Julia Child

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Julia Child
Julia Child 1988-ban készült fényképe (fotó: Elsa Dorfman)
Julia Child 1988-ban készült fényképe
(fotó: Elsa Dorfman)
SzületettJulia Carolyn McWilliams
1912. augusztus 15.
Pasadena, Kalifornia
Elhunyt2004. augusztus 13. (91 évesen)
Santa Barbara
Állampolgárságaamerikai[1]
Nemzetiségeamerikai
HázastársaPaul Cushing Child
Gyermekei(nem voltak)
SzüleiJulia Carolyn Weston
John McWilliams Jr.
Foglalkozása
  • író
  • szakács
  • televízióműsor-vezető
  • szövegíró
  • gépírónő
  • tudományos segédmunkatárs
  • administrative assistant
  • hivatalnok
IskoláiSmith College
B.A. English 1934
Le Cordon Bleu
Le Grand Diplôme
Kitüntetései
  • Daytime Emmy Award
  • Library of Congress Living Legend[2][3]
  • Peabody-díj (1965)
  • Nemzeti Könyvdíj (1980)[4]
  • American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja (2000)
  • a francia Becsületrend lovagja (2000. november 19.)
  • Elnöki Szabadság-érdemrend (2003)
  • National Women's Hall of Fame (2007)[5]
Halál okaveseelégtelenség
Magassága188 cm
Julia Child aláírása
Julia Child aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Julia Child témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Julia Child (eredetileg McWilliams) (Pasadena, Kalifornia, 1912. augusztus 15. – Montecito, Kalifornia, 2004. augusztus 13.) amerikai szakács, író, televíziós személyiség. Leginkább arról híres, hogy a francia konyhaművészetet megismertette az amerikaiakkal, először szakácskönyve, a Mastering the Art of French Cooking („A francia konyhaművészet elsajátítása”), majd az ezt követő televíziós főzőműsora, a The French Chef segítségével („A francia főszakács”), amit 1963-tól kezdve vezetett.

Gyermekkora és iskolái[szerkesztés]

Julia Carolyn McWilliams néven született Pasadenában (Kalifornia) John McWilliams, Jr. lányaként, aki a Princetoni Egyetemen végzett. Anyja Julia Carolyn ("Caro") Weston, egy papírgyár örököse volt. Juliának két testvére volt, ő volt a legidősebb.[6]

A középiskoláig magassága elérte az 1,88 métert. Szívesen teniszezett, golfozott, kosárlabdázott. A sportolást a Smith College főiskola alatt sem hagyta abba. 1934-ben végzett, fő tárgya az angol nyelv volt.[7] A főiskola 2004-es sajtóhíre szerint fő tárgya a történelem volt.[8]

A főiskola elvégzése után New Yorkba költözött, ahol gépíróként dolgozott a W. & J. Sloane lakberendezési cég reklámosztályán. 1937-ben visszatért Kaliforniába, ahol a következő négy évben helyi lapoknak írt, reklámok készítésében működött közre és önkéntesként a pasadenai Junior League-ben dolgozott.[9]

A második világháború alatt[szerkesztés]

Az Office of Strategic Services-nél (OSS) kezdett dolgozni, miután az amerikai hadsereg és a tengerészet nem vette fel, mert túl magas volt.[10] Eleinte gépíróként dolgozott az OSS Washingtonban lévő főhadiszállásán, de képesítése és tapasztalata miatt hamarosan előléptették szigorúan titkos kutatói beosztásba. Közvetlenül William Joseph Donovan tábornok alatt dolgozott.[11] Egy évig az OSS Emergency Rescue Equipment Section (ERES) osztályán alkalmazták. 1944-ben áthelyezték Ceylonba (ma Srí Lanka). Itt titkos és bizalmas információk katalogizálásával és továbbításával foglalkozott.[12] Később áthelyezték Kínába, ahol az OSS titkárság vezetője lett és kitüntetést is kapott.[13] Más OSS iratokkal ellentétben Child aktáját 2008-ban feloldották a titkosság alól, a teljes anyag hozzáférhető online.[14]

Mialatt Ceylonban tevékenykedett, megismerkedett Paul Cushing Childdal, aki ugyancsak OSS-alkalmazott volt. 1946. szeptember 1-jén összeházasodtak Lumberville-ben (Pennsylvania),[15] majd Washingtonba költöztek. Child, aki eredetileg New Jersey-i lakos volt[16] egy időben Párizsban élt, mint művész, és ismert volt kényes ízléséről.[17] Ő ismertette meg feleségét a francia konyhával. Child az amerikai külszolgálatnál (United States Foreign Service) kezdett dolgozni. A házaspár 1948-ban Párizsba költözött, amikor az amerikai külügyminisztérium Pault Párizsba helyezte át.[13] A párnak nem volt gyermeke.

