Joszif Jefimovics Hejfic

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Joszif Jefimovics Hejfic
Rus Stamp Heifits-2005.jpg
Születési név Joszif Jefimovics Hejfic
Született 1905. december 17.
Minszk orosz
Elhunyt 1995. április 24. (89 évesen)
Szentpétervár orosz
Sírhely Cemetery in Komarovo
Állampolgársága
Házastársa Yanina Zhejmo
Gyermekei
  • Dmitri Svetozarov
  • Vladimir Svetozarov
Foglalkozása filmrendező, forgatókönyvíró
Iskolái Saint Petersburg State University of Cinema and Television
Díjak

Joszif Jefimovics Hejfic az IMDb-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Joszif Jefimovics Hejfic témájú médiaállományokat.

Joszif Jefimovics Hejfic (Иосиф Ефимович Хейфиц) (Minszk, 1905. december 17.Szentpétervár, 1995. április 24.) orosz filmrendező, forgatókönyvíró, a szovjet és orosz filmművészet egyik kimagasló alakja.

Élete[szerkesztés]

1905-ben született az Orosz Birodalomhoz tartozó Minszkben. 1927-ben végzett a leningrádi Filmművészeti Technikumban, majd két évvel később a Művészettörténeti Intézet filmtudományi karán. Közben a leningrádi Szovkino (ma: Lenfilm) filmstúdiónál helyezkedett el. Kezdetben forgatókönyveket írt Alekszandr Zarhi társaságában, aki bő 20 éven át munkatársa, filmjeinek állandó társrendezője volt. 1929-ben vele együtt alakított a Lenfilm stúdión belül egy ifjúsági alkotócsoportot és forgatta első önálló, propagandafilmjét (Arcomba fúj a szél). Hat évtizedes töretlen filmrendezői pályája során mintegy 30 játékfilmet készített, kevés kivételtől eltekintve mindet a Lenfilm stúdióban, melynek – Grigorij Kozincev mellett – meghatározó művésze volt.

Alkotói pályája[szerkesztés]

1930-as évek[szerkesztés]

Első komoly sikereit az évtized második felében készült filmjeivel aratta, melyek egyszerű hősei a vezetés segítségével felülemelkednek nehézségeiken és elnyerik jutalmukat.

  • A Viharos alkonyat (eredeti címe: A Baltikum képviselője) 1918-ban játszódik: a forradalom mellé álló idős biológiaprofesszort (Nyikolaj Cserkaszov alakítja) barátai és kollégái elhagyják; a magányos tudóst születésnapján váratlanul Lenin hívja fel telefonon; az értelmiség iránt kezdetben bizalmatlan matrózok végül megválasztják a balti flotta képviselőjének. Nyikolaj Cserkaszovot a filmben nyújtott alakítása tette híressé.
  • A kormány tagja egy parasztasszonyból lett kolhozelnöknő küzdelmeit mondja el, aki ellen még merényletet is terveznek, de gondjai megoldódnak és a kormány tagja lesz. A mesterkélt, primitív történetek mögött már ezekben a filmekben is kirajzolódnak Hejfic művészetének egyéni vonásai: realisztikus stílusa, az egyszerű emberek sorsa iránti érdeklődés, a harsány megoldások kerülése, a színészi játék középpontba állítása.

Háborús évek[szerkesztés]

A háború idején fejezte be korábban elkezdett, mongol témájú filmjét (Szuhe-Bator), egy későbbi munkájában Szevasztopol védelmének egy hősi epizódját dolgozta fel (Malahov-kurgán). A háború vége felé játékfilmes rendezők is híradós feladatokat kaptak, a Hejfic-Zarhi páros Japán leveréséről készített dokumentumfilmet.

1950-es évek[szerkesztés]

A háborút követő éveket a művészeti élet teljes megmerevedése jellemezte, amikor már az is eredménynek számított, ha egy rendező egyáltalán megbízást kapott filmkészítésre . Az 1950-es évek közepén kezdődött Hejfic új alkotói korszaka, melyben az elsők között távolodott el a sematikus ábrázolástól és fokozatosan kialakította tiszta, egyéni, visszafogott hangvételű stílusát. Munkáiban előtérbe került a valóságos élethelyzetek, a férfi-nő kapcsolat, a lelki és morális konfliktusok ábrázolása. Figyelemre méltó, hogy ezekért is sok bírálat érte.

