Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg
Báró Ungern-Sternberg 1919 körül mongol jellegű egyenruhában a Szent György-kereszttel
Báró Ungern-Sternberg 1919 körül mongol jellegű egyenruhában a Szent György-kereszttel
Született 1886. január 22.
Osztrák–Magyar Monarchia, Graz
Meghalt 1921. szeptember 15. (35 évesen)
Szovjetunió, Novoszibirszk,
Állampolgársága orosz
Nemzetisége orosz
Szolgálati ideje 1900 - 1921
Rendfokozata hivatalosan kozák jeszaul (százados) és saját magát előléptette altábornaggyá.
Csatái Első világháború
Oroszországi polgárháború
Mongol forradalom
Kitüntetései
Szent György-kereszt
Szent Vlagyimir érdemrend
Szent Anna érdemrend (2x)
Szent Sztanyiszlav érdemrend
Halál oka golyó általi halál
Szülei Theodor Leonhard Rudolf Frh. von Ungern-Sternberg
Iskolái Pavel Military School
A Wikimédia Commons tartalmaz Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg témájú médiaállományokat.
A család nemesi címere
Orosz tiszti uniformisban

Báró Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg (oroszul: Роман Фёдорович Унгерн фон Штернберг; Graz, 1886. január 22.Novoszibirszk, 1921. szeptember 15.) vagy Robert Fjodorovics Ungern von Sternberg, másnéven a Véres Báró. Nemesi családból származó orosz katonatiszt, a legendás Ungern kán néven „Mongólia legfőbb hadura” és a bolsevikok ellen harcoló fehér katonatisztként a „szent monarchia reprezentánsa”. Példaképe Attila az Isten ostora és követői szerint ő volt Dzsingisz kán reinkarnációja.

A nagy kán nyomdokain járt, ezért egy erős, nyugat felé törő lovas haderő felállítása volt életének egyik fő célja. A lovas haderővel a szovjetek hatalmának megsemmisítése és a fehérek győzelmének kivívása után a francia forradalomból származó világot akarta eltörölni azért, hogy majd egy teokratikus és tradicionális alapokon nyugvó rendet állítson fel Európában és Ázsiában egyaránt.[1]

Származása[szerkesztés]

Ungern-Sternberg a 20. század elejének egyik legkiemelkedőbb világképpel rendelkező személyisége volt. Származását tekintve Észt származású, családja az 1200-as évekig visszavezethető, amiben hun-magyar ősök leszármazottjai is megtalálhatók, valamint teuton felmenők úgyszintén.

Rengeteg legenda maradt fenn róla, de személyéhez kapcsolódó hiteles adat annál kevesebb. A róla kialakult képhez nagyban hozzájárult 1921 tavaszán, Mongóliában Ferdynand Ossendowski lengyel íróval történt találkozása, mely később alapul szolgált a róla szóló könyv elkészítéséhez.[j 1]

Már születése és származása is ellentmondásos, hiszen valószínűleg Grazban született, de van olyan forrás, mely nemesi származású balti német család fiaként Észtországban Järvakandit jelölte meg szülőhelyének.[2]

Családját színes egyéniségek, keresztes-, kóbor-, és rablólovagok, diplomaták, alkimisták alkották. Nagyapja kalózkodott az Indiai-óceánon, amiért elfogása után visszakerült Oroszországba szibériai száműzetésbe. Az indiai kaland eredménye lett, hogy családjának több tagja, és így ő is a buddhizmus követőjévé vált.

Fiatalsága[szerkesztés]

Édesapja, Theodor von Ungern-Sternberg nem sorolható a hírhedt családtagok közé. Édesanyja, asszonynevén Sophie-Charlotte von Wimpfen volt. Születési idejével kapcsolatos, hogy 1885. december 29-én született, de a Gergely-naptár miatti eltérés eredménye, hogy orosz iskolába történő beíratásakor 1886 január 22. lett megjelölve, és ez köszön vissza az életéről szóló forrásokban. Születésekor a németes Nikolai Robert Maximilian nevet kapta, melyet később oroszosan Robert-Nyikolaj-Makszimiliannak neveztek, illetve ő a Romant használta.[3]