Franciaországban[szerkesztés]

Child később többször is szívesen emlékezett vissza, hogy első étkezése Rouenben kulináris megvilágosodás volt a számára. Az étkezés során osztriga, sole meunière és finom francia bor volt terítéken. A The New York Timesnak küldött cikkében azt írta: „úgy éreztem, szabaddá váltam és lelkierővel töltődtem fel”.

Párizsban beiratkozott a neves Le Cordon Bleu főzőiskolába, majd később magánúton Max Bugnard-tól és más mesterszakácsoktól tanult.[18] Belépett a Cercle des Gourmettes nevű női főzőklubba, ahol találkozott Simone Beckkel, aki éppen francia szakácskönyvet írt amerikaiak számára, barátnőjével, Louisette Bertholle-lal együtt. Beck azt javasolta Childnak, legyen társszerzőjük, mert ez segítette volna a könyv amerikai sikerét.

1951-ben Child, Beck és Bertholle megnyitották „főzőiskolájukat” Child párizsi konyhájában, amit École des trois gourmandes-nak neveztek („a három ételkedvelő iskolája”). A következő évtizedben Julia Child és férje körbeutazták Európát, majd az egyesült államokbeli Cambridge-ben telepedtek le (Massachusetts állam). Eközben a három hölgy folyamatosan kereste, tesztelte és alakította a recepteket. Julia Child a recepteket angolra fordította és részletes gyakorlati megjegyzéseket fűzött hozzájuk, amitől azok érdekesebbé és jobban megvalósíthatóvá váltak.

1963-ban Childék a franciaországi Provence-ban házat építettek Plascassier település közelében, a Cannes fölötti hegyekben, Simone Beck társszerző és férje, Jean Fischbacher birtokán. Childék a háznak a „La Pitchoune” nevet adták, aminek jelentése provansz dialektusban „a kicsike”.[19]

Az első közönségsikere[szerkesztés]

A három leendő könyvszerző előzetes szerződést írt alá Houghton Mifflin kiadóval, aki azonban később visszalépett, mert úgy vélte, hogy „a könyv inkább enciklopédia, mint szakácskönyv”. 1961-ben Alfred A. Knopf adta ki az akkoriban szokatlanul nagy méretű, 734 oldalas művet, Mastering the Art of French Cooking[20] címmel. A könyv azonnal bestseller lett és a kritikusok is dicsérték. Ez részben az 1960-as évek elején megjelenő amerikai érdeklődésből fakadt a francia kultúra iránt. A kritikusok áradoztak a jól használható illusztrációk és a minden részletre kiterjedő leírások miatt, mivel így a receptek akár kezdő háziasszonyok számára is megvalósíthatóvá váltak. A könyv még napjainkban is forgalomban van (2010-es évek), több főzőiskola alapműként tekint rá.

A könyv sikerét követően Child cikkei színes magazinokban jelentek meg; rendszeres rovata volt a The Boston Globe-nál. Julia Child közel húsz könyvet írt, önállóan vagy másokkal közösen. Utolsó könyve, amit unokaöccsével, Alex Prud'homme-mal együtt írt, az önéletrajza volt, My Life in France címmel jelent meg (Életem Franciaországban) 2006-ban, halála után. A könyvben leírja életét Paul Childdal a háború utáni Franciaországban.

Televíziós karrier[szerkesztés]

Julia Child a KUHT tévécsatorna stúdiójában, valamikor az 1960-as években
A „Julia Child konyhája” tévéműsor díszlete a Smithsonian National Museumban

Miután 1962-ben egyik könyvéről beszámolt egy bostoni tévécsatorna (National Educational Television - „nemzeti oktató televízió”), és meghívták egy főzőbemutatóra, ahol a nézők tetszésére omlettet készített, kézenfekvő volt, hogy önálló műsort kapjon. Ennek címe: The French Chef („A francia főszakács”) lett, aminek első adása 1963. február 11-én volt a WGBH tévécsatornán. A műsor azonnali siker volt, amit országosan átvettek más hálózatok és tíz évig futott. A műsorért Peabody- és Emmy-díjat kapott. Ez volt az első olyan Emmy-díj, amit oktatóműsornak ítéltek oda. Nem Julia Child volt az első, aki televízióban szakácsként szerepelt, de őt nézték a legtöbben. Stílusa közvetlen és bátorító volt.

