Holland Önkéntes Légió
| Holland Önkéntes Légió (Vrijwilligerslegioen Nederland) | |
 | |
| A 22. SS Önkéntes páncélgránátos holland hadosztály 1945-ből származó jelvénye | |
| Dátum | 1941. április – 1945. május 1. |
| Ország |  Harmadik Birodalom |
| Típus | Önkéntes haderő |
| Méret | Hadtest, hadosztály (1945-től, hivatalosan) |
| Diszlokáció | Amszterdam, Hága, Hamburg |
| Parancsnokok | |
| Híres parancsnokok | Hendrik Seyffardt Jürgen Wagner Felix Steiner |
| Kultúra és történelem | |
| Háborús részvétel | Második világháború
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Holland Önkéntes Légió (Vrijwilligerslegioen Nederland) témájú médiaállományokat. | |
A Holland Önkéntes Légió (hollandul: Vrijwilligerslegioen Nederland, németül: Niederländische Freiwilligenlegion) a Waffen-SS-hez tartozó holland kollaboránsokból álló katonai egység volt, amely a Wehrmacht alatt szolgálva harcolt a második világháborúban a Szovjetunió ellen. 1943 októberében páncélgránátos dandárrá szervezték. 1945 februárjában hadosztályi besorolást kapott annak ellenére, hogy létszáma alacsony volt.
Előzmények[szerkesztés]
A Harmadik Birodalom 1940 májusában rohanta le Hollandiát. Akárcsak a szomszédos Belgiumban, úgy ebben az országban is számos náci-szimpatizáns frakció volt. Anton Mussert hozta létre a holland náci pártot, a Nationaal-Socialistische Beweging in Nederland-ot, ami viszont sosem kapott széleskörű támogatást. Az 1939-es országgyűlési választásokon jóval elmaradt az előírt küszöbtől: csupán 3%-ot ért el.[1]
A holland társadalom, amely megszenvedte az 1930-as években a nagy gazdasági világválságot sokkal inkább irigységgel és bizalmatlansággal figyelte Németország Adolf Hitler általi megerősödését.[2] A holland kormány pedig szigorú semlegességi politikát követett, s így próbálta elkerülni a német terjeszkedést.[2]
Heinrich Himmler már 1939 óta arra törekedett, hogy más germán fajúakat is bevonjon az SS-be.[3] Hollandia és Belgium 1940-es megszállása után az SS Westland elnevezésű egységében biztosították a belépést hollandok és flamandok számára.[4]
A holland önkéntesek toborzását Hendrik Seyffardt egykori vezérkari főnök végezte, aki a németek mellé állt.[2] Propagált mellette Mussert is, aki immáron Hitler hollandiai bábja volt. A jelentkező önkénteseknek kötelező volt igazolniuk tiszta árja származásukat.[2]
A Holland Önkéntes Légió szerveződése viszonylag hamar megkezdődött (előbb mint a Flamand vagy a Vallon Légióé Belgiumban). Elsősorban fiatalok csatlakoztak a soraiba, akiket a propaganda és a Wehrmacht lehengerlően gyors győzelmei könnyen manipuláltak. Sokan úgy hitték, hogy vetekedni tudnának a Hitlerjugenddel is.[2] Vonzotta őket továbbá, hogy az SS-propaganda nagy hangsúlyt fektetett a testedzésre.[2]
Mások a kényszermunka elkerülésének reményében állt be, de sok börtönben ülő holland is csatlakozott szabadulásban bízva.[2]
Az első önkéntesek már 1941 áprilisában megérkeztek Hamburgba, s egy hónappal a Barbarossa hadművelet kezdetekor már összeállt egy gyalogsági zászlóalj méretű hadtest, amely már hivatalosan is SS Önkéntes Holland Légió nevet viselte, parancsnoka pedig Seyffardt lett. 1941 novemberében a légiót Leningrád közelébe vezényelték a légiót és az Északi Hadseregcsoport része lett.
A kiképzés rendkívül megterhelő volt és számos holland sérelmezte, hogy az SS nem szívesen látja táboraiban a vallásgyakorlást[2] (a náci ideológia eleve vallásellenes volt[5]).
A légió harcai[szerkesztés]
Oroszországban[szerkesztés]
A Holland Önkéntes Légió a Volhov folyó vidékén védelmi feladatokat látott el a német hadsereg mögött 1942 január közepén. Június végén Leningrád ostromában vettek már részt, továbbá az augusztus végi Északi fény hadműveletben,[6] majd a szinyavinói offenzívában.[7] Ezek után a légiót áthelyezték Ladoga-tó közelébe, az év végén pedig összevonták a 2. SS gyalogsági brigáddal.
