Népességfogyás Magyarországon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A születések és halálozások arányának változása 1950 és 2009 között

A népességfogyás Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 1981 óta 737 000 fő. (2011 áprilisában az ország becsült népessége 9 972 000 fő volt.)[1] Az 1988 és 2009 közti időszakban 363 504 fő volt az ország vándorlási nyeresége, így az azóta bevándorolt, főként határon túli magyarok nélkül a csökkenés meghaladná az 1 000 000 főt.[2][3][4][5]

A természetes fogyás esetén a halálozások száma meghaladja az élveszületésekét, ha a be- és kivándorlás egyenlegét nullának tekintjük. (Az össznépesség számításában azonban ez utóbbi népességnyereségét vagy veszteségét is számba veszik.)

A népességfogyás kialakulásának háttere[szerkesztés]

A Ratkó-korszak derekán, 1954-ben európai viszonyokhoz képest még gyors volt a természetes szaporodás (12‰), azonban a gyermektelenségi adó eltörlése, az 1956-os forradalom után bekövetkező társadalmi változások és az abortusztilalom feloldása miatt nagy mértékű visszaesés következett be, 1954 és 1962 között a természetes szaporodás mértéke 12‰-ről 2,1‰-re zuhant. Az 1960-as években az NDK mellett Magyarország volt a világ legalacsonyabb termékenységű országa, a demográfiai hullámvölgyet részben az 1956-ban kivándorolt termékeny korú fiatalok hiánya idézte elő. A népességnövekedés mérséklődésében nagy szerepe volt az abortuszoknak is, 1960 és 1973 között több volt a terhességmegszakítások száma mint az élveszületéseké.[6]

Az 1960-as évek végétől a konszolidáció; a tömeges állami lakásépítések és a GYES 1967-es bevezetése[7] kisebb mértékű népességnövekedést eredményezett, azonban 1957 óta így sem érte el a népesség reprodukciójához szükséges szintet. 1974-77 között a Ratkó-gyerekek szülőképes korba való érkezése és az abortusz szigorítása miatt újabb látványos – viszont hasonlóan az 1950-es évekbeli társához tiszavirágéletű – demográfiai hullámhegyet regisztráltak, a teljes termékenységi arányszám erre a rövid időszakra elérte a népesség középtávú fenntartáshoz szükséges 2,1-es szintet. 1977 után látványos és tartós hullámvölgy következett amely ma is tart. Az egyre növekvő halálozások számát már nem tudta ellensúlyozni az egyre csökkenő születések száma, így 1981-ben megindult a népesség fogyása. Az 1980-as években a természetes fogyást kivándorlás is növelte, közel 200 000 fő volt az ország vándorlási vesztesége az említett évtizedben.[3] A rendszerváltás után a statisztikák szerint némiképpen enyhült a fogyás a fokozódó mértékű bevándorlás következtében. 2010 augusztusában a lakosság száma 10 millió fő alá csökkent.[8]

Táblázat: Magyarország népességének fogyása 1980–2011 között (Forrás: KSH)

Év Népesség
1980 10 709 463
1990 10 374 823
2001 10 198 315
2002 10 174 853
2003 10 142 362
2004 10 116 742
2005 10 097 549
2006 10 076 581
2007 10 066 158
2008 10 045 401
2009 10 031 000
2010 10 014 000
2011 9 937 628[9]
2012 9 980 000[10]
2013 9 908 798
Magyarország népességének változása 1910 és 2009 között, évekre bontva

Térségi összehasonlítás[szerkesztés]

„A hazánkban az évtizedek alatt kialakult demográfiai helyzet sok vonatkozásban rokon a fejlett európai országokban megfigyelhető népesedési jelenségekkel, de néhány jellemzője természetszerűleg a kelet-, közép-európai mutatókhoz áll közelebb” – írta 2006-os első összefoglaló jelentésében a KSH.

A magyar élveszületési arány (2009-ben ezer lakosra 9,51) megközelíti az Európai Unió átlagát (9,9), és a környezetünkhöz képest is közepes (például Lengyelország 10,04, Csehország 8,83, Szlovénia 8,97), a halálozási ráta (12,94 ezrelék) azonban Bulgária és Lettország után a harmadik legmagasabb Kelet-Közép-Európában.

