Kromatográfia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kromatográfia, amely a görög χρώμα: kroma, szín és γραφειν: grafein írni szavak összetétele, egy keverékek elválasztására használatos laboratóriumi módszercsalád neve.

A technika lényege egy az ún. mozgó (mobil) fázisban más néven eluensben oldott keveréknek egy álló (statikus) fázison való áthajtása, melynek során a vizsgálandó anyag elválik az elegyben található további molekuláktól.

A módszert két alapvető célra használjuk:

  • preparatív vagy
  • analitikai.

A preparatív kromatográfia az elválasztott vegyületek további feldolgozása a végső cél, azaz egy tisztítási műveletről beszélhetünk. Az analitikai kromatográfia általában kisebb anyagmennyiségekkel dolgozik és célja az analit relatív arányának meghatározása a keverékben. A két cél nem zárja ki egymást.

A kromatográfia története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kromatográfia története a XIX. század közepétől a XXI. századig ível. A kromatográfia nevét a XX. század első évtizedében kapta, használata is ekkor kezdődött elsősorban növényi pigmentek, például klorofill elválasztására. Az 1930-as és 1940-es években kifejlesztett új kromatográfiás módszerek elválasztási folyamatok és kémiai analitikai feladatok széles körére tették alkalmassá a technikát, különösen a biokémia területén.

Több hasonló eljárást fejlesztettek ki a XIX. század során (sőt még korábban is), de az első igazi kromatográfia Mihail Szemjonovics Cvet orosz botanikus nevéhez köthető, aki klorofillon végzett kísérlete közben egy függőlegesen elhelyezett kalcium-karbonáttal töltött üvegcsövet használt növényi pigmentek elválasztására a XX. század első évtizedében. A módszert is ő nevezte el.

A kromatográfia modern formája Archer John Porter Martin és Richard Laurence Millington Synge az 1940-1950-es években végzett munkásságát követően alakult ki. Ők fektették le a megoszlási kromatográfia alapelveit és alapvető technikáit és munkájuk nyomán a megindult a kromatográfiás módszerek számos fajtájának (papír kromatográfia, gáz kromatográfia, valamint a manapság nagy teljesítményű folyadék kromatográfiaként ismert eljárás) gyors fejlődése. A megoszlási kromatográfia terén végzett munkásságukért Archer John Porter Martin és Richard Laurence Millington Synge 1952-ben Nobel-díjat kaptak.

Azóta a technológia gyorsan fejlődött. A kutatók megállapították, hogy a Cvet kromatográfiáját megalapozó elvek számos módon felhasználhatók, így alakulhatott ki a kromatográfia alábbiakban bemutatott számos válfaja. Ugyanakkor a kromatográfia technikai teljesítőképessége is folyamatosan javult, egyre inkább lehetővé téve nagyon hasonló molekulák elválasztását is.

Szakkifejezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

[1]

  • Analitnak nevezzük a kromatográfia során elválasztandó anyagot.
  • Az analitikai kromatográfia az analit(ok) mintában való jelenlétének bizonyítását (minőségi meghatározás) valamint lehetőleg koncentrációjának meghatározását (mennyiségi elemzés) jelenti.
  • Kötött vagy immobilizált fázisnak a hordozó szemcsékhez vagy az oszlop belső falához kovalens kötéssel kötött álló fázist nevezzük.
  • Kromatogram a kromatográf láthatóvá tett kimeneti jele. Optimális elválasztás esetén a kromatogram különböző csúcsai vagy mintázatai az elválasztandó keverék különböző komponenseinek felelnek meg.
Kromatogram a csúcsok éles elválasztása nélkül
Kromatogram két élesen elválasztott csúccsal

Az x koordináta a retenciós idő, az y koordináta pedig a rendszerből kilépő analit(ok) keltette válasz jel nagyságát. Az érzékelő berendezés lehet például spektrofotométer, tömeg spektrométer vagy számos más típusú detektor. Optimális rendszer esetén a jel arányos az elválasztott analit koncentrációjával.

