGG) magyar nemzeti bizottságának munkájában is.

Tudományos munkássága elismeréseként előbb 1952-ben, majd másodszor 1980-ban kapta meg a Magyar Meteorológiai Társaság Steiner Lajos-emlékérmét, 1981-ben pedig MTESZ-díjat vehetett át. 1978-ban a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.

Főbb művei

• A szabadlégkör hőmérséklete Budapest fölött. Budapest: Magyar Királyi Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet. 1941.  
• Fizika. Budapest: Agrártudományi Egyetem. 1950.  
• Mezőgazdasági meteorológia: Az agrometeorológiai ismeretek kézikönyve. Budapest: Akadémiai. 1951.   (Aujeszky Lászlóval és Berényi Dénessel)
• A talajtól a légkör határáig. Budapest: Művelt Nép. 1953.  
• A troposzféra éghajlata Magyarország fölött. Budapest: Akadémiai. 1954.  
• A domborzat áramlásmódosító hatása a Kárpát-medencében, a magyar meteorológiai szakirodalom tükrében. Budapest: Országos Meteorológiai Szolgálat. 1978.  
• A légáramlás éghajlati jellegzetességei a Kárpát-medence térségében. Budapest: Akadémiai. 1984.  

Források

• Mészáros Ernő: Béll Béla. Magyar Tudomány, XCVI. évf. 4. sz. (1989) 342–343. o.
• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
• Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 540. o. ISBN 963-05-6821-7  
• Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 374. o.
• Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 591–592. o. ISBN 963-547-414-8  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 123. o.

További információk

• Kéri Menyhért: Dr. Béll Béla. Földrajzi Értesítő, (1989)
• Somogyi Sándor: Búcsú Béll Bélától. Földrajzi Közlemények, (1989)