Vincent van Gogh

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Van Gogh szócikkből átirányítva)
Vincent van Gogh
VanGogh 1887 Selbstbildnis.jpg
Önarckép (1887)

Született 1853. március 30.
Hollandia, Groot-Zundert,
Meghalt 1890. július 29. (37 évesen)
Franciaország, Auvers-sur-Oise,
Nemzetisége holland
Stílusa posztimpresszionizmus
Aki hatott rá Rembrandt
Eugène Delacroix
Aki(k)re hatott Émile Bernard
Henri Matisse

Vincent van Gogh (megközelítő kiejtése: vinszent-fan-hoch) nemzetközi fonetikai ábécével: vɪnˈsɛnt vɑn'xɔx (eredeti nevén Vincent Willem van Gogh, Hollandia, Groot-Zundert, 1853. március 30.Franciaország, Auvers-sur-Oise, 1890. július 29.) holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vincent van Gogh a Hollandia déli részén fekvő Észak-Brabant tartománybeli Groot-Zundertben született 1853. március 30-án, Theodorus van Gogh (1822 – 1885), református lelkipásztor és Anna Cornelia Carbentus (1819 – 1907) első gyermekeként. Vincent öt testvére – Anna Cornelia (1855 – 1930), Theodorus (1857 – 1891), Elisabeth Huberta (1859 – 1936), Wilhelmine Jacobina (1862 – 1941), Cornelius Vincent (1867 – 1900) – közül a nála négy évvel fiatalabb Theóval alakított ki szorosabb kapcsolatot, aki szellemileg és anyagilag is támogatta bátyját. A családnak szoros kötődése volt a művészethez: három nagybátyja műkereskedelemmel foglalkozott. Van Gogh tanulmányait egy zunderti falusi iskolában kezdte, majd kilenc hónap után egy nevelőtől sajátította el ismereteit. 1862-ben készültek első rajzai: A falra mászó macska és a Kutya. Középiskolába internátusokba járt, előbb Zevenbergenben, ahol rajzórákat vett, valamint megtanult angolul, franciául és németül, később pedig Tilburgban. 1868-ban otthagyta az internátust és visszatért szülői házába, Zundertbe. Egy év múlva, csupán 16 évesen beállt a hágai Goupil & Cie Galériába, melynek egyik üzlettársa nagybátyja volt. Hága után Brüsszelben, Londonban és Párizsban dolgozott. 1876-ban otthagyta munkáját, mert apja lelkipásztori tevékenységét akarta folytatni. Teológiát tanult és egyházi felettesei a belga Borinege-ba küldték a szénbányászok közé. A gyerekeket tanította írni, olvasni és katekizmusra, beteget ápolt, szabadidejében pedig rajzolt. Ebből az időből származnak első tájképei.

Krumplievők (1885)

1880 őszén hazatért, és testvére, Theo, valamint unokatestvére, Anton Mauve, az ismert festő biztatására tovább festett. Az édesapjával való összekülönbözés után Hágába ment, ahol Theo segítségével műtermet rendezett be. Itt elvonulva tanulta a festészet hagyományait. Munkái tanulmányok, de nagy akaratról és komoly hivatástudatról vallanak. Ezután az antwerpeni akadémián felfedezte a japán metszeteket, többet le is másolt.

Egy szerencsétlen szerelmi ügy miatt családja és ismerősei megszakították vele a kapcsolatot. 1885-ben meghalt az apja, ezután a családja – Theo kivételével – örökre elzárkózott tőle. Theóval életük folyamán állandóan leveleztek, ebből a levelezésből 650 darab maradt fenn. Ezekből származik a legtöbb információ van Gogh életéről.

1886-ban Párizsba utazott testvéréhez, aki ekkor a Goupil Galéria párizsi fiókját vezette. Van Gogh beiratkozott Fernand Cormon festő műhelyébe, itt ismerkedett meg Henri de Toulouse-Lautreckel. Miután Cormon akadémizmusa nem felelt meg nekik, együtt hagyták ott. Theónál – aki szerette és gyűjtötte az impresszionistákat – meglátta Monet egyik alkotását, amely lenyűgözte. De impresszionista korszaka csak rövid ideig tartott, a saját útját kereste. Úgy gondolta, hogy délen megtalálja a megfelelő fényt és színeket, ezért 1888-ban Arles-ba utazott. Távozásának másik oka az lehetett, hogy szégyellt a testvére pénzén élni, de Párizsban megélni nem tudott.