  • A Zsurbin család termelési filmként indul: egy hajó építése körül forog a cselekmény, de a termelési gondokról a hajóépítők magánéletére – családra, gyerekre, hűségre és megcsalásra – tevődik át a hangsúly. A feleség elhagyja férjét, aki a munka miatt elhanyagolja; a fiút megcsalja menyasszonya, majd újra visszatér; a pozitív munkáshős sematikus figurája pedig nevetség tárgya lesz. Hejfic itt bízott először szerepet Alekszej Batalovra, aki az ő filmjeiben érett kiemelkedő filmszínésszé.
  • A Rumjancev-ügy valóságos bűnügyi történet. A fiatal sofőr (Rumjancev – Alekszej Batalov) felvesz teherautójára egy stoppos lányt. Ezzel bonyodalmak sora veszi kezdetét gázolással, csempészbandával, nyomozással. Ennél érdekesebb az egyszerű, hétköznapi élethelyzetek, a társbérletek, a sofőrök, a feketézők reális bemutatása, a két fiatal szerelmének árnyalt ábrázolása.
  • Az én drága párom egy orvos és egy színésznőnek készülő lány szerelme, akik sorozatosan elszalasztják a lehetőséget a boldogságra. A sok évet áthidaló, háborúban és békében egyaránt játszódó történet a szerelem nem-vállalásáról, önzésről és megalkuvásokról szól. A szerelem, a kötelesség és a megalkuvás problematikáját állítja középpontba a jóval később forgatott A boldogság napja is: egy asszony megtalálja az "igazit", de férjével nem képes szakítani.

1960 után[szerkesztés]

Ezt követően Hejfic figyelme az orosz klasszikusok felé fordult, de gondolatainak köre nem változott. Osztatlan sikert (és néhány kritikusi ellenvéleményt) hozott első Csehov-filmje (A kutyás hölgy), melyet az irodalom klasszikus alkotásainak megfilmesítése követett: Sz. városban (Csehov Ionics című elbeszélése), Rossz jó ember (Csehov A párbaj című kisregénye), Aszja (Turgenyev), Surocska (Kuprin).

Hejfic filmjeit egyszerű, tiszta stílus jellemzi. Kerüli a patetikus hangvételt és a divatos irányzatokat, nem híve a cselekménytelen filmnek, sem a felfokozott drámai helyzetek ábrázolásának, inkább a kiegyensúlyozott, epizódokból építkező, epikus filmelbeszélés mestere. Hőseinek belső világát, a személyes drámákat meghatározó társadalmi környezetét többnyire árnyaltan, visszafogott hangvételű jelenetekben ábrázolja. Alkotásaiban fontos szerepet kap a tárgyi világ, az apró gesztusok kifejezőereje, de mindenekelőtt a színész.

Utolsó filmjében (A vándorló autóbusz, 1989) egy kopottas autóbusszal fáradt vidéki színészek kis csoportja járja a falvakat. Fűtetlen, félig üres klubokban, naponta többször lépnek fel. Ebben a szürke, művészettől teljességgel idegen világban mindegyikük – a maga különös módján – él-hal ezért a művészetért. Jelképesnek tekinthető befejezés, egy művészi pálya vége. Néhány hónappal később megszűnt a szovjet filmművészet is.

Nemzetközi díjak[szerkesztés]

Filmek[szerkesztés]

Filmrendező[szerkesztés]

  • 1930 Arcomba fúj a szél (Ветер в лицо)
  • 1931 Délben (Полдень)
  • 1933 Az én hazám (Моя Родина )
  • 1935 Forró napok (Горячие денёчки)
  • 1936 Viharos alkonyat (Депутат Балтики)
  • 1939 A kormány tagja (Член правительства)
  • 1942 Szuhe-Bator (Его зовут Сухэ-Батор)
  • 1944 Malahov kurgán (Малахов курган)
  • 1947 Az élet nevében (Во имя жизни)
  • 1948 Boldog aratás (Драгоценные зёрна)
  • 1950 Baku lángjai (Огни Баку)
  • 1951 A Mordvai ASSzK (dokumentumfilm) (Мордовская АССР)
  • 1953 Tavasz Moszkvában (Весна в Москве)
  • 1954 A Zsurbin család (Большая семья)
  • 1955 A Rumjancev-ügy (Дело Румянцева)
  • 1958 Az én drága párom (Дорогой мой человек)
  • 1960 A kutyás hölgy (Дама с собачкой)
  • 1961 Horizont (Горизонт)
  • 1964 A boldogság napja (День счастья)
  • 1967 Sz. városban (В городе С.)
  • 1973 Rossz jó ember (Плохой хороший человек)
  • 1975 Az egyetlen nő (Единственная)
  • 1977 Aszja (Ася)
  • 1979 Először férjnél (Впервые замужем)
  • 1983 Surocska (Шурочка)
  • 1986 A vádlott (Подсудимый)
  • 1988 Maga kié, öregem? (Вы чьё, старичьё?)
  • 1989 A vándorló autóbusz (Бродячий автобус)

Forgatókönyvíró[szerkesztés]

  • 1928 A Hold balról
  • 1929 A tűzszállítmány (Транспорт огня)
  • 1935 Forró napok (Горячие денёчки)
  • 1939 A kormány tagja (Член правительства)
  • 1944 Malahov kurgán (Малахов курган)
  • 1986 A vádlott (Подсудимый)
  • 1989 A vándorló autóbusz (Бродячий автобус)

Források[szerkesztés]