T–54/55

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
T–54/T–55
T–55A harckocsi a poznańi Páncélos Fegyvernem Múzeumában
T–55A harckocsi a poznańi Páncélos Fegyvernem Múzeumában

Típus közepes harckocsi
Fejlesztő ország  Szovjetunió
Gyártó Malisev Gépgyár
Gyártási darabszám 86 000
Általános tulajdonságok
Személyzet 4 fő
Hosszúság9 (lövegcsővel)
6,37 (páncéltest) m
Szélesség3,27 m
Magasság2,4 m
Tömeg 36 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat max. 150 mm (T–54)
203 mm torony, 99 mm test (T–55)
Elsődleges fegyverzet 1 db 100 mm-es D–10T2Sz harckocsiágyú
Másodlagos fegyverzet 1 db lövegcsővel párhuzamosított 7,62 mm-es SZGMT géppuska,
1 db 12,7 mm-es DSK légvédelmi géppuska
Műszaki adatok
Motor V–54 vagy V–55 típusú V12-es
Teljesítmény 470 kW (630 LE)
Felfüggesztés torziós
Sebesség50 (műúton) km/h
Hatótávolság501 km
extra üzemanyagtartállyal: 600 km
A Wikimédia Commons tartalmaz T–54/T–55 témájú médiaállományokat.

A T–54 a Szovjetunióban kifejlesztett és több országban gyártott közepes harckocsi. 1946-ban rendszeresítették a Szovjet Hadseregben, sorozatgyártása 1947-től 1962-ig folyt a Szovjetunióban, de Csehszlovákiában a '80-as évekig gyártották. Számos, a Szovjetunióval szövetséges országba exportálták, a hidegháború idejének legtöbb regionális konfliktusában alkalmazták. A harkovi Marorzov tervezőiroda fejlesztette ki. Gyártása a Malisev Gépgyárban és az Uralvagonzavodnál folyt. Javított változatával, a T–55-össel együtt máig a legnagyobb példányszámban gyártott harckocsi, mintegy 85-100 ezer darab készült belőle. Licenc alapján Csehországban a ZŤS Martin, Lengyelországban a Bumar-Łabędy gyártotta.

Fejlesztése[szerkesztés]

Elődök[szerkesztés]

A harckocsi szellemi elődjének a T-34-es tekinthető. A maga idejében a világ egyik legjobb, a Szovjetunió képzetlen tömeghadserege számára pedig a legjobb lehetséges harckocsi volt. Ahogy megjelentek az újabb német páncélosok folyamatosan elavult a páncélvédelem és a tűzerő tekintetében, valamint legnagyobb hibája a 2 fős torony volt. A Christie-féle felfüggesztés főleg a típus méretéhez képest nagy és nehéz volt. A T-34/85-ös a legtöbb hibáját kiküszöbölte, a toronyban immár 3 fő kapott helyet, de az ekkorra gyengének számító páncéltest nem változott.

A T-54-es harckocsi közvetlen elődje a T–44-es harckocsi. Minden tekintetben felülmúlta a T-34-est. Torziós rugós felfüggesztése remekül működött, 85 mm-es lövege lényegesen jobb teljesítményt nyújtott, miközben páncélzata a T-34-es többszörösére nőtt, miközben még könnyebb is lett. Vesztére mire elkészült, a T-34-eshez is új tornyot terveztek ugyanazzal a 85 mm-es löveggel, így a szovjet vezetés az átállás miatti időkiesést figyelembevéve a gyengébb típus gyártása mellett döntött, vállalva a nagyobb harctéri veszteséget. Ezt a típust így a háború végéig szovjet viszonylatban kis darabszámban gyártották. Az elkészült egységek számát 1800 körülire teszik, de a háborúban nem vetették be.

A T-34-es alkalmazásának fő üzenete, hogy olcsó, gyorsan és ezért nagy sorozatban gyártható harckocsik a csatatéren felülmúlják a kisebb számban rendelkezésre álló jobb páncélosokat.

