Szent István-székesegyház (Passau)
| Szent István-székesegyház | |
| Dom Sankt Stephan | |
| bajorországi műemlék | |
.JPG) | |
| A passaui dóm déli homlokzata az Inn jobb partja felől | |
 | |
| Vallás | katolicizmus |
| Egyházmegye | Passaui egyházmegye |
| Védőszent | Szent István vértanú |
| Építési adatok | |
| Építése | 1688 |
| Stílus | barokk |
| Tervezője | Carlo Lurago |
| Alapadatok | |
| Hosszúság | 102 m |
| Magasság | 69 m |
| Szélesség | 37,5 m |
| Torony | 2 |
| Magassága | 68 m |
| Elérhetőség | |
| Település | Passau |
| Hely | Dompfarrei St. Stephan
Steinweg 15 94032 Passau |
| Elhelyezkedése | |
 Szent István-székesegyház
Pozíció Németország térképén
| |
 é. sz. 48° 34′ 27″, k. h. 13° 27′ 56″48.574180°N 13.465500°EKoordináták: é. sz. 48° 34′ 27″, k. h. 13° 27′ 56″48.574180°N 13.465500°E | |
 | |
| A Szent István-székesegyház weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szent István-székesegyház témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A passaui Szent István-székesegyház, másik elterjedt nevén passaui dóm (németül: Dom Sankt Stephan) a Passaui egyházmegye püspöki székhelye és főtemploma. A székesegyház az óváros legmagasabb pontján, az Inn és a Duna összefolyása között épült, 13 méterrel a Duna fölött és 303 méterrel a tengerszint felett. A tűzvész után 1668-ban újjáépített passaui dóm az egyik legnagyobb barokk székesegyház az Alpoktól északra. Legfőbb nevezetessége a világ legnagyobb templomi orgonája.[1]
Története
[szerkesztés]A jelenlegi épület helyén a kora középkor óta többször is építettek püspöki templomokat. A háromhajós székesegyház jelenlegi helyén öt különböző építési időszakról van bizonyíték.
720 körül egy Szent István vértanúnak szentelt agilolfing-karoling templomot alapítottak a Szent Szeverin keresztény közösség római kori Batavium temploma (Kr. u. 450) helyén. 739-ben Szent Bonifác a római egyházjog alapján megalakította a passaui egyházmegyét, így Passau lett a püspöki székhely, a templom pedig az egyházmegye székesegyháza. Az agilolfing-karoling épület a II. Ottó császár által 977-ben és 978-ban Passau ellen vezetett két ostroma során elpusztult.
Szent Piligrim püspök idejében alatt új, háromhajós püspöki templomot építettek ikertornyos westwerkkel. A legújabb kutatások szerint a hajó és a kórus tengelyirányának meghatározására, azaz keletelésére 4 napeltéréssel, 982. március 8-án és 12-én került sor. A hajó és a kórus középső tengelyének ez az akkoriban szokásos külön meghatározása ma is megfigyelhető a két rész közötti 2,91°-os eltérésként. A kórus mint első építési szakasz ünnepélyes felszentelésére 985. augusztus 5-én került sor. Ez a felszentelési dátum ma is érvényes, mivel a későbbi építési fázisokat, amelyeket mindig csak bővítésnek vagy felújításnak tekintettek, nem követte a teljes székesegyház felszentelése.
