Köchel-jegyzék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Köchel-jegyzék (németül Köchelverzeichnis) Wolfgang Amadeus Mozart műveinek listája, időrendi sorrendben. Nevét készítőjéről, Ludwig von Köchelről kapta. A jegyzékben az egyes művek jelölése: K vagy KV és egy szám. Így például Mozart Requiemje a Köchel-jegyzék szerint a 626. Mozart mű, ezért a K. 626.-es vagy KV.626.-os jelölést kapta.

A jegyzék története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első jegyzéket, amely Mozart műveit katalógusba rendezte, 1862-ben alkotta meg Ludwig von Köchel osztrák zenetörténész és természettudós. Köchel már 1852-től szoros kapcsolatban állt a salzburgi zenei intézményekkel, 1854-ben a Dommusikverein (Egyházzenei Egyesület) és Mozarteum tagjává választották, 1856-ban pedig, Mozart születésének századik évfordulójára saját kiadásában megjelentette a zeneszerző néhány dalát. Ezt megelőzően, 1851-ben barátja, Franz Lorenz közreadott egy ismeretlen szerzőtől származó írást A Mozart-anyagok címmel, amely ráirányította a figyelmet a Mozart zenéjével és a művek forrásaival kapcsolatos tudás elégtelenségére. Ez késztette arra, hogy elkészítse a zeneszerző műveinek időrendi jegyzékét. Az 551 oldalas Chronologisch-thematisches Verzeichnis sämtlicher Tonwerke Wolfgang Amadé Mozarts (Wolfgang Amadé Mozart összegyűjtött zeneműveinek időrendi-tematikus jegyzéke) a művek megnevezése mellett tartalmazta azok nyitóütemeit is, felsorolta a szerzői autográfokat, egyéb kéziratokat, illetve az első kiadás jellemzőit és a műre vonatkozó legfrissebb információkat illetően Otto Jahn 1856 és 1859 között megjelent nagyszabású Mozart-életrajzához irányította az olvasót.

A művek hitelességét és különösen az időrend kérdését illetően Köchel Mozart-katalógusa korábban nem ismert problémákkal szembesítette a zenetörténeti kutatást. A Mozart-művek kevesebb, mint harmada készült 1784 februárja után, amikortól Mozart maga is vezetett tematikus jegyzéket, így nagyjából 450 művének biztos datálása nem volt lehetséges, tekintettel arra, hogy a kéziratok nagy része vagy nem maradt fenn, vagy nem volt datálva. Emiatt a katalógusát időnként átdolgozták, frissítették: 1905-ben Paul Graf von Waldersee, 1937-ben Alfred Einstein, 1964-ben Franz Giegling, Alexander Weinmann és Gerd Sievers. Jelentősebb változásokat csak a harmadikban (1937), illetve a jelenlegi, hatodikban (1964) eszközöltek.

A Köchel-jegyzék kiadásai
Kiadás Év Szerkesztők Megjegyzések
1. 1862 Ludwig von Köchel
2. 1905 Paul von Waldersee
3. 1937 Alfred Einstein
4. 1958 Alfred Einstein változatlan új kiadás
5. 1961 Alfred Einstein változatlan új kiadás
6. 1964 Franz Giegling, Gerd Sievers, Alexander Weinmann
7. 1965 Franz Giegling, Gerd Sievers, Alexander Weinmann változatlan új kiadás
8. 1983 Franz Giegling, Gerd Sievers, Alexander Weinmann változatlan új kiadás

A lista használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel jó néhány jegyzékszám megváltozott már az eredeti kiadás óta, ezért a felvételeken általában közlik az eredeti (K) és a hatodik revízió (K6) jegyzékszámát is. Az alábbi táblázat úgy a K mint a K6 szerint rendezhető.

A listában használt jelölések:

  • K - az 1862-es Köchel-jegyzék számai; ha a mű ebben nem szerepel, a 2/1905 vagy 3/1937 száma szerepel.
  • K6 - a 6/1964-es Köchel-jegyzék számai, amelyeknél a számot A, B vagy C előzi meg, a megfelelő függelékben találhatók.
  • A - Anhang (Függelék): csak a Köchel-jegyzék 6/1964 előtti kiadásaira vonatkozik.
  • (C) - Mozart Verzeichniss aller meiner Werke című katalógusából származó dátum.
  • (D) - a mű kéziratán található keletkezési dátum.
  • (L) - Mozart levelezéséből ismert dátum.
  • MW - Mozarts Werke: az adott mű száma a Johannes Brahms és társai által összeállított katalógusban.
  • NMA - Neue Ausgabe sämtlicher Werke: az adott mű száma az Ernst Fritz Schmid és társai által összeállított katalógusban.
  • ? - feltételezett adat.

A művek jegyzéke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

K K6 Cím Hangnem Komponálás helye, ideje MW NMA Megjegyzések
33 33 Kyrie F Párizs, 1766. június 12. (D) Ill/i, 2
139 47a Missa solemnis c ?Bécs, 1768 ősze I/i, 117 I: 1/1/i, 37 „Waisenhausmesse”
49 47d Missa brevis G Bécs, 1768. október-november (D) I/i, 1 I: 1/1/i, 3 Töredék, a „Gloria és Credo alternatim” megzenésítése
65 61a Missa brevis d Salzburg, 1769. január 14. (D) I/i, 33 I: 1/1/i, 159
66 66 Missa C Salzburg, 1769. október (D) I/i, 49 I: 1/1/i, 185 „Dominicus-mise”
140 Cl.12 Missa brevis G ?Salzburg, 1773. I: 1/1/i, 285 Vitatott.
167 167 Missa C Salzburg, 1773. június (D) I/i, 179 I: 1/1/ii, 3 „In honorem sanctissimae Trinitatis”
192 186f Missa brevis F Salzburg, 1774. június 24. (D) I/i, 239 I: 1/1/ii,
194 186h Missa brevis D Salzburg, 1774. augusztus 8. (D) I/i, 265 I: 1/1/ii, 121
220 196b Missa brevis G 1775-1776 I/i, 291 I: 1/1/ii, 163 „Spatzenmesse”
262 246a Missa [longa] C Salzburg, 1775. I/ii, 119 I: 1/1/ii, 197
257 257 Missa C Salzburg, 1776. november I/ii, 1 I: 1/1/iii, 3 „Credo”
258 258 Missa brevis C Salzburg, 1776. december (D) I/ii, 55 I: 1/1/iii, 115 „Spaur”
259 259 Missa brevis C Salzburg, 1776. december (D) I/ii, 89 I: 1/1/iii, 195 Orgonaszóló
275 272b Missa brevis B Salzburg, 1777 vége I/ii, 183 I: 1/1/iv
317 317 Missa C Salzburg, 1779. március 23 (D) I/ii, 207 I: 1/1/iv „Koronázási mise”
337 337 Missa solemnis C Salzburg, 1780. március (D) I/ii, 255 I: 1/1/iv Töredék.
341 368a Kyrie d ?München, 1780-1781 Ill/i, 31
427 417a Missa c Bécs, 1782. július - 1783. május XXIV, 29 I: 1/1/v Befejezetlen.
626 626 Rekviem d Bécs, 1791 vége XXIV, l I: 1/2/i-ii Befejezetlen.
109 74e Litaniae Lauretanae B.V.M. B Salzburg, 1771. május (D) II, 1 I: 2/i, 3
125 125 Litaniae de venerabili altaris sacramento B Salzburg, 1772. március (D) II, 13 I: 2/i, 23
195 186d Litaniae Lauretanae B.V.M. D Salzburg, 1774. május (D) II,63 I: 2/i, 135
193 186g Dixit Dominus, Magnificat C Salzburg, 1774. július (D) II, 169 I: 2/ii, 1
243 243 Litaniae de venerabili altaris sacramento Esz Salzburg, 1776. március (D) II, 109 I: 2/i, 251
321 321 Vesperae de Dominica C Salzburg, 1779. II, 193 I: 2/ii, 33
339 339 Vesperae solennes de confessore C Salzburg, 1780. (D) II, 237 I: 2/ii, 101
20 20 God is our refuge g London, 1765 III/I, 47 III: 9,2 Motetta.
33c 33c Stabat mater Párizs, Salzburg, 1766 Elveszett.
34 34 Scande coeli limina C Bajorország, Seeon-kolostor, 1767 eleje III/ii, 1 I: 3, 3 Offertórium
47 47 Veni Sancte Spiritus C Bécs, 1768 ősze III/i, 48 I: 3, 12
47b Bécs, 1768 vége - Elveszett.
117 66a Benedictus sit Deus C Salzburg, 1769 III/ii, 21 I: 3, 25 Offertórium.
141 66b Te Deum C Salzburg, 1769 vége III/i, 133 I: 3, 43
143 73a Ergo interest G Salzburg, 1773 vége III/ii, 37 I: 3, 62 Motetta
85 73s Miserere a Bologna, 1770 július-augusztus III/i, 58 I: 3, 69
44 73u Cibavit eos a 1770 XXIV, 31 Antifóna, vitatott.
86 73v Quaerite primum d Bologna, 1770. október 9. III/i, 62 I: 3, 73 Antifóna.
108 74d Regina coeli C Salzburg, 1771. május III/i, 63 I: 3, 74
72 74f Inter natos mulierum G Salzburg, 1771. május-június III/ii, 9 I: 3, 9 Offertórium.
127 127 Regina coeli B Salzburg, 1772. május III/i, 87 I: 3, 120
165 158a Exsultate, jubilate F Milánó, 1773. január III/ii, 43 I: 3, 157 Motetta.
197 C3.05 Tantum ergo D ?Salzburg, 1774 III/i, 149 I: 3, 276 Vitatott.
198 C3.08 Sub tuum praesidium F ?Salzburg, 1774 III/ii, 73 I: 3, 177 Offertórium; vitatott.
222 205a Misericordias Domini d München, 1775 eleje III/ii, 77 I: 3, 182 Offertórium.
260 248a Venite populi D Salzburg, 1776 közepén III/ii, 91 I: 3, 199
277 272a Alma Dei creatoris F Salzburg, 1777 III/ii, 111 I: 3, 223 Offertórium
273 273 Sancta Maria, mater Dei F Salzburg, 1777. szeptember 9.(D) III/ii, 103 I: 3, 234 Graduále.
A1 297a Miserere (8 tétel) Párizs, 1778. március-április Elveszett.
146 317b Kommet her, ihr frechen Sünder B Salzburg, 1779. március-április VI/i, 81 I: 4/iv, 33 Ária.
276 321b Regina coeli C Salzburg, 1779 III/i, 118 I: 3, 243
343 336c O Gottes Lamm; Als aus Ägypten F/C Prága vagy Bécs, 1787 eleje III/i, 154 III: 8, 30 Német egyházi énekek.
618 618 Ave verum corpus D Baden, 1791. június 17. (D) III/ii, 123 I: 3, 261 Motetta.
