Numerus clausus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A numerus clausus (magyarul: „zárt szám”, értsd: korlátozott, maximált keretszám):

  • általános értelemben bármilyen maximált létszámkeretet alkalmazó szabály, törvény, legtöbbször egyetemi felvételekkel kapcsolatban,
  • a magyar közbeszédben a zsidóság egyetemi felvételi arányát korlátozó 1920. évi XXV. törvénycikk közkeletű elnevezése.

Numerus clausus szabályt leggyakrabban világszerte a zsidó hallgatók magas egyetemi felvételi arányának visszaszorítására alkalmaztak, de más etnikumokat is érinthetett (pl. USA egyetemeken feketéket, olasz-amerikaiakat).[1] A numerus clausus hol hivatalos jogszabály, hol nem hivatalos egyetemi irányelv formájában jelentkezett.

Numerus clausus alkalmazására számos példa van a történelemben. A magas zsidó hallgatói arány korlátozására vezettek be numerus clausust különböző időtartamokra Oroszországban 1887-1917 között, az Amerikai Egyesült Államokban az 1920-as években (Harvard, Columbia, Yale, Pennsylvania), Kanada egyes egyetemein az 1920-1940-es években, Romániában 1926-ban, Németországban 1933-ban, Lengyelországban 1937-től (az 1923-as próbálkozást a Népszövetség meghiúsította).[1]

A numerus clausus elnevezést használták Romániában a Ceaușescu-diktatúra idején a felső oktatási intézményekbe felvehető magyar nemzetiségűek arányát korlátozó törvényre. Németországban numerus claususnak nevezik, hogy vannak olyan szakok az egyetemeken, amelyekre nem korlátlan számban vesznek fel hallgatókat.[2]

A magyar numerus clausus-törvény (1920. évi XXV. törvénycikk); A Horthy-korszak egyik korai jogszabálya, a legnagyobb presztízsű (orvosi, jogi, műegyetemi, közgazdasági, tudományegyetemi) egyetemi karokon 1920-ra kialakult különösen magas (jellemzően 30% feletti) zsidó hallgatói arányokat kívánta országon belüli számarányuknak megfelelő mértékre korlátozni. Másik pontja volt az 1918-19-es forradalmakban szerepet vállalók kiszűrése az egyetemekről.

A törvény alapján a „magyarországi nemzetiségek és népfajok” tagjai csak a formálisan kimutatható számarányuknak megfelelő mértékben vehettek részt a felsőoktatásban.

E szabályozással a nem-zsidó, keresztény középosztályt szándékoztak segíteni, akiknek - köztük sok, háborúból visszatért fiatalnak - a Trianon után kialakult, munkanélküliséggel, lecsökkent egyetemi férőhelyekkel, sok, erős versenyt támasztó zsidó illetve a háború alatt tanulmányokra készülő női hallgatójelölttel jellemezhető helyzetben megnehezült egyetemre jutásuk.

A törvényben a zsidó kifejezés nem szerepelt, de az akkori egyetemi felvételi arányok között ez értelemszerűen a zsidó származásúak magas számának korlátozására, és a nem-zsidó, keresztény magyar hallgatók arányának emelésére irányult.

A törvény hatására a következő nyolc évben a zsidó származású hallgatók aránya 36%-ról 8%-ra[3] csökkent.

A Népszövetség és nemzetközi zsidó szervezetek kezdettől folyamatos nyomást gyakoroltak a Bethlen-kormányra a törvény eltörlése érdekében, mely végül 1928-ban törölte a törvény zsidóság számára korlátozást jelentő, nemzetiségekre vontakozó kitételét. A következő években előbb 12%-ra emelkedett, majd ismét csökkent (1936–37-re 7,4% alá került) az izraelita vallású hallgatók aránya, mert a módosítás ellenére a zsidó hallgatók szűrése a felvételik gyakorlatában az egyetemek vezetésének beállítottságától függően sok helyütt továbbélt.