Az épület egy háromhajós, hatboltozatos bazilika volt, nyugati oldalán két tornyú homlokzattal; a kereszthajó és a kórus kialakítása nem világos. Az épület a 33-as rácsmértéket követte, az oldalhajók 33 x 33 láb, a főhajók 33 x 44 lábméretűek, a hajó teljes hossza a kereszthajóig 33 öl, azaz a Megváltó földi életének évei számához igazodott. A 985-től 1120-ig terjedő időszakról nincsenek információk az épület történetéről; Altmann püspök (1065-1085) Szent Miklós-templomalapításának hangsúlyozása és az ezt követő invesztitúraharc az egymással szemben álló, 1115-ig Passauban tartózkodó püspökökkel kellően megmagyarázza ezt.[2]
A korai gótikus székesegyház 1221 és 1313 között épült, amikor a templomhajót átépítették és a nyugati homlokzat tornyait megmagasították. A késő gótikus keleti rész (kórus, négyezeti torony és a korai gótikus hajó magasítása) 1407 és 1598 között készült Hans Krumenauer építőmester és utódai, Ulrich Seidenschwanz (1439-től), Jörg Windisch (1466-tól) és végül Hans Glapsberger által a 16. században.[3]
A jelenlegi, mintegy 100 méter hosszú olasz barokk épületet az 1662-es tűzvész után 1668 és 1693 között építették fel.[4] 1664 tavaszán megválasztott új hercegpüspök, Wenzeslaus von Thun und Hohenstein (1664-1673) feladata volt az újjáépítés megkezdése, aki megválasztása előtt a salzburgi székesegyház provizora volt, így sok tapasztalattal érkezett onnan, ami magyazázhatja a két épület közötti hasonlóságokat. 1673. január 8-i haláláig rendkívül a szívén viselte az építkezést. Erről árulkodik az 1671-es építési baleset során tanúsított magatartása is, amikor két pillér leomlott, és magával ragadta három oldalhajó boltozatát, ő lemondott a kivitelezővel szembeni szokásos felelősségre vonás igényéről, és új szerződést kötött, amely most már az összes pillér terméskövekből történő újjáépítését is tartalmazta. Feltehetően a megrendelő halálának idejére az építkezés már a boltozatlan hajó magasságáig haladt előre. A következő herceg-püspök az épület héjazatát folytatta. 1674-ben az épületet tető alá hozták, és elkészülhettek a boltozatok. A középhajó innovatív függesztett kupolaboltozatai és az oldalhajók nyolcszögletű sisakkupolái a felelős tervező építészeti felfogásáról tanúskodnak. Ugyanebben az évben az északi torony tető alá került. A déli torony és a templom homlokzata szintén 1675-ben készült el.[5]
A korábbi épületek közül csak a késő gótikus keleti rész maradt meg. Hans Krumenauer eredetileg háromhajós, késő gótikus kórusát, a kereszthajót és a négyezeti tornyot beillesztették az új épületbe. Az oldalhajók két gótikus oldalapszisát és az úgynevezett Ortenburger-kápolnát mint a kereszthajó egykori oldalkápolnáját a barokk átalakítás során már nem integrálták a templombelsőbe, de külső szerkezetükben, pl. a régi rezidenciára vezető lépcsőházban nagyrészt megmaradtak. Az átfogó tervezést Carlo Lurago Pellio Superiore-ból származó prágai vlach építész végezte, aki addigra Prága egyik meghatározó építésze volt. Legfontosabb munkatársai, Francesco della Torre és Giovanni Battista Passerini, mindketten kőfaragó mesterek, a szomszédos Ramponia faluból érkeztek. Mindhárman a Como megyéből származó kőfaragók és kőművesek hagyományos iskolájához tartoztak, amelyet Comasco-iskolának neveztek. Mint mesterek, 1663-ban megkapták a prágai polgárjogot. A székesegyház kőművesmunkáit csak olyan mester végezhette el, akik a szerződés szerint barátságban álltak egymással, vagyis egyenlő arányban osztoztak a hasznont. A Prágai Város Levéltárban található feljegyzések nagy nehézségekről számolnak be. A végelszámolást egy építési szakértői bizottság intézte Giovanni Pietro della Torréval, Francesco fiával és utódjával, aki a királyi udvari kőfaragójaként tevékenykedett. A belső díszítést Giovanni Battista Carlone készítette, a freskókat Carpoforo Tencalla és Carlo Antonio Bussi festette.[6]
A két nyugati tornyot 1895-98-ban Heinrich von Schmidt székesegyház-építőmester irányításával emelték meg. A tornyokat, amelyek tetején eredetileg lapos sátortető állt, kupolás-koronás nyolcszögletű felépítményekkel és balusztrádokkal egészítették ki, amelyek hűen követték az eredeti kupola kialakítását.[7]
1928-ban a folyamatos javítási munkálatok miatt újra létrehozták az Állami Székesegyházépítő Központot. Az 1680-as városi tűzvész óta az első teljes belső restaurálásra 1972 és 1980 között került sor. A székesegyház teljes külső felújítására 2016-ban került sor.
