„Déli elefántfóka” változatai közötti eltérés

Déli elefántfóka
	Hím déli elefántfóka
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Osztály:	Emlősök (Mammalia);
Alosztály:	Elevenszülő emlősök (Theria);
Csoport:	Eutheria;
Alosztályág:	Méhlepényesek (Placentalia);
Öregrend:	Laurasiatheria;
Csoport:	Ferae;
Rend:	Ragadozók (Carnivora);
Alrend:	Kutyaalkatúak (Caniformia);
Öregcsalád:	Úszólábúak (Pinnipedia);
Család:	Fókafélék (Phocidae);
Alcsalád:	Barátfóka-formák (Monachinae);
Nemzetség:	Monachini;
Nem:	Elefántfóka (Mirounga);
Faj:	M. leonina;
Tudományos név
	Mirounga leonina; (Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Déli elefántfóka témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Déli elefántfóka témájú médiaállományokat és Déli elefántfóka témájú kategóriát.

Laptörténet interaktív böngészése

[ellenőrzött változat]

[nem ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2020. február 19., 01:08-kori változata

A déli elefántfóka (Mirounga leonina) a ragadozók (Carnivora) rendjébe tartozó fókafélék (Phocidae) családjának egy faja; a legtestesebb fókaféle.

Latin nevének eredete

A Mirounga nemzetségnév az ausztráliai őslakosok nyelvéből ered. A leonina elnevezés onnan származik, hogy az elefántfóka ordítása az oroszlánéra hasonlít.

Előfordulása

Az egész déli óceánban portyáznak; táplálékukat (főleg halakat) részben a jégtakaró alól szerzik. Dél-Amerika, Afrika és Ausztrália partjainál egyaránt megfordulnak. Kitűnő búvárok. A déli elefántfókáknál a nőstények jobban merülnek, mint a hímek (az északiaknál ez fordítva van). A déli elefántfókáknál dokumentált mélységrekord 2388 m, a leghosszabb merülési idő 120 perc.^[1]^[2]

A szárazföldre csak szaporodni járnak ki; ilyenkor hatalmas fókatelepeken gyűlnek össze, főleg szigeteken – így például a Déli-Georgia-, a Falkland-, Déli-Shetland-, Déli-Orkney-, Déli-Sandwich-, Kerguèlen-, Gough-, Marion-, Crozet-, Heard-, McDonald-, Macquarie-, Campbell- és az Ellenlábas-szigeteken. Egy szépen fejlődő kolóniájuk van a dél-amerikai szárazföldön, az argentínai Valdés-félszigeten is. Valamikor éltek a Juan Fernández-szigeteken és Tasmaniában is, de ott kiirtották őket.

Megjelenése

Az elefántfókák rövid ormányukat (amiről a nevüket kapták) csak a társas érintkezésben használják. Csak a hímeknek van ormánya: ez erősíti fel kihívó bömbölésüket a párzási időszakban. Testük a többi fókafajéhoz hasonlóan a vízi életmódhoz alkalmazkodott. A déli elefántfókára minden más fókafajnál jobban jellemző a poligínia (többnejűség) és a nemi kétalakúság: a bikák testtömege a tehenekének akár nyolc-tízszerese is lehet, elérheti a 4 tonnát (hossza elérheti a 6,2 m-t).

Életmódja

A hímek kegyetlen harcokat vívnak a nőstények birtoklásáért; küzdelmeik talán a legádázabbak az állatvilágban. Tizenöt centiméteresre is megnövő szemfogaikkal a bikák hatalmas sebeket ejtenek egymáson, és eközben nem ritkán legázolják, agyonnyomják az útjukba kerülő teheneket, borjakat. A győztes hímek nem ritkán ötvennél is több nőstényből álló háremet tartanak; egy nagyon erős bika akár száz nősténnyel is párosodhat. Csak a legerősebb állatok jutnak nőstényhez, egy-egy adott évben a hímek 2–3%-a. A harcok hevességére jellemző, hogy nem ritkán a győztes is belepusztul a kimerültségbe és a vérveszteségbe.

A bikák augusztusban, a tehenek szeptemberben vagy októberben érkeznek a szigetekre, ahol a hímek három hónapot töltenek, a nőstények viszont csak egyet. Ezután néhány hónapig halásznak, és ez alatt nagy távolságokat tesznek meg, majd három turnusban hazatérnek vedleni. A fiatal állatok november–decemberben, a felnőtt nőstények január–februárban, a hímek március–áprilisban vedlenek.

Az elefántfókák évente egyszer vedlenek: ilyenkor bőrük felső rétege szőrzetükkel együtt lehámlik. Ebben az időszakban kénytelenek hosszú hetekig a szárazföldön tartózkodni. Mélyedéseket ásnak a vizenyős talajba, és azokba fekszenek; az üregeket hamarosan sár, vizelet és ürülék keveréke tölti ki.

Szaporodása

A nőstények a majd' egyéves (több mint 11 hónapos) vemhesség után a fókatelepre érkezésük után pár (átlagosan hat) nappal hozzák világra borjukat, amit csaknem négy hétig szoptatnak. Azok az anyák, amelyeknek a kicsinye elpusztult, hajlandóak egy másikat is szoptatni; ezek azután egészen léggömbszerűre dagadnak. A szoptatási időszak után még több mint egy hónapba telik, amíg a kölykök megtanulnak úszni és halat fogni, és mivel az anyjuk már nem eteti őket, ezalatt testsúlyuknak akár kétharmadát is elveszíthetik. Az elválasztás után a nőstény kész a párosodásra, és utána visszatér a tengerbe.