Paul Gauguin Vincent-ről festett arcképe (1888)

Provance-ban lenyűgözte a természet szépsége, lázasan festett. Magányosnak érezte magát, ezért megkérte Gauguint, akit Theónál ismert meg, hogy látogassa meg. Gauguin 1888. október 23-án érkezett Arles-ba. Eleinte minden rendben volt, közösen dolgoztak, de van Gogh idegei egyre feszültebbek voltak, a megfeszített munka és a nem megfelelő életmód robbanással fenyegetett. Egyre többet veszekedtek, míg 1888. december 23-án az udvaron van Gogh borotvával megtámadta Gauguint, aki elmenekült. Van Gogh ezután hazament, és a borotvával levágta az egyik fülcimpáját. Elmegyógyintézetbe került.

A hallucinációk és az epilepsziás rohamok után a nyugalom időszaka következett. 1889. január 7-én elhagyhatta a kórházat. Arles-ban nem érezte jól magát, magányos volt, mindenki őrültnek tartotta. Május 8-án a saint-remy-i szanatóriumba utazott, amelyet július végén hagyott el, hogy Arles-ban maradt holmiját elhozza. Két nappal később idegroham tört rá, három hétre tudatát vesztette. Amikor magához tért, tudomásul vette, hogy gyógyíthatatlan beteg. Ezután életét a hosszú, fájdalmas rohamok és a lázas munka jellemezték.

Dr. Gachet arcképe (1890. második változat)

1890. május 20-án Párizsba utazott Theóhoz, majd két nap múlva tovább az Auvers-sur-Oise-ben lévő szanatóriumba, ahová a műpártoló dr. Gachet hívta meg. Bár az orvos rövidesen gyógyultnak nyilvánította, júliusban újabb roham tört rá. Július 27-én az auvers-i vár környékén szíven lőtte magát. Orvosa azonnal értesítette Theót, aki az utolsó napokat testvére mellett töltötte. Van Gogh 1890. július 29-én halt meg. Utolsó kívánsága az volt, hogy Hollandiában temessék el. A ravatalát barátai napraforgókkal borították el.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Van Gogh 1880-tól teljesen a festészetnek szentelte magát. Hágában élve eleinte a bányászok életét örökítette meg vázlatain, majd a parasztok mindennapjait ábrázolta sötét tónus képeken. Csendéleteket festett, amelyek távol álltak a megszokott polgári nyugalomtól. Van Gogh a szegények asztalát mutatta be sötét színekkel, lerí róla az őt körülvevő nyomor, kilátástalanság. Ebből a korszakából származik első nagy visszhangot kiváltott képe, a Krumplievők. Művén megfosztotta parasztjait az elvárt pátosztól: fáradtak, kimerültek, füstszagúak. Ezzel van Gogh felrúgta az addigi szabályt, amely a parasztokat a föld egyszerű, boldog népeként ábrázolta. Kitört a botrány, és van Gogh távozott Hágából.

Napraforgók (1888)

1886-ban Párizsba költözött, ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos színek használatát és a tónusok felbontását. Ekkor festette Tanguy apó portréját, aki festőfelszereléseket árusított, de mindig megengedte, hogy a festők képeikkel fizessenek. A kép hátterében az akkor divatos japán fametszetek látszanak.

Miután van Gogh Arles-ba költözött, a dél-franciaországi fény és a színek teljesen magukkal ragadták. 1887-ben és az ezt követő években alkotta meg remekműveit, alig néhány év alatt. A provence-i tájat festette, a lángoló pompát, a ragyogó színeket. Műtermében a falat rövidesen elborították a képek: önarcképek, csendéletek, tájképek. Sorsának talán legtragikusabb eleme, hogy e remekművekből egész életében csak egyet tudott eladni.

Első jelentős műve ebből az időből A Langlois-híd, amelyet világos, áttetsző színekkel festett. Képén erősen érződik a japán festészet hatása, hiszen a teret precíz vonalakkal választja el. Nem sok maradt az impresszionista technikából, amely a határvonalak és a színek összemosásán alapul. 1888-ban festette híres napraforgóit, amelyekkel eredetileg a műhelyét akarta dekorálni. A napraforgók című képén megtalált sárga szín annyira lenyűgözte, hogy ezután minden Arles-ban készült képén felhasználta.