67 41h Szonáta Esz Salzburg, 1772. XXIII, 1 VI: 16, 2
68 41i Szonáta B Salzburg, 1772. XXIII, 3 VI: 16, 4
69 41k Szonáta D Salzburg, 1772. XXIII, 5 VI: 16, 6
144 124a Szonáta D Salzburg, 1774. XXIII, 7 VI: 16, 8
145 124b Szonáta F Salzburg, 1774. XXIII, 9 VI: 16, 11
212 212 Szonáta B Salzburg, 1775. július (D) XXIII, 11 VI: 16, 13
241 241 Szonáta G Salzburg, 1776. január (D) - VI: 16, 16
224 241a Szonáta F Salzburg, 1780 eleje XXIII, 14 VI: 16, 18
225 241b Szonáta A Salzburg, 1780 eleje XXIII, 18 VI: 16, 22
244 244 Szonáta F Salzburg, 1776. április (D) XXIII, 21 VI: 16, 25
245 245 Szonáta D Salzburg, 1776. április (D) XXIII, 24 VI: 16, 28
263 263 Szonáta C Salzburg, 1776. december - VI: 16, 32
274 271d Szonáta G Salzburg, 1777 (D) XXIII, 27 VI: 16, 36
278 271e Szonáta C Salzburg, 1777. március-április XXIII, 30 VI: 16, 39
329 317a Szonáta C 1779. március? XXIII, 41 VI: 16, 49
328 317c Szonáta C Salzburg, 1779 eleje? XXIII, 36 VI: 16, 60
336 336d Szonáta C Salzburg, 1780. március XXIII, 51 VI: 16, 65
35 35 Die Schuldigkeit des ersten Gebots Salzburg, 1767 eleje V/i I: 4/i Háromtételes vallásos singspiel.
42 35a Grabmusik Salzburg, 1767 IV/1, 1 I: 4/iv, 1 Kantáta.
118 74c La Betulia liberata Itália és Salzburg, 1771. március-július IV/2, 1 I: 4/ii Oratórium.
429 468a Dir, Seele des Weltalls Bécs, 1785. XXIV, no. 36a/36b I: 4/iv, 96 Kantáta.
469 469 Davidde penitente Bécs, 1785. március IV/2, 1 Oratórium.
471 471 Die Maurerfreude Bécs, 1785. április 20. (C) IV/1, 24 I: 4/iv, 35 Kantáta.
619 619 Die ihr des unermesslichen Weltalls Schöpfer ehrt Bécs, 1791. július (C VII/1, 82 I: 4/iv, 59 Kantáta.
623 623 Laut verkünde unsre Freude Bécs, 1791. november 15. (C) IV/1, 40 I: 4/iv, 65 Kantáta.
623 623a Lasst uns mit geschlungnen Händen Bécs, 1791. november? A K. 623 első kiadásához illesztett 32-ütemes töredék; vitatott.
38 38 Apollo és Hyacinthus Salzburg, Egyetem, 1767. május 13.[1] V/ii II: 5/i Intermezzo.
51 46a A színlelt együgyü Salzburg, Érseki palota, 1769. május 1.[1] V/iv II: 5/ii Opera buffa.
50 46b Bastien és Bastienne Bécs, F. A. Mesmer háza, 1768 szeptember/október[1] V/iii II: 5/iii Singspiel.
87 74a Mihtridatesz, Pontosz királya Milánó, Teatro Regio Ducal, 1770. december 26[1] V/v II: 5/iv Opera seria.
111 111 Ascanio Albában Milánó, Teatro Regio Ducal, 1771. október 17.[1] V/vi II: 5/v Festa teatrale.
126 126 Scipio álma Salzburg, Érseki palota, 1772 május[1] V/vii II: 5/vi Serenata
135 135 Lucio Silla Milánó, Teatro Regio Ducal, 1772. december 26.[1] V/viii II: 5/vii Opera seria.
196 196 Az álruhás kertészlány München, Gyűléstermek, 1775. január 13.[1] V/ix II: 5/viii Opera buffa.
208 208 A pásztorkirály Salzburg, Érseki palota, 1775. április 23.[1] V/x II: 5/ix Dramma per musica.
Ali 315e Semiramis ?Mannheim, 1778. november[1] Duodrama.
345 336a Thamosz, Egyiptom királya Salzburg, 1776-1779 V/xii II: 6/i Singspiel.
344 336b Zaide Salzburg, 1779-1780 V/xi II: 5/x Singspiel.
366 366 Idomeneo München, Hoftheater, 1781. január 29.[1] V/xiii II: 5/xi Opera seria.
384 384 Szöktetés a szerájból Bécs, Burgtheater, 1782. július 16.[1] V/xv II: 5/xii Singspiel.
422 422 A kairói lúd XXIV, no.37 II: 5/xiii Opera buffa.
430 424a A rászedett vőlegény XXIV, no.38 II: 5/xiv Opera buffa.
486 486 A színigazgató Bécs, Schönbrunn, 1786. február 7.[1] V/xvi II: 5/xv Singspiel.
492 492 Figaro házassága Bécs, Burgtheater, 1786. május 1.[1] V/xvii II: 5/xvi Opera buffa.
527 527 Don Giovanni Prága, Nemzeti Színház, 1787. október 29.[1] V/xviii II: 5/xvii Opera buffa.
588 588 Così fan tutte Bécs, Burgtheater, 1790. január. 26.[1] V/xix II: 5/xviii Opera buffa.
620 620 A varázsfuvola Bécs, Theater auf der Wieden, 1791. szeptember 30.[1] V/xx II: 5/xix Singspiel.
621 621 Titus kegyelme Prága, Nemzeti Színház, 1791. szeptember 6.[1] V/xxi II: 5/xx Opera seria.
A109 135a Le gelosie del serraglio [a Lucio Sillához] ?Milánó, 1772 vége - - Vitatott balettszám.
A10 299b Les petits riens (Kis semmiségek) Párizs, 1778. május - június XXIV, no. 10a II: 6/ii, 13 Piccinni „Le finte gemelle\" című darabja után; 20 tétel, a nyitány és 13 szám Mozart műve.
A103 299d La chasse (rondó) ?Salzburg, 1778. - II: 6/ii, 112 Balett (1 tétel )
300 300 [Gavott] ?Párizs, 1778 eleje - II: 6/ii, 46 Valószínűleg a „Les petits riens\" kihagyott tétele.
367 367 [Az Idomeneóhoz] lásd az operánál -
446 416d [Pantomim] Bécs, 1783. február XXIV, no. 18 II: 6/ii, 120 Balett: a legalább 15 számból 5 maradt fenn.
389 384A Welch ängstliches Beben (Bretzner) Bécs, 1782. XXIV/ii, no. 42 - Befejezetlen betét a Szöktetés a szerájból című operához.
479 479 Dite almeno in che mancai (Bertati) Bécs, 1785. november 5. (C) VI/ii, 70 II: 7/iii, 101 F. Bianchi „La villanella rapita” című darabjához.
480 480 Mandina amabile (Bertati) Bécs, 1785. november 21. (C) VI/ii, 87 II: 7/iii, 143 Mint K. 479 (Párizs, 1789-90)
434 480b Del gran regno delle amazzoni (G. Petrosellini: 11 regno delle amazoni) ?Bécs, 1785 vége XXIV, no.44 II: 7/iv, 154 106 ütem, befejezetlen, vázlat
489 489 Spiegarti non poss’io Bécs, 1786. március 10. (C) V/xiii II: 5/xi, 376 Az Idomeneóhoz.
540b 540b Per queste due manine Bécs, 1788. április 28. (C) V/xviii II: 5/xvii, 497 A Don Giovanni kiegészítése (K527)
625 592a Nun liebes Weibchen - - Lásd az áiratoknál.
615 615 Viviano felici (T. Grandi: Le gelosie villane) Bécs, 1791. április 20. (C) - - Elveszett, csak Mozart jegyzékéből ismert; Sarti „Le gelosie villan” előadásához.
A24a 43a Ach, was müssen wir erfahren ?Bécs, 1767 - III: 9,51
437 437 Ecco quel fiero istante (Metastasio: Canzonette) ?Bécs, 1783-1786 VI/ii, 65 III: 9,31 Notturno. ? Részben.
438 438 Mi lagnero tacendo (Metastasio: Siroe) ?Bécs, 1783-1786 VI/ii, 67 III: 9,35 Mint K. 436.
439 439 Se lontan ben mio (Metastasio: Strofe per musica) ?Bécs, 1783-1786 XXIV, no.46 III: 9,29 Lásd K. 436.
346 439a Due pupille amabili ?Bécs, 1783-1786 - III: 9,26 Lásd K. 436.
441 441 Luci care, luci belle ??Bécs, 1783-1786 - III: 9,42 Lásd K. 436.
532 532 Liebes Mandel, wo is’s Bandel (?Mozart) Bécs, 1783 VII/1, 25 III: 9,7
549 549 [Grazie agringanni tuoi] (Metastasio: La liberta di Nice) ?Bécs, 1787 VII/1, 73 III: 9,62 26 szöveg nélküli ütem.
A5 571a Piu non si trovano (Metastasio: L’Olimpiade) Bécs, 1788. július 16. (C) VI/ii, 185 III: 9,44 A kíséret hitelessége kétes.
A5 571a Caro mio Druck und Schluck (Mozart) ?Bécs, 1789. XXIV, no.50 III: 9,64 Befejezetlen.
70 61c Conservati fedele (Metastasio: Artaserse) Hága, 1765. október VI/i, 9; XXIV, no. 54 II: 7/i, 13 I
78 13b A Berenice ... Sol nascente Salzburg, 1766. december VI/i, 23 II: 7/i, 471 Talán Sarti „Vologeso”-jához írott licenza-ária.
- - Per pieta, bell’idol mio (Metastasio: Artaserse) 1766 körül VI/i, 49 II: 7/i, 17
- - Quel destrier (Metastasio: L’Olimpiade) 1766 körül - - Elveszett.
A2 73A Cara se le mie pene Salzburg, 1769 körül - II: 7/i, 59
88 73c Misero tu non sei (Metastasio: Demetrio) Milánó, 1770. január 26. (L) - - Elveszett.
79 73d Fra cento affanni (Metastasio: Artaserse) Milánó, 1770. VI/i, 66 II: 7/i, 65
77 73e O temerario Arbace. .. Per quel paterno amplesso (Metastasio: Artaserse) 1766 körül VI/i, 54 II: 7/i, 23
82 73o Misero me ... Misero pargoletto (Metastasio: Demofoonte) Milánó, 1770. március VI/i, 33 II: 7/i, 83
83 73p Se ardire, e speranza (Metastasio: Demofoonte) Róma, 1770. április 25. (D) XXIV, no.48a II: 7/i, 103
74b 74b Se tutti i mali miei (Metastasio: Demofoonte) Róma, 1770. április - május VI/i, 60 II: 7/i, 115; 177 Két változat.
217 217 Non curo l’affetto (Metastasio: Demofoonte) Milánó vagy Padova, 1771 eleje - II: 7/i, 125
272 272 Voi avete un cor fedele (Goldoni: Le nozze di Dorina nyomán) Salzburg, 1775. VI/i, 93 II: 7/i, 147 7 galuppi „Le nozze di Dorina” című művéhez.