Szülei 1891-ben különváltak és gyermekként édesanyjánál maradt ezért Revelbe (Tallin) került. Nevelőapja Oskar Anselm Herman Bar. von Hoyningen-Huene volt, aki támogatta a reveli gimnáziumi tanulmányait. Nem hálálta meg azonban a bizalmat, mert a gimnáziumból magaviselete miatt kicsapták és ezután nevelési célzattal katonai iskolába íratták be.[3]

Katonai pályafutása[szerkesztés]

Katonai pályájának kezdete[szerkesztés]

Szentpétervárott a Pál Katonai Iskola kadétjaként kezdte a katonai hivatást elsajátítani. Egy évvel hamarabb azonban abbahagyta tanulmányait a 20. század első nagy összeütközése miatt, mivel önként csatlakozni akart a harcolókhoz. Az 1904–1905-ös orosz–japán háború azonban cserbenhagyta, mert mire a Távol-Keletre ért, a háború befejeződött. Ezután visszatért a katonai iskolába, és letette a tiszti vizsgát.[3]

Tisztként 1908-tól évekig Szibériában szolgált. Itt lenyűgözte őt a mongolok és burjátok nomád életmódja, bebarangolta Mongóliát a Bajkál-tó környékét, valamint kapcsolatot épített ki tibeti lámaista szerzetesekkel is. Ezt követően Nyugat-Európában is eltöltött rövidebb időszakot.

Első világháború[szerkesztés]

Az első világháborúban, harcolt Galiciában, Volhiniában és a Kaukázusban. A harcok során kiemelkedett merészségével. Ötször sebesült meg és rendíthetetlen bátorságáért megkapta a Szent György-keresztet (negyedik osztály), a Szent Vlagyimir-rend negyedik osztályát kardokkal és a Szent Szaniszló érdemrend harmadik fokozatát szintén kardokkal ékesítve.[3]

Bátorsága sok esetben a vakmerőség határát súrolta. Vrangel tábornok memoárjában megemlítette, hogy alárendeltjeként személyesen is ismerte, és nem merte előléptetésre javasolni a személyiségében mutatkozó ellentmondások miatt. Vrangel báró találóan azt írta róla, hogy olyan típusú ember, „aki felbecsülhetetlen érték a háborúban, de elviselhetetlen a békeidőben”.[4]

Ezekben az időkben találkozott Grigorij Mihajlovics Szemjonovval (ismertebb neve Szemjonov atamán), aki meghatározó szerepet játszott későbbi életében.

Szertelen viselkedése miatt többször került kínos helyzetbe, és katonai fenyítésben is részesítették, mikor a román frontról Szentpétervárra rendelték a Szent György-kereszt kitüntetettjeinek találkozójára. Útközben ugyanis részegen Tyernopol város parancsnokának asszisztensét összeverte. A komolyabb büntetést megúszta felettese, Vrangel tábornok közbenjárásának köszönhetően. Ezt írta erről naplójába, „megmentettem őt, hiszen el kellett küldjem Ázsiába, hogy valaki megszervezzen és kiképezzen egy hadosztályt”.[3]

Az 1917-es októberi orosz forradalom után az Ideiglenes Kormány az Orosz Távol-Keletre küldte őt Szemjonov atamán alárendeltségébe azzal a céllal, hogy megszervezzék a kormányhoz hű katonai jelenlétet a térségben. Karizmatikus személyiség volt, és ennek is köszönhetően 1918-ra felállította a később hírhedtté vált Ázsiai Lovashadosztályt.

A bolsevik forradalom után[szerkesztés]

Szemjonov jobb kezének tekintette őt és kinevezte kormányzónak a Bajkál-tó keleti parti területére, melyet akkor Dauria néven említettek. Központja Csita, ahol számos magyar hadifoglyot (a hirhedt Szamuely Tibor, Ujfalussy János zászlós) őriztek. Az elkövetkező hónapokban brutális kegyetlenséggel próbálta a helyi népeket alattvalóivá tenni. Itt nyerte el a „Véres Báró” címet. Híresen kegyetlenül bánt a kommunistákkal, több alkalommal is egy egy elfogott csoportból azonnal felismerte a kommunista felforgatókat, akiket kivégeztetett, míg a csoport többi tagját, amennyiben azok hajlandók voltak harcolni, besoroztatta a saját seregébe.

