Spencer Compton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Spencer Compton
Earl of wilmington.png
Nagy-Britannia 2. miniszterelnöke
Hivatali idő
17421743
Előd Robert Walpole
Utód Henry Pelham
Született 1673
Warwickshire
Elhunyt 1743. július 4.
London
Párt whig párt
Választókerület Eye

Foglalkozás politikus

Spencer Compton aláírása
Spencer Compton aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Spencer Compton témájú médiaállományokat.

Sir Spencer Compton Wilmington első grófja (1673[1]1743. július 4.) brit államférfi, miniszterelnök, a Térdszalagrend lovagja, királyi titkos tanácsos. A whig párt képviseletében 1715-től haláláig kormánytag volt, 1742-től 1743-ig pedig a kormány névleges feje, bár a valódi irányítás Lord John Carteret, az északi ügyek minisztere[2] kezében volt.

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spencer, James Compton harmadik fia a londoni St Paul's Schoolban és az oxfordi Trinity College-ban folytatta tanulmányait, majd a Middle Temple jogászkamara tagja lett. Először 1698-ban választották a Képviselőház tagjává, a suffolki Eye képviseletében. Bár családja tory elkötelezettségű volt, ám ő egy bátyjával való vita után a whigek felé fordult. A Parlamentben hamarosan a párt meghatározó alakja lett, és együttműködésre lépett Robert Walpole-lal, a későbbi (nem hivatalos) miniszterelnökkel, amely több mint negyven évig tartott.

1707-ben a királyi járadékok és jutalmak folyósításáért felelős miniszterré nevezték ki. Ezt a tisztét hat évig megtartotta annak ellenére, hogy 1710-ben elhagyta a Parlamentet, amikor ellentétbe került támogatójával, Lord Charles Cornwallisszal, és amikor a whigek választási veresége nyomán tory kormány alakult. 1713-ban tért vissza a Képviselőházba, East Grinstead képviseletében, és amikor a whigek 1715 átvették a kormányzást, reménykedve tekintett egy jelentős hivatalba való kinevezés elébe, de vágyai nem váltak valóra. Ehelyett a walesi herceg (a későbbi II. György) kincstárnoka lett, majd rövidesen egyhangúlag a Képviselőház vezetőjévé választották. E tisztét 1715-től 1727-ig viselte. 1716-ban tagja lett a Királyi Titkos Tanácsnak. A whig pártban 1717-ben bekövetkezett szakadás ellenére a Képviselőház vezetője maradt, bár a Walpole-Townshend szövetség támogatójaként ellenzékbe került a (szintén whig) kormánnyal szemben. Amikor a szakadás 1720-ban véget ért, továbbra is megőrizte pozícióját.

Comptont fegyelmezetlen vezetőnek tartották, egy ízben például azt vetette oda egy képviselőnek, aki tiltakozott nála, amiért félbeszakították: „Nem, uram, önnek joga van beszélni, a Háznak viszont joga van eldönteni, meghallgatja-e.”

Amikor Walpole 1721-ben a kormány vezető tagja lett, találgatások kaptak lábra Compton jövőjét illetően I. György halála esetére, mivel fia, aki inkább Comptont támogatta, kijelentette, hogy leváltaná Walpole-t, és őt tenné a helyére. Ennek elkerülése érdekében Walpole arra törekedett, hogy Comptont a kormányzat perifériáján tartsa, bár 1722 és 1730 között magas tisztséget viselt a kincstárnál. 1725-ben Compton Főpecsétőrként tagja lett a kormánynak, és a Fürdő Lovagjává ütötték. 1727-ben, trónra kerülésekor II. György megkísérelte véghezvinni a vezetésben a megígért változtatást, ám Compton nem érezte késznek magát a feladatra, és, ami fő, nem tudott versenyre kelni a Walpole által a király felé tett engedményekkel. Egy hármójuk között zajlott találkozón kijelentette, hogy nem kész a kormányzásra. Gyűlölte Walpole-t a megszégyenítéséért.

Annak érdekében, hogy eltávolítsa a Képviselőházból, Walpole 1728-ban a Wilmington bárója, majd két évvel később a Wilmington grófja és a Pevensey őrgrófja címet adományozta neki, és kinevezte a Királyi Titkos Tanács elnökévé. Egyre közelebbi kapcsolatba került a Walpole-lal elédetlen whigekkel, ám a Parlamentben jobbára továbbra is a kormány hivatalos politikáját képviselte. Ám 1733-ban, a Walpole adóreformterve miatt kirobbant válság idején üres szólamnak bizonyult a lemondással való fenyegetőzése, amikor hagyta magát megvásárolni a Térdszalagrend ígéretével, amit végül meg is kapott. 1742-ig a Titkos Tanács elnöke maradt.

1739-ben részt vett egy lelencház alapításában. 1742 januárjában követte Walpole-t a Kincstár Első Lordja tisztségében, és a kormány névleges feje lett, bár azt ténylegesen Lord Carteret uralta. Wilmington egészsége ekkorra megromlott, és egyes kinevezésekről megkérdezése nélkül döntöttek. Haláláig hivatalban maradt, amikor Henry Pelham, a hadsereg finanszírozásáért felelős miniszter követte. Sosem nősült meg, gyermekei nem voltak, így címei halálával kihaltak.

A delaware-i Wilmington és az észak-karolinai Wilmington egyaránt az ő tiszteletére kapta a nevét.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Miniszterelnöki Hivatal honlapja
  2. Akkoriban nem feladatkörök szerint, hanem földrajzi alapon osztották fel a bel- és külügyi feladatokat: az északi területek minisztere felelt Nagy-Britannia északi részéért, valamint az észak-európai (protestáns) országokkal fenntartott kapcsolatokért, a déli területek minisztere pedig az ország déli részéért, valamint a dél-európai (katolikus és muzulmán) országokkal kapcsolatos ügyekért.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Spencer Compton, 1st Earl of Wilmington című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.


Elődje:
Robert Walpole
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke
1742 – 1743
Őfelsége kormányának címere
Utódja:
Henry Pelham