294 294 Ah, lo previdi ... Ah, t’invola agl’occhi miei (V. A. Cigna-Santi: Andromeda) Salzburg, 1777. augusztus (D) VI/i, 119 II: 7/ii, 23
486a 295a Alcandro lo confesso ... Non so d’onde viene (Metastasio: L’Olimpiade) Mannheim, 1778. február 24. (D) VI/i, 134 II: 7/ii, 41; 151 Két változat.
316 300b Basta vincesti ... Ah, non lasciarmi (Metastasio: Didone abbandonata) Mannheim, 1778. február 27. (D) XXIV, no.61 II: 7/ii, 77
A3 315b Popoli di Tessaglia ... Io non chiedo (Calzabigi: Alceste) Párizs, 1778. július.; München, 1779. január 8. VI/i, 164 II: 7/ii, 85
A11a 365a [Jelenet] Saint Germain, 1778. augusztus - - Elveszett.
368 368 Warum, o Liebe ... Zittre, töricht Herz (?F. A. C. Werther) München, 1780. november - - Elveszett.
369 369 Ma che vi fece... Sperai vicino (Metastasio: Demofoonte) Salzburg, 1779-1780 VI/i, 183 II: 7/ii, 107
374 374 Misera! dove son. .. .Ah! non son io (Metastasio: Ezio) München, 1781. március VI/i, 198 II: 7/ii, 125
119 382h A questo seno ... Or che il cielo (G. de Gamerra: Sismano nel Mogol) Bécs, 1781 .április (L) VI/i, 206 II: 7/ii, 135
383 383 Der Liebe himmlisches Gefühl ?Bécs, 1782. XXIV, no.40 II: 7/ii, 203 A kíséret csak zongorakivonatban maradt fenn.
416 416 Nehmt meinen Dank Bécs, 1782. április 10. (D) VI/i, 217 II: 7/iii,
178 417e Mia speranza adorata ... Ah, non sai qual pena (G. Sertor: Zemira) Bécs, 1783. január 8. (D) VI/ii, 2 II: 7/iii,
418 418 Ah, spiegarti, oh Dio ?Bécs, 1783. június XXIV, no.41 II: 7/iii, 210 A kíséret csak zongorakivonatban maradt fenn.
419 419 Vorrei spiegarvi, oh Dio Bécs, 1783. június 20. (D) VI/ii, 11 II: 7/iii,
490 490 No, che non sei capace Bécs, 1783. június (D) VI/ii, 21 II: 7/iii,
505 505 Non piu, tutti ascoltai ... Non temer, amato bene Bécs, 1786. március 10. (C) V/xiii II: 5/xi, 192 Az „Idomeneó”hoz (K. 366).
528 528 Ch’io mi scordi di te ... Non temer, amato bene Bécs, 1786. december 26. (D) VI/ii, 100 II: 7/iii, 175
538 538 Bella mia fiamma ... Resta, o cara (D. M. Scarcone; Cerere placata) Prága, 1787. november 3. (D,C) VI/ii, 146 II: 7/iv,
540c 540c Ah se in ciel, benigne stelle (Metastasio: L’eroe cinese) Bécs, 1788. március 4. (D, C) VI/ii, 161 II: 7/iv, 57
569 569 In quali eccessi ... Mi tradi (Da Ponté) Bécs, 1788. április 30. (D, C) V/xviii II: 5/xvii, 511 Kiegészítés a „Don Giovannihoz” (K.527).
577 577 Ohne Zwang, aus eignem Triebe Bécs, 1789. január (C) - - Elveszett.
578 578 Al desio di chi t’adora (?Da Ponte) Bécs, 1789. július (D, C) V/xvii II: 5/xvi, 602 „Le nozze di Figaro” (K. 492) kiegészítése.
579 579 Alma grande e nobil core (G. Palomba) Bécs, 1789. augusztus (D, C) VI/ii, 187 II: 7/iv, 91 Betétária Cimarosa „I due baroni”-jához.
580 580 Un moto di gioia (?Da Ponte) Bécs, 1789. augusztus VII/1 II: 5/xvi, 597 „Le Nozze di Figaro” kiegészítése.
582 582 Schon lacht der holde Frühling Bécs, 1789. szeptember 17. (D,C) XXIV, no.48 II: 7/iv, 168 Paisiello „I1lbarbiere di Siviglia német változatához készült, felhasználatlan betétária; hangszerelés befejezetlen.
583 583 Chi sa qual sia (?Da Ponte) Bécs, 1789. október (D, C) VI/ii, 195 II: 7/iv, 105
255 255 Vado, ma dove? (?Da Ponte) Bécs, 1789. október (D, C) VI/ii, 203 II: 7/iv, 115
21 19c Ombra felice .. .Io ti lascio Salzburg, 1776. szeptember (D) VI/i, 103 II: 7/ii, 3
36 33i Va dal furor portata (Metastasio: Ezio) London, 1765 VI/i, 1 II: 7/i, 3 Két változat.
71 71 Or che il dover ... Tali e cotanti sono Salzburg, 1766. december VI/i, 13 II: 7/i, 33 Licenza-ária.
209 209 Ah piu tremar non voglio Salzburg, 1769 vége-1770 eleje XXIV, no.39 II: 7/iv, 145 Csak 48 ütem maradt fenn.
210 210 Si mostra la sorte Salzburg, 1775. május 19. (D) I/i, 83 II: 7/i, 131
256 256 Con ossequio, con rispetto Salzburg, 1775. május (D) VI/i, 87 II 7/i, 139
295 295 Clarice cara Salzburg, 1776. szeptember (D) VI/i, 113 II: 7/ii, 15
435 416b Se al labbro mio non eredi Mannheim, 1778. február 27. (D) VI/i, 148 II: 7/ii, 59; 167 Két változat.
420 420 Müsst’ich auch durch tausend Drachen ?Bécs, 1783 XXIV, no.45 II: 7/iv, 162 Hangszerelés befejezetlen.
431 425b Per pieta non ricercate Bécs, 1783. június 21. (D) VI/ii, 31 II: 7/iii, 51
540a 540a Misero! o sogno ... Aura che intorni spiri ?Bécs, 1783. december VI/ii, 39 II: 7/iii, 81
432 421a Dalia sua pace (Da Ponte) Bécs, 1788. április 24. (D,C) V/xviii II: 5/xviii, 489 Kiegészítés a Don Giovannihoz.
512 512 Cosi dunque tradisci ... Aspri rimorsi atroci (Metastasio: Temistocle) ?Bécs, 1783. VI/ii, 55 II: 7/iii, 67
513 513 Alcandro, lo confesso ... Non so d’onde viene (Metastasio: L’Olimpiade) Bécs, 1787. március 19. (D) VI/ii, 120 II: 7/iv, 3
539 539 Mentre ti lascio (Angioli-Morbilli: La disfatta di Dario) Bécs, 1787. március 23. (D,C) VI/ii, 133 II: 7/iv, 19
541 541 Ich möchte wohl der Kaiser sein (J. W. L. Gleim) Bécs, 1788. március 5. (D,C) VI/ii, 177 II: iv, 79 Német harci dal F. Baumann részére.
584 584 Un bacio di mano (?Da Ponte) Bécs, 1788. május (C) VI/ii, 180 II: 7/iv, 83
612 612 Rivolgete a lui lo sguardo (Da Ponte) Bécs, 1789. december (C) VI/ii, 209 -
A245 621a Per questa bella mano Bécs, 1791. március 8. (D, C) VI/ii, 224 II: 7/iv, 123
A245 621a lo ti lascio ?Prága, 1791. szeptember - II: 7/iv, 139 Csak a hegedűszólamok Mozarttól.
53 47e An die Freude (J. P. Uz) F Bécs, 1768 ősze VII/1, 2 III: 8, 2 Dal zongorakísérettel.
147 125g Wie unglücklich bin ich nit F Salzburg, 1775-1776 VII/1, 4 III: 8, 4 Dal zongorakísérettel.
148 125h Lobegesang auf die feierliche Johannisloge (L. F. Lenz) D Salzburg, 1775-1776 VII/1,5 III: 8,4 Dal zongorakísérettel.
307 284d Ariette (A. Ferrand) C Mannheim, 1777-1778 tele VII/1, 12 III: 8, 6 Dal zongorakísérettel.
308 295b Ariette (A. H. de la Motte) Asz Mannheim, 1777-1778 tele VII/1, 4 III: 8, 8 Dal zongorakísérettel.
343 336c [2 német egyházi ének] - - Dal zongorakísérettel.
392 340a Verdankt sei es dem Glanz (J. T. Hermes) F Bécs, 1781-1782 VII/1, 24 III: 8, 15 Dal zongorakísérettel.
391 340b [An die Einsamkeit] (Hermes) B Bécs, 1781-1782 VII/1, 23 III: 8, 16 Dal zongorakísérettel.
390 340c [An die Hoffnung] (Hermes) d Bécs, 1781-1782 VII/1, 22 III: 8, 17 Dal zongorakísérettel.
349 367a Die Zufriedenheit (J. M. Miller) G München, 1780-1781 tele VII/1, 18 III: 8, 12 Dal zongorakísérettel.
351 367b Komm liebe Zither C München, 1780-1781 tele VII/1, 21 III: 8, 14 Dal mandolinkísérettel.
a25 386d [Gibraltar] (J. N. C. M. Denis) D Bécs, 1782 vége (L) III: 8, 72 Dal zongorakísérettel.
178 417e Ah, spiergarti, o Dio - - Dal zongorakísérettel.
468 468 Lied zur Gesellenreise(J. F. Von Ratschky) B Bécs, 1785. március 26. (C) VII/1, 34 III: 8, 18 Dal zongorakísérettel.
472 472 Der Zauberer (C. F. Weisse) g Bécs, 1785. május 7. (C) VII/1, 36 III: 8, 20 Dal zongorakísérettel.
473 473 Die Zufriedenheit (Weisse) B Bécs, 1785. május 7. (C) VII/1, 38 III: 8, 22 Dal zongorakísérettel.
474 474 Die betrogene Welt (Weisse) G Bécs, 1785. május 7. (C) VII/1, 40 III: 8, 24 Dal zongorakísérettel.
476 476 Das Veilchen (J. W. von Goethe) G Bécs, 1785. június 8. (C) VII/1, 42 III: 8, 26 Dal zongorakísérettel.
483 483 Zerfliesset heut’ geliebte Brüder (A. V. von Schlittersberg) B Bécs, 1785 vége VII/1, 44 III: 9, 20 Dal zongorakísérettel.
484 484 Ihr unsre neuen Leiter (A. V. von Schlittersberg) G Bécs, 1785 vége VII/1, 46 III: 9, 22 Dal zongorakísérettel.
506 506 Lied der Freiheit (J. A. Blumauer) F Bécs, 1785 vége VII/1, 48 III: 8, 28 Dal zongorakísérettel.
517 517 Die Alte (F. von Hagedom) e Bécs, 1787. május 18. (C) VII/1, 50 III: 8, 32 Dal zongorakísérettel.
518 518 Die Verschweigung (Weisse) F Bécs, 1787. május 20. (C) VII/1, 52 III: 8, 34 Dal zongorakísérettel.
519 519 Das Lied der Trennung (K. E. K. Schmidt) f Bécs, 1787. május 23. (C) VII/1, 54 III: 8, 36 Dal zongorakísérettel.