A dóm külseje
[szerkesztés]Építészeti jellemzői
[szerkesztés]_-_Grundriss.svg)
Az ikertornyos barokk homlokzat a székesegyház keleti oldalán, a székesegyház téren helyezkedik el. Az a tény, hogy két hatalmas, stilisztikailag különböző késő gótikus és barokk épület kívül-belül ilyen harmonikusan illeszkedik egymáshoz, és alkot egy kiegyensúlyozott egészet, különleges helyet biztosít a passaui dómnak a német kultúrkör összes székesegyháza között („barokk székesegyház gótikus lélekkel”). Carlo Lurago a gótikus szerkezet ellenére (csúcsmagasság 29 méter, a középhajó szélessége mindössze 12 méter) harmonikus barokk templombelsőt alkotott.
Nem utolsósorban a kupolák, valamint a csehboltozatok adnak az épületnek összetéveszthetetlen megjelenést. A nyugati tornyok nyolcszögletű felső szintjei a harangtornyokkal és a neobarokk kupolákkal csak 1896-ban épültek fel. A tornyok csak ekkor közelítették meg a székesegyház kupolájának 69 méteres magasságát. A késő gótikus, harangszerű négyezeti kupola a 18. századból származik, amikor az eredeti kupolát kicserélték.
A déli torony alagsorából egy kapu nyílik a szűk Zengergasséra, amely elválasztja az Alte Residenz-palotától (ma a kerületi bíróság székhelye). Ez a székesegyház déli oldalán halad végig a tőle keletre fekvő Residenzplatzig. Innen jól láthatóak a késő gótikus kórusépület filigrán támpillérei. Az északi kereszthajó keleti végén áll a kecses, nyolcszögletű, késő gótikus Szent István-torony, amelyet a templom védőszentjének alakja koronáz.
A Zengergasséból a Residenzplatzra vezető kijáratnál a déli kereszthajó keleti támpillérének koronázópillérként kialakított kialakítása szerkezeti szempontból érdekes és a 15. században egyedülálló. Erre a szokatlan konstrukcióra azért volt szükség, hogy a püspöki rezidenciához való bejutás szabad maradjon a kocsik számára, amelyek nem tudtak megfordulni a szűk sikátorban. 1967-68-ban a szerkezeti biztonság érdekében vasbetonszerkezetet építettek a koronás oszlop alá, amelyet végül 2006 és 2007 között öt darab, akár 12 méter hosszú rozsdamentes acélból készült kötőrúddal helyettesítettek.
Homlokzat
[szerkesztés]_(2).jpg)
Míg a keleti rész, a négyezeti torony és a kereszthajó nagyrészt megőrizte késő gótikus külső megjelenését, a széles nyugati homlokzatot a két toronnyal teljesen átépítették. Az enyhén kiugró és ívelt nyeregtetős homlokzat kívülről a hajó bazilikális elrendezésére enged következtetni. A székesegyház fehér mésszel mázolt homlokzatát füzérekből, virágfüzérekből, angyalfejekből és maszkokból álló visszafogott díszítés jellemzi.[8]
A hatalmas, olaszos barokk stílusú, kettős tornyú homlokzat öt részre tagolódik. A torony alsó szintjei hátrébb húzódnak, és a főhajó tolódik a legmarkánsabban előre. Az egész homlokzatot átfedő pilaszterek tagolják, amelyek a középső részen kettesével állnak. A főemeletet és a nyeregtetőt ívelt párkány választja el. Az ablakok mérete belülről kifelé és alulról felfelé növekszik. A főportált pillérek szegélyezik, és tört oromzattal, míg a nyeregtető ablakát szegmensíves oromzattal és egymásra helyezett pilaszterekkel keretezik. A középső homlokzat másidik szintjén található a legnagyobb ablak, amely egy négyzet és félkör összeillesztésének feleltethető meg. Harmadik emelete sokkal alacsonyabb az előző kettőnél, ezt egy ellapított háromszögletű timpanon zárja le a padlástér felől, benne a Szentháromság szimbólumával. A tetején 3 szobor található, középen Szűz Mária alakja látható a Kis Jézussal, mint Bajorország Patrónája.