  • Kromatográf a készülék mellyel lehetséges a megfelelő szintű elválasztás kivitelezése, például gázkromatográf vagy folyadék kromatográf.
  • A kromatográfia fizikai elválasztási módszer, ahol az elválasztandó komponensek két fázis között oszlanak meg, ezek közül az egyik helyhez kötött (álló fázis), míg a másik adott irányba mozog (mozgó fázis).
  • A mozgó fázis vagy eluens egy adott irányban áramlik. Lehet folyadék (LC vagy CEC), gáz (GC) vagy szuperkritikus folyadék (szuperkritikus folyadék kromatográfia SFC). Alternatív definíció szerint a mozgó fázis az elválasztandó / vizsgálandó mintát és mintát a kolonnán átvivő oldószert tartalmazza. A mozgó fázis keresztülhalad a kromatográfiás oszlopon (az álló fázison), ahol a minta kölcsönhatásba lép az állófázissal és megtörténik az elválasztás.
  • Effluensnek nevezzük az oszlopról távozó mozgó fázist.
  • A preparatív kromatográfia célja egy adott anyag további felhasználásra alkalmas mennyiségének tisztítása, nem pedig minőségi vagy mennyiségi meghatározása.
  • A retenciós idő az adott analitnak adott körülmények között a rendszeren (a kolonna bemenettől a detektorig) való áthaladásához szükséges időtartam.
  • A minta a kromatográfiával vizsgált anyag. Állhat egyetlen összetevőből vagy több komponens elegye is lehet. Ahogy a mérés során kezeljük a mintát, a vizsgált analito(ka)t tartalmazó fázist vagy fázisokat nevezzük mintának, míg a mérés során minden a vizsgált mintától elválasztott számunkra érdektelen részt hulladékként tekintünk.
  • Oldott anyag megoszlási kromatográfiában a minta komponenseit jelenti
  • Oldószer bármely anyag, amely képes más anyagokat oldatba vinni, különösen folyadékkromatográfiában a folyékony mozgó fázis.
  • Álló fázis a kromatográfiás eljárás során helyben rögzített anyag, mint például vékonyréteg kromatográfiában a szilika réteg.

A kromatográfia fajtái a kromatográfiás ágy alakja szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oszlopkromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oszlopkromatográfiás elválasztási technika esetén az állófázis egy csőben található. A szilárd állófázis szemcséi vagy a hordozóra felvitt folyékony állófázis a cső teljes térfogatát megtöltheti (töltött oszlop) vagy a cső fala mentén koncentrálódhat nyitott, akadálymentes utat hagyva a mozgó fázisnak a cső középső részén (nyitott cső oszlop). A közegen való áthaladás sebesség különbségét a minta különböző retenciós ideiből számoljuk.

1978-ban W.C. Still új módosítását vezette be, melyet flash oszlop kromatográfiának nevezett.[2] Az eljárás nagyon hasonlít a hagyományos oszlop kromatográfiához, az eltérés csak annyi, hogy az oldószert nyomás alkalmazásával visszük át az oszlopon. Így a legtöbb elválasztás kevesebb, mint 20 perc alatt kivitelezhető, és az elválasztás is jobb, mint a hagyományos módszernél. A modern flash kromatográfiás rendszereket előre csomagolt műanyag oszlopként árulják és az oldószert a töltött oszlopon vezetik keresztül. A rendszert detektorokkal vagy frakció szedőkkel bővíthetjük lehetővé téve az automatizálást. A gradiens pumpák bevezetése gyorsabb elválasztást és kisebb oldószer felhasználást eredményezett.

Léteznek olyan segédprogramok a flash kolonnák sikeres fejlesztéséhez, melyek megbecsülik az analitok retenciós térfogatát, a sávok szélességét, az egyes analitokat tartalmazó frakciók számát és a szomszédos csúcsok közötti elválást. Így a felhasználó még a flash kolonna használatba vétele előtt kiválaszthatja a preparatív elválasztáshoz szükséges optimális paramétereket. [3]

Az expanded bed adsorption (EBA) az oszlopkromatográfia egy speciális változata, ahol a hagyományos szilárd fázisú töltött oszlop helyett, a oszlopban a szemcsék fluidizált állapotban vannak. Ezáltal lehetséges a kezdeti tisztítási lépések, mint például a centrifugálás és a szűrés elhagyása tenyészetek vagy roncsolt sejtek esetén.

Síkkromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Klorofill komponenseinek elválasztása vékonyréteg kromatográfiával

A síkkromatográfia olyan elválasztási technika, ahol az állófázis síkban helyezkedik el vagy sík lemezre viszik fel. Ez a sík lehet papír, melyet önmagában használunk vagy melyet valamilyen anyaggal impregnálva kapjuk az állófázist (papírkromatográfia). A másik lehetőség, hogy szilárd szemcsékből álló réteget viszünk valamilyen hordozóra, például üveglemezre vagy alumínium fóliára (vékonyréteg kromatográfia). A minta elegyben levő különböző vegyületek eltérő távolságra vándorolnak attól függően, hogy milyen erősen kötődnek az állófázishoz a mozgó fázishoz viszonyítva. Az egyes vegyületekre jellemző visszatartási tényező (angolul retardation factor - Rf) segíthet az ismeretlen anyagok azonosításában.

Papírkromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ennél az eljárásnál egy speciális kromatográfiás papírcsík egyik végére cseppentjük fel a mintaoldatot. A papírcsíkot vékony rétegben oldószert tartalmazó edénybe állítjuk, melyet ezután lefedünk. Ahogy az oldószer végighalad a papíron, áthalad a minta elegyen, amely az oldószerrel együtt vándorolni kezd. A kromatográfiás papír cellulózból készül, ami poláris anyag, így a minta kevésbé poláris komponensei messzebb vándorolnak. A polárisabb vegyületek gyorsabban kötődnek a cellulóz papírhoz, így kevésbé vándorolnak.

Vékonyréteg-kromatográfia (VRK, angolul thin layer chromatography, TLC)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vékonyréteg kromatográfia (VRK) a papírkromatográfiához hasonlító széles körben alkalmazott laboratóriumi eljárás. Állófázisként papír helyett lapos, inert hordozóra felvitt SiO2, Al2O3 vagy cellulóz helyettesíti. Előnye a papírhoz képest a rövidebb futási idő, a jobb elválasztás és a különböző adszorbensek közötti választás lehetősége. Még jobb elválasztás és mennyiségi meghatározás érhető el nagy teljesítményű VRK angolul High Performance Thin Layer Chromatography HPTLC alkalmazásával.

A kromatográfia fajtái a mozgófázis halmazállapota szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gázkromatográfia (GC)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gázkromatográfia (GC), amelyet gáz-folyadék kromatográfiaként (GLC) is emlegetnek, olyan elválasztási technika, melynél a mozgó fázis gáz. A gázkromatográfia tetszőleges halmazállapotú, de az esetek többségében gáz- vagy folyadékminták összetételének meghatározására használt analitikai módszer. A mérés két részből áll: mérés-előkészítésből (ami esetünkben a gázelegy alkotóinak a szétválogatása) és magából a mérésből az érzékelő rendszeren.

A mérés előkészítése során először elkeverik a gázneművé alakított (vagy már gáznemű) mérendő mintát egy másik, semleges gázban, az úgynevezett vivőgázban, mely folyamatosan áramlik egy csövön át. A csőből a keverék olyan „akadálycsőbe”, kolonnába kerül, amelyben nagy felületű anyagot tartalmazó szilárd szemcsék helyezkednek el. Ezek a szilárd szemcsék kettős akadályt képeznek. Egyrészt mozgásukban is, másrészt felületi aktivitásukkal is akadályozzák a beáramló gázelegyet. Az ismeretlen gáz összetevőire különbözőképpen hatnak az akadályok, ezért az ismeretlen gázelegy összetevői más és más mértékben lassulnak le a hosszú akadálycsövön való áthaladás során. Az áthaladás végére így különböző sorrendben érkeznek meg, és egymást követve jutnak az érzékelő rendszerbe. A szétválasztott gázokat ezután többféle detektor (hővezető-képességi, lángionizációs) érzékelheti. A lángionizációs (FID) detektorban a gázt hidrogén és oxigén elegyével táplált lángba vezetik, mely a szerves komponenseket ionizálja, a detektor elektródái között folyó áram arányos az adott komponens koncentrációjával. A detektor jele egy feldolgozó egységbe kerül, mely összeköttetésben áll egy kijelzővel. A kijelzőn ezután megjelenik egy görbe, melynek retenciós ideje az anyag minőségére, amplitúdója az anyag mennyiségére jellemző. A mintabeviteltől (injektálástól) a görbe csúcspontjáig eltelt időt retenciós időnek hívjuk. A pontos mennyiség a görbe alatti terület kiszámításával (integrálásával) határozható meg meg. Régebbi típusú gázkromatográfoknál a görbét egy toll rajzolta le egy előre megvonalazott papírlapra. Az újabb típusok már számítógéppel vannak összekötve, így a görbe a monitoron is megjelenik.