520 520 Als Luise die Briefe (G. von Baumberg) C Bécs, 1787. május 26. (D,C) VII/1, 58 III: 8, 40 Dal zongorakísérettel.
523 523 Abendempfindung (?J. H. Campe) F Bécs, 1787. június 24. (C) VII/1, 60 III: 8, 42 Dal zongorakísérettel.
524 524 An Chloe (J. G. Jacobi) Esz Bécs, 1787. június 24. (C) VII/1, 64 III: 8, 46 Dal zongorakísérettel.
529 529 Des kleinen Friedrichs Geburtstag (J. E. F. Schall) F Prága, 1787. november 6. (C) VII/1, 68 III: 8, 50 Dal zongorakísérettel.
530 530 Das Traumbild (L. H. C. Hölty) Esz Prága, 1787. november 6. VII/1, 70 III: 8, 52 Dal zongorakísérettel.
531 531 Die kleine Spinnerin C Bécs, 1787. december 11. (C) VII/1, 72 III: 8, 54 Dal zongorakísérettel.
552 552 Beim Auszug in das Feld A Bécs, 1788. augusztus 11 (C) - III: 8, 56 Dal zongorakísérettel.
596 596 Sehnsucht nach dem Komm, lieber Mai Frühlinge (C. A. Overbeck) F Bécs, 1791. január 14. (C) VII/1, ,77 III: 8, 58 Dal zongorakísérettel.
597 597 lm Frühlingsanfang (C. C. Sturm) Esz Bécs, 1791. január 14. (C) VII/1, 78 III: 8, 59 Dal zongorakísérettel.
598 598 Das Kinderspiel (Overbeck) A Bécs, 1791. január 14. (C) VII/1, 80 III: 8, 60 Dal zongorakísérettel.
619 619 Die ihr des unermesslichen Weltalls Dal zongorakísérettel.
89a/I 73i Kánon A 1772 - III: 10, 71
89 73k Kyrie G 1772 III/i, 5 III: 10, 3 Kánon.
89a/II 73r (1) Incipe Menalios
(2) Cantate Domino
(3) Confitebor
(4) Thebana bella cantus
F
G
C
B
1772 - III: 10, 73 Kánonok.
A109/d 73x 14 kánontanulmány 1772 - -
- - Kánon a Itália vagy Salzburg, 1770-1771 - -
229 382a Kánon c ?Bécs, 1782 körül VII/2, 2 III: 10, 80
230 382b Kánon c ?Bécs, 1782 körül VII/2, 4 III: 10, 83
231 382c Leck mich im Arsch (Mozart) B ?Bécs, 1782 körül VII/2, 5 III: 10,11 Kánon.
233 382d Leck mir den Arsch (Mozart), B ?Bécs, 1782 körül VII/2, 11 III: 10, 17 Kánon.
234 382e Bei der Hitz’ im Sommer ess ich G ?Bécs, 1782 körül VII/2, 13 III: 10, 20 Kánon.
347 382f Kánon D ?Bécs, 1782 körül VII/2, 15 III: 10, 84
348 382g V’amo di core teneramente G ?Bécs, 1782 körül VII/2, 16 III: 10, 24 Kánon.
507 507 Kánon F Bécs, 1786. június 3. után VII/2, 18 III: 10, 86
508 508 Kánon F Bécs, 1786. június 3. után VII/2, 18 III: 10, 88
- 508A Kánon C Bécs, 1786. június 3. után - -
508a 508a/1-2 Két kánon F Bécs, 1786. június 3. után - III: 10, 89
508a 508a/3-8 Hat kánon F Bécs, 1786. június 3. után - III: 10, 90
- - Nyolc kánon F Bécs, 1786. június 3. után - III: 10, 90
- - Kánon F Bécs, 1786 nyara - III: 10, 97
232 509a Lieber Freistädtler, lieber Gaulimauli G Bécs, 1787. július 4. után VII/2, 8; XXIV, no.52 III: 10, 27 Kánon.
283 515b Kánon F Bécs, 1787. április 24. (D) VII/2, 1 III: 10, 96
553 553 Alleluia C Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 19 III: 10, 32 Kánon.
554 554 Ave Maria F Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 20 III: 10, 34 Kánon.
555 555 Lacrimoso son’io a Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 21 III: 10, 36 Kánon.
556 556 Grechtelt’s enk G Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 23 III: 10, 38 Kánon.
557 557 Nascoso e il mio sol f Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 25 III: 10, 40 Kánon.
558 558 Gehn wir im Prater B Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 27 III: 10, 43 Kánon.
559 559 Difficile lectu mihi mars F Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 29 III: 10, 47 Kánon.
560a 559a O du eselhafter Peierl! F Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 36 III: 10, 49; 55 Kánon.
561 561 Bona nox! bist a rechta Ox A Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 37 III: 10, 62 Kánon.
562 562 Caro bell’idol mio A Bécs, 1788. szeptember 2. (C) VII/2, 39 III: 10, 65 Kánon.
562a 562a Kánon B ?Bécs - III: 10, 98
A191 562c Kánon C ?Bécs XXIV, no. 51 III: 10, 68
16 16 1. szimfónia Esz London,1764-1765 VlII/i, 1 IV: 11/i
A220 16a - a/?A ?London, 1765 - - Elveszett; a Breitkopf-katalógus említi.
19 19 4. szimfónia D London,1765 VlII/i, 37 . IV: 11/i
A223 a222 19a - F ?London, 1765 - IV: 11/i 1981-ben került elő.
A222 19b - C ?London, 1765 - - Elveszett; a Breitkopf-katalógus említi.
22 22 5. szimfónia B Hága, 1765. december VlII/i, 47 IV: 11/i
76 42a 43. szimfónia F ?Bécs, 1767 XXIV, no.3 Vll/i, 56 IV: 11/i Vitatott.
43 43 6. szimfónia F Bécs, 1767 IV: 11/i
45 45 7. szimfónia D Bécs, 1768. január 16. (D) VlII/i, 69 IV: 11/i Adaptálva „La finta semplice\" nyitánya.
A221 45a - G Hága, 1765 vége/ 1766 eleje - IV: 11/i „Lambach\"
A214 45b 55. szimfónia B ?Bécs, 1768 - IV: 11/i
48 48 8. szimfónia D Bécs, 1768. december 13. (D) VlII/i, 81 IV: 11/i
A215 66c - D ?Salzburg, 1769 - - Elveszett. Incipitje a Breitkopf-katalógusban.
A217 66d - B ?Salzburg, 1769 - - Elveszett.
A218 66e - B ?Salzburg, 1769 - - Elveszett.
73 73 9. szimfónia C Salzburg, 1772 VlII/i, 97 IV: 11/i
81 73l 44. szimfónia D nyár eleje Róma, 1770. április XXIV, no.4 IV: 11/i Leopoldnak is tulajdonítják.
97 73m 47. szimfónia D Róma, 1770. április XXIV, no. 7 IV: 11/i
95 73n 45. szimfónia D Róma, 1770. április XXIV, no.5 IV: 11/ii
84 73q 11. szimfónia D Milánó vagy Bologna, 1770 VlII/i, 121 IV: 11/ii Leopoldnak, Dittersdorfnak és másoknak is tulajdonítják.
74 74 10. szimfónia G Milánó, 1770 VlII/i, 110 IV: 11/ii
A216 C11.03 54. szimfónia B Milánó vagy Salzburg, 1770-71 XXIV, no. 63 - Vitatott.
75 75 42. szimfónia F Salzburg, 1771 XXIV, no.2 IV: 11/ii
110 75b 12. szimfónia G Salzburg 1771. július (D) VlII/i, 135 IV: 11/ii
120 111a - D Milánó, 1771. október-november XXIV, no.9 IV: 11/ii Finálé az Ascanio Albában nyitányához.
96 111b 46. szimfónia C Milánó, 1771. október-november XXIV, no.6 IV: 11/ii
112 112 13. szimfónia F Milánó, 1771. november 2. (D) VlII/i, 149 IV: 11/ii
114 114 14. szimfónia A Salzburg, 1771. december 30. (D) VlII/i, 161 IV: 11/ii
124 124 15. szimfónia G Salzburg, 1772. febr. 21. (D) VlII/i, 175 IV: 11/ii
128 128 16. szimfónia C Salzburg, 1772. május (D) VlII/i, 187 IV: 11/iii,
129 129 17. szimfónia G Salzburg, 1772. május (D) VlII/i, 199 IV: 11/iii 15
130 130 18. szimfónia F Salzburg, 1772. május (D) VlII/i, 215 IV: 11/iii
132 132 19. szimfónia Esz Salzburg, 1772. július (D) VlII/i, 233 31 IV: 11/iii 52
133 133 20. szimfónia D Salzburg, 1772. július (D) VlII/i, 252 IV: 11/iii, 78
134 134 21. szimfónia A Salzburg, 1772. aug. (D) VIII/Í, 271 IV: 11/iii, 102
161, 163 141a 50. szimfónia D Salzburg, 1773-74 XXIV, no. 10 (Csak K163) IV: 11/iii, 123
184 161a 26. szimfónia Esz Salzburg, 1773. március 30. (D) VIII/ii, 58 IV: 11/iv, 15
199 161b 27. szimfónia G Salzburg, 1773. április 10. (16?) (D) VIII/ii, 79 IV: 11/iv, 37
162 162 22. szimfónia C Salzburg, 1773. április 19. (29?) VIII/ii, 1 IV: 11/iv, 1
181 162b 23. szimfónia D Salzburg, 1773. május 19. (D) VIII/ii, 13 IV: 11/iv, 57
182 173dA 24. szimfónia B Salzburg, 1773. október 3. (D) VIII/ii., 39 IV: 11/iv, 75
183 173dB 25. szimfónia g Salzburg, 1773. október 5. (D) VIII/ii, 39 IV: 11/iv, 87
201 186a 29. szimfónia A Salzburg, 1774. április 6. (D) VIII/ii, 117 IV: 11/v, 1
202 186b 30. szimfónia D Salzburg, 1774. május 5. (D) VIII/ii, 141 IV: 11/iv, 26
200 189k 28. szimfónia C Salzburg, 1774. november 17. (12?) (1773?) (D) VIII/ii, 95 IV: 11/iv, 107
121 207a - D Salzburg, 1774 vége/1775 eleje X, 42 IV: 11/v, 44 Finálé, mellyel szimfóniává bővítette a Az álruhás kertészlány nyitányát.
- - - D - - IV: 11/vii, 1 Tételek a K. 204/213a Szerenádból.
102 213c - C Salzburg, 1775. ápr .-aug. XXIV, no.8 IV: 11/v, 139 A pásztorkirály nyitányának és első áriájának új verzióját szimfóniává kiegészítő finálé.
- - - D - - IV: 11/vii, 31 A K. 250/2486 szerenád tételei, új timp-szólammal.
297 300a 31. szimfónia D Párizs, 1778. június VIII/ii, 157 IV: 11/v, 57 Párizsi szimfónia
A8 311A - - - - - Nem készült el.
318 318 32. szimfónia G Salzburg, 1779. április 26. (D) VII/ii, 197 IV: 11/vi, 3 Nyitány, a Zaidéhez.