A tornyok a második emelettől felfelé szabadon állnak. A négyzetes alaprajz feletti emeleteken az oszloprendek klasszikus sorrendje látható: alul toszkán, középen ión, felül pedig korinthoszi pilaszterek találhatóak, ezek szélessége a csúcs felé haladva csökken. A toronyszintek nyílásait változatos formájú felső párkányok keretezik: az alsó kis kerek ablaknak íves tetőzete van, a fölötte lévő figurafülke háromszögű nyeregtetővel, a harmadik emelet hangablaka pedig tört nyeregtetővel rendelkezik. A negyedik toronyszintet egyenlő oldalú nyolcszög alakpúra tervezték. A jellegzetes bajor hagymakupolához és a balusztrádhoz hasonlóan neobarokk stílusban épült 1895-98 között. A homlokzaton a lábazat domborműve és a szobordíszítés szintén ebből az időszakból származik.
Az eredetileg hófehér homlokzat fokozatosan beszürkült, végül 15 év vitát és egyeztetést követően 250 év után először 2016-ban ismét kifestették a dóm külsejét. A meszelés előnye, hogy a gyenge pontokat könnyebben láthatóvá teszi, így a kőművesek azonnal tudják, ha valahol víz gyűlik össze, vagy egyéb károsodástól kell tartani. Ahol az épület téglából készült és egyszerűen vakolt, ott a munkások még egy cég által speciálisan erre a célra készített festékkel is lefestették az érintett területeket.[9]
Udvar és kápolnák
[szerkesztés]
A székesegyház északi oldalán egy nagy méretű udvar, a Domhof található. A gótikus portállal ellátott egykori székesegyházi kerengő a 739-ben oklevelesen dokumentált székesegyházi kolostor maradványa. A kerengőt 1812-ben lebontották. Az itt található sírkövek 1961/1962-ig a Szent András-kápolnában voltak, de a legtöbbjük eredetileg az 1812-ben lebontott kápolnából származik. Az eredeti tíz kápolnából mára már csak négy maradt fenn.[10]
A tér keleti oldalán található a Szent András-kápolna, amely 1300 körül épült, és Bajorország egyik legrégebbi csarnoktemploma. A számos sírkő arra utal, hogy eredetileg a kanonokok temetkezési helyeként szolgált, ezért az urak kápolnájának (Herrenkapelle) is nevezik. A bordás keresztboltozatú kórust Hans Krumenauer készítette 1414-ben. A Szent András-kápolnától keletre található a késő gótikus Erasmus-kórus.
Közvetlenül a Szent András-kápolnától délre található a Sixtus-kápolna, amelyet Ortenburg-kápolnának is neveznek. Ebben található IV. Henrik ortenburgi gróf sírja. A székesegyház udvarának nyugati oldalán található a Trennbach-kápolna, másik nevén Orbán-kápolna Urban von Trennbach püspök gótikus sírjával, valamint a Lamberg-kápolna vagy Salvator-kápolna Johann Philipp von Lamberg bíboros sírjával.[11]
A Trennbach-kápolna és a székesegyház északi tornya között találhatók a Corpus Christi-kápolna maradványai, amelyről 1317-ből származik az első dokumentum. A kápolna portálja a mai napig megmaradt, de a 17. században a barokk északi torony építésével jelentősen lecsökkentették a méretét, és ezután már nem használták kápolnaként. Ma főként raktárként használják. Balra tőle egy gótikus portál található, amely a székesegyház bejárataként szolgál a szentmisék idején, amikor a nagy portálok zárva vannak.