Prototípusok[szerkesztés]

1944-ben a T-44-est kipróbálták a SZU–100 Szu-100-as 100 mm-es D-10-es lövegével, valamint a ISZ–2Jsz-2 122 mm-es lövegével is. A kísérletek azt mutatták, hogy apró módosításokkal beépíthető a 100 mm-es löveg, ami nagyban javítja a páncélos teljesítményét. Ne feledjük, hogy ekkor a németek és a nyugati szövetségesek általánosan elterjedt űrmérete 75 vagy 76,2 mm volt. (A 122 mm-es löveg túl nehéz volt, instabillá tette a kis harckocsit, tűzgyorsasága valamint a hordozható lőszerkészlet nevetségesen alacsony volt.) A fő feladatot a toronygyűrű megnövelése jelentette, amihez enyhén meg kellett növelni a testet. Az új prototípus 1945-re készül el, 40 cm-el hosszabb, 10 cm-el szélesebb lett. A típus kinézetre majdnem megegyezik a T-44-essel, az egyetlen szembeötlő különbség a láthatóan nagyobb löveg.

Tesztelések során számos hátrányra derült fény, emiatt a járművön sokat változtattak. A típus hivatalosan 1946 Április 29-én ált szolgálatba. Sorozatgyártása 1947-ben kezdődött Nyizsnij Tagil-ban, és 1948-ban Harkovban.

T-54[szerkesztés]

Az eredeti T-54-1. A torony a T-34/85-re vagy a T-44-re emlékeztet, de front felületének jelentős részéről lefelé pattanhat a lövedék.

Az eredeti széria gyártás lassan indult, mert a prototípusokoz képest 1490 kisebb-nagyobb módosítást végeztek. A vörös hadsereg egy olyan harckocsit kapott, ami jobb volt a második világháborús páncélosoknál, vagy potenciális ellenfeleik legújabb tankjainál. A 100 mm-es löveg az azonos űrméretű BR-412 APHE lövedékével a páncélátütő képessége meghaladta a kiváltani kívánt T-34-esét.

Már az első sorozatgyártott T-54-1 verzió is eltért a második T-54 prototípustól. A páncéltest vastagabb lett, oldalt 80, felül 30 alul 20 mm. Aogy a termelés felfutott, úgy jelentkeztek a problémák. A gyártást leállították és megtervezték a módosított T-54-2-t (Objekt 137R). Számos módosítást hajtottak végre, ezek közül legjelentősebb a torony áttervezése a volt, mely ikonikus dóm-szerű alakjával sokkal jobb ballisztikai védelmet nyújtott, már hasonlított a végleges toronyra, de még volt hátsó túlnyúlása. A kialakításta JSz-3 tornya inspirálta. A homlokgéppuskát elhagyták, a váltót modernizálták, és a lánctalpat 580 mm-re szélesítették. A T-54-2 1949-ben került gyártásba az Uráli Sztálin Harckocsigyárban, másnéven 183-as gépgyár, ma Uralvagonzavod. 1951-ben gyártani kezdték a T-54-3 jelű változatot (Objekt 137S), melynek tornya folyamatosan befelé hajlott, megszntetve mnden túlnyúlást. A lövész TSh-20-as periszkópját TSh-2-22-esre cserélték. Ez a változat már megkapta a TDA füstköd generátort. Elkészült a parancsnoki verzió is, T-54K (kommandirszki) néven, ami egy második R-113-as rádiót kapott.[1]

T-54A[szerkesztés]

Az 1950-es évek elején a 183-as gépgyár OKB-520-as tervezőirodájának személyzete jelentősen megújult. A főtervezői székben Morozovot Kolesnyikov váltotta, akit 1953 márciusában Leonyid Karcsev követett. Az új főtervező első döntése az volt, hogy a D-10T löveget az STP-1 "Gorizont" függőleges tengelyű stabilizátorral szereli fel. Az új D-10TG típusjelzésű löveget a T-54 meglévő tornyába illesztették. Az új változat a T-54A jelölést kapta (Objekt 137G), és vezetője számára éjjellátó rendszert is beépítettek. Ez a változat eredetileg csőtorkolati ellensúlyt kapott, amit később lecseréltek lőporgáz elszívóra, úgy a gyártásban, mint a már legyártott modelleken. A számos újítás közé tartozik még az OPVT gázlócső, a lövegkezelő TSh-2A-22 lövegirányzéka, a TVN-1 vezetői infra éjjellátó, infravörös fényszórókkal, az új R-113-as rádió, több fokozatú légszűrő, és vízhűtő vezérlés, elektromos olajszivattyú a jobb motorteljesítményért, fenékvíz szivattyú, automatikus tűzoltó rendszer, és további üzemanyagtartályok. A gyártás hivatalosan 1954-ben indult, és '55-ben állt hadrendbe. A T-54AK parancsnoki harckocsi alapjaként is ez a változat szolgált. A különbséget egy kiegészítő R-112-es rádió (A korábbi parancsnoki, illetve harci változatok R-113-as rádiója helyett), TNA-2 navigációs rendszer, a löveg 5-tel csökkent lőszerkészlete és a AB-1-P/30 generátor jelentette, de csak kis számban gyárttták.