Néhány egységük az ukrajnai Harkov mellett is harcolt.[2]
1943 januárjában a holland önkéntesek jelentősen kivették a részüket azon szovjet ellentámadások elleni harcokban, amelynek célja Leningrád felmentése volt. Az egyik holland, Geradus Mooyman, aki mindössze 19 éves volt, jelentős hírnévre tett szert azzal, 75 mm-es páncéltörő löveggel egymaga 23 szovjet tankot lőtt ki egy hónap alatt.[2] Tetteiért első külföldiként megkapta a Vaskereszt lovagi fokozatát.[8]
Február 6-án az Amszterdamban újabb önkénteseket toborzó Seyffardtot a holland ellenállás tagjai likvidálták.[9]
Jugoszláviában[szerkesztés]
1943 áprilisában a légiót visszarendelték Németországba átszervezésre (ezen norvég és lett kollaboráns egységek is részt vettek[2]). Ekkor került sor az említett páncélgránátos dandárrá való átalakítására, amely két ezredből tevődött össze. Parancsnoknak a német Jürgen Wagnert tették meg.
Az átszervezés után a hollandokat Horvátországba vezényelték és beosztották Felix Steiner III. SS páncélos hadtestéhez. Az állomány 1500 főt számlált, többségüket az SS Viking hadosztályából helyezték át. Szerepe itt is hátvédelmi feladatokra terjedt ki, s kisebb összecsapásokban harcolt a horvát partizánok ellen.[2] Újabb átszervezéseket követően 9342 fős alakulat lett a dandárból.
A Baltikumban[szerkesztés]
December 25-én a holland önkéntesek visszatértek a keleti frontra, az Északi Hadseregcsoporthoz. Állomáshelyük a Finn-öböl melletti Oranienbaumban volt és a 18. hadsereg alá kerültek. Amikor a Vörös Hadsereg áttörte a német vonalat Krasznoje Szelo és Ropsa között a holland egységeknek is vissza kellett vonulniuk, hogy elkerüljék a Leonyid Govorov vezette ellenség bekerítő akcióját. A holland önkéntesek keményen harcoltak, helytállásukkal kivívták a németek elismerését.[2]
A leningrádi fronton keresztül Észtországba, Narvának vonultak vissza, ahol tovább harcoltak az ivangorodi hidfőért. A harc sok áldozatot szedett, miközben a holland kollaboránsok újabb elismerésre tettek szert a németek előtt.[2]
A június végi Bagratyion hadművelet tovább veszélyeztette az állásaikat, ezért felsőbb parancsra visszavonultak a Tannenberg-vonal védelmére. A visszavonulás során viszont pusztító szovjet légitámadás érte a hollandokat július 24-én, amit csak néhányan éltek túl.
A légió maradványait egyesítették a Vallon Légió egységeivel Léon Degrelle vezetése alatt. Az egység Kúrföldön katlanba került, ahol Wagner utasítása nyomán atrocitásokat műveltek a helyi civilek ellen. 1945. január 26-án a Balti-tengeren át evakuálták őket és Stettinbe vitték át. További hadműveleteket az Odera vonalának védelmében tettek, mígnem elérték Németország területét.[10]
A végső szakasz[szerkesztés]
A megmaradt 1000 főnyi holland önkéntest 3. SS önkéntes holland páncélgránátoshadosztály néven szervezték újjá, noha ez a létszám nem felelt meg egy hadosztálynak. Az egység Steiner 11. SS páncélos hadseregéhez lett beosztva, s hollandokból, németekből valamint erdélyi németekből álló erősítéseket kapott.[2] A Holland Önkéntes Légió maradéka részt vett a Napforduló hadműveletben és Altdamm (ma Dąbie, Lengyelország) melletti csatákban.
1945 áprilisában a holland hadosztályt két csoportra osztották. Az április 16-án indult szovjet ellentámadás 9 nap múlva éket vert a két hadtest közé és megszűnt közöttük a kommunikáció. Az egyik hadtest nyugatnak vonult vissza és megadta magát az amerikai hadseregnek.[2] A másik hadtestet a szovjetek Halbénak szorították. Maradékaikat a Waffen-SS 15. gránátoshadosztályába olvasztották be, végül megsemmisítették őket a halbei katlanban. Néhány túlélő végig harcolta Breslau ostromát 1945. május 6-ig.[2]
A háború után[szerkesztés]
Az egykori önkéntesek közül sokakat bíróság elé állítottak Hollandiában és több halálos ítéletet hoztak, melyeket végül mind határozott idejű börtönbüntetésre változtatták, de az elítéltek rövidesen kegyelmet kaptak.[11] Wagnert Jugoszláviában ítélték el és végezték ki háborús bűnökért 1947. június 27-én.[12]
Számos holland tisztje a légiónak a koncentrációs táborokban is szolgált.