Child második könyve, a The French Chef Cookbook („francia szakácskönyv”) a tévében bemutatott receptek gyűjteménye volt. 1971-ben jelent meg a Mastering the Art of French Cooking, Volume Two („a francia konyhaművészet elsajátítása, 2. rész”), amit Simone Beckkel közösen írt. Ebben már nem vett részt Louisette Bertholle, akivel kapcsolatuk megromlott.[21] Julia Child negyedik könyve, a From Julia Child's Kitchen („Julia Child konyhájából”) a férje által készített fényképekkel jelent meg, és Julia tévéműsor alatt leírt megjegyzéseit is tartalmazta.

Az 1970-es és 1980-as években Julia Child több tévés műsor sztárja volt, köztük a Julia Child & Company, Julia Child & More Company és Dinner at Julia's-nak.

1979-es könyve, a Julia Child and More Company elnyerte az amerikai könyvek díját.[22] 1981-ben megalapította a „bor és étel” intézetét,[23] aminek feladata volt, hogy „elősegítse a minőségi borok és ételek elfogadását és megértését”. 1989-ben kiadta szándéka szerint mindent összefoglaló, legnagyobb művét, a The Way To Cook-at („a főzés módja”), ami a könyv mellett videót is tartalmazott.

Julia Child négy további sorozatban szerepelt az 1990-es években, amiben vendégszakácsok is közreműködtek: Cooking with Master Chefs, In Julia's Kitchen with Master Chefs, Baking With Julia és Julia Child & Jacques Pépin Cooking at Home.. Jacques Pépin többször volt a társa ezeken a programokban és a könyveiben.

Többen bírálták Julia Child olyan alapanyagait modern táplálkozás-élettani szempontból, mint a vaj és a tejföl. Ezekkel a nézetekkel egész karrierje során vitatkozott és rámutatott, hogy „a fanatikus félelem az ételtől” átveszi az uralmat az Egyesült Államok étkezési szokásai fölött, és a „tápérték”-re való túlzott koncentrálás megszünteti az ételek élvezetét.[24][25] Egy 1990-es nyilatkozatban azt mondta: „Mindenki túlreagálja a dolgot. Ha az ételtől való félelem folytatódik, az a gasztronómia halála lesz az Egyesült Államokban. Szerencsére a franciák nem szenvednek ettől a hisztériától. Élveznünk kell az ételeket. Az életben ez a legegyszerűbb élvezet.”[26]

„Julia Child konyhája”, amit a férje tervezett - három tévésorozatban volt a főzőműsor helyszíne

A In Julia's Kitchen with Master Chefs sorozattal kezdve Julia Child saját konyhája Cambridge-ben volt a helyszíne a műsornak. Ezt teljesen átalakították, hogy a műsor felvételeire alkalmas legyen: tévé-minőségű világítás, három kamera (amik a teljes teret közvetíteni tudták), és egy robusztus sütő-terület (egyik részén gázsütő, villanytűzhely a másik oldalon), ami középen helyezkedett el. Elegendő hely maradt Julia Child egyéb konyhai eszközeinek (edények, lábasok, még egy fali tűzhely is, aminek az ajtaja nyikorgott).[27] Gyakorlatilag minden részt itt vettek fel az 1990-es években.

Az utolsó évek[szerkesztés]

Szeretett barátnője, Simone Beck halála után átadta franciaországi otthona, a La Peetch kezelését unokahúgának, Philának, miután egy hónapot ott töltött 1992 júniusában, ahogy ezt közel 30 évvel korábban ő és férje, Paul Child megígérték a családnak. 1992-ben egy hónapos kirándulást tett Olaszországban Bob Spitz amerikai újságíróval. Spitz jegyzeteket és hangfelvételeket készített az út során, amiket 2012-ben könyvben jelentetett meg, Julia Child 100. születésnapjára.[28][29]

Paul, aki tíz évvel idősebb volt Juliánál, 1994-ben meghalt az idősek otthonában, öt évvel azután, hogy több stroke-ja volt.[30]

2001-ben Julia Child bevonult egy idősotthonba (Santa Barbara, Kalifornia). Házát és irodáját a Smith College-ra hagyta (ők később eladták a házat).[31] Konyháját, amiben a pultok szokatlanul magasan voltak, Julia termetéhez igazodva, a National Museum of American History-nak adományozta („amerikai történelmi múzeum”), ahol jelenleg is látható.[32] Jellegzetes rézedényei és fazekai először a „COPIA”-ban voltak kiállítva (Napa, Kalifornia), majd 2009 augusztusában átkerültek a Smithsonian múzeumába (Washington, DC.), a többi kiállítási darabhoz.

