Szuj-zsen
| Átírási segédlet | |
| Szuj-zsen | |
| Kínai átírás | |
| Hagyományos kínai | 燧人 |
| Egyszerűsített kínai | 燧人 |
| Mandarin pinjin | Suìrén |
| Wade–Giles | Sui4-Jên2 |
Szuj-zsen () kultúrhérosz az ókori kínai mitológiában, akinek az emberiség a tűzgyújtás és tűzhasználat feltalálását köszönheti. A legendák historizálásával megalkotott hagyományos kínai történetírásban, néhány forrás szerint a Három fenség egyike.
Neve[szerkesztés]
Szuj-zsen () nevének jelentését az ókori kínai kommentárok úgy magyarázzák, hogy a „dörzsöléssel tüzet előállító ember”, mert a szuj () 燧 szó jelentése a tűzcsiholásra alkalmas fapálca és fadarab, zsen () 人 pedig embert jelent.[1]
Alakja[szerkesztés]
A kínai mitológia legfontosabb forrásainak számító korai írott források a tűz feltalálását a Sárga Császárnak, illetve Fu-hszi ()nak tulajdonítják, de a későbbi szövegek szerint Szuj-zsen ()é az érdem.[2]
A Han Fej-ce () című filozófia mű, 49. fejezetében olvasható az emberi civilizáció kialakulásának egyik kínai koncepciója. Ezek szerint Szuj-zsen () akkor bukkant fel, amikor kezdet kezdetén az emberek még állatbőrökbe burkolták testüket, a szállásaik pedig fákra épített fészkek voltak.
„A nép különböző gyümölcsökön, fűmagvakon és kagylókon élt, amelyek átható bűzt és rossz szagot árasztottak, s ártalmasak voltak a gyomornak. Sok ember ezektől betegséget kapott. Akkor azonban egy nagy bölcs támadt, aki egy fúró sodorgatásával tüzet csiholt, amellyel meg lehetett szüntetni az átható bűzöket. A nép pedig örvendezett neki, s királlyá tette őt az égalattiban, elnevezvén őt a Tűzcsiholók nemzetsége (Szu-zsen-si () 燧人氏) fejének.” Tőkei Ferenc fordítása.[m 1][3]”
Sze-ma csen () 司馬貞 (679-732), A történetíró feljegyzéseinek 8. századi kommentátora úgy tudta, hogy Szuj-zsen () Fu-hszi () ősatya közvetlen elődje volt.[4]
A középkori források Szuj-zsen () négy segítőjét is megnevezik: Ming-ju () 明由 („az okokat értő”), Pi-jü () 必育 („a folyton tanító”), Cseng-po () 成博 („széles ismeretekkel rendelkező”) és Jün-csiu () 隕丘 („a ledöntött domb”), vagy más források szerint Jün-li () 隕立 („a ledöntve is álló”). Tao Jüan-ming () a Feljegyzések a tökéletes bölcsességűek és bölcsek seregéről (Csi seng hszian csün fu lu () 《集聖賢群輔錄》) című írásában arról számol be, hogy Szuj-zsen () az égből szállt alá, míg a segítői a föld alól bújtak elő.[5]
A 4. században élt Vang Csia () 王嘉, a Feljegyzések az elfeledett eseményekről (Si-ji-csi () 《拾遺記》) című írásában az olvasható, hogy létezik valahol egy Szujming () nevű ország (Szujmingkuo () 燧明国), ahol a hatalmas szuj ()-fa nő, s amelynek ágai tízezer csing ()re 頃 (666 666 km2) terjeszkednek. Ezt a fát egy madár kopogtatja a csőrével, s így csihol tüzet. Vang Csia () szerint Szuj-zsen () innen vette az ötletet, hogy egy faággal fúrva a fát maga is tüzet csiholjon.[6]
Megjegyzések[szerkesztés]
- ↑ Tőkei Ferenc fordítása.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Kínai mitológia 1988 441.o.
- ↑ Kínai mitológia 1988 441.o.
- ↑ Tőkei 1986 330., 331. o.
- ↑ Kínai mitológia 1988 441.o.
- ↑ Kínai mitológia 1988 441., 442.o.
- ↑ Kínai mitológia 1988 442.o.
Irodalom[szerkesztés]
- ↑ Kínai mitológia 1988: „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
- ↑ Tőkei Ferenc 1986: Kínai filozófia. Ókor. 2. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4295 1
- ↑ Vasziljev 1977: Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977. ISBN 963 280 475 9
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
Kína legendás uralkodói | ||
|---|---|---|
| A három fenség kora (kb. i. e. 2700-ig) |  | |
| Az öt császár kora (kb. i. e. 2700–2100) | ||
| Kapcsolódó személyek | ||
| Hszia-dinasztia (kb. i. e. 2100–1600) | ||
