Gunda Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Gunda Béla
Született 1911. december 25.[1]
Elhunyt 1994. július 30. (82 évesen)[1]
Állampolgársága magyar

Gunda Béla (Temesfüves, 1911. december 25.Debrecen, 1994. július 30.) etnográfus, a történelemtudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Tanulmányai[szerkesztés]

A budapesti tudományegyetemen szlavisztikát, nyelvészetet, Györffy Istvánnál néprajzot hallgatott, részt vett Teleki Pál szemináriumi gyakorlatain, sőt a kitűnő nyelvtudós, Melich János előadásain is. Párhuzamosan a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a földrajz-kémia szakokat hallgatta. Az Ormányság etnogeográfiai problémáiról írt disszertációjával 1936-ban doktori oklevelet szerzett.

Pályafutása[szerkesztés]

Györffy István mellett tanársegéd volt a Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén (1934-1939). Dél-európai tanulmányútja során tanulmányozta a horvátországi múzeumokat, meglátogatta Zágráb, Szarajevó, Belgrád múzeumait és néhány falut a Drina mentén, Szlavóniában. 1937-ben berendezte a berlini nemzetközi vadászati kiállítás néprajzi részlegét. 1938-1939-ben Gerhard Lindblom stockholmi professzor javaslatára svéd állami ösztöndíjjal a stockholmi egyetemen tanult. 1939-től 1943-ig a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa volt. Újjászervezte a múzeum Ethnológiai Adattárát. Gyűjtő- és kutatóutakat tett Észak-Erdélyben és az Északkeleti Kárpátokban. 1941-ben a szegedi egyetemen Összehasonlító néprajz, különös tekintettel a balkáni népekre tárgykörből magántanári képesítést szerzett.

1943-ban nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a kolozsvári egyetem néprajzi tanszékére, ahol 1948-ig dolgozott. 1944-ben feleségül vette a Református Kollégium egyik tanárának, Sándor Ferenc földrajztanárnak a leányát, Sándor Évát. Itt kezdte meg a Kárpátok és a moldvai magyarság népi műveltségének kutatását. Bejárta tanítványaival a Lápos völgyét, a Gyalui-havasok tájait, megfordult a gyimesi csángóknál, a Szamos mentén, megismerte az Aranyosban aranyat mosó emberek életkörülményeit. 1943 őszén megindította az Erdélyi Néprajzi Tanulmányok kiadványsorozatot. A sorozatban 1947-ben Miscellanea Ethnographica címmel egy kisebb kötet jelent meg, amelyben magyar és román nyelven több néprajzi és folklórdolgozatot jelentetett meg.

1947-től 1948-ig Stockholmban Sigurd Erixon néprajzi intézetében dolgozott, egyetemi előadásokat tartott.

1948-ban a román hatóságok megszüntették állását. 1949-től a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem újonnan szervezett néprajzi tanszékének tanára, majd tanszékvezetője volt haláláig. 1951–1954 között a Bölcsészettudományi Kar dékánja volt. A Néprajzi Tanszéken 1965-ben az akkor alakult budapesti Néprajzi Kutatócsoport osztályaként Akadémiai Kutatócsoportot szerveztek, ezt szintén Gunda Béla vezette. Életmód és műveltség című disszertációjával elnyerte a tudományok doktora fokozatot.

Ford-ösztöndíjjal Kaliforniában és Arizonában az indiánok körében végzett kutatásokat 1965 és 1966 folyamán. Kutató professzora volt a berkeley Kaliforniai Egyetemnek.

Az Ethnographia folyóirat szerkesztője volt 1940-1944 között. A Néprajzi Intézet Műveltség és Hagyomány című évkönyvét szerkesztette (1960-1976). A történelemtudomány kandidátusa (1952), a történelemtudományok doktora (1961) címet viselte. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, majd 1991-ben rendes tagjai közé iktatta.

1983-ban díjat alapított, mely a nevét viseli. A Gunda Béla-díjat a legjelesebb tanítványok kaphatják meg működésükért.