A politikai viszonyok állandó változásának eredményeként Szemjonov és Ungern-Sternberg antibolsevista magatartásuk ellenére egy idő után elhatárolódott a fehérektől. Elutasították a fehérek névleges vezetőjének tartott Kolcsak admirálisnak a fennhatóságát, mert ekkor már maguk mögött tudták Japán támogatását. Kaptak tőlük fegyvert és pénzt is, hiszen a japánok egy bábállamot szerettek volna létrehozni a térségben és erre a feladatra szerintük tökéletesen megfeleltek mindketten.

Ungern von Sternberg hadserege keveréke volt orosz és helyi törzsi csapatoknak. Csapatai azonosítására külön zászlót is használtak, mely sárga alapon a báró nevére utalva egy fekete „U” betű volt varrva.

Az Ázsiai Lovashadosztály valójában gyenge harcértékkel bírt és inkább félregurális szabadcsapatnak tűnt, mint szervezett katonai erőnek. Ennek megfelelően nem a harctéren nyújtottak kiemelkedőt, hanem elsősorban a fosztogatásban. Válogatás nélkül kirabolták a fehér és vörös szállítmányokat a Bajkálon-túli útvonalon. Tevékenységük jelentősen befolyásolta Kolcsak admirális csapatainak harci tevékenységét az Ural környékén, amivel meglehetősen nagy szívességet tettek a bolsevikoknak.

Végleges különválás 1920-ban[szerkesztés]

Kolcsak Admirális halála után Ungern-Sternberg 1920 őszén különvált Szemjonovtól, és önállósította magát, mint független hadúr. Hitt abban, hogy a monarchia az egyetlen, mely megmentheti a nyugati civilizációt a korrupciótól és az önpusztítástól. Meggyőződése volt, hogy meg kell őrizni a trónon a kínai Csing-dinasztiát, amely egyedül egyesítheti a Távol-Kelet népeit. Mongólia 1919 óta a Kínai Köztársaság megszállása alatt állt. Az Ázsiai Lovashadosztály 1920 végén és 1921 elején betört az országba, és az elmozdított, akkor éppen bebörtönzött Bogdo Kán megsegítésére sietett.

Október 2-án lépték át csapatai a mongol határt, és a Bajandzurh-hegy mellett lévő Hürét kezdte ostromolni, de csapatait a kínaiak visszaverték. Ungern báró november 7-ig még többször próbálkozott, azonban végig sikertelenül.[5]

A kezdeti katonai sikertelenségét politikai téren tudta ellensúlyozni. Hűhin kutuktu kolostorában ideiglenes kormányt alakított, majd visszatért újra a fegyveres harchoz.[5]

Januárban már a fővárost, Urgát (most Ulánbátor) ostromolták csapatai, de a köztársaságpárti kínaiak, nagy veszteségeket okozva visszaverték őket. Ezután Ungern-Sternberg cselhez folyamodott. Felgyújtatta az egész főváros környékét azt színlelve, hogy nagy és erős hadsereg vette körül a védőket. A „túlerőtől” megrettent kínaiaktól február 4-én egy nagy lovasrohammal vette be a várost.

Mongol hadúr[szerkesztés]

Bogdo kán kiszabadítása és az utolsó kínai kiverése után helyreállították a kán uralmát. Ő hálája jeléül a „Mongólia legfőbb hadura és a szent monarchia reprezentánsa” címet adományozta neki.[1]

1921. március 13-án Mongólia - alkotmányos monarchiaként - kikiáltotta függetlenségét, melyben Ungern kán legfőbb hadúrként a hadsereg irányítója volt. Úgy viselkedett mint egy diktátor, és élvezte környezete bizalmát, akik misztifikálták és abban hittek, hogy ő Dzsingisz kán reinkarnációja.