A Szent Anna-kápolna a székesegyház jelenlegi északi bejáratával szemben, a székesegyház kerengőjében helyezkedett el. Mautner Ludwig auf dem Stein építtette 1343-ban. 1609-ben a Schätzl bárók a Szent Mihály-kápolnát a székesegyház kerengőjének északi szárnyán emelték. Mindkét kápolnát 1813-ban lebontották.
A székesegyház kerengőjének nyugati oldalán lévő Mindenszentek és Szent Erzsébet kettős kápolnáját szintén 1813-ban bontották le. Ezek a kápolnák 1300 után épültek, és magukba foglalták késő gótikus elődeik egy részét. A gótikus keresztelőmedence, amely ma a Szent András-kápolnában található, eredetileg ebből a kettős kápolnából származik, ami arra utal, hogy eredetileg a régi székesegyház keresztelőmedencéjeként használták. A kettős kápolna pincéje megmaradt, és ma a székesegyház udvarának átalakítása során talált csontok osszáriumaként szolgál, bár be van falazva és nem látogatható.
A dóm belseje
[szerkesztés]Stukkók és freskók
[szerkesztés]
A belső térben Giovanni Battista Carlone pazar stukkói dominálnak, amelyeket számos figurális ábrázolással látott el. A kórus boltozatán található atlaszok sora különösen látványos. A főhajóban Carpoforo Tencalla 1679 és 1684 között készült freskói láthatók, amelyek a négyezeti kupola freskójában és a kórusfestményben csúcsosodnak ki. A boltozatok legnagyobb belső magassága 29 méter. Carlo Antonio Bossi 1688-ban vette át az oldalhajók kupoláinak festését. A freskók programját az akkori linzi esperes, Johann Bernhardin Gentilotti határozta meg. Ezek leírása nyugatról kelet felé haladva következik.
Az empórium boltozatát a zenének szentelték. A középhajó fennmaradó öt boltozatában a stukkók a mennyezeti festményekhez tematikusan a négy erényt (allegorikus női alakokként), valamint tekercset tartó kerubokat és ószövetségi prófétákat rendelnek. A tekercsek az adott mennyezetfreskókra utalnak.
Az első boltozat mennyezetfestménye a kereskedők kiűzését ábrázolja a templomból. Jeremiás, Ámosz, Jónás és Jób próféták, valamint a bűnbánat, az alázat, az igazság és az engedelmesség erényei tartoznak hozzá.
A második boltozat freskója a mózesi áldozati szertartás Eucharisztiával történő felváltását ábrázolja. Abdiás, Náhum, Dávid és Mikeás próféták, valamint az éberség, a türelem, a remény és a szeretet erényei vannak hozzárendelve.
A harmadik boltozat a Szentlélek munkáját tematizálja, közepén egy különleges, úgynevezett Szentlélek-nyílás található.[12] A kiegészítő alakok Hóseás, Szofoniás, Habakuk és Aggeus próféták, valamint a hit, a szelídség, az erő és a békesség erényei. A boltozat nyílásából egy a padláson fölé telepített orgona hangja jut be a templom belsejébe.
A negyedik boltozat az Egyház diadalát ábrázolja. A prófétafigurák Malakiást, Jeremiást, Salamont és Joelt, az erényfigurák pedig a becsületet, az egyetértést, a bölcsességet és az igazságot ábrázolják.
Az ötödik boltozat, amely az utolsó a négyezet előtt, a katolikus egyház diadalát jelképezi. Izajás, Ezékiel, Báruk és Zakariás próféták, valamint a szemlélődés, a tisztaság, a befogadókészség és a katolikus vallás erényei vannak hozzá rendelve. A középhajó párkányain egyházatyák és szibüllák ábrázolásai láthatók.