A hímek már 3–4 évesen ivarérettek, de 10–12 éves korukig jóformán esélytelenek egy harc megnyerésére. Ezt a kort alig néhány százalékuk éri meg. A legöregebb ismert korú déli elefántfóka egy 23 éves nőstény volt.

Ellenségei

A ragadozókkal nem sok bajuk van, bár a kardszárnyú delfinek és a fehér cápák néha széttépnek egyet-egyet közülük. Annál többet szenvednek az élősködőktől.

A déli elefántfókákat szervezetten csak Déli-Georgia szigetén vadászták a 19. század végétől, de az állomány annyira megritkult, hogy a vadászat gazdaságtalanná vált. A körülmények szabályozása után 1909-ben kezdték újra a fókák öldösését, amit 1964-ben fejeztek be. A 20. században összesen 260 ezer déli elefántfókát lőttek le Déli-Georgián – szinte kizárólag felnőtt hímeket. Napjainkban az elefántfókák védett állatok: a déli elefántfókák ma több mint félmillióan vannak.

További információk

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 20.)

R. Dawkins: Az Ős meséje. Partvonal Kiadó. Budapest, 2006.
Elefántfókák. arnys.freeweb.hu. [2009. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 1.)
MarineBio.com
Képek és videók a déli elefántfókáról

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

↑ (2014) „First long-term behavioral records from Cuvier's beaked whales (Ziphius cavirostris) reveal record-breaking dives”. PLOS ONE 9 (3), e92633. o. DOI:10.1371/journal.pone.0092633. PMID 24670984.
↑ Census of Marine Life – From the Edge of Darkness to the Black Abyss. Coml.org. (Hozzáférés: 2009. december 15.)

[plosone-2014-1] (2014) „First long-term behavioral records from Cuvier's beaked whales (Ziphius cavirostris) reveal record-breaking dives”. PLOS ONE 9 (3), e92633. o. DOI:10.1371/journal.pone.0092633. PMID 24670984.

[2] Census of Marine Life – From the Edge of Darkness to the Black Abyss. Coml.org. (Hozzáférés: 2009. december 15.)

[1]

[2]

@@ 37. sor: / 37. sor: @@
 == Előfordulása ==
-Az egész déli óceánban portyáznak; táplálékukat (főleg halakat) részben a jégtakaró alól szerzik. [[Dél-Amerika]], [[Afrika]] és [[Ausztrália (kontinens)|Ausztrália]] partjainál egyaránt megfordulnak. Kitűnő búvárok. A déli elefántfókáknál a nőstények jobban merülnek, mint a hímek (az északiaknál ez fordítva van). A déli elefántfókáknál dokumentált mélységrekord 2133&nbsp;m, a leghosszabb merülési idő 120 perc.
+Az egész déli óceánban portyáznak; táplálékukat (főleg halakat) részben a jégtakaró alól szerzik. [[Dél-Amerika]], [[Afrika]] és [[Ausztrália (kontinens)|Ausztrália]] partjainál egyaránt megfordulnak. Kitűnő búvárok. A déli elefántfókáknál a nőstények jobban merülnek, mint a hímek (az északiaknál ez fordítva van). A déli elefántfókáknál dokumentált mélységrekord 2388&nbsp;m, a leghosszabb merülési idő 120 perc.<ref name=plosone-2014>{{cite journal |author1=Gregory S. Schorr |author2=Erin A. Falcone |author3=David J. Moretti |author4=Russel D. Andrews |year=2014 |title=First long-term behavioral records from Cuvier's beaked whales (''Ziphius cavirostris'') reveal record-breaking dives |journal=[[PLOS ONE]] |volume=9 |issue=3 |page=e92633 |doi=10.1371/journal.pone.0092633 |pmid=24670984 |ref=Schorr |pmc=3966784}}</ref><ref>{{cite web |url= http://www.coml.org/comlfiles/press/CoML_Beyond_Sunlight_11.17.2009_Public.pdf |title= Census of Marine Life – From the Edge of Darkness to the Black Abyss |publisher=Coml.org |date= |accessdate=2009-12-15}}</ref>
 A szárazföldre csak szaporodni járnak ki; ilyenkor hatalmas fókatelepeken gyűlnek össze, főleg szigeteken – így például a [[Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek|Déli-Georgia]]-, a [[Falkland-szigetek|Falkland]]-, [[Déli-Shetland-szigetek|Déli-Shetland]]-, [[Déli-Orkney szigetek|Déli-Orkney]]-, [[Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek|Déli-Sandwich]]-, [[Francia déli és antarktiszi területek|Kerguèlen]]-, [[Gough-sziget|Gough-]], [[Prince Edward-szigetek|Marion-]], [[Francia déli és antarktiszi területek|Crozet-]], [[Heard-sziget és McDonald-szigetek|Heard-]], [[Heard-sziget és McDonald-szigetek|McDonald-]], [[Macquarie-sziget|Macquarie-]], [[Campbell-szigetek|Campbell]]- és az [[Ellenlábas-szigetek]]en. Egy szépen fejlődő kolóniájuk van a dél-amerikai szárazföldön, az argentínai [[Valdés-félsziget]]en is. Valamikor éltek a [[Juan Fernández-szigetek]]en és [[Tasmania|Tasmaniában]] is, de ott kiirtották őket.