319 319 33. szimfónia B Salzburg, 1779. július 9. (D) VIII/ii, 213 IV: 11/vi, 23
- - - D - - IV: 11/viii, 89 A K. 320 szerenád tételei, kiegészítő timp-szólammal.
338 338 34. szimfónia C Salzburg, 1780. aug. 29. (D) VIII/ii, 239 IV: 11/vi, 59
409 383f - C ?Bécs, 1782. május X, 48 IV: 11/x, 3
385 385 35. szimfónia D Bécs, 1782. július (D) VlII/iii, 1 IV: 11/vi, 113 Haffner-szimfónia
425 425 36. szimfónia C Linz, 1783. október/november VlII/iii, 37 IV: 11/viii, 3 Linzi-szimfónia
444 425a 37. szimfónia G ?Linz, 1783. november v. később VlII/iii, 81
504 504 38. szimfónia D Bécs, 1786. december 6. (Q VlII/iii, 97 IV: 11/viii, 63 Prágai-szimfónia
543 543 39. szimfónia Esz Bécs, 1788. június 26. (C) VlII/iii, 137 IV: 11/ix, 1
550 550 40. szimfónia g Bécs, 1788. július 25. (C) VlII/iii, 181 IV: 11/ix, 63; 125
551 551 41. szimfónia C Bécs, 1788. aug. 10. (C) VlII/iii, 230 IV: 11/ix, 187 Jupiter-szimfónia
32 32 Gallimathias musicum Hága, 1766. március 12 XXIV, no. 12 IV: 12/i, 3
41a 41a Hat divertimento Salzburg, 1767. - - Elveszett.
100 62a Cassatio D Salzburg, 1769. IX/i, 33 IV: 12/i, 67
63 63 Cassatio G Salzburg, 1769. IX/i, 1 IV: 12/i, 25
- - Cassatio C - - Elveszett.
99 63a Cassatio B Salzburg, 1769. IX/i, 19 IV. 12/i, 45
113 113 Divertimento Esz Milánó, 1771. november IX/ii, 1 IV: 12/ii, 3
136-8 125a-c 3 divertimento
131 131 Divertimento D Salzburg, 1772. június IX/ii, 15 IV: 12/ii, 29
205 167A Divertimento D Salzburg, 1773 IX/ii, 73 VII: 18, 7
185 167a Szerenád D Bécs, 1773. július - augusztus IX/i, 61 IV: 12/ii, 76 Finalmusik
203 189b Szerenád D Salzburg, 1774. aug. (D) IX/i, 97 IV: 12/iii, 7 Colloredo szerenád
204 213a Szerenád D IX/i, 133 IV: 12/iii, 60
239 239 Serenata notturna D Salzburg, 1776. január IX/i, 177 IV: 12/iii, 114
247 247 Divertimento F Salzburg, 1776. június (D) IX/ii, 98 VII: 18, 28
250 248b Szerenád D Salzburg, 1776. június (D) IX/i, 193 IV: 12/iv, 8 Haffner szerenád
251 251 Divertimento D Salzburg, 1776. június (D) IX/ii, 121 VII: 18, 67
286 269a Notturno D Salzburg, 1776. december - 1777. január IX/i, 293 IV: 12/iv
287 271H Divertimento B Salzburg, 1777. június IX/ii, 168 VII: 18, 103
320 320 Szerenád D Salzburg, 1779. augusztus 3. (D) IX/i, 325 IV: 12/v Postakürt-szerenád
334 320b Divertimento D Salzburg, 1779-1780 IX/ii, 208 VI: 18, 158
477 479a Szabadkőműves gyászzene c Bécs, 1785. november X, 53 IV: 11/x, 11
522 522 Ein musikalischer Spass F Bécs, 1787. június 14. (C) X, 58 VII: 18, 223
525 525 Eine kleine Nachtmusik G Bécs, 1787. augusztus 10. (C) XIII, 181 IV: 12/vi, 43
33a 33a Szólók Lausanne, 1766. szeptember - - Elveszett. Fúvós hangszerekre.
33h 33h Darab ?Salzburg, 1766. - - Elveszett. Fúvós hangszerekre.
416 416 Darabok Salzburg, 1767. - - Elveszett. Fúvós hangszerekre.
186 159b Divertimento B Milánó, 1773. március IX/ii, 57 VII: 17/i Fúvós hangszerekre.
166 159d Divertimento Esz Salzburg, 1773. március 24. (D) IX/ii, 47 VII: 17/i Fúvós hangszerekre.
213 213 Divertimento F Salzburg, 1775. július (D) IX/ii, 83 VII: 17/i Fúvós hangszerekre.
240 240 Divertimento B Salzburg, 1776. január (D) IX/ii, 89 VII: 17/i Fúvós hangszerekre.
252 240a Divertimento Esz Salzburg, 1776 eleje IX/ii, 147 VII: 17/i Fúvós hangszerekre.
188 240b Divertimento C Salzburg, 1773 közepe IX/ii, 69 VII: 17/i Fúvós hangszerekre.
253 253 Divertimento F Salzburg, 1776. augusztus (D) IX/ii, 152 VII: 17/i Fúvós hangszerekre.
270 270 Divertimento B Salzburg, 1777. január (D) IX/ii, 159 VII: 17/i Fúvós hangszerekre.
289 271g Divertimento Esz ?Salzburg, 1777 IX/ii, 198 VII: 17/i Vitatott. Fúvós hangszerekre.
361 370a Szerenád B Bécs, 1781 vagy 1781-84 IX/i, 399 VII: 17/ii, 141 Gran Partita.
375 375 Szerenád Esz Bécs, 1781. október IX/i, 455 VII: 17/ii, 3,41 Fúvós hangszerekre.
388 384a Szerenád c Bécs, 1782 július vagy 1783 vége IX/i, 481 VII: 17/ii, 97 Fúvós hangszerekre.
a229 439b 5 divertimento B Bécs, 1783 vagy később XXIV, no. 62 VIII: 21, 67, 78, 89, 105 Fúvós hangszerekre.
411 484a Adagio B ?Bécs, 1785 vége X, 80 114, 167 VII: 17/ii, 223 Fúvós hangszerekre.
410 440d Adagio F ?Bécs, 1785 vége X, 79 VII: 21, 120 Fúvós hangszerekre.
487 496a 12 duó Bécs, 1786. július 27. (D) XXIV, no.58 VIII: 21, 49 Fúvós hangszerekre.
41c 41c Induló Salzburg, 1767 - - Elveszett.
62 62 Induló D Salzburg, 1769 - IV: 12/i, 63
290 167AB Induló Salzburg, 1772. nyár X, 19 VII; 18, 3
189 167b Induló D Bécs, 1773. július - augusztus X, 1 IV: 12/ii, 70
237 189c Induló D Salzburg, 1774. augusztus X, 10 IV: 12/iii, 3
215 213d Induló D Salzburg, 1775. augusztus X, 7 IV: 12/iii, 55
214 214 Induló C Salzburg, 1775. augusztus 20. (D) X, 4 IV: 13/1/ii
248 248 Induló F Salzburg, 1776. június (D) X, 13 VII: 18, 23
249 249 Induló D Salzburg, 1776. július 20 (D) X, 16 IV: 12/iv, 3
335 320a Induló D Salzburg, 1779. augusztus X, 22 IV: 13/1/ii
445 320c Induló D Salzburg, 1780 nyara X, 114 VII: 18, 155
408/1 383e Induló C Bécs, 1782 X, 28 IV: 13/1/ii
408/3 383F Induló C Bécs, 1782 X,36 IV: 13/1/ii
408/2 385a Induló D Bécs, 1782 X, 32 IV: 13/1/ii
544 544 Induló D Bécs, 1788. június (C) - Elveszett.
41d 41d Menüett Salzburg, 1767 - - Elveszett.
65a 61b Menüett G, D, A, F, C, G, D Salzburg, 1769. január 26. XXIV, no. 13 IV: 13/1/i, 1
103 61d Menüett C, G, D, F, C, A, D, F, C, G, F, C, G, B, Esz, E, A, D, G Salzburg, 1772. tavasz-nyár - IV: 13/1/i, 11, 78, 80
104 61e Menüett C, F, C, A, G, G Salzburg, 1770 vége-1771 eleje - IV: 13/1/i, 28
61* 61g Menüett A, C Salzburg, 1770 eleje - IV: 13/1/i, 40, 92
122 73t Menüett Esz ?Bologna, 1770. augusztus XXIV, no. 13a IV: 13/1/i, 10
164 130a Menüett D, D, D, G, G, G Salzburg, 1772. június (D) XXIV, no.57 IV: 13/1/i, 45
176 176 Menüett C, G, Esz*, B, F, D, A, C, G, B, F, D, G, C, F, D Salzburg, 1773. december (D) - IV: 13/1/i, 51
363 363 Menüett D, B, D ?Bécs, 1782-1783 körül XXIV, no. 14 IV: 13/1/ii
409 383f Menüett C - -
461 448a Menüett C, Esz, G, B, F, D Bécs, 1784 eleje XI, 158 IV: 13/1/ii
463 448c Menüett F, B Bécs, 1784 eleje XI, 169 IV: 13/1/ii
568 568 Menüett C, F, B, Esz, G, A, F, B, D, G Bécs, 1788. december 24. (C) XI, 1 IV: 13/1/ii
585 585 Menüett D, F, B, Esz, G A, F, B, Esz Bécs, 1789. december (C) XI, 19 IV: 13/1/ii
599 599 Menüett C, G, Esz, B, F Bécs, 1791. január 23. (C) XI, 37 IV: 13/1/ii
601 601 Menüett A, C, G, D Bécs, 1791. február 5. (C) XI, 46 IV: 13/1/ii
604 604 Menüett B, Esz Bécs, 1791. február 12. (C) XI, 53 IV: 13/1/ii
509 509 Német táncok D, G, Esz, F, A, C Prága, 1787. február 6. (C) XI, 56 IV: 13/1/ii
536 536 Német táncok C, G, B, D, F, F Bécs, 1788. január 27. (C) XI, 72 IV: 13/1/ii
567 567 Német táncok B, Esz, G, D, A, C Bécs, 1788. december 6. (C) XI, 80 IV: 13/1/ii
571 571 Német táncok D, A, C, G, B, D Bécs, 1789. február. 21. (C) XI, 92 IV: 13/1/ii
586 586 Német táncok C, G, B, F, A, D, G, Esz, B, F, A, C Bécs, 1789. december (C) XI, 106 IV: 13/1/ii
600 600 Német táncok C, F, B, Esz, G, D Bécs, 1791. január 29. (C) XI, 127 IV: 13/1/ii
602 602 Német táncok B, F, C, A Bécs, 1791. február 5. (C) XI, 139 IV: 13/1/ii
605 605 Német táncok D, G, C Bécs, 1791. február 12. (C) XI, 145 IV: 13/1/ii
606 606 Német táncok B Bécs, 1791. február 28. (C) XXIV, no.16 IV: 13/1/ii Ländlerlische
611 611 Német táncok C Bécs, 1791. március 6. (C) XI, 144 IV: 13/1/ii Die Leyerer
123 73g Kontratáncok B Róma, 1770. április 13/14. XI, 152 IV: 13/1/i, 7
Kontratáncok F, G, D, F Salzburg, 1776 eleje IX/1, 57 IV: 13/1/i, 67 Serenade
Kontratáncok G, G, C, D Salzburg, 1776 eleje - -
267 271c Kontratáncok G, Esz, A, D Salzburg, 1777 eleje XI, 154 IV: 13/1/i, 71
Kontratáncok C, Esz, B, D, B Bécs, 1784. január XI, 165 IV: 13/1/ii
463 448c Kontratáncok F, B Bécs, 1784. január XI, 169 IV: 13/1/ii
510 C13.02 9 Kontratáncok D, D, D,B, D, B, C ?Prága, 1787 eleje XI, 173 IV: 13/1/ii Vitatott.
534 534 Kontratáncok D Bécs, 1788. január 14. (C) XXIV, no.27 IV: 13/1/ii Das Donnerwetter
535 535 Kontratáncok C Bécs, 1788. január 23. (C) XI, 184 IV: 13/1/ii La bataille
535a 535a Kontratáncok C, G,G Bécs, 1788 eleje - -
565 565 Kontratáncok B, D, Bécs, 1788. október 30. (C) - - Elveszett.
