Gunda Béla

Gunda Béla
Született	1911. december 25. Temesfüves
Elhunyt	1994. július 30. (82 évesen) Debrecen
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	néprajzkutató akadémikus egyetemi oktató
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1936, doktorátus)

Gunda Béla (Temesfüves, 1911. december 25. – Debrecen, 1994. július 30.) etnográfus, a történelemtudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Tanulmányai

A budapesti tudományegyetemen szlavisztikát, nyelvészetet, Györffy Istvánnál néprajzot hallgatott, részt vett Teleki Pál szemináriumi gyakorlatain, sőt a kitűnő nyelvtudós, Melich János előadásain is. Párhuzamosan a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a földrajz-kémia szakokat hallgatta. Az Ormányság etnogeográfiai problémáiról írt disszertációjával 1936-ban doktori oklevelet szerzett.

Pályafutása

Györffy István mellett tanársegéd volt a Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén (1934-1939). Dél-európai tanulmányútja során tanulmányozta a horvátországi múzeumokat, meglátogatta Zágráb, Szarajevó, Belgrád múzeumait és néhány falut a Drina mentén, Szlavóniában. 1937-ben berendezte a berlini nemzetközi vadászati kiállítás néprajzi részlegét. 1938-1939-ben Gerhard Lindblom stockholmi professzor javaslatára svéd állami ösztöndíjjal a stockholmi egyetemen tanult. 1939-től 1943-ig a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa volt. Újjászervezte a múzeum Ethnológiai Adattárát. Gyűjtő- és kutatóutakat tett Észak-Erdélyben és az Északkeleti Kárpátokban. 1941-ben a szegedi egyetemen Összehasonlító néprajz, különös tekintettel a balkáni népekre tárgykörből magántanári képesítést szerzett.

1943-ban nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a kolozsvári egyetem néprajzi tanszékére, ahol 1948-ig dolgozott. 1944-ben feleségül vette a Református Kollégium egyik tanárának, Sándor Ferenc földrajztanárnak a leányát, Sándor Évát. Itt kezdte meg a Kárpátok és a moldvai magyarság népi műveltségének kutatását. Bejárta tanítványaival a Lápos völgyét, a Gyalui-havasok tájait, megfordult a gyimesi csángóknál, a Szamos mentén, megismerte az Aranyosban aranyat mosó emberek életkörülményeit. 1943 őszén megindította az Erdélyi Néprajzi Tanulmányok kiadványsorozatot. A sorozatban 1947-ben Miscellanea Ethnographica címmel egy kisebb kötet jelent meg, amelyben magyar és román nyelven több néprajzi és folklórdolgozatot jelentetett meg.

1947-től 1948-ig Stockholmban Sigurd Erixon néprajzi intézetében dolgozott, egyetemi előadásokat tartott.

1948-ban a román hatóságok megszüntették állását. 1949-től a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem újonnan szervezett néprajzi tanszékének tanára, majd tanszékvezetője volt haláláig. 1951–1954 között a Bölcsészettudományi Kar dékánja volt. A Néprajzi Tanszéken 1965-ben az akkor alakult budapesti Néprajzi Kutatócsoport osztályaként Akadémiai Kutatócsoportot szerveztek, ezt szintén Gunda Béla vezette. Életmód és műveltség című disszertációjával elnyerte a tudományok doktora fokozatot.

Ford-ösztöndíjjal Kaliforniában és Arizonában az indiánok körében végzett kutatásokat 1965 és 1966 folyamán. Kutató professzora volt a berkeley Kaliforniai Egyetemnek.

Az Ethnographia folyóirat szerkesztője volt 1940-1944 között. A Néprajzi Intézet Műveltség és Hagyomány című évkönyvét szerkesztette (1960-1976). A történelemtudomány kandidátusa (1952), a történelemtudományok doktora (1961) címet viselte. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, majd 1991-ben rendes tagjai közé iktatta.

1983-ban díjat alapított, mely a nevét viseli. A Gunda Béla-díjat a legjelesebb tanítványok kaphatják meg működésükért.