Néhány kolonna-töltet a 90-es évekből: SP (szilikon-polimer) 3 és 20%-os, Porapak Q.

A kiértékeléshez gyakran használnak tömegspektrométert is.

Folyadékkromatográfia (LC)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A folyadékkromatográfia (LC) olyan elválasztási technika, melyben a mozgófázis folyadék. Folyadékkromatográfiát akár kolonnán, akár síkban lehet elvégezni. Napjainkban a folyadékkromatográfiás alkalmazásokban általában kis méretű részecskékből álló tölteteket és viszonylag nagy nyomást használnak, ezért a technikát nagy teljesítményű (vagy nagynyomású)folyadékkromatográfiának nevezik.

A HPLC avagy nagy teljesítményű folyadékkromatográfia (angulul High Performance Liquid Chromatography, vagy High Pressure Liquid Chromatography) a biokémiában és analitikai kémiában vegyületek elválasztására, azonosítására és mennyiségi meghatározására gyakran használt kromatográfiás eljárás. Az első ilyen jellegű kromatográfot Horváth Csaba magyar professzor építette meg.

A HPLC rendszer a következő alkotórészekből áll: a kromatográfiás töltetet (állófázist) tartalmazó oszlopból (kolonnából), a mobil fázist (mozgó fázist, eluenst) az oszlopon átnyomó pumpából valamint a molekulák retenciós (visszatartási) idejét jelző detektorból. A retenciós idő az álló fázis, a vizsgált molekula és a mozgó fázis közötti kölcsönhatásoktól függ.

A HPLC-s technikában a mintát a szabálytalan vagy gömb alakú szemcsékkel töltött vagy potrózus monolit rétegből készült kolonnán (álló fázis) nyomják keresztül nagy nyomáson valamilyen folyadékkal (mozgó fázis). A mozgó és álló polaritása alapján a HPLC-s alválasztásokat két csoportba sorolhatjuk. Normál fázisú folyadékkromatográfiáról (angolul normal phase liquid chromatography - NPLC) beszélünk, ha ha az állófázis polárisabb mint a mozgó fázis, míg az ellenkezőjét fordított fázisú folyadék kromatográfiának (angolul reversed phase liquid chromatography - RPLC) nevezzük.

Szuperkritikus folyadékkromatográfia (SFC)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szuperkritikus folyadékkromatográfiában a mozgó fázis a kritikus hőmérsékletet és nyomást megközelítő vagy azt meghaladó folyadék.

A kromatográfia fajtái az elválasztás mechanizmusa szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ioncserés kromatográfia (IEC)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ioncserés kromatográfia esetén a retenció az töltéssel rendelkező ionok vagy molekulák (akár aminosavak, peptidek és fehérje|fehérjék) és az álló fázishoz kötött töltéssel rendelkező helyek között létrejövő kölcsönhatáson alapszik. Az elválasztást általában kolonnán végzik, de sikkromatográfiás megoldás is elképzelhető. A hagyományos módszereknél az állófázis töltött funkciós csoportokat hordozó ioncserélő gyanta. Az ioncserés kromatográfiát általánosan használják fehérjék tisztítására.

Méretkizárásos kromatográfia (SEC)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méretkizárásos kromatográfia (angolul: size exclusion chromatography, rövidítve: SEC), melyet gél permeációs kromatográfiaként vagy gélszűréses kromatográfiaként is említenek, méret (vagy pontosabban hidrodinamikai átmérőjük vagy hidrodinamikai térfogatuk) alapján választja el a részecskéket. A kisebb molekulák képesek belépni az állófázis pórusaiba, így lassabban eluálódnak, míg a nagyobb molekulák ki vannak zárva a pórusokból így elúciójuk gyorsabb. Általában csak kis felbontás érhető el vele, ezért általában csak a tisztítás utolsó lépéseként használják. Hasznos még tisztított fehérjék harmadlagos vagy negyedleges szerkezetének meghatározásában. Az eljárást széleskörűen alkalmazzák poliszacharidok molekulatömegének meghatározására.

Affinitáskromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az affinitás kromatográfia[4] biokémiai elegyek nagymértékben specifikus biológia kölcsönhatásán alapuló kromatográfiás módszer. Ilyen biológia kölcsönhatás például a az antigén és antitest vagy enzim és szubsztrát illetve receptor és ligandum közötti kapcsolat. Általában molekulák heterogén csoportját tartalmazó oldatból, pl. sejt lizátumból, vérszérumból vagy más biológiai anyagból indulunk ki. A keresett molekula egy jól ismert és definiált tulajdonságát használjuk ki az affinitásos tisztítás során. A célmolekulát megkötjük egy állófázis felületén. Mivel a többi molekula nem képes erre a specifikus kölcsönhatásra, ezek nem kötődnek meg az állófázison. Az állófázist ezután eltávolítjuk az elegyből, mossuk, majd a keresett molekulát eluáljuk az állófázisról.

Speciális technikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordított fázisú kromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fordított fázisú HPLC (Reversed phase HPLC, RP-HPLC vagy RPC) esetén az állófázis felülete apoláris, míg a mozgó fázis poláris, jellemzően víz és valamely szerves oldószer elegye. Gyakran használt álló fázis az RMe2SiCl-dal kezelt szilika, ahol R valamilyen egyenes szénláncú alkil csoport, pl. C18H37 vagy C8H17. Ilyen álló fázisokat alkalmazva az apolárosabb molekulák retenciós ideje hosszabb, míg a poláros molekulák gyorsabban eluálódnak. Apoláros oldószert adva a mozgó fázishoz növelhetjük, míg hidrofilebb oldószer hozzáadásával pedig csökkenthetjük a retenciós időt. Az RP-HPLC használata annyira elterjedt, hogy gyakran tévesen HPLC-ként emlegetik, minden további pontosítás nélkül.

Kétdimenziós kromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szimulált mozgóágyas kromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy elméletileg kidolgozott preparatív célra használandó mozgóágyas kromatográfiától folyamatos működtetése révén nagyobb teljesítményt várhatnánk el, mint egy rögzített ágyas készüléktől. Ennek a gyakorlati kivitelezése azonban nehéz feladat, mert ez egy igen sűrű szuszpenzió (iszap) szabályozott sebességű mozgatásával járna.

A szimulált módszer, ami a rögzített ágyas módszernek közelítő változata, ezt a problémát úgy oldja meg, hogy az ágy mozgatása helyett a minta és az oldószer betáplálási helye és az analit, valamint a hulladék (ill. a második komponens) távozási helye változik folyamatosan, ami azt az érzést kelti mintha az ágy haladna.[5] in [6], and [7]

A fő hátrány ezzel az, hogy az egyszerű kromatográfiával ellentétben a mintát csak két komponensre tudja szétválasztani.

A módszernek egyre több az alkalmazási területe. Aminosavak egyedi szétválasztására a Google kereső említ egy magyar eredetű angol nyelvű cikket is [8]

Pirolízissel kapcsolt kromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyors protein folyadékkromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ellenáramú kromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ellenáramú elválasztás (CCD counter current distribution) két nem elegyedő folyadékban választja el az anyagkeveréket. Lényegében a kirázás módszerét használja úgy, hogy az alsó és felső fázist gépesített eljárással folyamatosan frissre cseréli. A frakciókat végül fotometriásan lemérve kapjuk a szokásos kromatogramot.

Királis kromatográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Enantiomer párok elválasztása a fizikai és kémiai tulajdonságbeli hasonlóságuk miatt csak olyan sztereospecifikus kémiai kölcsönhatással lehetséges, amelynek során a sztereoizomerek eltérő módon reagálnak. A királis elválasztások két nagy csoportba sorolhatók.

Közvetlen módszerek:

  • királis oszlop (állófázis) alkalmazása
  • királis eluens (mozgófázis) vagy királis adalék felhasználása

Közvetett módszerek:

  • oszlop előtti származékképzés királis reagens segítségével

Királis oszlop

Az állófázis és az elválasztandó vegyület közötti kapcsolat akkor a legstabilabb, amikor az elválasztandó molekula legalább három ponton tud kötődni. Ez az úgynevezett hárompontos illeszkedés modellje, ami számos állófázis tervezésének alapja.