587 587 Kontratáncok C Bécs, 1789. december XI, 188 IV: 13/1/ii Der Sieg vom Helden Coburg
106 588a Kontratáncok D, A, B Bécs, 1790. január XXIV, no. 15 IV: 13/1/ii
603 603 Kontratáncok D, B Bécs, 1791. február 5.(C) XI, 191 IV: 13/1/ii
607 605a Kontratáncok Esz Bécs, 1791. február 28. (C) XXIV, no.17 IV: 13/1/ii
609 609 Kontratáncok C, Esz, D, C, G Bécs, 1791 XI, 194 IV: 13/1/ii Il trionfo delle dame
610 610 Kontratáncok G Bécs, 1791. március. 6.(C) XI, 200 IV: 13/1/ii Les fiiles malicieuses
175 175 5. zongoraverseny D Salzburg, 1773. december (D) XVI/i, 131 V: 15/i, 3
238 238 6. zongoraverseny B Salzburg, 1776. január (D) XVI/i, 165 V: 15/i, 89
242 242 7. zongoraverseny F Salzburg, 1776. február (D) XVI/i, 197 V: 15/i, 155
246 246 8. zongoraverseny C Salzburg, 1776. április (D) XVI/i, 289 V: 15/ii, 3
271 271 9. zongoraverseny Esz Salzburg, 1777. január (D) XVI/ii, 1 V: 15/ii, 65
365 316a 10. zongoraverseny Esz Salzburg, 1779 XVI/ii, 53 V: 15/ii, 145
382 382 Rondo D Bécs, 1782. március XVI/iv. 359 V: 15/i, 67
414 385p 12. zongoraverseny A Bécs, 1782 XVI/ii, 133 V: 15/iii, 3
386 386 Rondo A Bécs, 1782. október 19. (D) - V: 15/viii, 173
413 387a 11. zongoraverseny F Bécs, 1782-1783 XVI/ii, 101 V: 15/iii, 67
415 387b 13. zongoraverseny C Bécs, 1782-1783 XVI/ii, 163 V: 15/iii, 127
449 449 14. zongoraverseny Esz Bécs, 1784. február 9. (D, C) XVI/ii, 205 V: 15/iv, 3
450 450 15. zongoraverseny B Bécs, 1784. március 15. (C) XVI/ii, 241 V: 15/iv, 67
451 451 16. zongoraverseny D Bécs, 1784. március 22. (C) XVI/ii, 285 V: 15/iv, 137
453 453 17. zongoraverseny G Bécs, 1784. április 12. (C) XVI/iii, 22 V: 15/v, 3
456 456 18. zongoraverseny B Bécs, 1784. szeptember 30. XVI/iii, 55 V: 15/v, 71
459 459 19. zongoraverseny F Bécs, 1784. december 11. (C) XVI/iii, 119 V: 15/v, 151
466 466 20. zongoraverseny d Bécs, 1785. február 10. (C) XVI/iii, 181 V: 15/vi, 3
467 467 21. zongoraverseny C Bécs, 1785. március 9. (C) XVI/iii, 237 V: 15/vi, 93
482 482 22. zongoraverseny Esz Bécs, 1785. december 16. (C) XVI/iv, 1 V: 15/vi, 177
488 488 23. zongoraverseny A Bécs, 1786. március 2. (C) XVI/iv, 67 V: 15/vii, 3
491 491 24. zongoraverseny c Bécs, 1786. március 24. (C) XVI/iv, 121 V: 15/vii, 85
503 503 25. zongoraverseny C Bécs, 1786. december. 4.(C) XVI/iv, 185 V: 15/vii, 256
537 537 26. zongoraverseny D Bécs, 1788. február 24. (C) XVI/iv, 253 V: 15/viii, 3
595 595 27. zongoraverseny B Bécs, 1791. január 5. (C) XVI/iv, 309 V: 15/viii, 93
190 186E Concertone C Salzburg, 1775 április 14. (D) XII/i, 167 V: 14/ii, 3
207 207 Hegedűverseny B Salzburg, 1775. április 14. (D) XII/i, 1 V: 14/i
211 211 Hegedűverseny D Salzburg, 1775. június 14 (D) XII/i, 27 V: 14/i
216 216 Hegedűverseny G Salzburg, 1775. szeptember 12. (D) XII/i, 49 V: 14/i
218 218 Hegedűverseny D Salzburg, 1775. október (D) XII/i, 83 V: 14/i
219 219 Hegedűverseny A Salzburg, 1775. december 20. (D) XII/i, 113 V: 14/i
261 261 Adagio E Salzburg, 1776 XII/i, 145 V: 14/i
269 261a Rondo B Salzburg, 1776 XII/i, 150 V: 14/i
364 320d Sinfonia concertante Esz Salzburg, 1779 XII/i, 211 V: 14/ii, 57
373 373 Rondo C Bécs, 1781. április 2. (D) XIIl/i, 159 V: 14/i
470 470 Andante A Bécs, 1785. április 1. (C) - - Elveszett.
47c 47c Trombitaverseny Bécs, 1768. november - - Elveszett.
191 186e Fagottverseny B Salzburg, 1774. június 4. (D) XII/ii, 1 V: 14/iii, 133
271k 271k Oboaverseny Salzburg, 1777. - - Valószínűleg elveszett.
313 285c Fuvolaverseny G Mannheim, 1778 eleje XII/ii, 73 V: 14/iii, 3
314 285d Versenymű G/D Mannheim, 1778 eleje XII/ii, 104 V: 14/iii, 53; 97
315 285e Andante C ?Salzburg, 1779-1780 XII/ii, 129 V: 14/iii, 89
A9 297B Sinfonia concertante ?Párizs, 1778. április - - Elveszett.
A9 C14.01 Sinfonia concertante Esz - XXIV, no. 7a X: 29/i, 3 Vitatott.
299 297c Fuvola-hárfa-verseny C Párizs, 1778. április XII/ii, 21 V: 14/iii
320 320 Sinfonia concertante G
371 371 Rondó Esz Bécs, 1781. március 21. (D) XXIV, no.21 V: 14/v Befejezetlen.
412 386b Kürtverseny D Bécs, 1791. XII/ii, 135 V: 14/v
417 417 Kürtverseny Esz Bécs, 1783. május 27. XII/ii, 149 V: 14/v
447 447 Kürtverseny Esz Bécs, 1784-1787 XII/ii, 167 V: 14/v
495 495 Kürtverseny Esz Bécs, 1786. június 26.(C) XII/ii, 187 V: 14/v
622 622 Klarinétverseny A Bécs, 1791. október XII/ii, 207 V: 14/iv
292 196c Duó B München, 1775 eleje X, 75 VIII: 21, 7
285 285 Kvartett D Mannheim, 1777. december 25. (D) XIV, 307 VIII: 20/2, 3
285a 285a Kvartett G Mannheim, 1778. január - február - VIII: 20/2, 25
A171 285b Kvartett C ?Bécs, 1781-1782 - VIII: 20/2, 33
298 298 Kvartett A Bécs, 1786-1787 XIV, 310 VIII: 20/2, 51
370 368b Kvartett F München, 1781 eleje XIV, 327 VIII: 20/2, 65
407 386c Kvintett Esz Bécs, 1782 vége XIII, 41 VIII: 19/2, 1
581 581 Kvintett A Bécs, 1789. szeptember 29. (C) XIII, 112 VIII: 19/2, 15
174 174 Vonósötös B Salzburg, 1773. december XIII, 1 VIII: 19/1, 3
515 515 Vonósötös C Bécs, 1787. április 19. (C) XIII, 54 VIII: 19/1, 27 Vázlatok.
516 516 Vonósötös g Bécs, 1787. május 16. (C) XIII, 85 VIII: 19/1, 63
406 516b Vonósötös c Bécs, 1788. XIII, 23 VIII: 19/1, 91
593 593 Vonósötös D Bécs, 1790. december (C) XIII, 132 VIII: 19/1, 113
614 614 Vonósötös Esz Bécs, 1791. április 12. (C) XIII, 156 VIII: 19/1, 143 Vázlatok.
80 73f Kvartett G Lodi, 1770. március 15. (D) XIV, 1; XXIV, no.55 VIII: 20/1/i, 3
136 125a Divertimento D Salzburg, 1772 eleje XIV, 278 IV: 12/vi, 3
137 125b Divertimento B Salzburg, 1772 eleje XIV, 287 IV: 12/vi, 19
138 125c Divertimento F Salzburg, 1772 eleje XIV, 294 IV: 12/vi, 30
155 134a Kvartett D Bolzano, Verona, 1772. október - november XIV, 8 VIII: 20/1/i, 17
156 134b Kvartett G Milánó, 1772 vége XIV, 15 VIII: 20/1/i, 31
157 157 Kvartett C Milánó, 1772 vége/1773 eleje XIV, 21 VIII: 20/1/i, 41
158 158 Kvartett F Milánó, 1772 vége/1773 eleje XIV, 29 VIII: 20/1/i, 57
159 159 Kvartett B Milánó, 1773 eleje XIV, 36 VIII: 20/1/i, 69
160 159a Kvartett Esz Milánó, 1773 eleje XIV, 45 VIII: 20/1/i, 85
168 168 Kvartett F Bécs, 1773. augusztus XIV, 52 VIII: 20/1/i, 99
169 169 Kvartett A Bécs, 1773. augusztus (D) XIV, 60 VIII: 20/1/i, 113
170 170 Kvartett C Bécs, 1773. augusztus (D) XIV, 69 VIII: 20/1/i, 129
171 171 Kvartett Esz Bécs, 1773. augusztus (D) XIV, 77 VIII: 20/1/i, 145
172 172 Kvartett B Bécs, 1773. ?szeptember XIV, 86 VIII: 20/1/i, 159
173 173 Kvartett d Bécs, 1773. szeptember (D) XIV, 96 VIII: 20/1/i, 175
387 387 Kvartett G Bécs, 1782. december 31. (D) XIV, 106 VIII: 20/1/ii, 3
421 417b Kvartett d Bécs, 1783. június XIV, 124 VIII: 20/1/ii, 33
428 421b Kvartett Esz Bécs, 1783. június - július XIV, 137 VIII: 20/1/ii, 85
458 458 Kvartett B Bécs, 1784. november 9. (C) XIV, 152 VIII: 20/1/ii, 57 Jagd
464 464 Kvartett A Bécs, 1785. január 10. (C) XIV, 168 VIII: 20/1/ii, 111
465 465 Kvartett C Bécs, 1785. január 14. (C) XIV, 186 VIII: 20/1/ii, 145 Dissonanzen
499 499 Kvartett D Bécs, 1786. augusztus 19. (C) XIV, 206 VIII: 20/1/iii, 3 Hoffmeister
546 546 Adagio és Fúga c Bécs, 1788. június 26. (C) XIV, 301 IV: 11/x, 47
575 575 Kvartett D Bécs, 1789. június (C) XIV, 226 VIII: 20/1/iii, 37
589 589 Kvartett B Bécs, 1790. május (C) XIV, 242 VIII: 20/1/iii, 65 Porosz-kvartett (vázlatok)
590 590 Kvartett F Bécs, 1790. június (C) XIV, 258 VIII: 20/1/iii, 93 Porosz-kvartett (vázlatok)
33b 33b Szólók Donaueschingen, 1766. október - - Elveszett.