1954 októberében egy T-54A tank, T-54M jelöléssl (Objekt 139) az új D-54T és D-54TS 100 mm-es simacsövű löveg valamint a "Raduga" és "Molnyija" stabilizátor rendszerek tesztpadjakét szolgált, ez utóbbit később a T-62-esen használták. A tesztek nem voltak sikeresek, ezért a T-55 fejlesztéséhez is a D-10-es löveg fejlesztett változatait használták. Beépítették a V-54-6 dízelmotort, ami 581 lóerő (433 kW)leadására volt képes, de sosem került gyártásba.[1]

T-54B[szerkesztés]

A T-54A alapjain 1955-ben egy új változatot fejlesztettek ki, amit T-54B-ként jelöltek (Objekt 137G2). A korábbiakhoz hasonló löveggel szerelték fel (D-10T2S), de már 2 síkban stabilizálták az STP-2 "Ciklon" stabilizátorral, így már menetből célzott lövést adhatott le. 1957-ben került gyártásba. A gyártás utolsó 4 hónapjában már L-2 "Luna" infravörös keresőreflektorral, TPN-1-22-11 lövegirányzékkal, és OU-3 parancsnoki infravörös keresőreflektorral szerelték fel. Modern APDS lőszert fejlesztettek hozzá, ami drasztikusan növelte a páncélátütő képességét, és így lépést tudtak tartani a NATO páncélfejlesztésével. A T-54B a T-54BK parancsnoki harckocsi alapjául is szolgált, amely felszereltségében mindenben megegyezett a T-54AK-val.[1]

T-55[szerkesztés]

T-55 különböző nézetei

A különböző tesztek azt mutatták, hgy a tank képes elviselni egy taktikai (2-15 kt nagyságú) nukleáris robbanást 300 méterről, amég a személyzet túléléséhez legalább 700 m kellett. Ezért elhatározták, hogy felszerelik NBC (Nukleáris, biológiai, vegyi) védelemmel. A PAZ (Protivoatomnaya Zashchita) rendszer 0,3 másodperccel azután működni kezd, hogy gamma sugárzást érzékel. Azonban a rendszer csak a rádióaktív részecskéke szűri ki, a külső sugárzás ellen nem véd.[2]

A motort is továbbfejlesztették, megnövelték a szelep nyitási időt és az üzemanyag nyomást. Az új motor kódja V-55 lett, teljesítménye 581 lóerőre emelkedett. A motort pneumatikusan indították az AK-150S elektromos feltöltő segítségével, így nem volt többé szükség nyomott levegő tartályra. Megváltoztatták a motor tér fölötti csapóajtókat is, a könnyebb karbantartás érdekében. Egy további 300 l-es póttartájt építettek be a test elejébe, hogy a harci hatósugarat megnöveljék, így az üzemanyag mennyiség 680 literre nőtt.

Az eredeti T-55 nem rendelkezett toronyra szerelt légvédelmi géppuskával

A hordozott lőszer mennyisége 34-ről 45 darabra nőtt, amelyből 18-at az úgynevezett nedves tartályokba, az üzemanyagtartályban tartottak. A korábbi lőszertípusok mellett tervezték alkalmazni a BK5M HEAT lőszert, ami 390 mm homogén acélon is áthatolt. A lövegkezelő és a parancsnok új optikai berendezéseket kapott. A 12,7 mm-es DShK légvédelmi géppuskát elhagyták, mivel a sugárhajtású repülők ellen már hatástalan volt. Ez a döntés a harci helikopterek megjelenésével, és elterjedésével hibának bizonyult. Alkalmazták a "Rosa" automata tűzoltórendszert. Javították a kétsíkú lövegstabilizátort és az éjjellátót is. Hogy ellensúlyozzák az új eszközök jelentette többletsúlyt, a torony hátulján enyhén elvékonyították a páncélzatot.