A magyar természetes fogyás (-0,25%) ugyancsak magas a térségben, csak Bulgária (-0,81%), Lettország (-0,63%) és Litvánia (-0,28%) adatánál alacsonyabb. (2008-ban a térségben csak Szlovákiában volt természetes népességnövekedés tapasztalható, 0,14%)

A fenti térképen jól látható, hogy Európában Magyarország, a Balkán, a balti államok, Észak-Európa, az Ibériai-félsziget nyugati fele és Németország esetében a vidéki népesség csökken és csak a nagyvárosok népessége növekszik. Másutt ez kevésbé jellemző, vagy legalábbis nagyobb régiókban növekszik a lakosság száma.

Nemzetközi vándorlás[szerkesztés]

A népességfogyás ütemét, annak felgyorsulását illetve mérséklődését a természetes népmozgalom mellett jelentősen befolyásolta a ki- és bevándorlás is az 1956-os forradalom óta. A forradalom leverése után hozzávetőlegesen 200 000 ember hagyta el az országot, főként fiatalok. Az érett kádárizmus (1963-1979) alatt a korábbi időszakokhoz képest minimális szintű volt a nemzetközi vándorlás, összességében az érett kádárizmus kezdetétől az első szabad választásokig, 1963-tól 1990-ig az Elnöki Tanács jegyzőkönyveinek adatai szerint mindössze 16 504 fő volt az ország vándorlási vesztesége, amely kisebb ingadozásokkal, de egyenletesen oszlott meg a közel három évtizedben.[2] Ennek ellentmondanak a KSH adatai, ezek szerint az 1980-as években közel 200 000-rel többen vándoroltak ki, mint ahányan Magyarországon leltek új hazára, a két korábbi évtizedben viszont pozitív vándorlási egyenleget mutattak ki.[3] 1956 és az ezredforduló között a potenciális utódokkal együtt a kivándorlásból fakadó népességveszteség meghaladta a 400 000 főt.[2] Az ország vándorlási egyenlege 1988 óta pozitív, 1988 és 2009 között a nemzetközi vándorlásnak köszönhetően 363 504 fővel gyarapodott az ország lakossága, a természetes fogyás azonban ezt jelentősen felülmúlta, így folyamatos az ország népességének fogyása.

A Magyarországra történő bevándorlás jelentősen eltér a Nyugat-Európában tapasztaltakhoz képest. Az Európai Unió régi tagországaiba főként Európán kívüli, a befogadó nemzettől szokásaiban, vallásában, ritkább esetben nyelvében különböző népesség érkezik, ami bizonyos esetekben konfliktusok forrása lehet. Ezzel szemben Magyarország még nem számít célországnak az Európán kívülről érkezők számára, a gazdasági helyzet és a magyar társadalom bevándorlásellenessége[11] miatt feltételezhetően rövid időn belül nem is lesz az. A rendszerváltás óta állampolgárságot kapott bevándoroltak 90%-a magyar nemzetiségű.[12]

A népességvándorlást tekintve a régió vegyes (2009): Magyarország 1,567%-os adatával a nettó befogadó országok közé tartozik, a középmezőnyben (Szlovénia 8,793%, Csehország 3,338%, Horvátország 1,590% (2008), Szlovákia 0,721%). Más országok nettó népességkibocsátók (Litvánia -4,627%, Bulgária -0,123%, Románia -0,116%).[5] A vándorlási nyereség jelentős mértékben mérsékli a természetes fogyást, 2009-ben 33 900 fő volt a természetes fogyás, viszont a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege miatt ténylegesen csak 18 000 fővel csökkent az ország népessége.[13]

Társadalmi folyamatok[szerkesztés]

A születésszám alacsony szinten való állandósulásában jelentős szerepe van a későbbi önállósulásnak, az együttélési formák megváltozásának (az élettársi kapcsolatok és a "szingliség" elterjedése), a tanulási idő meghosszabbodásának és ezekkel összefüggésben a szülések időbeli kitolódásának. A huszonévesek körében folyamatosan csökken a gyermekvállalási kedv; 2009-ben már nem csak a 20-24 éves nők, hanem a 25-29 évesek szülési gyakorisága is jelentős mértékben csökkent és a 30-34 évesek termékenységének az elmúlt évekre jellemző enyhe növekedése is megállt, a 35-39 évesek továbbra is egyre gyakrabban szülnek a korábbi évekhez képest. 2009-ben a gyermekek 40,8%-a házasságon kívül született, ami az eddigi legmagasabb arány. A teljes termékenységi arányszám csökkent az előző évhez képest; 2008-ban az átlagos gyermekszám 1,35 volt, 2009-ben 1,33, ami messze elmarad a népesség középtávú fennmaradásához szükséges 2,1-es szinttől.[13]

Források[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]