Elefántfóka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Elefántfóka
Északi elefántfóka hím és nőstény
Északi elefántfóka hím és nőstény
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Öregcsalád: Úszólábúak (Pinnipedia)
Család: Fókafélék (Phocidae)
Alcsalád: Barátfóka-formák (Monachinae)
Nemzetség: Monachini
Nem: Mirounga
(Gray, 1827)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Elefántfóka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Elefántfóka témájú kategóriát.

Az elefántfóka (Mirounga) a ragadozók (Carnivora) rendjébe tartozó fókafélék (Phocidae) egyik neme. A többi fókafajhoz hasonlóan tengeri emlős; halakkal táplálkozik. Nevét rövidke ormányáról kapta, ennek azonban az elefántok ormányától eltérően csak a társas érintkezésben van szerepe. Az elefántfóka a legnagyobb az összes fókafélék közül. A két faj közül az északihoz tartozók nőnek nagyobbra. A hímek 6,5 méteres, több, mint 3 tonnás óriások. A nőstények súlya kb. a ⅔-a hímekének. Az északi faj békés, és hagyja magát simogatni, míg a déli faj megtámadja az embert, ha az közel merészkedik. Az elefántfókák a poligínia (többnejűség) és ezzel szoros összefüggésben a nemi dimorfizmus (ivari kétalakúság) szélsőséges példái.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tavasszal a nőstények a szárazföldre mennek elleni. Sajátságos, ellés közbeni szokásuk, hogy a fájások közben homokot és kavicsot dobálnak a testükre. A borjú úgy születik, "ahogy egy torpedót kilőnek". Az anya megszaglássza a borjút, de aztán behunyja a szemét és alszik. Nem törődik a méhlepénnyel, amit az emlősök egyébként meg szoktak enni, hanem azt a tokoscsőrű madár veszi a gondjaiba. Később megérkeznek a bikák, hogy kijelöljék a területüket, és a "háremükbe" annyi tehenet gyűjtsenek össze, amennyit csak lehet. A területi viták a hímek között véresek lehetnek. A legmagasabb rangot szerzett állatnak monopóliuma van a párosodásra. A legerősebb akár száz nőstényt is megtermékenyíthet egy évadban. A bikák között ezért vad verekedések zajlanak. Mikor a borjú befejezte a szopást, és vége a párosodásnak is, az elefántfóka kiúszik táplálkozni. Halakon, tintahalakon él, amelyeket több száz méter mélységben fog. De találtak már cápát és ráját is elefántfókák gyomrában. Az elefántfókák életének velejárója a vedlés. Ilyenkor a szárazföldön tartózkodnak, amíg bőrük felső rétege lehámlik. A vizenyős talajba mélyedést ásnak és abba fekszenek. Az üregekben a felgyülemlett vizelet és ürülék borzasztó bűzt áraszt. Előfordul, hogy az elefántfóka saját mocskában fullad meg.

Az utódok gondozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nőstények a szárazföldre érkezés után átlagosan 6 nappal később hozzák világra a borjaikat. Mint az összes fókaféle kölykei, a kis elefántfókák is rendkívül tápdús tejet kapnak: nehezen folyó masszát, amelynek ⅔-a szilárd alkotórész. A borjak 3-4 hétig szopnak. Az anyák a szárazföldön töltött hosszú idő alatt nem esznek.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nembe alábbi két faj tartozik:

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6 
  • Charlie Bood: A természet csodái 1. Interprint KFT 1990. ISBN 963-02-7706-9

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • R. Dawkins: Az Ős meséje. Partvonal Kiadó. Budapest, 2006.