A T-55 jobbnak bizonyult a JSz-2/JSz-3/T-10 nehéz harckocsiknál. Bár a torony frontpáncélja vékonyabb volt (200 illetve 250 mm) a lövege fejlettebb, tűzgyorsasága nagyobb, mozgékonyabb volt, és könnyebb. Egy nehéz harckocsi árából, pedig 5-10 T-55-ös kijött, így a nehézharckocsik rövidesen kiestek a katonai és pénzügyi vezetők kegyeiből. A korábbi páncélos doktrinákat egy új kategória tette avittá: az MBT (Main battle tank, avagy fő csata harckocsi, magyarban nem alkalmazott megnevezés). A nyugati fejlesztések hasonló irányt vettek. Katrsev minden korábbi fejlesztést egy harckocsiba gyűjtött. Ez lett az Objekt 155, ami 1958 Január 1-én az Urlavagonzavodban T-55 néven került gyártásba, és május 8-án a Vörös Hadsereg rendszerbe állította.[3]

T-55A[szerkesztés]

Típusleírás[szerkesztés]

A T–54/55 kialakítása megegyezik számos II. világháború utáni tankéval. A küzdőtér elől, a motor hátul, a köríves torony középen található. A vezető a bal oldalon a test elejében ül. A lövegkezelő a torony bal oldalán kapott helyet, mögötte a parancsnokkal, jobb oldalon a töltővel.

A harckocsi hagyományos torziós rugós felfüggesztést kapott, öt futógötgővel, az első görgő mögött jelentős hézaggal, miáltal messziről könnyen megkülönböztethető a T-62-estől, aminél a hátsó görgők közt volt nagyobb távolság. A lánckerék hátul, a fordító kerék elől kapott helyet. A lánctalp érdekessége, hogy nem rendelkezik vezetőgörgőkkel, a lánc a futógörgők tetején jut hátra a lánckerékhez. A típus motorja hátul keresztben lett beépítve, a T-44-eshez hasonlóan, ami nagyban hozzájárult kis méretéhez és tömegéhez. A motorja típusnak megfelelően V-54-es vagy V-55-ös volt. (Ez a neve, a hengerelrendezése V12) A motor a T-44 páncélos V-44 jelű motorjának fejlesztett változata, ami a T-34 V-2 jelű motorjának módosításával született.

A T-54 páncélzata kiválló, a kompozit páncélzatok megjelenéséig a legjobbak közé tartozott, a torony frontpáncélzata túllépte a 200 mm-t. Ne feledjük, hogy tervezésekor csak a legnehezebb német páncélos a Jagdtiger frontpáncélja volt vastagabb (250 mm), összehasonlításképp a Párduc harckocsi legvastagabb frontpáncélzata 120 mm volt, az egy évtizeddel későbbi M48 Patton-é 178 mm. A torony oldala már-már feleslegesen vastag, 130 mm-es volt. A test frontján kezdetben 120, később 100 mm-es páncélzatot alkalmaztak. A többi helyen páncélzata átlagosnak tekinthető.

A D-10T löveg páncélátütő képessége szintén korában egyedül álló. Az általánosan használt páncéltörő APHE lőszerrel a csőtorkolati sebesség 890 m/s, a páncélátütés 1000 m-en 164 mm. A ritkábban használt APCBC lőserrel 915 m/s, illetve 185 mm. A A legnehezebb német páncéltörő lövegtől a Tiger II 88 mm-es KwK 43-asától elmarad (APCBC lőszerrel 1000 m/s, 204 mm, APCR lőszerrel 1130 m/s, 224 mm), miközben a későbbi ameikai 90 mm-es M1/M2/M3 löveget 20%-al felülmúlja (APC lőszerrel 808 m/s, 137 mm, a későbbi M77-es APC lőszerrel 853 m/s, 151 mm). Minden adat hengerelt homogén páncélzatra, merőleges becsapódás esetén vonatkozik, a szovjet adat 80%, a német és amerikai 50% átütési valószínűségnél.