Alkalmas fázisok:

  • ciklodextrin alapú fázisok
  • Pirkle-féle fázisok (π-sav π-bázis kölcsönhatások)
  • királis polimer fázisok
  • ligandumcserélő fázisok
  • makrociklusos antibiotikum fázisok
  • koronaéter fázisok

Királis mozgófázis

Számos racém elegy elválasztható akirális oszlopon a mozgó fázishoz adagolt királis vegyületek alkalmazásával. Királis adalékok például a ciklodextrinek, valamint ellenionként alkalmazott vegyületek, például: (+)-10-kámforszulfonsav.

Oszlop előtti származékképzés királis reagenssel

Királis reagenssel az oszlop előtt az enantiomer párokat származékképzés segítségével diasztereomer párokká alakítjuk, és az eltérő fizikai-kémiai tulajdonságuk miatt már lehetséges az elválasztásuk.

   Minta                           Királis reagens         Diasztereomer termék

(R)-A                                                                   (R)-A-(S)-B
                        +               (S)-B
(S)-A                                                                   (S)-A-(S)-B

3. ábra Diasztereomer pár képzés példája (A= minta, B= reagens)

A királis származékképzők alkalmazásának előnyei és hátrányai is vannak.

Előnyök:

  • a felbontás általában nagyobb
  • a detektálás alsó határa csökkenthető
  • az akirális kolonna olcsóbb
  • elúciós sorrend következtethető
  • módszerfejlesztés kevésbé időigényes

Hátrányok:

  • származékképző reagens tisztasága kritikus
  • képződő diasztereomerek moláris abszorbanciája különböző lehet
  • racemizáció, illetve kémiai rezolúció léphet fel
  • reagensfelesleg zavaró csúcsként jelentkezhet
  • az enantiomer visszanyerés további műveleteket igényel
  • származékképzés időigényes lehet

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. IUPAC Nomenclature for Chromatography IUPAC Recommendations 1993, Pure & Appl. Chem., Vol. 65, No. 4, pp.819-872, 1993.
  2. Still, W. C.; Kahn, M.; Mitra, A. J. Org. Chem. 1978, 43(14), 2923-2925. (doi:10.1021/jo00408a041)
  3. Fair, J. D.; Kormos, C. M. J. Chromatogr. A 2008, 1211(1-2), 49-54. (doi:10.1016/j.chroma.2008.09.085)
  4. Pascal Bailon, George K. Ehrlich, Wen-Jian Fung and Wolfgang Berthold, An Overview of Affinity Chromatography, Humana Press, 2000. ISBN 978-0-89603-694-9, ISBN 978-1-60327-261-2.
  5. Bailly, M. and Nicoud, R.-M. (LSGC-ENSIC, 1, rue Grandville, 54001 Nancy and SEPAREX, 5, rue Monod, 54250, Champigneulle, France): The simulated moving bed: a powerful process for purification
  6. Rivat, C. and Stoltz, J.F. (Institut national de la santé et de la recherche médicale (France)). Biotechnology of Blood Proteins — Purification, Clinical and Biological Applications. John Libbey Eurotext. ISBN 2742000070 (1993) 
  7. [www.arifractal.com/What%20is%20SMB%20chromatography.pdf What is simulated moving bed chromatography (SMB chromatography)?]. (Hozzáférés: 2008. július 5.)
  8. [[(1)University of Veszprem, Department of Chemical Engineering, P.O. Box 158 8201 Veszprem, Hongrie, and (2) Gedeon Richter Pharmaceutical Works, P.O. Box 1475 Budapest, Hongrie|Molnár(1), Zoltán]]; Nagy, M. Aranyi(2), A. Hanak, L. Argyelán, J. Pencz, I. Szanya, T.: (Revue). Journal of Chromatography, ISSN: 0021-9673, CODEN: JOCRAM. Elsevier, Amsterdam, Pays-Bas, 1958. október 30. (Hozzáférés: 2008. július 5.)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Chromatography című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kromatográfia témájú médiaállományokat.
A magyar Wikikönyvekben
további információk találhatók