Munkássága

Pályafutása során megteremtette Közép- és Kelet-Európa néprajzi vizsgálatának összehasonlító etnológiai műhelyét. Gyűjtőmunkájában nagy hangsúlyt fektetett a terepmunkára, a teljes magyar nyelvterületet bejárta, de különösen fontosnak ítélte meg a szomszéd népek körében folyó vizsgálódások eredményeinek bemutatását, jelezvén, hogy egymás megismeréséhez a nép életének alapos és tárgyilagos feltárása nélkül nem lehet eljutni. Sőt számos európai országra kiterjesztette az etnológiai gyűjtés körét, 1981-ben a görög szigetek hagyományos kultúráját vizsgálta. Közleményeiben az anyagi kultúrával, különösképpen az őstörténeti jelentőségű zsákmányoló gazdálkodással: a halászattal, a hagyományos vadfogással, a vadászat módjaival, a népi méhészkedéssel, a gyűjtögető gazdálkodással foglalkozott.

Díjai

• 1970 – Finn Oroszlán Lovagrend I. fokozata
• 1971 – Györffy István emlékérem
• 1978 – Herder-díj
• 1988 – Pitré-aranyérem
• A Debreceni Egyetem díszdoktora
• Debrecen város díszpolgára

Testületi tagságai

• 1932 – Magyar Néprajzi Társaság tagja
• 1938-1943 - Magyar Néprajzi Társaság titkára
• 1967-1982 - Magyar Néprajzi Társaság alelnöke, majd tiszteletbeli tagja
• 1970 – Osztrák Antropológiai Társaság tiszteletbeli tagja
• 1973 – Svéd Kir. Gusztáv Adolf Akadémia tiszteletbeli tagja
• Finn Irodalmi Társaság (Uppsala), levelező tagja
• Finn Archeológiai Társaság levelező tagja
• Kalevala Társaság (Helsinki), levelező tagja
• Finnugor Társaság levelező tagja
• Osztrák Néprajzi Társaság levelező tagja
• Német Őstörténeti Társaság levelező tagja

Műveiből

Szerkesztőként

Kezdeményezője és aktív résztvevője volt számos nagy jelentőségű gyűjteményes munka, sorozat megjelentetésének.

• Műveltség és Hagyomány (Ethnographica et Folkloristica Carpathica) a Néprajzi Intézet Évkönyvei I-XVIII. 1960 – 1976.
• Magyar néprajzi atlasz (Az 1958-tól indult gyűjtőmunka eredményeként I-IX. kötete 1987-1992 között jelent meg).
• Magyar néprajzi lexikon I–V. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977–1982. ISBN 963-05-1285-8  
• Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára. Mélanges offerts à Zoltán Kodály à l'occasion de son soixantième anniversaire. Budapest. 1943, Magyar Néprajzi Társaság. IV, 369 oldal, l tábla
• The Fishing Culture of the World 1-2 kötet (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984) ISBN 9630532786, ISBN 9630532794

Kötetei

• A gyűjtögető gazdálkodás. Az elvetett magtól a kenyérig (Budapest, 1939)
• A magyar gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás kutatása (Budapest, 1948) Néptudományi Intézet, 23 oldal
• Néprajzi gyűjtőúton (Alföldi Magvető Kiadó, Debrecen, 1956)
• Ethnographica Carpathica (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966).
• Bátky Zsigmond. A múlt nagy tudósai. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.) ISBN 9630514524
• Ethnographica Carpatho-Balcanica (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.) ISBN 9630517477
• A rostaforgató asszony (Múzsák Kiadó, Budapest, 1989) ISBN 9635643780
• Hagyomány és európaiság (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994)
• Unkarilaisesta kansankulttuurista (Universität Jyväskylä, Jyväskylä, Finnország, 1996)

Több száz tanulmánya jelent meg az 1930-as évektől rendszeresen szlovák, román, lengyel, horvát, finn, szovjet, olasz, német, angol, amerikai folyóiratokban.

Források

• Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 326–327. o. ISBN 963-05-1287-4  
• Selmeczi Kovács Attila: Gunda Béla. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Budapest: Pulszky Társaság; Tarsoly. 2002. 330–331. o. ISBN 963-86222-4-5
• Nagy Jenő: Gunda Béla. In: Erdélyi Múzeum, 1994. 3-4 füzet.

További információk

• Korompay Gáborné: A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanárainak munkássága. 2. Gunda Béla. Debrecen, 1971.
• Lukács László: Gunda Béla In: Ethnogaphia CVI., 1995. 1025-1052.

Kapcsolódó szócikkek

• Néprajzi irodalom Erdélyben