Szent Bertalan éjszakája
Szent Bertalan éjszakája a 16. századi francia vallásháborúk egyik legismertebb eseménye. 1572. augusztus 23-áról augusztus 24-ére virradó éjszakán a békülési célzattal Párizsba gyűlt hugenották (francia reformátusok) nagy részét a király beleegyezésével lemészárolták.
Előzményei
[szerkesztés]A reformációnak elsősorban a kálvini ága éreztette hatását Franciaországban, annak is elsősorban a déli részén.[1][2] Elterjedése a század közepétől fogva feszültségekhez vezetett protestánsok és katolikusok között, de a központi hatalom megakadályozta az indulatok túlzott elszabadulását. 1559-ben azonban egy lovagi tornán történt balesetben meghalt II. Henrik, akit fiatal és befolyásolható fiai, II. Ferenc (1559–1560) és a tízéves korában trónt szerző IX. Károly (1560–1574) követtek a trónon.[3] Az ifjú királyok kegyeiért és a felettük gyakorolt hatalomért kiélezett harc indult meg a főnemesek között, ami hamarosan összekapcsolódott a vallási ellentétekkel.
A két gyermekkirály felett anyjuk, Medici Katalin, illetve a katolikus François de Guise herceg és a protestáns Gaspard de Coligny admirális igyekezett befolyást szerezni.[3][4] 1560-ban a protestánsok által Guise herceg ellen szervezett Amboise-összeesküvés kudarcot vallott.[5][6] A vetélkedésbe a Valois-k távoli rokona, a hatalomból kiszorult I. Louis de Bourbon-Condé herceg is bekapcsolódott a protestánsok oldalán. A konfliktus 1562-ben fajult fegyveres harccá: a dreux-i csata a katolikusok javára dőlt el.[7] Ezt követően a háborúskodás hol szünetelt, hol kiújult.
Az 1570-es saint-germaini szerződés, amelyben a hugenották első ízben kaptak „visszavonhatatlan” engedményeket,[4] hosszabb békés időszakot hozott. Az anyakirályné igyekezett összebékíteni a két pártot, ezért feleségül adta leányát, Valois Margitot Louis de Condé herceg unokaöccséhez, Henri de Bourbonhoz, Navarra királyához (aki később, 1589-ben, az utolsó Valois-házi király elhunytával a száli törvény értelmében nyerte el, IV. Henrik néven, Franciaország trónját is). Az esküvői szertartást 1572. augusztus 18-án a párizsi Notre-Dame előtt tartották meg, számos katolikus és protestáns vezető személyiség jelenlétében. Maga a vőlegény nem vett részt a római katolikus szertartáson.[8]
A mészárlás
[szerkesztés]
Augusztus 22-én egy, a Guise-ekhez közel álló nemes muskétájával megsebesítette Colignyt. A felháborodott hugenották igazságtételt követeltek, és a király másnapra vizsgálatot rendelt el.[9] A szálak a király öccséhez, a későbbi III. Henrikhez, Anjou hercegéhez, és Medici Katalinhoz vezettek. Ők, megrettenve az esetleges megtorlástól, a Tuileriákban összegyűltek híveikkel (köztük Tavannes marsallal), és kidolgozták a tervüket: egyszerre el kell pusztítani a hugenották vezéreit. Erre a király beleegyezése nélkül nem volt lehetőség, de este hamis bizonyítékokkal olyannyira sikerült a protestánsok ellen hangolniuk Károlyt, hogy az beleegyezett minden hugenotta elpusztításába.[8][9]
A Katalin és kisebbik fia által összeírt listán eredetileg csak pár tucat ember szerepelt. A hugenották vezérei közül egyedül Condé hercege és Bourbon Henrik számíthatott kegyelemre, lévén vér szerinti hercegek, de csak azzal a feltétellel, ha áttérnek a katolikus vallásra.
Az első áldozat Coligny admirális volt, akit kidobtak az ablakon, majd az utcán lefejeztek,[9] majd Navarrai Henrik köre következett. A csapásra a Saint-Germain-l’Auxerrois-templom harangja adott jelet – kissé korán, így néhány hugenotta el tudott menekülni. Az eseményeken felbuzdult, hagyományosan katolikus párizsi lakosság is bekapcsolódott az eredetileg politikai célú gyilkosságokba, így a közrendű hugenottáknak sem volt kegyelem.
Károly másnap azonnal a békére utasított, és augusztus 26-án jelent meg először a nyilvánosság előtt, amikor tájékoztatta a parlamentet, miszerint egy összeesküvés megelőzése miatt volt szükség a fellépésre.
