Szatmári béke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Magyarország a szatmári béke korában
A Szatmári békekötés záradéka, a nemesi aláírásokkal

A szatmári béke a Rákóczi-szabadságharcot lezáró békeszerződés, amelyet 1711. április 30-án kötött meg Károlyi Sándor a szövetkezett rendek képviseletében, III. Károly király megbízottjával, Pálffy János császári főparancsnokkal, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem távollétében, aki ekkor éppen az orosz I. Péter orosz cárral tárgyalt. Rákóczi fő célja az volt, hogy diplomáciai eszközökkel elérje a francia–magyar szövetség hivatalossá tételét, Magyarország sorsa pedig egy nemzetközi konferencián dőlhessen el.[1]

A békeszerződést Szatmárnémetiben a Vécsey-palotában írták alá a nemesség képviselői. Az aláírás támaszául szolgált ún. „szatmári-asztal”-t[2], amelyre a sátoraljaújhelyi kórház pincéjében találtak rá, ma a füzérradványi Károlyi-kastélyban őrzik. Magát a békeokmány eredeti példányát, az Osztrák Állami Levéltárban őrzik.[3]

A szerződés legfontosabb intézkedései:

  • megkegyelmeznek a szabadságharc résztvevőinek és vezetőinek,
  • a nemesség megtarthatja kiváltságait, ha hűséget esküszik a Habsburgoknak,
  • a jobbágyok megtarthatják a kiváltságaikat,
  • vallásszabadságot ígérnek,
  • Magyarország és Erdély alkotmányának tiszteletben tartását.

Rákóczi nem hajlandó erre, ezért Lengyelországba, majd Franciaországba, végül Törökországba ment száműzetésbe. Itt politikai okok miatt Rodostóba (ma Tekirdag) száműzik.

Ez a béke egy kompromisszum, ahol a magyarok elfogadják a Habsburgok érvényesülését, mely előnyösebb volt a nemzeti önállóság fejlődése érdekében, mint a török hódoltság.

A Habsburgok ennek érdekében lemondanak az abszolutizmusról.

Előzményei[szerkesztés]

I. József magyar király a spanyol örökösödési háború tapasztalatai alapján hajlott a magyarokkal kötendő kompromisszumra. Az Udvari Haditanács elnöke, a törökverő Savoyai Jenő 1710-ben egy udvarhű magyar főurat, gróf Pálffy János tábornagyot nevezte ki a magyarországi császári haderő élére, aki 1710. november 14-én Károlyi Sándorhoz címzett levelében tárgyalásokat kezdeményezett.

Philipp Rugendas: Kuruc lovas – rézmetszet

Rákóczi engedélyezte Károlyinak, hogy időhúzás céljából kapcsolatba lépjen Pálffyval. Ennek eredményeként 1711. január 13-án nyolcnapi fegyverszünet jött létre a két sereg között, melyet többször meghosszabbítottak.

Január 31-én Vaján, a várkastélyban maga a fejedelem is fogadta Pálffyt, majd 1711. február 21-én Lengyelországba utazott, hogy a cárral tárgyaljon. Távollétében főparancsnokát, Károlyi Sándort időhúzó tárgyalások folytatására hatalmazta fel.

Károlyi és Pálffy között azonban szélesebb körű megegyezés bontakozott ki, s a kuruc főparancsnok március 14-én elkötelezte magát a békekötés mellett: titokban hűségesküt tett az uralkodóra. Károlyinak vissza kellett tartania a tisztikart az egyéni megadástól, hogy előnyös feltételeket tudjon kiharcolni. Rákóczi és a vitézlő rend maradékai viszont a külső segítségben bizakodva tovább akarták folytatni a küzdelmet. Károlyi Szatmárnémetibe gyűlést hívott össze, ahol a béke mellett döntöttek. 1711. április 26-án Kassa őrsége, Károlyi rábeszélésének engedve, egyetlen puskalövés nélkül behódolt báró Ebergényi László császári altábornagy seregeinek. A majtényi síkon április 30-án a kurucok (magyarok) letették a fegyvert. A szatmári béke büntetlenséget ígért a kurucok számára. Mészáros Kálmán hadtörténész véleménye szerint, Károlyi jó békét kötött Rákóczi ellenében.[4]

A szatmári béke eredményei[szerkesztés]

  • Közkegyelmet biztosított.
  • A kuruc sereg május 1-jén letette zászlóit a majtényi síkon, a katonák fegyvereiket megtartva hazatérhettek.
  • Ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, a szabad vallásgyakorlatra, az országgyűlés összehívására.
  • A rendeket sértő idegen intézményeket és méltóságokat megszüntették.

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

  • Pulay János: Szathmári békesség. In: Gróf Károlyi Sándor önéletírása és naplójegyzetei. Kiadta Szalay László. Második rész. Pest, 1865. Online