Pjotr Ivanovics Bagratyion

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pjotr Ivanovics Bagratyion
Bagration P I.jpg
Született
Meghalt 1812. szeptember 12. (46-47 évesen)[5][1]
Sírhely Yuryev-Polsky District
Állampolgársága orosz
Rendfokozata
  • tábornok
  • General of the Infantry (Imperial Russia)
Csatái Napóleoni háborúk
Kitüntetései
  • Katonai Mária Terézia-rend parancsnoka
  • Knight of the Order of St. Alexander Nevsky
  • Fekete Sas-rend
  • Order of Saint Anna, 1st class
  • Order of St. Vladimir, 2nd class
  • Order of St. Vladimir, 1st class
  • Order of St. Alexander Nevsky
  • Szent András-rend
  • Gold Sword for Bravery
  • Order of St. George, 2nd class
  • Order of the Saint John of Jerusalem
Halál oka Üszkösödés
Gyermekei nincs
Szülei Ivan Alekszandrovics Bagratyion

aláírása
aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pjotr Ivanovics Bagratyion témájú médiaállományokat.

Pjotr Ivanovics Bagratyion (Kizljar, 1765. július 10.Szimi, 1812. szeptember 24.) grúz származású herceg, orosz tábornok volt a napóleoni háborúkban.

Életpályája[szerkesztés]

Pjotr Ivanovics Bagratyion Kizljarban vagy Tbilisziben született a grúz királyi Bagrationi-dinasztia családjában. Apja a császári orosz hadsereg tisztje volt. Bagratyion 17 évesen, 1782-ben kezdte szolgálatát az orosz cár hadseregében a kaukázusi muskétások őrmestereként. 1788-ban részt vett az oszmánok elleni háborúban és Ocsakov elfoglalásában, ahol bátorságával felhívta magára a legendás hadvezér, Szuvorov figyelmét is. Később, 1972–1794 között részt vett a Kościuszko vezette lengyelországi felkelés leverésében, elfoglalva Varsót is. 1799-ben már mint vezérőrnagy harcolt Szuvorov vezénylete alatt Itáliában a franciák ellen, elfoglalva Brescia és Lecce városát is. A svájci hadjáratban ő volt az előőrs parancsnoka, a visszavonuláskor pedig a Szent Gotthárd-hágón az utóvéd parancsnokaként fedezve a fősereget, hosszú ideig sikerült feltartóztatnia a túlerőben lévő üldözőket.

1805-ben az orosz–osztrák–francia háborúban, az osztrákok Ulmban történt kapitulációja után Bagratyion dicséretet kapott a schöngraberni csatában tanúsított sikeres védekezésért, amely lehetővé tette az orosz erők számára, hogy visszavonuljanak, és csatlakozzanak Mihail Kutuzov fő orosz hadseregéhez. Kutuzov a csatatéren altábornaggyá léptette elő, és a Szent György-kereszttel tüntette ki.

Bagratyion mint hős tért haza Szentpétervárra, ahol hamarosan Katalin főhercegnővel, I. Sándor orosz cár húgával került szerelmi viszonyba, házasságról azonban nem lehetett szó, így Bagratyion végül Patyomkin herceg Katalint nevű rokonát vette nőül. A házasság azonban rövid életű volt, Katalin hamarosan elhagyta férjét, Bécsbe költözött, és Metternich kancellár kedvese lett.

1808-ban Svédország ellen indult harcba, elfoglalva Dél-Finnországot, és a befagyott tengeren átkelve megszállta a stratégiailag fontos Åland-szigeteket. 1809-ben pedig délen, Bulgáriában a Duna mellett harcolt a törökök ellen.

1812-ben, amikor Napóleon a Grande Armée élén Oroszországra támadt, Bagratyiont bízták meg a 48 ezer fős második orosz hadsereg parancsnokságával. Ekkor Mogiljovnál ugyan júliusban vereséget szenvedett, de egyben tudta tartani csapatait, majd augusztusban csatlakozott a főerőkhöz. 1812-ben a mindent eldöntő, szeptember 7-én megvívott borogyinói csatában Kutuzov a balszárny vezetését bízta Bagratyionra.

A franciák e napon hatalmas túlerővel nyolcszor támadtak a Bagratyion által védelmezett szakaszon, de mindannyiszor visszaverték őket. Az utolsó támadás elkeseredett kézitusája során Bagratyiont is eltalálta egy francia gránátszilánk, eszméletlenül szállították el a csatatérről. Az ütközet végül eldöntetlen maradt. A csatatérről visszavonuló Kutuzov Moszkvát is átengedte Napóleonnak, aki végül dolgavégezetlenül visszavonulásra kényszerült, a hideg télben, az orosz támadások közepette alig pár ezer emberével vergődött haza.

Bagratyion azonban ezt már nem érhette meg: 1812. szeptember 24-én Szimi faluban belehalt sebesüléseibe. Később, 1839-ben hamvait a borogyinói csata hőseinek emlékműve közelében helyezték nyugovóra.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. október 15.)
  3. Nagy orosz enciklopédia. (Hozzáférés: 2016. június 23.)
  4. Nagy orosz enciklopédia
  5. unspecified calendar, assumed julian

Források[szerkesztés]