Tomonaga Sinicsiró

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tomonaga Sinicsiró
Tomonaga.jpg
Életrajzi adatok
Született 1906. március 31.
Tokió
Elhunyt 1979. július 8. (73 évesen)
Tokió
Nemzetiség japán
Iskolái Kiotói Egyetem
Pályafutása
Szakterület kvantumelektrodinamika
Munkahelyek
Kitüntetései fizikai Nobel-díj
Szakmai kitüntetések
Nobel-díj
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tomonaga Sinicsiró témájú médiaállományokat.

Tomonaga Sinicsiró (朝永 振一郎, nyugaton Sin-Itiro Tomonaga vagy Shinichirō Tomonaga) (Tokió, 1906. március 31. – Tokió, 1979. július 8.) japán fizikus, a kvantumelektrodinamika egyik atyja, amiért 1965-ben megosztva fizikai Nobel-díjat kapott Richard Feynmannal és Julian Schwingerrel.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1906-ban született Tokióban szülei legidősebb fiaként. Apja Tomonaga Szandzsúró, anyja Tomonaga Hide volt. Családja 1913-ban Kiotóba költözött, amikor apját kinevezték a filozófia professzorává a Kiotói Császári Egyetemre.

1940-ben vette feleségül Szekigusi Rjókót, a Tokió Fővárosi Obszervatórium igazgatójának lányát. Két fiuk született, Acusi és Makoto, valamint egy lányuk. Lányuk 1965-ben ment feleségül dr. Nagasimához, a Rochesteri Egyetem Fizika Tanszékének tudományos munkatársához.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tomonaga az egyetemet (bakkalaureátus) Kiotóban végezte el 1929-ben, ahol egyik bensőséges barátja Jukava Hideki volt. Három évig még az egyetemen dolgozott, majd a Tokiói Fizikai és Kémiai Kutatóintézet tudományos munkatársa lett dr. Nisina Josio alatt. Itt kezdett dolgozni a kvantumelektrodinamikán, itt írta cikkét a fotoelektromos párkeltésről.

Az 1937-39-ben Lipcsében dolgozott Werner Heisenberg csoportjával együttműködve. Itt írt cikkét ("Innere Reibung und Wärmeleitfähigkeit der Kernmaterie") fogadta el a Tokiói Császári Egyetem 1939 decemberében, mint doktori téziseit. 1940-ben figyelme a mezonelmélet felé fordult, hogy megmagyarázza a nukleonok körüli mezonfelhőt. 1941-be a Tokiói Bunrika Egyetem fizikaprofesszora lett. 1942-ben elsőként megfogalmazta a kvantumtérelmélet kovariáns formalizmusát, azaz összhangba hozta a kvantumtérelméletet a speciális relativitáselmélettel. A háború alatt a mikrohullámú rendszerek elméletén is dolgozott, megoldotta az elektronok mozgását a magnetronban és egyesített elméletet dolgozott ki a hullámvezetőket és üregrezonátorokat tartalmazó rendszerekre.

A háború után visszatért az alapkutatásokhoz és megoldotta a kvantumtérelmélet divergenciáinak kezelését a tömeg és a töltés végtelennek választásával, kovariáns formában kidolgozta a renormálás technikáját. 1949-ben meghívták Princetonba, az Institute for Advanced Studyra, ahol egydimenziós fermionrendszereket tanulmányozott. Ezen keresztül kidolgozta a kvantummechanikai soktestproblémát és 1955-ben publikálta a kvantummechanikai kollektív mozgás elemi elméletét. 1955-ben megalapította az Institute for Nuclear Study-t a Tokiói Egyetemen, 1956-tól 1962-ig elnöke volt a Tokiói Oktatási Egyetemnek, 1963-ban elnöke lett a Japán Tudományos Tanácsnak.

Publikációi kiterjedtek a kvantumelektrodinamika, a mezonelmélet, a magfizika, a kozmikus sugárzás és sokrészecske-probléma területeire. A kvantumelektrodinamika kidolgozásáért 1965-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat Julian Schwingerrel és Richard Feynmannal megosztva.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]