A jelenkori történetírás a numerus clausus-törvényt a későbbi zsidótörvények előzményének tekinti. Kiemelve, hogy az 1920-as törvény a keresztény hitre tért zsidókat nem kereszténynek, hanem zsidónak tekinti akkor is, ha papírjaikon keresztény vallás szerepel. Schmidt Mária fogalmazása szerint: „Ez a törvény elsőnek ütött rést a magyar zsidóság feltétel nélküli jogegyenlőségének és emancipációjának elvén.”[4]

Numerus clausus Magyarországon[szerkesztés]

Előzmények, történelmi környezet[szerkesztés]

1919 után a a többségi társadalomhoz hasonlóan az egyetemi fiatalság körében is megfigyelhető volt a zsidóság gazdasági és társadalmi előretörésével[5] szembeni ellenérzés és a jelenség visszaszorításra irányuló igény. A zsidóság térnyerésének 19. század második felétől markánsabban zajló folyamatát tetézte 1914 után számos tényező, mint például a világháborúban elesett zsidó származásúak viszonylag alacsony száma, a húszezer fős galíciai zsidó menekültáradat negatív jelenségei, a zsidó szervezetek elsősorban hittársaikat segélyező tevékenysége, amelyet más felekezetűek gyakran kirekesztésnek éreztek, a fekete- és lánckereskedelemben részt vett zsidók szerepének sajtóban és a közbeszédben történő megjelenése,[5] valamint hogy a magyar közvélemény 1918–1919 eseményeit, de különösen a Tanácsköztársaságot, mint a zsidók hatalomra kerülését fogta fel („vörös terror = zsidó terror”).[6] Az egyetemi ifjúság a zsidóság térnyerésének problémáját különösen életközeliként élte meg, mivel számukra a zsidó hallgatók magas aránya[7] mindennapos tapasztalat volt. Különösen a jogi orvosi, műegyetemi és bölcsész karokon (30% fölött),[3][7] míg a hasonló értelmiségi szakmákban 1910-ben Budapesten orvosoknál 59%, ügyvédeknél 61%, újságíróknál 48% volt a zsidók aránya.[8]

A numerus clausus törvényt egy ilyen előzmények után jelentkező valós társadalmi probléma hívta életre. A háborúból hazatért vagy épp egyetemre igyekvő keresztény középosztálybeli fiatal férfiak azzal szembesültek, hogy az egyetemrejutás számukra jelentősen megnehezült. Az egyetemi férőhelyekre már évtizedek óta nagy számú, jól felkészült zsidó fiatallal kellett versenyezniük. Ehhez jöttek a háború alatt tanulni tudó női felvételizők. Mindezt súlyosbította a trianoni döntéssel külföldre került pozsonyi és kolozsvári egyetemek miatt hirtelen lecsökkent egyetemi férőhelyek száma, és hogy a háborúból visszatérők 1919-20 táján sokan egyszerre, feltorlódva jelentkeztek az egyetemekre.

A forradalomban szerepet játszókat kiszűrő, valamint a zsidó származásúak és a nők magas arányát visszaszorító törvény fő kezdeményezői a jobboldali radikális keresztény egyetemi bajtársi egyesületek (pl. Turul Szövetség) voltak, de a növekvő zsidó gazdasági és társadalmi térnyerés visszaszorításának igénye és annak részeként a numerus clausus-törvény széles társadalmi körben támogatásra talált.

A női hallgatói arány korlátozását a kormány a nők korlátlan felvételét lehetővé tevő Károlyi-rendelet eltörlésével, és a korábbi korlátozás visszaállításával gyorsan megoldotta,[9] a zsidó hallgatói arány visszaszorítását pedig a numerus clausus törvénnyel szándékozott elérni.

A numerus clausus-törvény megalkotása[szerkesztés]

A numerus clausus eredeti törvényjavaslatát Haller István vallási - és közoktatásügyi miniszter 1920. június 22-én nyújtotta be a nemzetgyűléshez. Az eredeti javaslat semmi mást nem tartalmazott, mint, hogy az egyetemekre és főiskolákra annyi hallgató iratkozhat be, amennyinek alapos kiképzése biztosítható. E javaslat csak az újonnan felvettekre vonatkozott, az előző években beiratkozottak státuszát nem veszélyeztette. A törvényjavaslatot augusztusban megvitatta a pénzügyi és a közoktatási bizottság is, s a bizottságok együttes álláspontja szerint módosították a javaslatot, azzal a kiegészítéssel, hogy csak olyan hallgatók iratkozhatnak be, akik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók.[10] A kormányzó párt – Prohászka Ottokár elnökletével – először augusztus 11-én tárgyalta a törvényjavaslatot. A javaslatot Bernolák Nándor képviselő hevesen bírálta, s követelte a nemzetiségi, faji és vallási arányszámok nyílt szabályozását. A második tárgyalás – augusztus 24-én – már csak a Bernolák-féle javaslatot tárgyalta. A nemzetgyűlés a törvényjavaslatot szeptember 2-án kezdte tárgyalni. Usetty Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a törvény elsődleges célja, a társadalmi szempontból veszélyes szellemi proletariátus kialakulásának megakadályozása, s nincs agresszív, csupán defenzív éle.[11]