A négyezet belső magassága 48,2 méter, freskója az Atyaistent ábrázolja a mennyben. Tematikailag kapcsolódik az oldalhajókon átívelő nagy kórusfreskóhoz, amely Szent István vértanú megkövezését ábrázolja. A két kereszthajó és az oldalhajók freskói az alattuk lévő oltárokra utalnak.
A főoltár és a kereszthajó oltárai
[szerkesztés]A Szent István megkövezését ábrázoló főoltárt 1947 és 1953 között Josef Henselmann készítette, aki 1961-ben a népoltárt is megalkotta.
Az északi kereszthajó oltára 1685-ből, a déli 1688-ból származik, mindkettő Giovanni Battista Carlone alkotása. Az északi oltár oltárképe Szűz Mária mennybemenetelét ábrázolja (valószínűleg Francesco Innozenzo Turriani alkotása), a déli oltár oltárképe pedig Szent Bálint és Szent Maximilian vértanúságát (Frans de Neve alkotása).[13]
Az oldalhajók oltárai
[szerkesztés]Az oldalhajók kápolnáiban lévő oltárokat 1685 és 1693 között Giovanni Battista Carlone és műhelye készítette. Sötét színű pillér- és pilaszterkeretezésük van, amelyet szentek visszafogott rózsaszínű stukkófigurái törnek meg. Az oltárképek mindegyike német művészek alkotása, ami abban az időben szokatlannak számított.
A déli oldalhajó kápolnáiban található oltárok sorrendje nyugatról kelet felé: az első kápolnában található Szűz Mária oltára, a másodikban Szent Pál megtérésének oltára Johann Michael Rottmayr festményével (Szent Pál apostol megtérése, 1693), a harmadikban a Szent Márton-oltár Johann Carl Resler von Reslfeld oltárképével, a negyedikben a Születés oltára a Johann Andreas Wolff által festett Pásztorok imádása (1698) című képpel, az ötödik pedig a Szent Sebestyén-oltár egy szintén Rottmayr által festett oltárképpel (Szent Sebestyén megmentése Irén által).
Az északi oldalhajó kápolnáiban nyugatról indulva a következő oltárok találhatók: az első kápolnában Szent Ágnes oltára a tabernákulummal és Rottmayr festményével (Szent Ágnes mártíromsága), a második a Vízkereszt-oltár Johann Caspar Sing oltárképével (A bölcsek imádása, 1697), a harmadik a Szent Katalin-oltár, melynek képét Johann Carl Resler von Reslfeld festette (Szent Katalin misztikus eljegyzés), végül a negyedik kápolnában található a Szent János-oltár a Rottmayr által festett oltárképpel (Keresztelő János lefejezése, 1693).
Szószék
[szerkesztés]
A teljes felületén aranyozott szószéket 1722 és 1726 között Johann Georg Series bécsi udvari asztalos készítette. A tervrajzot valószínűleg a neves építész, Johann Lucas von Hildebrandt készítette. Az aranyozott fafigurák a Georg Raphael Donner köréből származó kiváló alkotások. A négy evangélista a szószéktest ívelt peremén és az oldalsó talapzaton ül. Két női alak Jézus szenvedésének eszközeit mutatja be. Közöttük egy dombormű a fiú Jézus templomi prédikációját mutatja be. Az Ó- és Újszövetség szimbólumait ábrázoló angyalok a lambrequin-füzérekkel díszített hangvetőn pihennek. A tetején Ecclesia allegorikus alakja áll, kezében földgömböt és a templom makettjét tartva.
