Hannah Arendt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hannah Arendt
Hannah arendt-150x150.jpg
Született Johanna Arendt
1906. október 14.[1][2][3]
Hannover[4][5]
Elhunyt 1975. december 4. (69 évesen)[1][2][3]
Upper West Side[6][7][8][9][10]
Állampolgársága
Házastársa
  • Günther Anders (1929–1937, Berlin, Berlin)
  • Heinrich Blücher (1940. január 16.–1970. október 30.)
Foglalkozása
  • filozófus
  • történész
  • író
  • politológus
  • esszéíró
  • egyetemi tanár
  • szociológus
Iskolái
  • Heidelbergi Egyetem (doktorátus)
  • Albert Ludwig Egyetem, Freiburg
  • Marburgi Egyetem (filozófia)
Kitüntetései
  • Guggenheim-ösztöndíj
  • Emerson-Thoreau Medal (1969)
  • Sigmund Freud Prize (1967)
  • Honorary doctor of the Princeton University
Halál oka szívinfarktus

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hannah Arendt témájú médiaállományokat.

Hannah Arendt (születési neve: Johanna Arendt) (Linden /ma Hannover része/, 1906. október 14.New York, 1975. december 4.) német zsidó származású amerikai filozófus, politikai filozófus, történész, író, a huszadik század egyik legnagyobb hatású gondolkodója, a totalitárius rendszerek kutatója.

Gyermekkora[szerkesztés]

Anyai és apai felmenői oroszországi zsidók, a német felvilágosodás hívei, Königsbergben telepedtek le és kereskedéssel foglalkoztak. Szülei Hannoverbe költöztek, amikor a mérnök apa egy áramszolgáltató cégnél talált munkát. Súlyos betegsége miatt azonban visszatértek Königsbergbe, ahol Hannah kultúrált, asszimilált családban nőtt fel.

Tanulmányai[szerkesztés]

1924-ben Martin Heideggernél tanult filozófiát a Marburgi Egyetemen, mellékszakon pedig evangélikus teológiát és filológiát. Szerelmi viszonyt folytatott titokban professzorával. A kapcsolatról 1982-ben szerzett tudomást a világ Elisabeth Young-Brueh Arendt-életrajzából.[11] A viszonynak nem lehetett folytatása, és Hannah ekkor szembesült először német zsidó identitásával. Heidegger később bevallotta, hogy a kiemelkedően tehetséges tanítványától kapta az inspirációt a Lét és Idő című munkájához.

1926-ban Freiburg im Breisgauban hallgatta Edmund Husserl előadásait, majd Karl Jaspersnél tanult filozófiát a Heidelbergi Egyetemen. Jaspersnél doktorált 1928-ban A szeretet fogalma Hippói Szent Ágostonnál című disszertációjával.

1929-ben feleségül ment Günther Anders (Günther Siegmund Stern) osztrák újságíró és filozófushoz, és Berlinbe költöztek. Professzorainak közbenjárására ösztöndíjat kapott, és a német romantikával kezdett foglalkozni. Rahel Varnhagen kiadatlan levelei alapján írta meg habilitációs dolgozatát, Rahel Varnhagen. Egy német zsidó nő élettörténete a romantika korából. A mű a zsidók társadalmi asszimilációjának körülményeivel foglalkozik, németországi életüket ábrázolja az egzisztencia-filozófia módszerével. Dolgozatát 1933-ban már befejezte, de csak 1959-ben jelenhetett meg. Arendt erősen azonosult Rahel alakjával.

Az emigráció évei[szerkesztés]

Hitler hatalomra kerülése után üldözötteket bújtattak berlini lakásukban. Anders Párizsba emigrált, Hannaht rövid időre letartóztatta a Gestapo, de Genfen keresztül sikerült Párizsba jutnia, 1937-ben elváltak. Különböző zsidó szervezeteknél dolgozott társadalmi munkásként. 1935-ben látogatott először Palesztinába, amikor zsidó fiatalokat, gyermekeket segített kimenekíteni. 1936-ban részt vett a Zsidó Világkongresszus alapító ülésén Genfben.

Párizsban kezdődött barátsága Walter Benjaminnal. 1940-ben házasságot kötött Heinrich Blücher filozófussal, a Németországban üldözött kommunista újságíróval. Ekkor kezdett foglalkozni politikaelmélettel és a marxizmussal. 1940-ben a gurs-i gyűjtőtáborba vitték, de néhány hét után sikerült megszöknie. 1941-ben Lisszabonon keresztül érkezett New Yorkba férjével és édesanyjával.

Újságíróként helyezkedett el. 1941 és 1945 között a Der Aufbau német nyelvű zsidó újságban írt cikkeket a zsidó nép nemzetként vagy államként lehetséges újjászületéséről. Az írások jól dokumentálják, hogy Arendt 1943-tól eltávolodott a cionizmustól. Politikai demokráciát képzelt el a fasizmus feletti győzelem utáni időkre. Hevesen bírálta a cionista vezetők titkos diplomáciáját, amellyel saját érdekeiket akarták érvényesíteni a zsidó telepesek, bevándorlók vagy a palesztin lakosság létérdekeivel szemben. Meggyőződése szerint a brit gyarmatigazgatás és a zsidó államalapítást ellenző arabok elleni terrorcselekmények szintén a titkos diplomácia részét képezték. Azt jósolta, hogy az ilyen alapokra épített állam nem fogja meglelni a békét. A zsidó nemzet és az arab–palesztin lakosság közötti politikai–kulturális egyensúly mellett érvelt. Olyan politikai föderációt képzelt el, amely összefogja a régióban élő különböző népcsoportokat, nemzeteket és gazdasági együttműködésen is alapul.[12][13]

