Ásványtan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ásványtan vagy mineralógia (régebben Oryktognózia) a földtudományok (geológia) olyan területe, amely az ásványok tanulmányozásával és rendszerezésével foglalkozik.

Fő részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ásványtan tudománya két fő részre tagolódik:

  • általános ásványtanra és
  • rendszeres ásványtanra.

Az általános ásványtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az általános ásványtan fejezetei a következők:

  • kristálytan/kristályalaktan – a kristályok alaki sajátságait rendszerezi,
  • kristálykémia – a kristályok belső szerkezetére vonatkozó ismereteket tárgyalja,
  • kristályfizika – a kristályok fizikai (például optikai) sajátságait írja le,
  • ásványkémia – az ásványok kémiai tulajdonságait tanulmányozza,
  • ásványgenetika – az egyes ásványfajok és ásványtársulások keletkezésével és településkörülményeivel foglalkozik.

A rendszeres ásványtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rendszeres ásványtan vagy ásványrendszertan a kémiai és kristályszerkezeti rokonságuk alapján csoportosítja az ásványokat, ismerteti az ásványfajok alaki, rácsszerkezeti, fizikai és kémiai tulajdonságait, valamint keletkezési körülményeit és fontosabb lelőhelyeit.

Nevezetes magyar mineralógusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

a Debreceni Egyetem Ásványtani Intézetének folyosója
  • Benkő Ferenc (1745–1816): az első magyar ásványtani mű, a Magyar mineralógia, az az a kövek és értzek tudománya (Kolozsvár, 1786) szerzője.
  • Kitaibel Pál (1757–1817): 1794-ben megállapította, hogy egyes börzsönyi ércekben egy addig ismeretlen félfém található. Ez később a Müller Ferenc által felfedezett tellúrral bizonyult azonosnak. Minthogy azonban Kitaibel megelőzte Martin Klaproth erre vonatkozó bejelentését, a tellúr felfedezői között őt is számon kell tartanunk.
  • Szabó József (1822–1894): Világhírű petrográfus és mineralógus, nevéhez fűződik a budapesti egyetem ásvány-kőzettani intézetének létrehozása, számos egyetemi tankönyv megírása.
  • Krenner József (1839–1920): Eötvös Loránd egykori nevelője. 1866-tól a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárának őre, később igazgatója, híres mineralógus és krisztallográfus, több új ásványfaj leírója. Nevét a krennerit {(Au,Ag)Te2} ásványnév is őrzi.
  • Semsey Andor (1833–1923): Az ásványtan nagy mecénása. Számos ásvány-, kőzet- és kövületgyűjteményt vásárolt meg múzeumaink számára, többek között világhírűvé fejlesztette a Nemzeti Múzeum meteoritgyűjteményét is. Nevét a semseyit {(9 PbS*4Sb2S3)} és az andorit ásványnév is őrzi.
  • Koch Sándor (1896–1983): 1919 és 1935 között a Nemzeti Múzeum ásványtárának munkatársa, ahova elődje, Krenner József ajánlotta. A szegedi egyetem megalakulása után az ottani ásvány-kőzettani tanszéket vezeti (1940–1968). Két legfontosabb összefoglaló munkája a Sztrókay Kálmánnal közösen jegyzett, kétkötetes Ásványtan, valamint a hatvanas évek közepén megjelent Magyarország ásványai c. műve.
  • Nemecz Ernő Állami Díjas (1983)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szakáll Sándor: Ásványrendszertan (Miskolci Egyetem, 2002)
  • Bognár L.: Ásványhatározó (Gondolat, 1987)
  • Koch S.–Sztrókay K.: Ásványtan I–II. (Tankönyvkiadó, 1967)
  • Koch S.: Magyarország ásványai (Akadémiai Kiadó, 1985)
  • Kubovics I.: Kőzetmikroszkópia I–II. (1993)
  • Juhász Á.: Évmilliók emlékei (Gondolat, 1987)
  • Nemecz E.: Agyagásványok (Akadémiai Kiadó, 1973)
  • Pápay L.:Kristálytan, ásvány-, kőzettan (Szegedi Egyetemi Kiadó, 2006)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]