41g 41g Nachtmusik ?Salzburg, 1767 - - Elveszett.
- - 6 trió 1768 előtt - - Elveszett.
46d 46d Szonáta C Bécs, 1768. szeptember 1. (D) - VIII: 21, 3
46e 46e Szonáta F Bécs, 1768. szeptember 1. (D) - VIII: 21, 5
266 271f Trió B Salzburg, 1777 eleje XXIV, no.23 VIII: 21, 61
404a 404a 4 prelúdium Bécs, 1782 Vitatott.
423 423 Duó G ?Salzburg, 1783 nyár XV, 1 VIII: 21, 15
424 424 Duó B ?Salzburg, 1783 nyár XV, 9 VIII: 21, 33
563 563 Trió Esz Bécs, 1788. szeptember 29. (C) XV, 19 VIII: 21, 121 Ein Divertimento ... Di sei pezzi
10-15 10-15 6 szonáta
254 254 Divertimento B Salzburg, 1776. augusztus (D) XVII/2, 2 VIII: 22/2, 56
442 442 Trió d Bécs, 1783-1790 XVII/2, 20 Befejezetlen.
452 452 Kvintett Esz Bécs, 1784. március 30. (C) XVII/1, 2; XXIV, no. 59 VIII: 22/1, 107 Vázlat.
478 478 Kvartett g Bécs, 1785. október 16. (D) XVII/1, 32 VIII: 22/1, 1
493 493 Kvartett Esz Bécs, 1786. június 3. (C) XVII/1, 62 VIII: 22/1, 53
496 496 Trió G Bécs, 1786. július 8. (C) XVII/2, 46 VIII: 22/2, 78
498 498 Trió Esz Bécs, 1786. augusztus 5. (C) XVII/2, 68 VIII: 22/2, 104
502 502 Trió B Bécs, 1786. november 18. (C) XVII/2, 86 VIII: 22/2, 129
542 542 Trió E Bécs, 1788. június 22. (C) XVII/2, 110 VIII: 22/2, 160
548 548 Trió C Bécs, 1788. július 14. (C) XVII/2, 132 VIII: 22/2, 188
564 564 Trió G Bécs, 1788. október 27. (C) XVII/2, 150 VIII: 22/2, 212
617 617 Adagio és Rondó c Bécs, 1791. május 23. (C) X, 85 VIII: 22/1, 146 Vázlat.
6-7 6-7 2 szonáta C, D Salzburg, Párizs, 1762-1764 XVIII/i, 2, 12 VIII: 23/i, 2, 12
8-9 8-9 2 szonáta B, G Párizs, 1763-1764 XVIII/i, 20, 26 VIII: 23/i, 20, 26
10-15 10-15 6 szonáta B, G, A, F, C, B London, 1764 XVIII/i, 34, 42, 47, 54, 62, 72 VIII: 22/2, 2, 12, 18, 26, 36, 48
26-31 26-31 6 szonáta Esz, G, C, D, F, B Hága, 1766. február XVIII/i, 78, 84, 90, 96, 100, 106 VIII: 23/i, 34, 40, 45, 50, 54, 59
301 293a Szonáta G Mannheim, 1778 eleje XVHI/ii, 18 VIII: 23/i, 66
302 293b Szonáta Esz Mannheim, 1778 eleje XVIII/ii, 32 VIII: 23/i, 78
303 293c Szonáta C Mannheim, 1778 eleje XVIII/ii, 44 VIII: 23/i, 88
305 293d Szonáta A Mannheim, 1778 eleje XVIII/ii, 64 VIII: 23/i, 107
296 296 Szonáta C Mannheim, 1778. március 11. (D) XVIII/ii, 2 VIII: 23/i, 139
304 30c Szonáta e Párizs, 1778 nyár eleje XVIII/ii, 54 VIII: 23/i, 98
306 300l Szonáta D Párizs, 1778 nyara XVIII/ii, 76 VIII: 23/i, 118
378 317d Szonáta B Salzburg, 1779 eleje vagy Bécs, 1781 XVIII/ii, 140 VIII: 23/i, 154
372 372 Szonáta B Bécs, 1781. március 24. XVIII/ii, 98 VIII: 23/ii, 154 Befejezetlen.
379 373a Szonáta G Bécs, 1781. ápr. XVIII/ii, 160 VIII: 23/ii, 3
359 374a Szonáta G Bécs, 1781. jún. XVIII/ii, 290 VIII: 23/ii, 136 La Bergere Célimene
360 374b Szonáta g Bécs, 1781. jún. XVIII/ii, 300 VIII: 23/ii, 144 Hélas, j’ai perdu mon amant
376 374d Szonáta F Bécs, 1781 nyár XVIII/ii, 108 VIII: 23/ii, 16
377 374e Szonáta F Bécs, 1781 nyár XVIII/ii, 124 VIII: 23/ii, 32
380 374f Szonáta Esz Bécs, 1781 nyár XVIII/ii, 172 VIII: 23/ii, 48
403 385c Szonáta C Bécs, 1782. aug./szept. XVIII/ii, 198 VIII: 23/ii, 152 Befejezetlen.
404 385d Szonáta C Bécs, 1782(7), vagy talán 1788 körül XVIII/ii, 208 VIII: 23/ii, 164 Andante és Allegretto.
402 385e Szonáta A Bécs, 1782. augusztus - szeptember XVIII/ii, 209 VIII: 23/ii, 173 Befejezetlen.
396 385f Szonáta c Bécs, 1782. augusztus - szeptember - VIII: 23/ii, 181 Befejezetlen.
454 454 Szonáta B Bécs, 1784. ápr. 21. (C) XVIII/ii, 210 VII: 23/ii, 64
481 481 Szonáta Esz Bécs, 1785. dec. 12. (C) XVIII/ii, 232 VIII: 23/ii, 82
526 526 Szonáta A Bécs, 1787. aug. 24. (C) XVIII/ii, 252 VIII: 23/ii, 100
547 547 Szonáta F Bécs, 1788. júl. 10. (C) XVIII/ii, 276 VIII: 23/ii, 122 Für Anfänger
A199-202 33d-g Szonáták G, B, C, F 1766 - - Elveszett. Szóló billentyűs hangszerre.
279-283 189d-h Szonáták C, F, B, Esz, G München, 1775 eleje XX, 1 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
284 205b Szonáta D München, 1775. február-március XX, 46 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
309 284b Szonáta C Mannheim, 1777. október-november XX, 64 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
311 284c Szonáta D Mannheim, 1777. november XX, 92 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
310 300d Szonáta a Párizs, 1778 nyara XX, 78 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
330 300h Szonáta C München vagy Bécs, 1781-1783 XX, 106 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
331 300i Szonáta A München vagy Bécs, 1781-1783 XX, 118 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
332 300k Szonáta F München vagy Bécs, 1781-1783 XX, 130 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
333 315c Szonáta B Linz és Bécs, 1783-1784 XX, 146 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
457 457 Szonáta c Bécs, 1784. október 14.(C) XX, 160 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
533 533 Szonáta F Bécs, 1788. január 3. (C) XXII, 44 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
545 545 Szonáta C Bécs, 1788. június 26. (C) XX, 174 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
A135 547a Szonáta F ?Bécs, 1788. nyár - - Vitatott. Szóló billentyűs hangszerre.
570 570 Szonáta B Bécs, 1789. február (C) XX, 182 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
576 576 Szonáta D Bécs, 1789. július (C) XX, 194 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
19d 19d Szonáta C London, 1765. május - IX: 24/2, 2 Billentyűs hangszerre, négy kézre.
381 123a Szonáta D Salzburg, 1772 közepe XIX, 32 IX: 24/2, 20 Billentyűs hangszerre, négy kézre.
358 186c Szonáta B Salzburg, 1773 vége/1774 eleje XIX, 18 IX: 24/2, 36 Billentyűs hangszerre, négy kézre.
497 497 Szonáta F Bécs, 1786. augusztus 1. (C) XIX, 46 IX: 24/2, 54 Billentyűs hangszerre, négy kézre.
521 521 Szonáta C Bécs, 1787. május 29. (C) XIX, 80 IX: 24/2, 106 Billentyűs hangszerre, négy kézre.
448 375a Szonáta D Bécs, 1781. november XIX, 126 IX: 24/1, 2 Két billentyűs hangszerre.
a206 21a Variáció C ?London, 1765. - - Elveszett. Variáció szóló billentyűs hangszerre.
24 24 Holland dal (Laat ons juichen) G Hága, 1766. január XXL 1 IX: 26, 3 Variáció szóló billentyűs hangszerre.
25 25 Willem van Nassau D Amszterdam, 1766. február XXL 6 IX: 26, 9 Holland hazafias dal. Variáció szóló billentyűs hangszerre.
180 173c Mio caro Adone G Bécs, 1773 ősz XXL 22 IX: 26, 15 Variáció szóló billentyűs hangszerre Salieri: La fiera di Venezia után.
179 189a Menüett C Salzburg, 1774 nyár XXI, 12 IX: 26, 20 Variáció szóló billentyűs hangszerre J. C. Fischer: Oboaverseny no.l, zárótétele után.
354 299a Je suis Lindor Esz Párizs, 1778 eleje XXI, 58 IX: 26, 34 Variáció szóló billentyűs hangszerre. A. L. Baudron dala Beaumarchais: Le barbier de Séville-hez.
265 300e Ah vous dirai-je, maman (francia dal) C Bécs, 1781-1782 XXI, 36 IX: 26, 49 Variáció szóló billentyűs hangszerre.
353 300f La belle franchise (francia dal) Esz Bécs, 1781-1782 XXI, 50 IX: 26, 58 Variáció szóló billentyűs hangszerre.
264 315d Lison dormait C Párizs, 1778 késő nyara XXI, 26 IX: 26, 67 Variáció szóló billentyűs hangszerre.
