Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Abda
Kezdete: 2020. augusztus 7., vége: 2020. szeptember 4.
- Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!
Abda (A kiemelt státuszt megkapta: 2020. 09. 04.)
[szerkesztés]Én, a jelölő, tanúsítom, hogy a jelölt szócikk megfelel a kiemelt szócikkekkel szemben elvárt olyan általános követelményeknek, amelyek a témában való szakmai jártasság nélkül is ellenőrizhetőek.
Győr-Moson-Sopron megyei község szócikke, ami forrást tudtam, felhajtottam, így meglehetősen részletesre sikeredett (?), cirka száz abdai fényképpel gazdagítottam a Commonst, térképeket és diagramokat rajzoltam. Abda leginkább Radnóti kapcsán ugrik be az embereknek (már akinek), vagy a Gorenje-turizmus időszakában itt húzódó botrányos bazársor úszik be az emlékezetekbe. (Számomra több: messzeringó gyerekkorom világa, itt cseperedtem fel.) Ennél jóval fontosabb, hogy míg a magyarországi községek száma kb. 2800, ebből, ha jól látom, összesen kettő szócikke kiemelt: Felsőnyéké és Zichyújfalué. Szeretném ezzel a jelöléssel egy ezrelék fölé tolni az arányt.
(Ahogy más jelölésekkor, a piros hivatkozásokat az eljárás ideje alatt igyekszem megírni/csökkenteni). Pasztilla 2020. augusztus 7., 18:15 (CEST)
- A cikk témája: Győr-Moson-Sopron megyei község
- A következő műhelyeket értesítettem: A Magyarország-műhely sajnos inaktív, jobb híján a földrajzi műhelyt értesítettem, de ha valakinek jobb ötlete van, jelezze, kérem.
- A cikk a várólistára került: 2020. augusztus 7., 18:15 (CEST)
A hozzászólások formája
{{tanú}} (?) |
A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom |
{{megjegyzés}} (?) |
megjegyzés |
{{kérdés}} (?) |
kérdés |
{{szükséges}} (?) |
Szükséges változtatás: |
{{jó lenne}} |
Jó lenne a következő változtatás: |
{{megtörtént|1 = ~~~~}} | A változtatás megtörtént ~~~~ |
A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.
Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.
A kötött feltételek listája
[szerkesztés]- (A feltételek áttekinthető formában, nem dobozba zárva itt olvashatóak: A tanúk által ellenőrzendő pontok áttekintése.)
Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
|
Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:05 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Gg. AnyÜzenet 2020. augusztus 10., 23:59 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2020. augusztus 11., 09:47 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Hkoala 2020. augusztus 11., 11:18 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 12., 11:52 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom … szalax üzenő 2020. augusztus 28., 18:37 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom –[MrSilesian]VK 2020. szeptember 1., 15:24 (CEST)
Források
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
|
Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Apród (vitalap | szerkesztései) 2020. augusztus 7., 18:31
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 8., 20:26 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:05 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Gg. AnyÜzenet 2020. augusztus 10., 23:59 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2020. augusztus 11., 09:47 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom … szalax üzenő 2020. augusztus 28., 18:37 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom –[MrSilesian]VK 2020. szeptember 1., 15:24 (CEST)
Teljes körű
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
|
Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Apród (vitalap | szerkesztései) 2020. augusztus 7., 18:31
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 8., 20:26 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:06 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Gg. AnyÜzenet 2020. augusztus 10., 23:59 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2020. augusztus 11., 09:48 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom … szalax üzenő 2020. augusztus 28., 18:37 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom –[MrSilesian]VK 2020. szeptember 1., 15:24 (CEST)
Pártatlan
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
Semleges nézőpont • Wikipédia:A Wikipédia nem az első közlés helye |
Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Apród (vitalap | szerkesztései) 2020. augusztus 7., 18:31
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 8., 20:26 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:06 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Gg. AnyÜzenet 2020. augusztus 11., 00:00 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2020. augusztus 11., 09:48 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom … szalax üzenő 2020. augusztus 28., 18:37 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom –[MrSilesian]VK 2020. szeptember 1., 15:24 (CEST)
Fejezetek, témák
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
|
Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Apród vita 2020. augusztus 7., 20:38 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 8., 20:27 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:07 (CEST)

Megszövegezés
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
A magyar helyesírás szabályai • Helyesírás • Önálló helyesírási irányelv • Hivatkozz és fogalmazz pontosan! |
Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Apród vita 2020. augusztus 7., 20:38 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 8., 20:26 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:07 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Gg. AnyÜzenet 2020. augusztus 11., 00:00 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2020. augusztus 11., 09:48 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom … szalax üzenő 2020. augusztus 28., 18:37 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom –[MrSilesian]VK 2020. szeptember 1., 15:24 (CEST)
Nevek és idegen szavak
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
Kocsmafal (nyelvi) • Wikipédia:Fordítási útmutató • Kategória: Átírási irányelvek |
Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Apród vita 2020. augusztus 7., 20:38 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 8., 20:27 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:07 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Gg. AnyÜzenet 2020. augusztus 11., 00:00 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2020. augusztus 11., 09:48 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom … szalax üzenő 2020. augusztus 28., 18:37 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom –[MrSilesian]VK 2020. szeptember 1., 15:24 (CEST)
Kategória, infobox, illusztráció
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
Formai útmutató • Hogyan használd a kategóriákat? • Kategorizálási módszerek • Kategóriajavaslatok • Hogyan használd a taxoboxokat? • Sablonműhely • Egységesített infoboxsablonok készítése és használata • Képhasználati technikák |
Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Apród vita 2020. augusztus 7., 20:38 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 8., 20:27 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:08 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Gg. AnyÜzenet 2020. augusztus 11., 00:01 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2020. augusztus 11., 09:48 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom … szalax üzenő 2020. augusztus 28., 18:37 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom –[MrSilesian]VK 2020. szeptember 1., 15:24 (CEST)
Linkek
[szerkesztés]Ellenőrzendő: |
---|
|
Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Apród vita 2020. augusztus 7., 20:38 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Malatinszky vita 2020. augusztus 8., 20:27 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Pagony foxhole 2020. augusztus 9., 11:08 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Gg. AnyÜzenet 2020. augusztus 11., 00:01 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2020. augusztus 11., 09:49 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom … szalax üzenő 2020. augusztus 28., 18:37 (CEST)
- A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom –[MrSilesian]VK 2020. szeptember 1., 15:24 (CEST)
Kötetlen rész
[szerkesztés]- Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.
Összesítés
[szerkesztés]- Bájtok mennyisége munkapadra kerüléskor: 200 699
- Bájtok mennyisége a kiemelési eljárás végén: 205 537
- Nem történt a munkapadon 20%-nál nagyobb módosítás
- Kezdet a munkapadon: 2020. augusztus 7.
- Kezdet + 4 hét: 2020. szeptember 4.
- Az esetleges hosszabbítás vége:
Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.
A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.
Feltétel | A még hiányzó tanúsítványok száma | A még teljesítetlen szükséges változtatások száma |
---|---|---|
#Összehasonlítás | 0 | – |
#Források | 0 | 0 |
#Teljes körű | 0 | 0 |
#Pártatlan | 0 | 0 |
#Fejezetek, témák | 0 | 0 |
#Megszövegezés | 0 | 0 |
#Nevek és idegen szavak | 0 | 0 |
#Kategória, infobox, illusztráció | 0 | 0 |
#Linkek | 0 | 0 |
#Kötetlen rész | – | 0 |
- ↑ Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
- ↑ Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
- ↑ Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.
- A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!