„Hszün-ce” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
47. sor: 47. sor:
Az olyan korábbi művekkel ellentétben, mint például az [[Tao-tö-king|''Út és Erény könyve'']] vagy a ''[[Beszélgetések és mondások]]'' aforisztikus stílusával szemben a 32 fejezetből álló [[Hszün-ce (könyv)|{{kínai|''Xunzi''|''Hszün-ce''}}]] egy racionálisan felépített, érveket és magyarázatokat használó, tematikusan elrendezett esszégyűjtemény, amely a fontosabb fogalmakat részletesen elemezve szisztematikusan tárgyalja.{{refhely|Kósa 2013.|86. o.}}
Az olyan korábbi művekkel ellentétben, mint például az [[Tao-tö-king|''Út és Erény könyve'']] vagy a ''[[Beszélgetések és mondások]]'' aforisztikus stílusával szemben a 32 fejezetből álló [[Hszün-ce (könyv)|{{kínai|''Xunzi''|''Hszün-ce''}}]] egy racionálisan felépített, érveket és magyarázatokat használó, tematikusan elrendezett esszégyűjtemény, amely a fontosabb fogalmakat részletesen elemezve szisztematikusan tárgyalja.{{refhely|Kósa 2013.|86. o.}}
==Filozófiája==
==Filozófiája==
{{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} kezdettől fogva konfuciánusnak nevezte magát, bár a szintén konfuciánus [[Menciusz]] nemcsak forrása, hanem kritikájának tárgya is volt, ugyanúgy, ahogy a konfuciánusok hagyományos ellenfelének számító [[Mo Ti|{{kínai|Mo Di|Mo Ti}}]] egyben gondolatai egyik rejtett forrásának számított. Valószínűleg ezen okokból, továbbá konfuciánus szempontból „kellemetlen” tanítványai, valamint a Menciusszal való nyílt polemizálása miatt alakult úgy, hogy a [[Szun-dinasztia|{{kínai|Song|Szung}}-kori]] neokonfuciánus gondolkodók heteredoxnak (az ortodox vonaltól eltérőnek) találták tanításait, és nem tulajdonítottak neki különösebb szerepet a konfuciuszi tanok hagyományláncolatában.{{refhely|Kósa 2013.|88. o.}}

{{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} tanítása számos szempontból jelentősen eltért Menciuszétól, mivel szerinte az ember születésétől fogva hajlamos a rosszra, de szertartásokkal, külső befolyással ezeket az ösztöneit jó irányba lehet terelni. A „rossz” ({{kínai|''e''|''o''}} 惡) kifejezés a velünk született hajlamainkban ({{kínai|''xing''|''hszing''}} 性) potenciálisan jelen lévő önzésre, gyűlölködésre, illetve kapzsiságra való késztetést jelenti, de azt nem, hogy az ember vonzódik a gonosz tettekhez. A kifejezés inkább egyfajta kezdeti erénybeli vakságra, az ember kezdeti durvaságára, civilizálatlanságára utal, melyet tehát a későbbi neveléssel ellensúlyozni lehet. Az ember veleszületett alapvonása {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} szerint inkább az állatokéra hasonlít, és az emberi civilizáció értékeinek tudatos erőfeszítéssel történő interiorizálására csak később kerül sor, éppen ezért nem helyes szabadon engedni eredendő, állatias késztetéseinket.{{refhely|Kósa 2013.|88. o.}}

Az emberben meglévő önző hajlamokkal szemben a jó kormányzás, a rítusok, a zene, a helyes irányba vezető tanítók, a törvény (a büntetés és jutalmazás) alkalmazása, illetve az egyén racionálisan végbevitt öntökéletesítése révén előtérbe kerülhet a jó, „mesterséges”, emberi erőfeszítéssel létrehozott ({{kínai|''wei''|''vej''}} 偽) valónk, így a megfelelő külső segítség átalakító hatása, illetve jelentős igyekezet és erőfeszítés révén az emberből [[Csün-ce|nemes ember]] válhat. {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} szerint ehhez a „mesterséges” kategóriához tartozik minden, amit nem tudunk adottságaink révén születésünknél fogva, tehát ami az ember számára erőfeszítéssel elsajátítandó. Ezen normatív átalakító tevékenység lényegében egyfajta tanulási folyamat.{{refhely|Kósa 2013.|89. o.}}