Az események visszhangja
[szerkesztés]
Az európai uralkodók ellentmondóan reagáltak az eseményre: II. Fülöp spanyol király hahotában tört ki a hír hallatára.[9] I. Erzsébet angol királynő figyelmeztette a francia udvart a tett veszélyes következményeire.[9] II. Miksa német-római császár (IX. Károly apósa) szégyent érzett rokonai miatt.[9]
XIII. Gergely pápa arany rózsát küldött a francia királynak [10] és elrendelte a Te Deum éneklését különleges hálaadás gyanánt (ez a gyakorlat még sok éven át folytatódott).[11] Ezeken kívül három napig tartó díszkivilágítást rendelt el, búcsúval egybekötött hálaadó misét tartottak, és érmet adtak ki Ugonottorum strages. 1572 felirattal.[9][12]
A francia protestánsok az eseten felháborodva rendezték soraikat, és ismét kitörtek a vallásháborúk, amelyekbe hamarosan II. Fülöp Spanyolországa is beavatkozott a katolikusok oldalán, egyes német fejedelmek és Anglia pedig a protestánsokat segítették.[13]
A hadakozás végigkísérte Károly hátralevő éveit és öccsének, III. Henriknek uralkodását is, akinek halálával 1589-ben kihalt a Valois-ház. Mivel a Navarrába hazamenekült és időközben többször felekezetet váltott Bourbon Henrik navarrai király a Capetingek fiági leszármazottja (egyébként Valois Margit francia királyi hercegnő férje) volt, Navarrai Henrik örökölhette a francia királyi trónt, IV. Henrik néven, uralmát azonban nem ismerte el a pápa, ezért 1593-ban felvette a katolikus vallást. Ekkor mondta híressé vált szállóigéjét: „Párizs megér egy misét”.[14] Végül ő hozta el a vallásbékét, amikor 1598-ban kiadta a nantes-i ediktumot,[13] amelyet később, 1685-ben saját unokája, XIV. Lajos király vont vissza a fontainebleau-i ediktummal.
Ábrázolása a művészetekben
[szerkesztés]- Christopher Marlowe angol színműíró (1564–1593) drámája: „The Massacre at Paris”. 1593-ban mutatták be Londonban.
- Id. Alexandre Dumas: Margó királyné (La Reine Margot) c. regénye először 1845-ben jelent meg Franciaországban. Magyar nyelven 1995-ben jelent meg, Csillay Kálmán fordításában.
- Giacomo Meyerbeer: A hugenották című operáját 1836-ban mutatták be Párizsban.
- Robert Merle : Jó városunk, Párizs (Paris ma bonne ville) 1980-ban jelent meg Párizsban. Magyarul az Európa Könyvkiadó adta ki 1987-ben, Görög Lívia fordításában.
- Margó királyné (La Reine Margot), francia film Dumas azonos című regényéből, 1994. Rendezte Patrice Chéreau, főszereplők: Isabelle Adjani (Valois Margit), Daniel Auteuil (Navarrai Henrik) és Virna Lisi (Medici Katalin) [1].
- A régi Ki vagy, Doki? sorozatnak a 22. részében is feldolgozták az eseményt.
- E.C. Kelly Hugenották című regénye (2013) [2] Archiválva 2013. augusztus 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Heinrich Mann IV. Henrik uralkodásáról írt két jelentős regényében (König Henri Quatre, 1935, 1938) saját korának is szóló politikai mondanivalót alkotott.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Chadwick. A reformáció, 146-149. o.
- ↑ Gresch. A hugenották története, hite és hatása, 25. o.
- ↑ a b Chadwick. i.m., 150. o.
- ↑ a b Gresch. i. m., 26. o.
- ↑ Chadwick. i.m., 152. o.
- ↑ Franciaország története, 497. o.
- ↑ Franciaország története, 499. o.
- ↑ a b Colijn. Egyetemes egyháztörténet, 223. o.
- ↑ a b c d e f g A Pallas nagy lexikona
- ↑ Fisher, H.A.L. (1969). A History of Europe. Vol. One (9th ed.). London: Fontana Press. p. 581.
- ↑ Lindberg, Carter (1996). The European Reformations. Blackwell Publishing. p. 295.
- ↑ Lucien Romier. „La Saint-Barthélemy. Les événements de Rome et la préméditation du massacre” (francia nyelven). Revue du seizième siècle 1913 (1). (Hozzáférés: 2009. szeptember 20.)
- ↑ a b Colijn. i.m., 224. o.
- ↑ A Szent Bertalan-éjszakai mészárlás, ng.hu
Források
[szerkesztés]- Owen Chadwick. A reformáció. Budapest: Osiris Kiadó (2003). ISBN 978-963-389-400-2
- Jos Colijn. Egyetemes egyháztörténet. Iránytű Kiadó Alapítvány (2001). ISBN 963-9055-08-5
- Georges Duby (szerk.). Franciaország története I. kötet. Budapest: Osiris Kiadó (2005). ISBN 963-389-756-4
- Eberhard Gresch. A hugenották története, hite és hatása. Budapest: Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója (2008). ISBN 978-963-558-022-4
- Bokor József (szerk.). Bertalan-éj, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft. (1998). ISBN 963-85923-2-X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 19.
További információk
[szerkesztés]