A numerus clausus-törvény tartalma[szerkesztés]

A numerus clausus-törvényként ismert 1920. évi XXV. törvénycikk két legfontosabb célja volt: megakadályozni a forradalmakban részt vett, felforgatónak tekintett személyek egyetemekre való bejutását, másrészt az elsősorban a legnépszerűbb egyetemi karokon feltűnően magas zsidó hallgatói arányt a zsidóság országos számarányának mértékére korlátozni. A fenti célok érdekében a törvény úgy fogalmazott, hogy a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karára és a jogakadémiákra való beiratkozás feltétele

  • „a nemzethűség s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóság”,
  • „másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” (1920. évi XXV.tc).

A törvény logikája szerint tehát az összes „magyarországi nemzetiségek és népfajok” tagjainak biztosítani kell, hogy országos számarányuknak megfelelő mértékben vehessenek részt a felsőoktatásban.

A törvény végrehajtási része nemzetiségnek minősítette a zsidókat, és 6%-os országos arányszámot állapított meg rájuk nézve. (A zsidók 1867 óta jogilag nem nemzetiségnek, hanem izraelita vallású, egyenlő jogokkal rendelkező magyar állampolgároknak számítottak.) A törvény nem vonatkozott visszamenőlegesen a már egyetemistákra, valamint nem érvényesült az 1919 előtt keresztény hitre tértekre, illetve az első világháborúban résztvevőkre sem.

A numerus clausus-törvény nem tartalmazta a zsidó szót, hanem általánosan, az összes, az ország területén lakó „népfajok és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszámának” az országos arányszámhoz igazítását, és nem a felső korlátot, hanem minden csoportnak az országos arányához képest legalább 9/10 résznyi egyetemi felvételét írta elő. A numerus clausus törvény tehát „zártszám” rendszerű felvételi szabályozást vezetett be a felsőoktatási intézményekben, kvótákat állított fel az országban élő „népfajok és nemzetiségek” nagysága szerint, gyakorlatilag kötelezően előírta az egyetemeken minden népcsoport képviseletét, az országos számarányoknak lényegében pontosan megfelelő arányban.

Az 1920-ban országosan 6%-os zsidóság számára az alsó korlátokról rendelkező törvény 15,4%-os felső korlátot jelentett. Ahhoz ugyanis, hogy a maradék 94% nem-zsidó lakosság az egyetemeken legalább kitegye saját 94%-ának kilenctized-részét, szükség volt 84,6% nem-zsidó hallgatóra, következésképp a magyar zsidóságra 15,4%-os felső limit adódott. Ez a versenyszakok addigi 30% fölötti zsidó hallgatói arányához képest számmottevő korlátozást jelentett.

Fontos változás, hogy a törvény a zsidóságot vallási közösség helyett nemzetiségként definiálta,

annak érdekében, hogy kikeresztelkedéssel ne lehessen kikerülni a korlátozást. Az 1867-es liberális szellemű emancipáció óta ugyanis a zsidók jogilag nem nemzetiségnek számítottak, hanem (egyenlő jogú) magyar állampolgároknak, akik vallásuk szerint az izraelita felekezethez tartoznak.


A numerus clausus korlátozást - szándékának megfelelően - az 1920 előtti időszakra kialakult arányokhoz képest természetesen a zsidó felvételizők számára jelentett, akik addig az orvosi, jogi és műegyetemre, a közgazdaság-tudományi és tudományegyetemi karokra messze a zsidóság országon belüli arányánál magasabb arányban jutottak be.
A zsidó hallgatók aránya csupán az említett, legnépszerűbbnek számító egyetemeken volt nagyon magas. Az összes felsőoktatási karra vetítve átlagosan 1920-ban csak 10,4% zsidó hallgató volt, tehát a zsidóság aránya más, kevésbé népszerű karokon - elméletileg - még a numerus clausus életbelépése után is emelhető lett volna.