{{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} szerint az ember veleszületett hajlama nem azért rossz, mert pusztán alacsonyrendű és önző vágyait próbálja kielégíteni, hanem azért, mert ezek a vágyak teljesen rendezetlenek; az egyes ember képtelen átlátni és kontrollálni őket. {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} úgy véli, hogy az embernek egyaránt szüksége van kaotikus szenvedélyeire és mesterségesen létrehozott, rendezett valójára, a legfontosabb azonban az, hogy az utóbbi képes legyen kontrollálni az előbbit, azaz a bölcs üres, rendezett és nyugodt szíve képes legyen mérlegelni, hogy egy adott tett erényessége lehetséges-e vagy nem, és eszerint tudjon dönteni. Az emberi szív tehát nem pusztán központja, hanem egyben ura kell hogy legyen a testi vágyaknak és a zavaros indulatoknak. {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} hitt abban, hogy elméletileg mindenki számára lehetséges a vágyak zűrzavarán való felülemelkedés, bár nem mindenki képes rá. Abból kiindulva, hogy mindenki azt akarja kívülről megszerezni, amit belül nem birtokol, {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} érvelése szerint az emberi hajlamok rosszasága paradox módon éppen abból nyilvánvaló, hogy az emberben megvan a szándék arra, hogy jó legyen.{{refhely|Kósa 2013.|93. o.}}

Habár a külsődleges szabályzást (törvények) fontosnak tartotta, a legistákkal szemben a törvény kizárólagos alkalmazásának hatékonyságában nem hitt, ugyanakkor a rítusokat (Konfuciusztól eltérően) inkább a büntetések alkalmazásának kiegészítéseként látta, így Menciusszal szemben (aki inkább az emberségre helyezte a hangsúlyt) {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} a méltányosság mellett a legfontosabbnak a szertartásosságot (''li'' 禮), ezen belül konkrétan a temetési rítusokat és az ősöknek bemutatott áldozatokat tartotta{{refhely|Kósa 2013.|94. o.}}

{{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} felfogása szerint a szertartások lehetőséget adnak az embernek, hogy saját kaotikus szenvedélyeit elrendezze és finomítsa, és így megtalálja valódi helyét a családban, az államban és az Égalattiban. Habár a rítusok és a zene fontosságáról már Konfuciusz is sokat beszélt, de a {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} 20. fejezete az első hosszabb, elméleti esszé erről a témáról. A zene nemcsak a szenvedélyekre van jótékony hatással, hanem a hatás-ellenhatás elve miatt az ember [[Csi|{{kínai|''qi''|''csi''}}]]jére is.{{refhely|Kósa 2013.|95. o.}}

{{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} úgy látta, hogy az emberi társadalomban található hierarchikus rend nem más, mint az égi rend meghosszabbítása az emberi világban. {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} [[Tien|Ég]]ről alkotott elképzelése meglehetősen naturalisztikus, vagyis korának elképzeléseivel szemben nem egyfajta természetfeletti lénynek tételezi az Eget, aki az emberi világot irányítja és arra folyamatosan reagál, hanem azt „pusztán” a fizikai jelenségek és szabályszerűségek összességének tekintette. Az Ég megnyilvánulásai és az uralkodó viselkedése között semmifajta korrelációt nem tételez, az Ég állandó mozgását nem befolyásolja az erkölcstelen emberi (uralkodói) viselkedés, tehát az embernek kell alkalmazkodnia az Éghez. Ugyanakkor az Ég titkainak illegitim kifürkészését (jóslás, ima), továbbá a „babona” minden fajtáját ellenezte. A szellemek időnkénti megjelenését a zavarodott elméjű embereknek tulajdonította, egy másik helyen pedig kimutatja a saját korában oly népszerű arcjóslás tarthatatlanságát, s hasonlóképpen vélekedik a különféle ómenekről is.{{refhely|Kósa 2013.|97. o.}}