A T-54 és 55 megkülönböztetése külsőre nehézkes, a T-54-esen lévő a torony tetején jobb-előre lévő dóm alakú kupola és a légvédelmi géppuska nyújt némi támpontot. De, mivel számos T-54-est később T-55 szabványra fejlesztettek, a dóm, és a légvédelmi géppuska meghagyásával, illetve a T-55-ösökre utólag is szereltek toronygéppuskát, így a típust sokszor csak T–54/55 néven illetik. Szemfülesek még megfigyelhetik a testen elől-közepén lévő nyílást melyen keresztül a vezető az SGMT 7.62 mm-es géppuskát működtette, a T-55-ösnél ezt is elhagyták. Mivel a szovjetek 7000 km-enként nagyjavították a tankokat, és ezek alkalmával kisebb modernizálásokat is végeztek, így katalogizálhatatlan mennyiségű típusváltozat született.

Előnyök és hátrányok[szerkesztés]

A T-54/T-55 mechanikailag nagyon stabil harckocsi. A kezelése nagyon egyszerű a nyugati harckocsi típusokhoz képest, nem igényel magas szintű oktatást és kiképzést sem a kezelők, sem a karbantartók számára. Egy relatív kis méretű páncélos, amely így kisebb célpontot jelent. Jó a mozgékonysága a kis tömegének köszönhetően vasúton vagy félpótkocsin könnyen szállítható, és átkelhet kisebb hidakon, amire nagyobb rokoni már alkalmatlanok. A széles lánctalpa alacsony talajnyomást okoz, ezért puha talajon is jól mozog. Rendszerei nagy hidegben is lehetővé teszik az indítást. Légzőcső segítségével átkelhet sekélyebb folyókon.

Az 1950-es évek színvonalán a T-54 remek harckocsi volt, halálos tűzerő, kiváló páncélvédelem és magas megbízhatóság jellemezte, mindeközben jelentősen kisebb maradt potenciális ellenfeleinél, az M48 Patton és a Centurion harckocsinál. A 100 mm-es D-10T löveg szintén erősebb volt nyugati megfelelőinél, Az M48-as 90-mm-es illetve a Centurion Mk. 3 84 mm-es lövegénél.

Ezek az előnyök addig tartottak, a még a nyugati fejlesztések nem kezdték ellensúlyozni. Amerikában kifejlesztették az M60 harckocsit, valamint továbbfejlesztették meglévő harckocsijaikat a 105 mm-es Royal Ordnance L7 löveggel, amit kimondottan a T-54 ellen fejlesztettek ki. (Illetve az amerikai modellekbe M68-as löveg került, ami az L7-es liszensz gyártott változata, egyszerűsített hátrasiklás csillapító rendszerrel.) Az űrméret alatti páncéltörő lőszer hiányában, valamint a harckocsi egyszerű tűzvezető rendszere miatt, még az 1960-as években nagy lőtávolságban is HEAT lőszerre kellett támaszkodnia. (HEAT - High Explosive anti-tank, nagy robbanó erejű tank elleni lőszer, nagyobb távolságon relatív nagy ezen típusú lövedék szórása) A szovjetek ezt elfogadható kompromisszumnak tartották egy potenciális európai konfliktus esetére, amíg meg nem jelentek a kompozit páncélzatok, amik kis tömeg és vastagság mellett is nagyon hatékonyak voltak külső robbanások lökéshullámának elnyelésében. Ekkor a szovjetek is kifejlesztették a saját APDS (leváló köpenyes) lőszerüket.

Mindazonáltal a T–54/55-ösnek hátrányai is bőven akadtak. Legfőképp a kis méret a belső tér rovására is ment, ami gyakorlati nehézségeket okozott. Korlátozta a személyzet mozgását és ezáltal az eszközök gyors és hatékony használatát lassította. Ez a szovjet harckocsik közös jellemzője volt, ezért egyes pozíciókban magassági korlátot vezettek be.