2000-ben Julia Child megkapta a francia becsületrendet,[33] és az amerikai művészeti és tudományos akadémia tagjai közé választották.[34] 2003-ban megkapta az amerikai elnöki szabadság-érmet. Tiszteletbeli doktori címet kapott a Harvard University-tól, a Smith College-tól és a Brown University-tól,[35] más egyetemek mellett.

2004. augusztus 13-án Julia Child elhunyt a Casa Dorinda nevű idősotthonban, ahol lakott (Montecito, Kalifornia), két nappal 92. születésnapja előtt. Halálát veseelégtelenség okozta.[36]

Julia Child így fejezte be utolsó könyvét, a My Life in France-t: „...visszagondolva az jut eszembe, hogy az asztal és az élet örömei végtelenek – toujours bon appétit!"[30]” (toujours bon appétit! = „mindig jó étvágyat!”)

Munkái[szerkesztés]

Tévés műsorok[szerkesztés]

  • The French Chef (1963–1973)
  • Julia Child & Company (1978–1979)
  • Julia Child & More Company (1980–1982)
  • Dinner at Julia's (1983–1985)
  • The Way To Cook (1989) hat egyórás videókazetta
  • A Birthday Party for Julia Child: Compliments to the Chef (1992)
  • Cooking with Master Chefs: Hosted by Julia Child (1993–1994) 16 epizód
  • Cooking In Concert: Julia Child & Jacques Pepin (1993)
  • In Julia's Kitchen with Master Chefs (1994–1996), 39 epizód
  • Cooking in Concert: Julia Child & Jacques Pepin (1995)[37]
  • Baking with Julia (1996–1998) 39 epizód
  • Julia & Jacques Cooking at Home (1999–2000) 22 epizód
  • Julia Child's Kitchen Wisdom, (2000) kétórás különkiadás

DVD kiadások[szerkesztés]

  • Julia Child's Kitchen Wisdom (2000)
  • Julia and Jacques: Cooking at Home (2003)
  • Julia Child: America's Favorite Chef (2004)
  • The French Chef: Volume One (2005)
  • The French Chef: Volume Two (2005)
  • Julia Child! The French Chef (2006)
  • The Way To Cook (2009)
  • Baking With Julia (2009)

Könyvei[szerkesztés]

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • Életem Franciaországban; közrem. Alex Prud'homme; ford. Lelik Krisztina; Kelly, Bp., 2011

Kulturális hatás[szerkesztés]