Korának általánosan elterjedt elképzeléseivel ellentétben {{kínai|Xunzi|Hszün-ce}} határozottan cáfolta, hogy az Ég bármilyen módon reagálna az uralkodó jó vagy rossz cselekedeteire: véleménye szerint a rossz termés egyszerűen a nem megfelelő mezőgazdasági technikáknak vagy intézkedéseknek köszönhető, és a természeti katasztrófák (árvíz, földrengés) sem az Égtől érkező figyelmeztetések, hanem egyszerű és természetes jelenségek, melyekre a megfelelő gyakorlati intézkedéssel kell felkészülni.{{refhely|Kósa 2013.|99. o.}}


== Hivatkozások ==
== Hivatkozások ==

A lap 2014. december 24., 07:35-kori változata

 Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión!

A szócikk/szakasz építőjének: Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd! A többieknek: amíg az építés nem fejeződik be, használd a vitalapot, hogy elkerüld a szerkesztési ütközéseket a cikk építőjével!
Legutóbbi módosítás: 2014. december 24.

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Hszün-ce
Kínai filozófia
Ókori filozófia
Élete
SzületettI. e. 310
Csao fejedelemség
ElhunytI. e. 238
Csu fejedelemség
Pályafutása
Iskola/IrányzatKínai filozófia, Konfucianizmus
Érdeklődésetika, szociálfilozófia, politikafilozófia
Rájuk hatottHan Fej-ce, Li Sze
A Wikimédia Commons tartalmaz Hszün-ce témájú médiaállományokat.
Családneve (姓): Hszün 荀
Nemzetségneve (氏):
Utóneve (名): Kuang 況
Adott neve (字): Qing 卿
Halotti neve (謚):
Tiszteleti neve: Xun|Hszün]] mester (Hszün-ce 荀子)
Latinos neve:

Hszün-ce (i. e. 310 – i. e. 238), ókori konfuciánus filozófus, akinek tanításai a nevét viselő 32 fejezetes műben, a Hszün-ceben (《荀子》) maradtak fenn.

Élete

Hszün-ce életrajza A történetíró feljegyzései szerint [1] a Hadakozó fejedelemségek idején, i. e. 310-ben született Csao (趙) államban. I. e. 295–284 között Csi (齊) államban élt, ahol az úgynevezett Csi-hszia (稷下) Akadémia tagja lett, majd Csu (楚) államba menekült. Ezt követően visszatért a Csi-hszia Akadémiára, ahol nagy tisztelet övezte. Ezután Csin (秦) államban vendégeskedett (i. e. 265–260), majd visszatért szülőhazájába, Csao államba (i. e. 260–255). Mind ez idáig semmilyen komolyabb pozíciót nem töltött be, amikor i. e. 255-ben Csu állam főminisztere, Csun-sen (春申) ura Lanlingben (蘭陵) (i.e. 255–238) magas posztot ajánlott neki. Mikor patrónusát i. e. 238-ban megölték, Hszün-ce lemondott a pozícióról, de a városban maradt, írással és tanítványaival foglalkozott (i. e. 238–220).[2]

A korabeli hatalmi viszonyok bizonytalansága és az okkult praxisok elterjedtségével szembeni ellenérzései arra sarkallták, hogy a konfuciánusok tanait hirdesse. Két ismert tanítványa azonban már a legizmus legfontosabb képviselői lettek: Han Fej-ce, illetve a Kínát egyesítő Csin Si Huang-ti főminisztere, Li Sze.[3]

Műve

Bővebben: Hszün-ce (könyv)

Az olyan korábbi művekkel ellentétben, mint például az Út és Erény könyve vagy a Beszélgetések és mondások aforisztikus stílusával szemben a 32 fejezetből álló Hszün-ce egy racionálisan felépített, érveket és magyarázatokat használó, tematikusan elrendezett esszégyűjtemény, amely a fontosabb fogalmakat részletesen elemezve szisztematikusan tárgyalja.[4]