Éjjeli kávézó (1888)

Úgy döntött, hogy a szabad ég alatt festi meg az éjszakát, s így egy újabb hagyománnyal fordult szembe. Állítólag olyan kalapot viselt, amelynek a peremére gyertyákat erősített, hogy a festék színeit felismerje. Így készült több éjszakai képe, mint az Éjjeli kávézó és később a Csillagos éj. A Van Gogh szobája Arles-ban készítésének technikáját és a színeket részletesen megírja Theónak: vastagon felhordott, elsimított festékek, piros takaró, lila falak… A szoba a híres Sárga házban volt, amit egy másik képén megörökített.

Összeomlása után a saint-remy-i szanatóriumban és Auvers-sur-Oise-ban megengedték, hogy fessen. Ebben az állapotban 1890 júniusáig 150 képet festett, többek között döbbenetes erejű önarcképeket, mint az Önarckép levágott füllel, amelyről egy végletekig elgyötört ember néz ránk. Gauguin hiányát Gauguin karosszéke című képe fejezi ki a legjobban: egy elhagyott szék, benne könyv és gyertya. Utolsó alkotásai végtelen magányát tolmácsolják. A Hollók a gabonaföld felett utolsó képei egyike. Kemény ecsetvonásokkal építi fel a mű nyugtalanságát, kaotikus jellegét; már-már az absztrakt festészethez közelít.

Posztumusz hírnév[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Íriszek (1889) – minden idők egyik legdrágább festménye

Van Gogh nem ismert kompromisszumot és nem tudta magát alárendelni semminek. Pályája az emberi és alkotói szenvedés szélsőséges állapotait sűrítette magában. Az impresszionisták nem ismerték el és kinevették, de festészetében szinte minden eljövendő művészeti ág jeleit fel lehet fedezni. Azok közé a művészek közé tartozott, akiket csak haláluk után ismertek el. Elsőként a németek rendeztek kiállítást képeiből 1905-ben és 1906-ban Hamburgtól Berlinig. Művészetét ekkortól az expresszionizmus előfutárának tekintették. Hagyatéka 850 festményből és kb. ugyanennyi rajzból áll. E nagy szám ellenére megállapítható, hogy műveinek jó része megsemmisült. A La Tambourin színház felszámolásakor – ahol képeit kiállította – alkotásai közül többet kidobtak, amit megtartottak, azokat is vakkeretnek szánták. Ki gondolta volna akkor, hogy 1987-ben 53 millió dollárért adják el az Íriszeket? (A művész szakáll nélkül című képe 1998-ban 71,5 millió dolláros leütési árával az 5., Gachet doktor arcképe 1990-es 82,5 millió dolláros leütési árával a 2. a világ legdrágább képeinek sorában.)

Betegsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Falusi út Provence-ban, éjjel (1890)

Pontosan nem tudjuk, milyen elmebetegségben szenvedett. Orvosai epilepsziát állapítottak meg, de ma már nem fogadja el mindenki ezt a tényt. Valószínűsítik, hogy szifilisz-betegség okozta paralízisben szenvedett, de nem bizonyítható. Némely kutató porfíriára gyanakszik, amely egy genetikai úton terjedő betegség, és agykárosodást idéz elő. Annyi bizonyos, hogy van Gogh életvitele és étkezési szokásai kedveztek e betegség kialakulásának. Felmerült a mániás-depresszió és a skizofrénia lehetősége is. Szenvedélyesen szerette az abszintot, ezt a gyógynövényekből készített, akkor divatos zöld szeszesitalt, amelyet később betiltottak, mert hamisítványai általában mérgezőek voltak.[1]

Újabban egy másik feltételezés is van öngyilkosságának okáról. Kiderült, hogy halála napján egy szemészorvosnál járt. Látásproblémáiról, szemének fáradtságáról leveleiben már korábban is panaszkodott öccsének. Párizst azért hagyta ott, mert fényre vágyott, de képei Provence-ban is egyre sötétebbek lettek. Megjelent a képein egy látászavar jele: a világító testeket körülvevő szivárványszínű fényudvar. Mindez a kutatókat arra engedte következtetni, hogy van Gogh egy akkor még gyógyíthatatlan betegségben, zöldhályogban szenvedett, ami kezelés nélkül, rövid időn belül teljes vakságot okoz. Érthető, hogy ez a hír a színek szerelmesének olyan volt, mint egy halálos ítélet.[2]

Theodorus (Theo) van Gogh[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theo van Gogh portréja

Theo négy évvel volt fiatalabb bátyjánál, 1857. május 1-jén született. Egész életében kiegyensúlyozottabb körülmények között élt, mint Vincent, aki jórészt az ő támogatásának köszönhette, hogy ha nem is jólétben, de nagyobb anyagi gondok nélkül élhetett. Theo feltétel nélkül bízott testvére tehetségében, amire legjobb bizonyíték levelezésük. Szellemileg is támogatta bátyját, kiállításokat szervezett neki. Mint a párizsi Goupil Galéria vezetője, ő ismertette meg bátyját az impresszionisták műveivel, a kor jelentősebb festőivel.