352 374c Dieu d’amour (induló) F Bécs, 1781. június XXI, 44 IX: 26, 82 Variáció szóló billentyűs hangszerre.
398 416c Salve tu, Domine (kórus) F Bécs, 1783. március XXI, 68 IX: 26, 90 Variáció szóló billentyűs hangszerre, Paisiello: I filosofi immaginarii után.
460 454a Come un agnello A Bécs, 1784. június XXI, 84 IX: 26, 154 Variáció szóló billentyűs hangszerre, Sarti: Fra i due litiganti
455 455 Les hommes pieusement G Bécs, 1784. augusztus 25. (C) XXI, 74 IX: 26, 98 Variáció szóló billentyűs hangszerre, Gluck: La rencontre imprévue után.
500 500 Variáció B Bécs, 1786. szeptember 12. (C) XXI, 94 IX: 26, 112 Variáció szóló billentyűs hangszerre.
54 547b Variáció F Bécs, 1788. július - IX: 26, 157 Variáció szóló billentyűs hangszerre.
573 573 Menüett) D Potsdam, 1789. április 29. (C) XI, 100 IX: 26, 120 Variáció szóló billentyűs hangszerre, J. P. Duport op.4 no.6 csellószonátája után.
613 613 Ein Weib ist das herrlichste Ding F Bécs, 1791. március XXI, 108 IX: 26, 132 Variáció szóló billentyűs hangszerre.
501 501 Variáció G Bécs, 1786. november 4. (C) XIX, 108 IX: 24/ii, 96 Variáció négykezes zongorára.
- 1a Andante C Salzburg, 1761 eleje - - Szóló billentyűs hangszerre.
- 1b Allegro C Salzburg, 1761 eleje - - Szóló billentyűs hangszerre.
- 1c Allegro F Salzburg, 1761. december 11. - - Szóló billentyűs hangszerre.
- 1d Menüett F Salzburg, 1761. december 16. - - Szóló billentyűs hangszerre.
1 1e Menüett G Salzburg, 1761. december - 1762. január XII, 2 - Szóló billentyűs hangszerre.
- 1f Menüett C Salzburg, 1761. december - 1762. január - - Szóló billentyűs hangszerre.
2 2 Menüett F Salzburg, 1762. január XXII, 3 - Szóló billentyűs hangszerre.
3 3 Allegro B Salzburg, 1762. március 4. XXII, 38 - Szóló billentyűs hangszerre.
4 4 Menüett F Salzburg, 1762. május 11. XXII, 3 - Szóló billentyűs hangszerre.
5 5 Menüett F Salzburg, 1762. július 5. XXII, 4 - Szóló billentyűs hangszerre.
9a 5a Allegro C 1763 nyara - - Szóló billentyűs hangszerre.
9b 5b Andante B 1763 nyara - - Szóló billentyűs hangszerre.
- 33B [cím nélkül] F Zürich, 1766. október - - Szóló billentyűs hangszerre.
41e 41e Fúga Salzburg, 1767 - - Elveszett. Szóló billentyűs hangszerre.
72a 72a Allegro G Verona(?), 1770. január - - Töredék. Szóló billentyűs hangszerre.
94 73h Menüett D Salzburg, 1769 XXII, 5 - Szóló billentyűs hangszerre.
284a 284a 4 prelúdium - - - Azonos a K. 395-vel.
284f 284f Rondo Mannheim, 1777. november - - Elveszett. Szóló billentyűs hangszerre.
395 300g Capriccio C München, 1777. október XXIV, no. 24 - Szóló billentyűs hangszerre.
315a 315g 8 menüett Salzburg, 1773 vége - - Szóló billentyűs hangszerre.
400 372a Allegro B Bécs, 1781 XXIV, no. 26 - Befejezetlen. Szóló billentyűs hangszerre.
401 375e Fúga g Bécs, 1782 eleje XXII, 34 - Befejezetlen. Szóló billentyűs hangszerre.
153 375f Fúga Esz ?Salzburg, 1783, XXIV, no.25 - Befejezetlen. Szóló billentyűs hangszerre.
394 383a Prelúdium és fúga C Bécs, 1782 eleje XX, 20 - Szóló billentyűs hangszerre.
396 285f Fantázia c Bécs, 1782 eleje XX, 214 IX: 25 Befejezetlen.Szóló billentyűs hangszerre.
397 385g Fantázia d Bécs, 1782 eleje vagy 1786-1787 XX, 220 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
399 385i Szvit C Bécs, 1782 eleje XXII, 28 - Befejezetlen. Szóló billentyűs hangszerre.
154 385k Fúga g Bécs, 1782 eleje XXIV - Töredék.Szóló billentyűs hangszerre.
453a 453a Gyászinduló c Bécs, 1784 - - Szóló billentyűs hangszerre.
475 475 Fantázia c Bécs, 1785. május 20. (C) XX, 224 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
485 485 Rondó D Bécs, 1786. január 10. (D) XXII, 8 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
494 494 Rondó F Bécs, 1786. június 10. (D) XXII, 14 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
511 511 Rondó a Bécs, 1787. március 11. (C, D) XXII, 20 IX: 25 Szóló billentyűs hangszerre.
540 540 Adagio h Bécs, 1788. március 19. (C) XXII, 56 - Szóló billentyűs hangszerre.
574 574 Gigue G Lipcse, 1789. május 16. (D), XXII, 60 - Szóló billentyűs hangszerre.
355 576b Menüett D Bécs, 1786-1787 XXII, 6 - Szóló billentyűs hangszerre.
236 588b Andantino Esz - XXII, 55 - Szóló billentyűs hangszerre.
312 590d Allegro g Bécs, 1789-1790 XXII, 39 - Befejezetlen. Szóló billentyűs hangszerre.
426 426 Fúga c Bécs, 1783. december 29. (D) XIX, 118 IX: 24/1, 39 Két zongorára.
- - Larghetto és Allegro Esz ?Bécs, 1782-1783 - IX: 24/1, Függelék Befejezetlen. Két zongorára.
594 594 Adagio és Allegro géporgonára f Bécs és másutt, 1790. október-december XXIV, no.27a IX: 27
608 608 [Fantázia] géporgonára f Bécs, 1791. március 3. (C) X/100 IX: 27
616 616 Andante géporgonára F Bécs, 1791. május 4. X/109 IX: 27
356 617a Adagio üvegharmonikára C Bécs, 1791 X/84 IX: 27
A109 b 15a-ss Londoni vázlatkönyv London, 1765 - - Rövid darabok kétszisztémás lejegyzésben, billentyűs hangszerre, vagy vázlatok zenekarra.
- 32a Capricci 1764-1766 - - Elveszett.
41f 41f Négyszólamú fúga Salzburg, 1767 - - Elveszett.
393 385b Solfeggiók énekhangra Bécs, 1782. augusztus XXIV, no. 49 -
- 385n Négyszólamú fúga A Bécs, 1782 - - Töredék.
443 404b Háromszólamú fúga G Bécs, 1782 - - Befejezetlen.
- 453b Gyakorlófüzet Barbara Ployer-nek - - -
485a 506a Attwood-gyakorlatok Bécs, 1785-1786 - X: 30, 1
A294d 516f Musikalisches Würfelspiel C Bécs, 1787 - -
a78 620b [Ellenpontgyakorlat] h Bécs, 1791. szeptember - - Korálfeldolgozás.
37 37 I. H.F Raupach, op. 1, no. 5
II. ?
III. L. Honauer, op. 2, no. 3
F Salzburg, 1767. április XVI/i, 1 X: 28/ii,3 Hangszerelés.
39 39 I. H.F Raupach, op. 1, no. 1
II. J. Schobert op. 17, no. 2
III. H.F. Raupach op. 1, no. 1
B Salzburg, 1767. június XVI/i, 35 X: 28/ii, 45 Hangszerelés.
40 40 I. Honauer, op.2 no.l
(II.) J. G. Eckard, op.1 no.4
(III.) C. P. E. Bach, W 117.
D Salzburg, 1767. július XVI/i, 67 X: 28/ii, 84 Hangszerelés.
41 41 (I.) Honauer, op.l no.l
(II.) Raupach, op.l no.l
(III.) Honauer, op.l no.l
G Salzburg, 1767. július XVI/i, 99 X: 28/ii, 128 Hangszerelés.
107, 1 107, 1 J. C. Bach, op.5 no.2 D 1772 - X: 28/ii, 165 Csembalóverseny.
107, 2 107, 2 J. C. Bach, op.5 no.3 G 1772 - X: 28/ii, 187 Csembalóverseny.
107, 3 107, 3 J. C. Bach, op.5 no.4 Esz 1772 - X: 28/ii, 203 Csembalóverseny.
284e 284e J. B. Wendling, Versenymű - Mannheim, 1777. november - - Elveszett. Hangszerelés.
404a 404a 6. Prelúdium, ?Mozart
Fúga, W. F. Bach, Fúga no.8
d, g, F, F, Esz, f Bécs, 1782 - - Vitatott. Hangszerelés
405 405 J. S. Bach, 5 fúga (BWV 871, 876, 878, 877, 874) c, Esz, E, d, D Bécs, 1782 - - Hangszerelés.
- - J. S. Bach, BWV 891 c ?Bécs, 1782 - - Hangszerelés.
- - 6 prelúdium és fúga
Prelúdiumok: ?Mozart
Fúgák:J. S. Bach, BWV 548, 877, 876, 891 874, 878
e, d, Esz, h, D, E - - - Erősen vitatott. Hangszerelés.
- - 3 prelúdium és fúga
Prelúdiumok: ?Mozart
Fúgák: J. S. Bach, BWV 849, 867, 546
d, a, c ?Bécs, 1782 - - Erősen vitatott. Hangszerelés.
470a 470a G. B. Viotti, Hegedűverseny no. 16 Bécs 1785. április - - Kiegészítő trombita- és üstdob-szólam.
A109g, no. 19 537d C. P. E. Bach: Ich folge dir; Auferstehung und Himmelfahrt Jesu Bécs, 1788. február - - Kiegészítő fuvola-, oboa- és trombitaszólam.
566 566 G. F. Händel: Acis und Galatea Bécs, 1788. november - - Kiegészítő szólamok.
572 572 G. F. Händel: Messiah Bécs, 1789. március - - Kiegészítő szólamok.
591 591 G. F. Händel: Alessandro Bécs, 1790. július - - Kiegészítő szólamok.
592 592 G. F. Händel: Ode for St. Cecilia’s Day Bécs, 1790. július - - Kiegészítő szólamok.
625 592a ?B. Schack: Nun liebes Weibchen (duett Schikaneder: Der Stein der Weisen című darabjában) Bécs, 1790. augusztus - - Valószínűleg Mozart saját műve.
624 626aII D-O Cadenzák Különféle. - -
- 626b, 28 C. W. Gluck: Paride et Elena (Gavotte) - - - - Valószínűleg Mozart átirata.
- - L. Mozart? Litaniae de venerabili altaris sacramento Különféle. - X. 28/3-5/i

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r A mű bemutatójának helye és időpontja.

Kapcsolódó lapok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sadie, Stanley: Mozart, Zeneműkiadó, Budapest, 1987, ISBN 963-330-612-4

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Köchel-jegyzék témájú médiaállományokat.