A zsidók aránya az egyetemi és főiskolai hallgatók között [12]

  • 1920: 10,4%
  • 1921: 11,6%
  • 1922: 11,2%
  • 1923: 10,4%
  • 1924: 9,5%
  • 1925: 8,9%
  • 1926: 8,2%
  • 1927: 8,0%
  • 1928: 8,4%
  • 1929: 9,0%
  • 1930: 10,0%
  • 1931: 11,9%
  • 1932: 12,0%
  • 1933: 11,1%
  • 1934: 9,7%
  • 1935: 8,1%

A Keresztény Nemzeti Egységpárt programnyilatkozata egy évvel a numerus clausus-törvény keresztülvitele után így határozta meg a törvény mögötti szándékot: „a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja Haller István kultuszminiszter segítségével keresztülvitte egy olyan törvény megalkotását, amelynek értelmében az egyetemeken csak annyi lehet a zsidó tanuló, amennyi a zsidóságnak a száma az ország egész lakosságához viszonyítva”[13]

Külföldi nyomás, a törvény módosítása 1928-ban[szerkesztés]

A törvény elfogadását követő években francia, angol és amerikai nemzetközi zsidó szervezetek a Népszövetségen keresztül folyamatos nyomást gyakoroltak a Bethlen-kormányra a törvény eltörlése érdekében. Végül a törvény megalkotása után 8 évvel, 1928-ban Bethlen-kormány törölte a törvény zsidóság számára korlátozást jelentő, nemzetiségekre vontakozó kitételét. A módosítást követő években az 1927-28-as 8%-ról 1932-33-ra 12%-ra emelkedett az izraelita vallású hallgatók aránya az egyetemeken, majd ismét csökkenve 1936–37-re 7,4% alá került. A zsidó hallgatók szűrése tehát a felvételik gyakorlatában a módosítás ellenére továbbélt, mivel az egyetemek vezetése általában keresztény-nemzeti beállítottságú volt, valamint 1928-ra valamennyi egyetemen és minden értelmiségi szakmán belül kiépültek azok a fajvédő szervezetek, amelyek - most már Bethlennel is szembehelyezkedve[14] - igyekeztek elérni az egyetemeken, hogy továbbra is a numerus clausus törvény eredeti szellemében, a zsidó hallgatói arányok országos számarányon tartása mellett működjenek.[15]

A numerus clausus fontos védelmezője volt a Turul Szövetség, a 20-as évek második felére Magyarország legnépszerűbb és legnagyobb tagszámmal bíró, fiatalokat, egyetemistákat tömörítő ifjúsági szervezete. A szegénysegítő szociális akciói mellett egyetemi zsidóveréseiről is elhíresült Turul Szövetség egyik fő irányelve az 1920-as numerus clausus gyakorlati megvalósítása, illetve a törvény 1928-as „meggyengítése” után az addig elért, lecsökkentett felvételi számarányok megvédése volt.

A numerus clausus mai értékelése[szerkesztés]

A numerus clausus értékelése a mai közvéleményt megosztja: van akik a szélsőséges magyar antiszemitizmus jeleként értékelik, mások a korra jellemző, más országokban is szokásos törvényként tartják számon.[16]

A jelenkori történetírás a numerus clausus-törvényt a későbbi zsidótörvények előzményének tekinti. Kiemelve, hogy az 1920-as törvény a keresztény hitre tért zsidókat nem kereszténynek, hanem zsidónak tekinti akkor is, ha papírjaikon keresztény vallás szerepel. Schmidt Mária fogalmazása szerint: „Ez a törvény elsőnek ütött rést a magyar zsidóság feltétel nélküli jogegyenlőségének és emancipációjának elvén.”[4] Egyes történészek Európa első zsidótörvényének nevezik a numerus clausust, annak ellenére, hogy a „zsidó” megjelölés a törvényben sehol sem szerepel, összességében mégis egyfajta gyakorlati korlátozást jelentett a zsidó származásúak számára.

Numerus clausus a világ más országaiban[szerkesztés]

Amerikai Egyesült Államok[szerkesztés]

Noha hivatalosan soha nem hozták törvénybe, 1918 és az 1950-es évek között számos magánegyetem (köztük sok orvosi egyetem) bevezetett numerus clausust. A rendelkezések a hallgatók százalékokban vett számát szabályozták azok vallása és származása („faja”) alapján. A több érintett csoport közül az egyik itt is a zsidó közösség volt. Néhány új-angliai és New York-i egyetemen a felvételük mértéke jelentősen csökkent a késő 1910-es és az 1930-as években. Például, a Harvard Egyetemen (Harvard University) arányuk 27,6%-ról 17,1%-ra, míg a Columbia Egyetemen (Columbia University) 32,7%-ról 14,6%-ra esett. Hasonló intézkedéseket érvényesítettek az orvosi és fogászati felsőoktatási intézményekben, amelynek eredményeképp az 1930-as években a zsidó hallgatók száma jelentősen csökkent. A Cornell Egyetem Orvosi Karán (Cornell University School of Medicine) számuk az 1918-1922-es 40%-ról az 1940-1941-es 3,57%-ra, a Bostoni Egyetem Orvosi Karán (Boston University School of Medicine) az 1929-1930-as 48,4%-ról az 1934-1935-ös 12,5%-ra zuhant. Az időszakban említésre érdemes kivétel a Middlesex Egyetem, amely mind foglalkoztatott, mind oktatott zsidó származású embereket. Egyes iskolai tisztviselők úgy vélik, hogy az antiszemitizmusnak köszönhető, hogy az intézménynek nem sikerült AMA (American Medical Association – Amerikai Orvostudományi Társaság) akkreditációt szereznie.[17]

