Sigbert Heister

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sigbert Heister
1700 körül
1700 körül
Született 1646[1]
Kirchberg an der Raab (Stíria)
Meghalt 1718. február 22. (71 évesen)
Kirchberg an der Raab
Nemzetisége osztrák
Ország Habsburg Birodalom
Fegyvernem gyalogság
Szolgálati ideje 1683–1717
Rendfokozata tábornagy
Csatái Bécs ostroma (1683)
Zentai csata (1697)
Rákóczi-felkelés
Rokonai Gottfried Heister
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sigbert Heister témájú médiaállományokat.
Nem tévesztendő össze Donat Heissler (1648–1696) császári tábornaggyal.

Sigbert Heister, 1692-től gróf (Kirchberg an der Raab, Stíria, 1646. augusztus 6. – Kirchberg an der Raab, 1718. február 22.) osztrák gróf, császári tábornagy.

Életpályája[szerkesztés]

Édesapja Gottfried von Heister báró (1609–1679), az Udvari Haditanács alelnöke, édesanyja Maria Anna von Virmond volt. 1664-től katonaként szolgált, 1682-ben már ezredes és egy gyalogezred tulajdonosa. Öccse, Hannibal Joseph Heister (†1719) is a császári haderő tisztje lett, 1717-ben altábornagyi rangban a horvátországi hadjárat egyik vezénylő tábornoka, Kostajnica parancsnoka volt.

1683-ban Sigbert Heister részt vett Bécs védelmében, majd a török elleni visszafoglaló háborúban. 1686. október 15-én vezérőrnaggyá léptették elő.

1687-ben magyar honfiúsítást nyert, amit csak az 1715. évi országgyűlésen cikkelyeztek be (CXXXI. tc.)

1691-ben Veterani altábornagy parancsnoksága alatt szolgált Erdélyben, Lippa közelében vereségre álló helyzetben csapatait újjászervezve a törököket Temesvárig űzte vissza.[2] 1692. július 3-án altábornaggyá léptették elő.

Az 1695-ös hadjárat kezdetén, június 11-én táborszernagy lett. A haditanácsban Veterani tábornagyot támogatta, ellenezte a fősereg visszavonását. Lovasezredeivel a Veterani felmentésére indult, de visszarendelték. A magára maradt tábornagy csapatát a törökök a lugosi csatában megsemmisítették.[3]

Az 1697. szeptember 11-i zentai csatában Savoyai Jenő herceg vezérlete alatt a császári sereg jobb szárnyát irányította.

1700 körül a Belső-ausztriai Haditanács elnöke, 1703-ban pedig az Udvari Haditanács alelnöke lett. 1704. január 22-én a magyarországi császári-királyi csapatok főparancsnokává nevezték ki, s ez alkalomból (január 30-án) tábornaggyá léphetett elő. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc ekkorra már szinte az egész országban teret nyert, a felkelők éppen ezekben a hetekben foglalták el a Dunántúlt, s betöréseikkel veszélyeztették a morvaországi és alsó-ausztriai határszéleket is. Heister Bruckból kiindulva, a Fertő mellékén visszaszorította Károlyi Sándor kuruc csapatait, bevonult Győrbe, majd megszállta Pápát. Ezután Komáromnál átkelt a Dunán és Bercsényit szorította vissza a Vág folyó mögé, majd az udvar megint a Dunántúlra küldte, amely május elején ismét a felkelők birtokába került. Heister május 24-én hajnalban Csíkvárnál[4] meglepte és szétugrasztotta a frissen kuruccá lett Esterházy Antal és Babocsay Ferenc hadait, május 31-én pedig – katonáinak szabad rablást engedélyezve – emberei feldúlták Veszprém városát, s még a székesegyház kincseit és a kanonokok életét sem kímélték. Amikor onnan Győr felé vonult, Forgách Simon dunántúli kuruc főparancsnok június 13-án Koroncónál megtámadta seregét, ám számbeli fölényük és Forgách ügyes irányítása ellenére Heister súlyos vereséget mért a kurucokra.[5]

A Dunántúl ismételt visszahódítása után Heistert újra a Vág vidékére rendelték, ahol 1704. december 26-án Nagyszombatnál az immár Rákóczi személyes irányítása alatt álló kuruc fősereget is legyőzte, bár sikereit nem tudta kiaknázni.[6]

Mivel kegyetlenkedései nagy visszhangot keltettek, s határtalan gőgje és büszkesége miatt a többi császári vezér sem szívelte, 1705 májusában az udvar visszahívta Magyarországról, s Ludwig Herbeville tábornagyot nevezték ki utódjává.[7]

1708. március 30-án újra megbízást kapott a magyarországi főparancsnokságra. 1708. augusztus 3-án Trencsén mellett ismét legyőzte Rákóczi seregét. Érsekújvárt ellenben eredmény nélkül ostromolta. 1710 szeptemberében végleg visszarendelték, és helyét Pálffy János foglalhatta el.

Utóbb részt vett az 1716. évi török hadjáratban, 1717-ben Győr parancsnokává nevezték ki. Savoyai herceg vezérlete alatt harcolt az 1717-es délvidéki hadjáratban. Fia, Rudolf az 1717. augusztus 22-i győztes belgrádi csatában elesett. A tábornagy ezt feltehetőleg már nem tudta feldolgozni, mert a következő évben kirchbergi kastélyába visszavonulva elhunyt. A helyi templomban temették el, ahol latin nyelvű emléktáblája ma is hirdeti tetteit.

Mellszobra az alsó-ausztriai Heldenberg emlékhelyen

Jegyzetek[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

  • 1849-ben az alsó-ausztriai Heldenberg katonai emlékhelyen felállították mellszobrát.
  • 1876-ban Bécs 20. kerületében (Brigittenau városrészben) utcát neveztek el róla (Heistergasse).

További információk[szerkesztés]