  • 2002-ben Child szakácskönyvei inspirálták Julie Powell amerikai bloggert, aki elhatározta, hogy egy év alatt Child francia szakácskönyvének összes receptjét elkészíti. A blog alapján Powell 2005-ben könyvet írt.[38][39][40] 2009-ben Julia Child önéletrajzi könyve, a My Life in France és Julie Powell regénye alapján Nora Ephron mozifilmet készített Julie és Julia – Két nő, egy recept címmel, amiben Meryl Streep alakította Julia Child szerepét. A filmbeli teljesítményéért Meryl Streep Golden Globe-díjat kapott „vígjáték” kategóriában. Maga Child nem kedvelte Powell blogját, közönségesnek és hatásvadásznak tartotta.[41]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ LIBRIS, 2004. augusztus 27. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
  2. ↑ Julia Child - Living Legends. Kongresszusi Könyvtár
  3. ↑ Library of Congress to Honor "Living Legends". Kongresszusi Könyvtár, 2000. április 14.
  4. ↑ https://www.nationalbook.org/books/julia-child-more-company/
  5. ↑ Julia Child. National Women's Hall of Fame
  6. ↑ The Biography of Julia Child, Noel Riley Fitch, pg. 169, paragraph 2..."Dorothy (at six feet four)"
  7. ↑ Michael Rosen (riporter). Julia Child – Archive Interview, part 1 of 6 [video]. Archive of American Television on YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=s3u1ljheBtY&feature=related
  8. ↑ Farewell, "French Chef". Smith College, 2004. szeptember 1.
  9. ↑ The Junior League Asks: So What Else Was Julia Child Known For?. [2010. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 15.)
  10. ↑ Child, Julia, Prud'homme, Alex. My Life in France. Random House, 85. o. (2006). ISBN 978-0-307-27769-5 
  11. ↑ Julia Child Dished Out ... Spy Secrets?. ABC.com, 2008. augusztus 14. (Hozzáférés: 2010. február 16.)
  12. ↑ Miller, Greg. „Files from WWII Office of Strategic Services are secret no more”, Los Angeles Times, 2008. augusztus 15. 
  13. ↑ a b A Look Back ... Julia Child: Life Before French Cuisine. Central Intelligence Agency, 2007. december 13. [2012. augusztus 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 1.)
  14. ↑ Julia McWilliams Archiválva 2011. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, ARC Identifier 2180661 Archiválva 2014. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, Office of Strategic Services Personnel Files from World War II
  15. ↑ „Julia Child”. [2012. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. november 30.) 
  16. ↑ Saxon, Wolfgang. „Paul Child, Artist, Dies at 92”, The New York Times, 1994. május 14. (Hozzáférés: 2010. május 7.) 
  17. ↑ Lindman, Sylvia. „Julia Child: bon appétit: Celebrated cook taught America to relish life's bounty”, MSNBC.com, 2004. augusztus 13. (Hozzáférés: 2006. szeptember 30.) 
  18. ↑ Reviewed by William Grimes: Books: My Life in France. nytimes.com , 2006. április 11. (Hozzáférés: 2012. július 13.)
  19. ↑ Child, Julia, Prud'homme, Alex. My Life in France. Random House, 268–272. o. (2006). ISBN 978-0-307-27769-5 
  20. ↑ J.C. Maçek III: Bless This Mess: Sweeping the Kitchen with Julia Child. PopMatters, 2012. augusztus 13.
  21. ↑ http://julia-and-i.blogspot.com/
  22. ↑ "National Book Awards – 1980". National Book Foundation. Hozzáférés ideje: 2012-03-09.
    There was a "Contemporary" or "Current" award category from 1972 to 1980.
  23. ↑ American Institute of Wine and Food. [2010. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 25.)
  24. ↑ O'Neill, Molly. „Savoring the World According to Julia”, New York Times, 1989. október 11. 
  25. ↑ Clifford, Stephanie. „After 48 Years, Julia Child Has a Big Best Seller, Butter and All”, New York Times, 2009. augusztus 23. 
  26. ↑ Lawson, Carol. „Julia Child Boiling, Answers Her Critics”, New York Times, 1990. június 19. 
  27. ↑ Child, Julia. Acknowledgments, In Julia's Kitchen with Master Chefs. Knopf (1995). ISBN 0-679-43896-3 
  28. ↑ Spitz, Bob: '“Dearie: The Remarkable Life of Julia Child” '. Alfred A. Knopf, 2012. augusztus 7. [2012. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva].
  29. ↑ Ien, Marci: '"Biography reveals insecurities plagued Julia Child" (Marcie Ien interviews Bob Spitz, 05:11). Canada AM
  30. ↑ a b Child, Julia, Prud'homme, Alex. My Life in France. Random House, 329–333. o. (2006). ISBN 978-0-307-27769-5 
  31. ↑ Gift from Julia Child Spurs Construction of First Campus Center at her Alma Mater, Smith College
  32. ↑ Julia Child's Kitchen at the Smithsonian. [2011. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 15.)
  33. ↑ Profile: "Julia Child". Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2006. november 13.)
  34. ↑ Book of Members, 1780–2010: Chapter C. American Academy of Arts and Sciences. (Hozzáférés: 2011. június 12.)
  35. ↑ Brown University News Service (May 24, 2000). "Commencement 2000 – Brown will award 10 honorary degrees at Commencement May 29". Sajtóközlemény. Elérés: March 28, 2010.
  36. ↑ Saekel, Karola. „TV's French chef taught us how to cook with panache”, San Francisco Chronicle, 2004. augusztus 14. (Hozzáférés: 2008. június 28.) 
  37. ↑ http://www.alacartetv.com/html/jnj/aboutalc.htm Archiválva 2009. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hozzáférés ideje: 2009-03-28.
  38. ↑ Powell, Julie: The Julie/Julia Project: Nobody here but us servantless American cooks.... Salon.com, 2002. augusztus 25. [2002. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 16.)
  39. ↑ ''Julie and Julia: 365 Days, 524 Recipes, 1 Tiny Apartment Kitchen''. Amazon.com. (Hozzáférés: 2012. december 31.)
  40. ↑ Julie and Julia: My Year of Cooking Dangerously: ''Julie and Julia: My Year of Cooking Dangerously''. Amazon.com. (Hozzáférés: 2012. december 31.)
  41. ↑ Julia Child Considered 'The Julie/Julia Project' 'a Stunt'. Eatmedaily.com, 2009. július 20. [2013. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 31.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Julia Child című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Julia_Child&oldid=26806767”