Voltak olyan holland veteránok a Wehrmachtból, akik szabad emberként visszatérhettek Hollandiába, újra a királyi hadsereghez igazolhattak és nevük tisztára mosása érdekében harcoltak a indonéz függetlenségi háborúban.[2]
Létszáma[szerkesztés]
A holland források 6000 főre teszik a légióban szolgált hollandok számát, más források szerint a szám elérhette a 10 ezer főt is. A Wehrmachtban összességében viszont mintegy 25 ezer holland nemzetiségű harcolt, akiknek egyharmada elesett a keleti fronton.[2] Hollandia szövetséges felszabadítása során is legalább 65 ezer holland kollaboráns menekült Németországba.[2]
Közel 4600 fő korábban a holland királyi hadsereg kötelékében szolgált.[2] Himmler egyébként sérelmezte, hogy az invázió előtti holland seregből, amely közel 80 ezer fős volt, nem sikerült még több katonát átcsábítani.[2]
Nagyon sok belgiumi flamand lépett be a Holland Önkéntes Légióba, mert nem akartak a Waffen-SS kötelékébe kerülni,[13] illetve a Nagy-Hollandia eszményét is vallották, amelyhez Flandria is csatlakozna a jövőben, német támogatással. A légió viszont már a kezdetektől a Waffen-SS része volt.
A légió 48-as számot viselő ezredét utóbb Seyffardt tiszteletére nevezték el. A 49. számú ezred Michiel de Ruyter holland admirális nevét vette fel, aki 1676-ban magyar gályarabokat szabadított ki.[14]
A harcokban a veszteségeik jelentősek voltak, azonban főleg Leningrádnál nem is annyira az ellenség fegyverei, mindinkább az extrémerős orosz tél szedte a legtöbb áldozatot.[2]
Az egység parancsnokai[szerkesztés]
- Herbert Garthe (1941 november − 1942 február)
- Otto Reich (1942 február − 1942 április)
- Arved Theuermann (1942 április)
- Josef Fitzthum
- Jürgen Wagner (1944. április 20. − 1945. május 1.)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Ivo Schöffer (1956): Het nationaal-socialistische beeld van de geschiedenis der Nederlanden
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w In the Uniform of the Enemy: Dutch Volunteers in the Waffen-SS (Aberfoyle International Security)
- ↑ Mark P. Gingerich (1997): Waffen SS Recruitment in the "Germanic Lands," 1940-1941
- ↑ 2. Crusade and Propaganda − SS Prototype: The "Wiking" Division
- ↑ Hitler és a náci ideológia (Holokauszt Magyarország)
- ↑ SS-Freiwilligen-Panzergrenadier Brigade ‘Nederland’ (Flames of War)
- ↑ GERMANIC SS-VOLUNTEERS (The Military Mark)
- ↑ Gilbert, Adrian (2019): Waffen-SS. Hitler’s Army at War. Da Capo Press. ISBN 978-0-306-82466-1. 194. o.
- ↑ Hendrik Seyffardt (Traces of War)
- ↑ The Dutch volunteers in the Waffen-SS
- ↑ Het oorlogsverleden van de familie Vlietsra, geschreven op basis van een interview
- ↑ Böhme, Kurt W. (1964): Zur Geschichte der deutschen Kriegsgefangenen des Zweiten Weltkrieges. Die deutschen Kriegsgefangenen in Jugoslawien 1949-1953. Vol. I/2, Gieseking, Ernst und Werner, GmbH, Verlag. ISBN 978-3-7694-0004-5, 19−20. o.
- ↑ Wouters, Nico (2018): Belgium. In Stahel, David (ed.). Joining Hitler's Crusade: European Nations and the Invasion of the Soviet Union, 1941. Cambridge: Cambridge University Press. ISBN 978-1-316-51034-6. 269−270. o.
- ↑ Hitükért elítélt magyar protestánsokat mentett meg a holland flotta hőse, Michiel de Ruyter (Múlt-kor)
Irodalom[szerkesztés]
- Rolf Michaelis (1998): Die Panzergrenadier-Divisionen der Waffen-SS. 2. Auflage. Berlin: Michaelis-Verlag. ISBN 3-930849-19-4.
- Rolf Stoves (2003): Die gepanzerten und motorisierten deutschen Großverbände 1935-1945. Eggolsheim: Nebel Verlag. ISBN 3-89555-102-3.
- Georg Tessi (1976): Verbände und Truppen der deutschen Wehrmacht und Waffen-SS im Zweiten Weltkrieg 1939–1945. 2. Auflage. Band 4: Die Landstreitkräfte 15–30. Osnabrück: Biblio-Verlag. ISBN 3-7648-1083-1.