Munkássága[szerkesztés]

Pályafutása során megteremtette Közép- és Kelet-Európa néprajzi vizsgálatának összehasonlító etnológiai műhelyét. Gyűjtőmunkájában nagy hangsúlyt fektetett a terepmunkára, a teljes magyar nyelvterületet bejárta, de különösen fontosnak ítélte meg a szomszéd népek körében folyó vizsgálódások eredményeinek bemutatását, jelezvén, hogy egymás megismeréséhez a nép életének alapos és tárgyilagos feltárása nélkül nem lehet eljutni. Sőt számos európai országra kiterjesztette az etnológiai gyűjtés körét, 1981-ben a görög szigetek hagyományos kultúráját vizsgálta. Közleményeiben az anyagi kultúrával, különösképpen az őstörténeti jelentőségű zsákmányoló gazdálkodással: a halászattal, a hagyományos vadfogással, a vadászat módjaival, a népi méhészkedéssel, a gyűjtögető gazdálkodással foglalkozott.

Díjai[szerkesztés]

Testületi tagságai[szerkesztés]

  • 1932Magyar Néprajzi Társaság tagja
  • 1938-1943 - Magyar Néprajzi Társaság titkára
  • 1967-1982 - Magyar Néprajzi Társaság alelnöke, majd tiszteletbeli tagja
  • 1970 – Osztrák Antropológiai Társaság tiszteletbeli tagja
  • 1973 – Svéd Kir. Gusztáv Adolf Akadémia tiszteletbeli tagja
  • Finn Irodalmi Társaság (Uppsala), levelező tagja
  • Finn Archeológiai Társaság levelező tagja
  • Kalevala Társaság (Helsinki), levelező tagja
  • Finnugor Társaság levelező tagja
  • Osztrák Néprajzi Társaság levelező tagja
  • Német Őstörténeti Társaság levelező tagja

Műveiből[szerkesztés]

Szerkesztőként[szerkesztés]

Kezdeményezője és aktív résztvevője volt számos nagy jelentőségű gyűjteményes munka, sorozat megjelentetésének.

  • Műveltség és Hagyomány (Ethnographica et Folkloristica Carpathica) a Néprajzi Intézet Évkönyvei I-XVIII. 1960 – 1976.
  • Magyar néprajzi atlasz (Az 1958-tól indult gyűjtőmunka eredményeként I-IX. kötete 1987-1992 között jelent meg).
  • Magyar néprajzi lexikon I–V. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977–1982. ISBN 963-05-1285-8  
  • Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára. Mélanges offerts à Zoltán Kodály à l'occasion de son soixantième anniversaire. Budapest. 1943, Magyar Néprajzi Társaság. IV, 369 oldal, l tábla
  • The Fishing Culture of the World 1-2 kötet (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984) ISBN 9630532786, ISBN 9630532794

Kötetei[szerkesztés]

  • A gyűjtögető gazdálkodás. Az elvetett magtól a kenyérig (Budapest, 1939)
  • A magyar gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás kutatása (Budapest, 1948) Néptudományi Intézet, 23 oldal
  • Néprajzi gyűjtőúton (Alföldi Magvető Kiadó, Debrecen, 1956)
  • Ethnographica Carpathica (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966).
  • Bátky Zsigmond. A múlt nagy tudósai. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.) ISBN 9630514524
  • Ethnographica Carpatho-Balcanica (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.) ISBN 9630517477
  • A rostaforgató asszony (Múzsák Kiadó, Budapest, 1989) ISBN 9635643780
  • Hagyomány és európaiság (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994)
  • Unkarilaisesta kansankulttuurista (Universität Jyväskylä, Jyväskylä, Finnország, 1996)

Több száz tanulmánya jelent meg az 1930-as évektől rendszeresen szlovák, román, lengyel, horvát, finn, szovjet, olasz, német, angol, amerikai folyóiratokban.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Korompay Gáborné: A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanárainak munkássága. 2. Gunda Béla. Debrecen, 1971.
  • Lukács László: Gunda Béla In: Ethnogaphia CVI., 1995. 1025-1052.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

  1. ^ a b data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)