Orgona
[szerkesztés]Az első késő gótikus orgona már 1467/1471-ben megépült Ulrich von Nußdorf hercegpüspök alatt, valószínűleg Wolfgang Ruerdorff orgonaépítő által. Az 1662-es városi tűzvészben (a forrástól függően) két vagy négy orgona semmisült meg. Ezért 1688-ban Leopold Freundt passaui orgonaépítő mester új orgonát épített a nyugati karzaton. 1715-ben Johann Ignaz Egedacher orgonaépítő két ún. fecskefészek-orgonát épített, melyek a négyezet keresztpillérein helyezkednek el, mintaképük valószínűleg a salzburgi dóm hasonló kialakítása lehetett.[14] A főorgona pompás barokk tokját valószínűleg Joseph Matthias Götz passaui szobrász faragta 1731-ben, a mellékorgonákét pedig Joseph Hartmann 1718-ban. Amikor 1858-ban a székesegyházat felújították, ezeket a nyugati oldalsó karzatra helyezték át. Miután elégtelennek bizonyult, 1731-ben Johann Ignaz Egedacher új főorgonát épített. Újabb szerkezet épült 1886 és 1890 között, miután a régi orgonát már 1862-ben és 1871-ben is javítani kellett, és Franz Miloche udvari karmester 1885-ben ismét a régi károsodására figyelmeztetett.[15]
A gondozás hiánya és a technikai elhasználódás miatt azonban idővel ez az orgona is egyre használhatatlanabbá vált, így 1924-ben az oettingeni Steinmeyer cégnek kellett újat építenie. Ezt 1928 pünkösdjén avatták fel, az új szerkezettel ,ár az összes korábbit is egyszerre lehetett megszólaltatni.[16] 208 regiszterével a világ legnagyobb orgonája volt, mielőtt az Atlantic City Convention Hall 1929 és 1932 között épült orgonája egyértelműen felülmúlta volna.[17] 1930-tól kezdve az elektromos rendszereket korszerűsítették, és a specifikáció 1971-re feljavult.
A mai öt orgona, amelyeket 1978-1984 és 1993 között a passaui Eisenbarth orgonaépítő cég épített, a világ legnagyobb székesegyházi orgonáját alkotja, összesen 229 regiszterrel és 17 974 síppal rendelkezik. 2020-ban kezdődött meg az 5 évre tervezett, több szakaszból álló felújítása, melynek összköltségét 6,25 millió euróra becsülték.[18]
-
Az orgonák elhelyezkedése -
A játszóasztal -
A karzat orgonái -
A boltozat fölötti orgona hangnyílása -
A kórus orgonája
_(3).jpg)
_(4).jpg)
Harangok
[szerkesztés]A passaui dómnak nyolc harangja van. A jelenlegi összhangzat lényegében még mindig az 1684-es történelmi összeállítást tükrözi, amely szintén nyolc harangból állt. A harangok többségét azonban azóta lecserélték vagy újraöntötték. A tornyok 1897-es átalakítása óta a neobarokk főhomlokzattal ellátott nyolcszög alaprajzú hozzáépítéseket is harangfülkékként alakították ki, így mindkét toronyban egyenként két harangszék található. 27 750 kilogrammos össztömegével a délnémet terület egyik legjelentősebb hangzásával büszkélkedhet. Legnagyobb harangja, a 7850 kg tömegű Pummerin (amely nem tévesztendő össze az azonos nevű híres bécsi haranggal) a 6. legnagyobb Bajorországban, és a 32. Németországban.[1][19][20]
| Számozás | Név | Öntés éve | Harangöntő | Tömeg | Átmérő | Hangmagasság | Torony |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Pummerin | 1952 | Rudolf Perner harangöntödéje, Passau | 7850 kg | 2320 mm | fis0 −8 | Déli |
| 2 | Misericordia | 1999 | 5950 kg | 2180 mm | g0 −5 | Északi | |
| 3 | Stürmerin | 1733 | Nikolaus Drackh, Passau | 5600 kg | 2100 mm | a0 −8 | Déli |
| 4 | Dignitär | 1897 | Lorenz harangöntöde, Passau | 3375 kg | 1730 mm | h0 −3 | Északi[21] |
| 5 | Predigerin | 1896 | 2400 kg | 1540 mm | cis1 −2 | ||
| 6 | Angelusglocke | 1897 | 1250 kg | 1250 mm | e1 −3 | ||
| 7 | Elfuhrglocke | 1896 | 800 kg | 1120 mm | fis1 −5 | ||
| 8 | Chorglocke | 1951 | Rudolf Perner harangöntödéje, Passau | 525 kg | 995 mm | a1 −8 |
A történelmi együttesben két másik harang is szerepelt. Az Amtglockét 1917-ben távolították el, és anyagát ágyúgolyók gyártásához használták fel. A Sterbeglocke 1952 óta a Szent Szeverin temetőkápolnában lóg. A kilencedik harang a székesegyház sekrestyeajtója mellett található, tömege 26 kg.
