Szent Ágnes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Római Szent Ágnes
Sigmaringer Hausaltärchen links unten.jpg
Szűz és vértanú
Születése
291 körül
Róma
Halála
304 körül
Róma
Tisztelete
Sírhely Sant'Agnese fuori le mura
Ünnepnapja február 5.; január 28.
Jelképei bárány
Védőszentje jegyespároknak; szüzeknek; nemi erőszak áldozatainak; kertészeknek
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Római Szent Ágnes témájú médiaállományokat.

Szent Ágnes (Róma 290-293 – Róma, 305. január 21.) szűz és vértanú, a katolikus egyházak szentje. Tisztelete elterjedt az anglikán egyházban és a keleti ortodoxiában, valamint az amerikai evangélikus egyházban is. Egyike annak a hét nőnek, akik szerepelnek a szent szüzek sorában a római misekánonban.[1] Ő a szüzesség, a kertészek, a leányok, a jegyespárok, a nemi erőszak áldozatainak és a szüzeknek a védőszentje.

Ismert még Római Szent Ágnes és Szent Inez néven. Ünnepnapja január 21., a mártíromsága évfordulója. (Korábbi, január 28-i emléknapját XXIII. János pápa 1960-ban eltörölte.)
Templomok százai viselik Szent Ágnes nevét, többek között a két legismertebb római temploma (Sant'Agnese fuori le mura, Sant'Agnese in Agone) és egy anglikán katedrális, Kiotóban. A művészetben báránnyal ábrázolják, minthogy neve hasonlít a latin agnus szóhoz, amelynek jelentése „bárány". Az Ágnes név valójában a görög nőnemű hagnē (ἁγνή) melléknévből ered, amely szűzieset, tisztát, szentet jelent.

Életrajz[szerkesztés]

Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A hagyomány szerint, Szent Ágnes kereszténnyé lett római nemesi család gyermekeként született 291 körül. 12 vagy 13 éves korában halt mártírhalált Diocletianus római császár uralkodása idején, 305. január 21-én.

Sempronius prefektus szerette volna fiának feleségül Ágnest, de a lány elutasítása nyomán halálra ítélte. Mivel a római jog nem engedélyezte szüzek kivégzését, Sempronius a meztelen Ágnest keresztül vonszolta az utcákon egy bordélyházig. Ezalatt csodák történtek. A lány imájára a haja megnőtt és befedte a testét, hogy elfedje szégyenét. Azok a férfiak pedig, akik megpróbálták megerőszakolni, rögtön megvakultak. Máglyán akarták megégetni, de a fahasábok nem égtek. Erre a főtiszt kihúzta a kardját és lefejezte Ágnest. Más szövegemlékek szerint torkon döfte. Úgy tartják, hogy Ágnes kiömlött vérét más keresztények felitatták ruhadarabokkal a kivégzőhely földjéről.

Néhány nappal Ágnes halála után egy Emerenciána nevű lány imája meghallgatásra talált a sírjánál. Azt állította, hogy ő Ágnes szoptatós dajkájának a lánya, és halálra kövezték, miután megtagadta, hogy elhagyja a helyet és megfeddte a pogányokat a fogadott nővére meggyilkolásáért. Emerenciánát később szintén szentté avatták.

Szent Inez (Szent Ágnes)
Francisco de Zurbarán

Ágnes csontjait a római Sant'Agnese fuori le mura-templomban helyezték el, amelyet a sírjának helyet adó katakomba fölé emeltek, koponyáját pedig a Piazza Navonán található Sant'Agnese in Agone-templom oldalkápolnájában őrzik.

Kevés forrás számol be róla. A 4. század közepén összeállított vértanújegyzék említi nevét. Az Ágnesről szóló legkorábbi híradások közé tartozik Damasus pápa verses sírfelirata (366 és 384 közt). Szent Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla; Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki. A haláláról szóló korai beszámolók kihangsúlyozzák állhatatosságát és szüzességét. Ágnesről a 10. században dráma is született, Hroswitha német apáca tollából.

Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.

Legendája[szerkesztés]

A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Íme az egyik:

„A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották. A centurio szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni. A százados csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
– Ágnesnek hívnak.
– Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
– Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:
– Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:
– Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
– Állj meg, kapitány! – hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.
– Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik. – mondta.
Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
– Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
– Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
– Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! – kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:
– No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!
– Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!
Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:
– Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
– Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség.

Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.”

A népi kultúrában[szerkesztés]

Egy érdekes szokás jellemző az ünnepnapjára. Két bárányt hoznak a Tre Fontane trappista apátságból Rómába a pápához megáldani. Nagycsütörtökön nyírják meg őket, és a gyapjukból szövik a palliumot, az érseki vállszalagot, amelyet a pápa ad az újonnan felszentelt érseknek, méltósága és a pápával való egysége jeleként.

Szent Ágnes a fiatal leányok védőszentje; a népszokás azt kívánja meg tőlük, hogy olyan rituálékat végezzenek Szent Ágnes ünnepének előestéjén (január 20-ról 21-re virradó éjjel), amelynek révén meglátják jövendőbeli férjüket. Ezt a babonát örökítette meg John Keats egy verse, a Szent Ágnes éje.

A művészetben fiatal szőke hajú lányként, palástban ábrázolják, pálmaággal a kezében, és egy báránnyal a lábainál vagy a karjaiban.

A Fabiola, vagy a katakombák egyháza című regény, amelyet Nicholas Wiseman kardinális írt 1854-ben, Ágnest a főhősnek, a gyönyörű és nemesi származású Fabiolának barátságos kamasz unokatestvéreként és kebelbarátnőjekét ábrázolja.

Időnként tévesen Szent Ágnest a Wenceslas, a jó király című karácsonyi énekben említett parasztlánnyal azonosítják. Az említett szent valójában Bohémiai Ágnessel azonos.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]