1944–1946-ban a Conference on Jewish Relations kutatócsoportjának volt a vezetője, majd a Salma Schocken könyvkiadó vezető lektora 1949-ig. A Zsidó kultúra újjáépítésével foglalkozó szervezet (Jewish Cultural Reconstruction) élén állt 1948 éa 1952 között, amely a kutatás céljából Németországba vitt, a nácik által elkobzott és az amerikai megszállási zónában megtalált kulturális javakat, elsősorban könyveket, régi kéziratokat és kultúrtárgyakat szerezte vissza. Ilyen küldetésben járt Arendt 1949–50-ben, a háború után először, Némegországban. Tapasztalatait megírta a The Aftermath of Nazi Rule (Besuch in Deutschland) híressé vált tanulmányában. 1951-ben amerikai állampolgár lett és ebben az évben jelent meg fő műve, a Totalitarizmus gyökerei, és ennek köszönhette, hogy jelentős politika- és társadalomtudományi teoretikusként ismerték el. Princetoni és Harvard vendégprofesszúrák után 1953-ban a Brooklyn College New Yorkban kapott tanári állást. 1958-ban a Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung levelező tagjává választották.

1961-ben újságíróként vett részt Adolf Eichmann perén Jeruzsálemben. Riportja a New Yorkerben jelent meg először,[14] majd könyv formájában is kiadták Eichmann in Jerusalem címmel. A könyv botránykő lett Izraelben, mert elmarasztaló véleményt írt a zsidó tanácsokról. Bár Arendt hangsúlyozta, hogy a tanácsok terror nyomása alatt működtek, és elsősorban embereket akartak megmenteni, de akaratlanul is segítették a holokausztot.[15]

A leghíresebb, A totalitarizmus gyökerei című művében (Elemente und Ursprünge der totalen Herrschaft / The Origins of Totalitarianism) a totalitárius diktatúrák jellemzőit és eredetét elemzi. Így a nemzetiszocializmus és a sztálinizmus közé gyakorlatilag egyenlőségjelet tesz.

Politikai magatartását a menekülés és hontalanság állapotában átélt tapasztalatai formálták. A We Refugees könyvében kíméletlenül tárja fel, hogy a sehova nem tartozás mivé alakítja az embert. Éleslátással, kívülállóként figyelte korszakának eseményeit. Témái a politikai erőszak eredete, a gonoszság felfoghatatlansága, a politikai üldözöttek és menekültek emberi jogai, a munka értelme. Elemezte a diktatúrák létrejöttét és szolidáris volt a totalitárius rendszerek áldozataival. Eredeti és a dolgok lényegét kutató gondolatmenet nyomán jutott arra a felismerésre, hogy a kulturális válság hagyományvesztéssel jár együtt. Eszménye volt a korlátok és előítéletek nélküli gondolkodás.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. ^ a b data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ^ a b SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. http://muse.jhu.edu/books/9780816688753
  5. http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/j.1467-8675.2009.00545.x/full
  6. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 30.)
  7. http://muse.jhu.edu/journals/public_culture/v015/15.1mbembe.html
  8. http://www.jstor.org/stable/2928276
  9. http://www.tandfonline.com/doi/pdf/10.1080/13569310701285016
  10. http://www.nytimes.com/1975/12/06/archives/hannah-arendt-political-scientist-dead.html
  11. Young-Brueh, Elisabeth. Hannah Arendt: For Love of the World (angol nyelven). Yale University Press (1982). ISBN 0-300-02660-9 
  12. Bernd Rabehl: Arendt und der Zionismus (német nyelven). Die Welt, 2000. (Hozzáférés: 2017. szeptember 19.)
  13. Arendt, Hannah. Vor Antisemitismus ist man nur noch auf dem Monde sicher. Beiträge für die deutsch-jüdische Emigrantenzeitung Aufbau 1941-1945. (német nyelven). München: Piper Verlag (2000). ISBN 9783492040945 
  14. Hannah Arendt: Eichmann in Jerusalem (angol nyelven). The New Yorker, 1963. (Hozzáférés: 2017. szeptember 29.)
  15. Tsafrir Cohen: Hanna Arendt wird in Israel gehasst (német nyelven). Die Tageszeitung, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 1.)

Művei magyarul[szerkesztés]

  • A forradalom (1991, Pap Mária fordítása)
  • A totalitarizmus gyökerei (1992, Berényi Gábor, Braun Róbert, Erős Ferenc és Seres Iván fordítása)
  • Múlt és jövő között (1995, Módos Magdolna fordítása)
  • Eichmann Jeruzsálemben (2001, Mesés Péter fordítása)
  • A sivatag és az oázisok (2002)
    • Mi a politika? (Mesés Péter fordítása)
    • Előadások Kant politikai filozófiájáról (Pató Attila fordítása)
  • Fogódzó nélkül: Hannah Arendt olvasókönyv (Balogh László Levente szerk.)
  • Rahel Varnhagen – Egy német zsidó nő élete a romantika korából (2014, Bán Zoltán András fordítása)
  • Szervezett bűnösség és egyetemes felelősség (Jaspersszel közös kötetben; 2015, Csejtei Dezső és Juhász Anikó fordítása)

Folyóiratközlések[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Elżbieta Ettinger: Hannah Arendt–Martin Heidegger. Osiris, 2001. (Berényi Gábor ford.)
  • Olay Csaba: Hannah Arendt politikai egzisztencializmusa. L’Harmattan, 2008.

Források[szerkesztés]

  • Hannah Arendt (német nyelven). Lebendiges Museum Online. (Hozzáférés: 2017. szeptember 29.)
  • Sibylle Duda: Hannah Arendt (német nyelven). Frauen.Biographieforschung. (Hozzáférés: 2017. szeptember 29.)

További információk[szerkesztés]