Galéria
[szerkesztés]-
Passau látképe 1600-ban. Középen az előző gótikus templom -
A dóm és a csonka tornyok 1890-ben -
A barokk főhomlokzat a felújítás előtt -
A gótikus szentély felújítás alatt -
A szentély és a főoltár -
A főhajó és a karzat -
A négyezeti kupola -
Gazdag stukkódíszítések
_(7).jpg)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ St. Stephen's Cathedral Passau | Passau Tourism. tourism.passau.de. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Passau, Dom – Historisches Lexikon Bayerns. www.historisches-lexikon-bayerns.de. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Michael Hauck – Herbert W. Wurster: Der Passauer Dom des Mittelalters: Vorträge des Symposiums Passau, 12. bis 14. März 2007. 2009. = Veröffentlichungen des Instituts für Kulturraumforschung Ostbaierns und der Nachbarregionen der Universität Passau, ISBN 978-3-932949-91-3 Hozzáférés: 2024. szeptember 26.
- ↑ 600 éves katedrálisát ünnepli Passau (magyar nyelven). Múlt-kor történelmi magazin, 2007. február 22. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Domkirche St. Stephan Passau. www.sueddeutscher-barock.ch. (Hozzáférés: 2024. október 6.)
- ↑ Geschichte des Doms (német nyelven). Bistum Passau. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Architektur (német nyelven). Bistum Passau. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Architektur (német nyelven). Bistum Passau. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Restaurierung: Passaus Dom wieder in weiß (német nyelven). Süddeutsche.de, 2016. augusztus 14. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Passauer Dom St. Stephan - Ausflugsziele Passau (német nyelven). TouriSpo. (Hozzáférés: 2024. október 6.)
- ↑ Kapellen im Domhof (német nyelven). Pfarrverband Passau-Altstadt. (Hozzáférés: 2024. október 6.)
- ↑ szerk: Miért van néhány középkori templom mennyezetén nyílás? - Zarándok.ma (magyar nyelven), 2021. július 10. (Hozzáférés: 2024. október 5.)
- ↑ Georg Dehio: Dehio - Handbuch der deutschen Kunstdenkmäler / Bayern Bd. 2. 2023–11–28. ISBN 978-3-422-80142-4 Hozzáférés: 2024. október 5.
- ↑ Königin der Instrumente - Die Orgel im Passauer Dom St. Stephan. 1. Aufl. 2006. = Peda-Kunstführer, ISBN 978-3-89643-639-9 Hozzáférés: 2024. szeptember 26.
- ↑ Hans Leitner – Wolfgang Eisenbarth: Die Passauer Domorgel. 2002. = Veröffentlichung der Gesellschaft der Orgelfreunde, ISBN 978-3-7954-1469-6 Hozzáférés: 2024. szeptember 26.
- ↑ Passauer Dom: Barockes Musterexemplar am Dreiflüsseeck (német nyelven). www.katholisch.de. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Atlantic City Convention Hall Organ Society - www.acchos.org. web.archive.org, 2011. június 15. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Felújítják a világ legnagyobb orgonáját (magyar nyelven). Magyar Kurír. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Die Pummerin (magyar nyelven). Barangolj Belloval!, 2023. szeptember 6. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Glocken | Bistum Passau. web.archive.org, 2013. október 29. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
- ↑ Dom Passau St. Stephan (német nyelven). Bistum Passau. (Hozzáférés: 2024. szeptember 26.)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Dom St. Stephan című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.