Filozófiája

Hszün-ce kezdettől fogva konfuciánusnak nevezte magát, bár a szintén konfuciánus Menciusz nemcsak forrása, hanem kritikájának tárgya is volt, ugyanúgy, ahogy a konfuciánusok hagyományos ellenfelének számító Mo Ti egyben gondolatai egyik rejtett forrásának számított. Valószínűleg ezen okokból, továbbá konfuciánus szempontból „kellemetlen” tanítványai, valamint a Menciusszal való nyílt polemizálása miatt alakult úgy, hogy a Szung-kori neokonfuciánus gondolkodók heteredoxnak (az ortodox vonaltól eltérőnek) találták tanításait, és nem tulajdonítottak neki különösebb szerepet a konfuciuszi tanok hagyományláncolatában.[5]

Hszün-ce tanítása számos szempontból jelentősen eltért Menciuszétól, mivel szerinte az ember születésétől fogva hajlamos a rosszra, de szertartásokkal, külső befolyással ezeket az ösztöneit jó irányba lehet terelni. A „rossz” (o 惡) kifejezés a velünk született hajlamainkban (hszing 性) potenciálisan jelen lévő önzésre, gyűlölködésre, illetve kapzsiságra való késztetést jelenti, de azt nem, hogy az ember vonzódik a gonosz tettekhez. A kifejezés inkább egyfajta kezdeti erénybeli vakságra, az ember kezdeti durvaságára, civilizálatlanságára utal, melyet tehát a későbbi neveléssel ellensúlyozni lehet. Az ember veleszületett alapvonása Hszün-ce szerint inkább az állatokéra hasonlít, és az emberi civilizáció értékeinek tudatos erőfeszítéssel történő interiorizálására csak később kerül sor, éppen ezért nem helyes szabadon engedni eredendő, állatias késztetéseinket.[6]

Az emberben meglévő önző hajlamokkal szemben a jó kormányzás, a rítusok, a zene, a helyes irányba vezető tanítók, a törvény (a büntetés és jutalmazás) alkalmazása, illetve az egyén racionálisan végbevitt öntökéletesítése révén előtérbe kerülhet a jó, „mesterséges”, emberi erőfeszítéssel létrehozott (vej 偽) valónk, így a megfelelő külső segítség átalakító hatása, illetve jelentős igyekezet és erőfeszítés révén az emberből nemes ember válhat. Hszün-ce szerint ehhez a „mesterséges” kategóriához tartozik minden, amit nem tudunk adottságaink révén születésünknél fogva, tehát ami az ember számára erőfeszítéssel elsajátítandó. Ezen normatív átalakító tevékenység lényegében egyfajta tanulási folyamat.[7]

Hszün-ce szerint az ember veleszületett hajlama nem azért rossz, mert pusztán alacsonyrendű és önző vágyait próbálja kielégíteni, hanem azért, mert ezek a vágyak teljesen rendezetlenek; az egyes ember képtelen átlátni és kontrollálni őket. Hszün-ce úgy véli, hogy az embernek egyaránt szüksége van kaotikus szenvedélyeire és mesterségesen létrehozott, rendezett valójára, a legfontosabb azonban az, hogy az utóbbi képes legyen kontrollálni az előbbit, azaz a bölcs üres, rendezett és nyugodt szíve képes legyen mérlegelni, hogy egy adott tett erényessége lehetséges-e vagy nem, és eszerint tudjon dönteni. Az emberi szív tehát nem pusztán központja, hanem egyben ura kell hogy legyen a testi vágyaknak és a zavaros indulatoknak. Hszün-ce hitt abban, hogy elméletileg mindenki számára lehetséges a vágyak zűrzavarán való felülemelkedés, bár nem mindenki képes rá. Abból kiindulva, hogy mindenki azt akarja kívülről megszerezni, amit belül nem birtokol, Hszün-ce érvelése szerint az emberi hajlamok rosszasága paradox módon éppen abból nyilvánvaló, hogy az emberben megvan a szándék arra, hogy jó legyen.[8]