Lengyelország[szerkesztés]

1923-ban megpróbáltak bevezetni egy hivatalos Numerus Clausus szabályozást, de ez a Népszövetség ellenkezését váltotta ki. A húszas években végül is nem vezettek be törvényszintű numerus clausus szabályozást, viszont az egyetemek és főiskolák maguk, a kapukon belül korlátozták a zsidó diákok számarányát.[18] Később, 1937-ben egy nem hivatalos rendelkezést bevezettek, amely a zsidó származású egyetemi hallgatók maximális, százalékokban vett arányát 10%-ban határozta meg. Ez az érték jóval kisebb volt, mint a zsidók hányada az akkori Lengyelország népességében.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Jewish quota (angol nyelven). Wikipedia. (Hozzáférés: 2009. szeptember 8.) hivatkozza a következő helyeket: J. Karabel. The Chosen: The Hidden History of Admission and Exclusion at Harvard, Yale, and Princeton. Mariner Books, 2006. ISBN 061877355X. és Getting In: the social logic of Ivy League admissions by Malcolm Gladwell, The New Yorker, 10 October 2005
  2. Orts-NC >> Was ist NC?. Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg. (Hozzáférés: 2009. július 24.) -- Mi a numerus clausus?
  3. ^ a b Varannai Zoltán: Numerus clausus, Rubicon
  4. ^ a b Schmidt Mária. A holocaust helye a magyar zsidóság modernkori történetében (1945-1956), Diktatúrák ördögszekerén. Magvető, 54-84. o (1998). Hozzáférés ideje: 2009. július 24. 
  5. ^ a b Sebők László: A magyarországi zsidók a számok tükrében, Rubicon Online
  6. Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon,Kalligram Könyvkiadó, 2012. [1]
  7. ^ a b 1913-ban a budapesti Pázmány Egyetem diákjainak 34,1%-a és a Műegyetem diákjainak 31,9%-a volt izraelita. Sebők László: A magyarországi zsidók a számok tükrében, Rubicon Online, [2]
  8. http://www.csillagoshazak.hu/kronologia/1920-1943
  9. http://magyarnarancs.hu/belpol/a-gyulolet-iskolaja-83877
  10. Az 1920. évi február 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. 4. köt. 135–138 o.
  11. Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója. 5. kötet. Budapest 1920, Pesti Könyvnyomda, 148 o.
  12. Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 1920-1935
  13. Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon. 1903-1923. Budapest, 1977. 335. o.
  14. A két fajvédő egyesület, a Hungária és a MMÉNSZ nyomására a Műegyetem önhatalmúlag eltekintett a törvény megváltoztatásától, s –a kormány hallgatólagos elnézése mellett – továbbra is tartotta magát az 1920-as törvényben kimondott faji kvóta előírásához. – KovácsM2001
  15. Kovács M. Mária. Liberalizmus, Radikalizmus, Antiszemitizmus – A magyar orvosi, ügyvédi és mérnöki kar politikája 1867 és 1945 között, Central European University. Helikon Kiadó, (2001). Hozzáférés ideje: 2009. július 24. 
  16. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1920_szeptember_26_a_numerus_clausus_torveny_megszavazasa/
  17. Forrás: Reis, Arthur H., Jr., The Founding. Brandeis Review, 50th Anniversary Edition. (szöveg); 42-3 oldal: az alapító fia, C. Ruggles Smith jegyzete: "From its inception, Middlesex was ruthlessly attacked by the American Medical Association, which at that time was dedicated to restricting the production of physicians, and to maintaining an inflexible policy of discrimination in the admission of medical students. Middlesex, alone among medical schools, selected its students on the basis of merit, and refused to establish any racial quotas"
  18. Ezra Mendelsohn: The Jews of East Central Europe between the Two World Wars. Indiana University Press, Bloomington, 1983. 42. o.

További információk[szerkesztés]