Filozófiája egy különleges keveréke volt az orosz nacionalizmusnak, a kínai, tibeti és mongol-hun hitvilágnak. Julius Evola szavaival: „Állítólag egy nagy szenvedély minden emberi vonást „kiégetett” belőle és nem hagyott meg mást, mint egy, az élettel és a halállal nem törődő erőt. Ezzel együtt csaknem misztikus vonások voltak benne jelen. Még mielőtt Ázsiába ment volna már a buddhizmust gyakorolta (ami egyáltalán nem szűkíthető le egy humanitárius és morális tanításra), és a tibeti tradíció képviselőivel meglévő kapcsolatai a fent említett események keretében sem korlátozódtak pusztán a külsőleges, politikai és katonai területre. Bizonyos természetfeletti képességekkel is rendelkezett: beszéltek például a sajátos éleslátásáról, ami lehetővé tette számára, hogy mások lelkében pontosan olyan tisztán olvasson, mint ahogy valaki a fizikai dolgokat észleli.”

Vereség és kivégzés 1921[szerkesztés]

A Vörös Hadsereg egységeket küldött ellenük mongol ellenpártiak támogatása mellett, de kezdetben a mongol területeken folyó csatározásokban alulmaradtak Ungern-Sternberg csapataival szemben. A támadásra válaszként Ungern kán májusban megkísérelt meghódítani szovjet területeket. A merész vállalkozást júliusban még sikerek jellemezték, de egy ellentámadás során saját katonái augusztus 21-én fogságba ejtették, és átadták a bolsevikoknak.

Ötórás és húsz perces tárgyalás után 1921. szeptember 15-én Báró Roman Fjodorovics Ungern-Sternberget golyó általi halálra ítélték, és az ítéletet még aznap végrehajtották.

Bogdo kán, mikor a kivégzéséről értesült, imádkozni rendelte lelki üdvösségéért egész Mongóliát.

Ungern-Sternberg a képzeletben és a valóságban[szerkesztés]

Corto Maltese képregényének részlete

Ungern-Sternberg feltűnik több, a korról szóló novellában. Általában hősként, a mongol nemzet megmentőjeként, aki a Vörös Hadsereggel is szembeszáll. Feldolgozta történetét többek között Viktor Pelevin, Daniel Easterman és Hugo Pratt.

Az elveszett aranyvonat fosztogatói című Corto Maltese műben is szerepel a báró alakja (magyarul Velencei mese címmel jelent meg a Képes Kiadónál 1996-ban). 2002-ben francia-olasz (magyar támogatással), egész estés animációs film készült a Maltese-képregényből.[1] Sok olyan írás jelent meg róla, - főleg nyugaton, de sajnos nálunk is - , mely a Ungern-Sternberg báró egészen különleges alakját besározni szándékozza. Azonban akik manapság még éles látással rendelkeznek átlátnak ezen az ártó szándékon.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A szerző angol nyelvű életrajza: F. A. Oszendovszkij: Állatok, emberek és istenek című, magyarul a Franklin Társulat által 1924-ben kiadott mű, melyben ír a báróval történt találkozásáról. (1922) Angolul: Beasts, Men and Gods. New York: E. P. Dutton & Company.

Források[szerkesztés]

  1. a b c Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg báró, 2009. január 12. (Hozzáférés: 2010. január 27.)
  2. A kegyetlen báró. (Hozzáférés: 2010. január 27.)[halott link]
  3. a b c d e N. Khishigt (Ph.D.): Baron Ungern’s Mongolian Connection. [2009. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 29.)
  4. Genealogy archive of Freiherr Roman von Ungern-Sternberg (1885-1921). WoorldRoots.com. [2008. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 28.)
  5. a b Gyöngyösi Csilla Nelli: Mongólia és Tibet története. repülő szőnyeg, 2009. december 29. (Hozzáférés: 2010. január 27.)

Fordítás[szerkesztés]

Ajánlott irodalom[szerkesztés]

  • Aljosin, Dimitrij(1941) Asian Odyssey. New York (angol nyelvű)
  • Hopkirk, Peter (1986) Setting the East Ablaze: on Secret Service in Bolshevik Asia. Don Mills, Ont. (angol nyelvű)
  • Ferdinand Oszendovszkij (1938) Beasts, Men and Gods New York (angol nyelvű)
  • Palmer, James (2008) The Bloody White Baron. London: Faber and Faber ISBN 0571230237 (angol nyelvű)

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Roman Ungern
A Wikimédia Commons tartalmaz Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg témájú médiaállományokat.

Magyar nyelven[szerkesztés]

Német nyelven[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]