1889. április 17-én megnősült, egy év múlva megszületett kisfia, Vincent Wilhelm. Boldog családi életet élt. A két testvér sorsa azonban végzetesen összefonódott. Vincent halála után Theo megőrült: megszállottja lett annak a gondolatnak, hogy ő is gyógyíthatatlan idegbajban szenved. Miután megpróbálta megölni feleségét és kisfiát, idegklinikára szállították. Felesége Hollandiába vitte, ott halt meg 1891. január 21-én, fél évvel Vincent után.

Van Gogh Budapesten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Van Gogh-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

2006. december 2. és 2007. április 1. között a Szépművészeti Múzeum Vincent van Gogh műveiből rendezett kiállítást. A tárlat hivatalosan csak március 20-áig lett volna látogatható, de a rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel az időtartamot két héttel meghosszabbították. A világ minden tájáról mintegy 40 múzeum és gyűjtő, többek között az amszterdami Van Gogh Múzeum, a párizsi Musée D'Orsay, a New York-i The Metropolitan Museum of Art és a washingtoni National Gallery of Art adta kölcsön a művész életének utolsó tíz évében, 1881 és 1890 között készített rajzait, grafikáit és festményeit. A kiállítást kiegészítette a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből összeválogatott tárlat, amelyben van Gogh holland kortársainak és mestereinek műveit mutatták be, közöttük Frans Hals és Rembrandt alkotásait, valamint japán fametszeteket, amelyek erősen hatottak van Gogh művészetére. A kiállítás hatalmas siker volt, több mint 480000 látogatót vonzott.

Tovább híres képei I.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vincent és Theo van Gogh sírja Auvers-sur-Oise-ban

Tovább híres képei II.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csendélet, 1884, Amszterdam, Cohn-Gosschalk gyűjtemény
  • Idős parasztasszony, 1885, Otterlo, Rijksmuseum Kröller-Müller
  • Koronaliliom réz virágvázában, Párizs, Musée d’Orsay
  • Tanguy apó, 1887 Párizs, magángyűjtemény
  • Híd esőben 1887, Amszterdam, Rijksmuseum van Gogh
  • Vendéglő a szirénához, 1887, Párizs, Musée d’Orsay
  • Délutáni pihenő, Párizs, Musée d’Orsay
  • Szürke kalapos önarckép, 1887, Amszterdam, Rijksmuseum
  • Napraforgók 1887, New York, Metropolitan Museum
  • A Langlois-híd, 1888, Otterlo, Rijksmuseum Kröller-Müller
  • Önarckép Gauguinnek dedikálva, 1888, Massachusetts, Cambridge, Fogg Art Museum
  • A napraforgók, 1888, München, Neue Pinakhotek
  • A veteményes kert, 1888, Amszterdam, Rijksmuseum van Gogh
  • Van Gogh szobája vagy A művész szobája, 1888, Párizs, Musée d’Orsay
  • Gauguin karosszéke, 1888
  • Az arles-i nő – Madame Ginoux portréja 1888, New York, Metropolitan Museum of Art
  • Szék és pipa, 1888, London, National Gallery
  • Roulin postás, 1889, Otterlo, Rijksmuseum Kröller-Müller
  • Dr. Gachet kertje, 1890, Párizs, Musée d’Orsay
  • Gachet kisasszony a kertjében, 1890, Párizs, Musée d’Orsay
  • A vihar előtti síkság, 1890, Amszterdam, Rijksmuseum van Gogh

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Padosch, Stephan A.; Lachenmeier, Dirk; Kröner, Lars U. (2006). "Absinthism: a fictitious 19th century syndrome with present impact". Substance Abuse Treatment, Prevention, and Policy 2006, 1: 14
  2. Czeizel Endre: Az orvos-genetikus szemével, Budapest, 1980.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A művészet története : A rokokótól 1900-ig. Budapest : Corvina, 1989. ISBN 963-13-2815-5

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Geskó Judit (szerk.): Van Gogh Budapesten. (hely nélkül): Szépművészeti Múzeum. 2007. ISBN 9637063331  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vincent van Gogh témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Vincent van Gogh témában.