Habár a külsődleges szabályzást (törvények) fontosnak tartotta, a legistákkal szemben a törvény kizárólagos alkalmazásának hatékonyságában nem hitt, ugyanakkor a rítusokat (Konfuciusztól eltérően) inkább a büntetések alkalmazásának kiegészítéseként látta, így Menciusszal szemben (aki inkább az emberségre helyezte a hangsúlyt) Hszün-ce a méltányosság mellett a legfontosabbnak a szertartásosságot (li 禮), ezen belül konkrétan a temetési rítusokat és az ősöknek bemutatott áldozatokat tartotta[9]

Hszün-ce felfogása szerint a szertartások lehetőséget adnak az embernek, hogy saját kaotikus szenvedélyeit elrendezze és finomítsa, és így megtalálja valódi helyét a családban, az államban és az Égalattiban. Habár a rítusok és a zene fontosságáról már Konfuciusz is sokat beszélt, de a Hszün-ce 20. fejezete az első hosszabb, elméleti esszé erről a témáról. A zene nemcsak a szenvedélyekre van jótékony hatással, hanem a hatás-ellenhatás elve miatt az ember csijére is.[10]

Hszün-ce úgy látta, hogy az emberi társadalomban található hierarchikus rend nem más, mint az égi rend meghosszabbítása az emberi világban. Hszün-ce Égről alkotott elképzelése meglehetősen naturalisztikus, vagyis korának elképzeléseivel szemben nem egyfajta természetfeletti lénynek tételezi az Eget, aki az emberi világot irányítja és arra folyamatosan reagál, hanem azt „pusztán” a fizikai jelenségek és szabályszerűségek összességének tekintette. Az Ég megnyilvánulásai és az uralkodó viselkedése között semmifajta korrelációt nem tételez, az Ég állandó mozgását nem befolyásolja az erkölcstelen emberi (uralkodói) viselkedés, tehát az embernek kell alkalmazkodnia az Éghez. Ugyanakkor az Ég titkainak illegitim kifürkészését (jóslás, ima), továbbá a „babona” minden fajtáját ellenezte. A szellemek időnkénti megjelenését a zavarodott elméjű embereknek tulajdonította, egy másik helyen pedig kimutatja a saját korában oly népszerű arcjóslás tarthatatlanságát, s hasonlóképpen vélekedik a különféle ómenekről is.[11]

Korának általánosan elterjedt elképzeléseivel ellentétben Hszün-ce határozottan cáfolta, hogy az Ég bármilyen módon reagálna az uralkodó jó vagy rossz cselekedeteire: véleménye szerint a rossz termés egyszerűen a nem megfelelő mezőgazdasági technikáknak vagy intézkedéseknek köszönhető, és a természeti katasztrófák (árvíz, földrengés) sem az Égtől érkező figyelmeztetések, hanem egyszerű és természetes jelenségek, melyekre a megfelelő gyakorlati intézkedéssel kell felkészülni.[12]

Hivatkozások

Megjegyzések

Források

  1. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Shi ji 74. (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2014. december 24.)
  2. ↑ Kósa 2013. 85. o.
  3. ↑ Kósa 2013. 85. o.
  4. ↑ Kósa 2013. 86. o.
  5. ↑ Kósa 2013. 88. o.
  6. ↑ Kósa 2013. 88. o.
  7. ↑ Kósa 2013. 89. o.
  8. ↑ Kósa 2013. 93. o.
  9. ↑ Kósa 2013. 94. o.
  10. ↑ Kósa 2013. 95. o.
  11. ↑ Kósa 2013. 97. o.
  12. ↑ Kósa 2013. 99. o.

Irodalom

Magyarul

  • ↑ Fung 2003: Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története, (Szerk.: Derk Bodde; Ford.: Antóni Csaba.) Budapest: Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-479-4
  • ↑ Kósa 2013: Kósa Gábor: „Xunzi”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 85-105. ISBN 978-963-284-374-2

Lásd még

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hszün-ce&oldid=15452154”