Fotokémia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A fotokémia kémia a fény hatására lejátszódó kémiai folyamatokkal, illetve a kémiai folyamatokat kísérő nem termikus gerjesztésű fényjelenségekkel foglalkozó területe. Tehát például tárgya az ózon magaslégköri keletkezése és bomlása, de nem tárgya az elektrongerjesztéses reakciók vizsgálata abban az esetben ha a gerjedés hő hatására megy végbe.

A fotokémia, mint a kémián belüli önálló terület megjelenése a 19. század végére tehető. Ciamichian olasz kémikus mutatott rá elsőként a fényenergia jelentőségére. Az igazi áttörést ezen a tudományterület 20. század második felében. Gyorsították a folyamatot az időről időre jelentkező energiaválságok és ezek világgazdasági hatása.

Kutatási területek és eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sir George Porter fejlesztette ki a rövid élettartamú részecskék reakcióinak nyomon követésére alkalmas villanófény-fotolízis (a molekulák fény hatására történő felbomlását nevezzük fotolízisnek) módszert. Ezért 1967-ben (Ronald George Wreyford Norrish-sal és Manfred Eigennel megosztva) elnyerte a kémiai Nobel-díjat. Újabb kutatási területek a légköri fotokémiai reakciók mechanizmusának vizsgálata és a fénnyel hajtott molekuláris készülékek fejlesztése.

Fotokémia Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon fotokémiai kutatásokkal foglalkozik a Magyar Tudományos Akadémia VII. Kémiai Tudományok Osztálya Fizikai-kémiai és Szervetlen Kémiai Bizottság Reakciókinetika és Fotokémiai Munkabizottság. Ennek elnöke Horváth Attila a kémiai tudományok doktora, titkára Turányi Tamás, az MTA doktora.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]