Az alacsony torony miatt nem lehetett a löveget -5° alá irányozni, különben a lövegzár a tetőbe ütközött volna tüzeléskor. Emelkedő tetejéről tüzeléskor így a harckocsi nagyobb célpontot mutatott, ami az arab-izraeli háborúk során a sivatagban számos harckocsi (és talán a háború) elvesztését okozta. A lőszer rekesz nem volt leválasztva a küzdőtértől, ami találat esetén másodlagos robbanást okozott, bár ez ebben az időben általános volt. A T-54 nem rendelkezett NBC/vegyvédelmi képességgel, a toronypadló nem forgott a toronnyal együtt, és nem rendelkezett lövegstabilizátorral. Ezen hiányosságok nagy részét, az egyéb tulajdonságaiban majdnem azonos T-55 esetén már kiküszöbölték.

A T-54A lett az első harckocsi, mely lövegstabilizátorral volt felszerelve, a T-54B az első, amelyik ezt függőleges és vízszintes síkban is megtette. Ezen felül a két típust egyenként is több 10000-es darabszámban gyártották, sok közülük máig tartalékként, vagy akár első vonalban szolgál alacsonyabb fejlettségű hadseregekben.

A leváltására tervezett T-62-est még mindig nagy sorozatban gyártották, de kétszer annyiba került, és egyedül a tűzerő tekintetében tett túl jelentősen elődjén. A 70-es években rendszeresített T-72-es minden szempontból jobb volt, ára nagyjából az ötszöröse volt a T-55AM modellnek, így a Szovjetunió felbomlásáig a T-54-es család marat a legnagyobb darabszámban rendszerben tartott harckocsi. A kézi páncéltörő rakéták drasztikus elterjedése miatt az elmúlt évtizedekben a harckocsik szerepe a csatamezőkön visszaszorult. A nyugati nagyhatalmak már csak pár száz vagy az USA is csak néhány ezer igen drága harckocsit tart rendszerben, így nem valószínű, hogy a jövőben bármely típusból többet gyártanak. Ha a műszaki fejlődés és a katonai doktrínák ebbe az irányba viszik el a hadseregek felszerelését, a mai harckocsik ára és képzés/karbantartás igénye annyira magas, hogy még egy nyílt nagyhatalmi konfliktus esetén sem valószínű, hogy a T-54 gyártási darabszámának akár az ötödét elérjék.

Története[szerkesztés]

Gyártás a Szovjetunióban[szerkesztés]

A típus számos különféle, továbbfejlesztett változatát egészen 1962-ig gyártották a Szovjetunióban. .

Harci körülmények között 1956-ban Magyarországon próbálták ki először, ahol például kiderült, hogy a Molotov-koktélra érzékenyebb, mint a T–34.

A T–55 harckocsi a T–54 fejlesztett változata, amely 1960-ban jelent meg, és számos fejlesztést egyesített, mint például a nagyobb teljesítményű motort és a továbbfejlesztett giroszkópos lövegstabilizátort.

Külföldi gyártók[szerkesztés]

A Szovjetunió mellett több állam is gyártott T–54/55 típusú harckocsikat:

  • Lengyelországban 3000 T-54, T-54A, T-54AD és T-54AM készült 1956 és 1964 között, valamint 7,000 T-55 (1964-1968), T-55L, T-55AD-1 and T-55AD-2 tanks (1968-1979). A lengyelországi gyártás a Bumar-Łabędy gépgyárnál folyt.
  • Csehszlovákiában 2700 T-54A, T-54AM, T-54AK, T-54AMK készült (1957 és 1966 között) valamint 8300 T-55 and T-55A (1964-1983; a T-55A valószínűleg 1968-tól) készült a túrócszentmártoni ZŤS Martin vállalatnál, nagy részüket exportálták.
  • Kínában saját változatot fejlesztettek a helyi igényekhez szabva Type 59 néven. Több mint 10000 darabot gyártottak.

Harci alkalmazása[szerkesztés]

A harckocsi lényegében az összes máodik világháború utáni háborús konfliktusban részt vett. A teljesség igénye nélkül:

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Zaloga 2004, p. 11.
  2. PAZ vehicle collective protection system. Janes.com. [2009. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 18.)
  3. Sewell, p.27.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a T-54/55 című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Commons:Category:T-55 tanks
A Wikimédia Commons tartalmaz T–54/55 témájú médiaállományokat.