Fellegvár (Brassó)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Fellegvár
Brasov Citadel.JPG
Ország Románia
Mai település Brassó
Tszf. magasság651 m

Épült 16. század
Rekonstrukciók évei 17. század
Elhelyezkedése
Fellegvár (Brassó)
Fellegvár
Fellegvár
Pozíció Brassó térképén
é. sz. 45° 38′ 58″, k. h. 25° 35′ 31″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 58″, k. h. 25° 35′ 31″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fellegvár témájú médiaállományokat.

A brassói Fellegvár (románul: Cetățuia, németül: Schloß) a történelmi központtól északra emelkedő erdős Fellegvár-hegy vagy Márton-hegy (románul Strajă vagy Dealul Plăieșilor, németül Schloßberg vagy Martinsberg) tetején épült erőd. Eredeti célja az volt, hogy megakadályozza a brassói városerőd ágyúzását a környező magaslatokról.

Az épületegyüttes alapterülete megközelítőleg 150 x 170 méter, alaprajza enyhén szabálytalan négyszög, négy bástyája a négy égtáj felé mutat. Központi magja, egyben legrégebbi része egy patkó alakú torony, melyet 1524-ben emeltek; ehhez később három kisebb, bástyaszerű tornyot építettek. A külső erődövet 1630–1631-ben építették; sarkait négy olaszbástya védi, egyetlen kapuját pedig felvonóhíd segítségével tudták lezárni.

A 18–19. században Habsburg-csapatok állomásoztak benne; a várudvaron további épületeket emeltek (kaszárnya, raktárak, parancsnoki lak), mely következtében az eredeti vármag ma már csak nehezen azonosítható. Védelmi feladatot utoljára 1849-ben látott el. A domboldalban a 20. század elején előkelő villák épültek; a domb egy részét parkerdő borítja, melyet sétányok szelnek át.

Története[szerkesztés]

Építésének szakaszai[szerkesztés]

A haditechnika fejlődésének köszönhetően a 15–16. századok fordulóján már fennállt annak a veszélye, hogy a környéki magaslatokra telepített tüzérség kárt tesz a völgyben elhelyezkedő brassói városerődben. A városfalak és az előttük húzódó országút védelmére 1524-ben egy patkótornyot emeltek a városerődtől északra elhelyezkedő Márton-hegy nevű márgadombon, mely 64 méterrel emelkedik a város fölé.[1] Egyes források szerint már korábban is állt itt egy fából ácsolt erődítmény, melyet Petru Rareș csapatai feldúltak,[2][3] azonban ez helytelen állítás: a Petru Rareș által felgyújtott fa erőd a Fortyogó-hegyen (Gesprengberg) volt, a Márton-hegyen pedig nincs nyoma korábbi építményeknek.[1]

A 16. század közepén Giovanni Battista Castaldo, I. Ferdinánd katonai helytartója Erdély határainak és városainak megerősítését szorgalmazta a török fenyegetettség miatt, bár a tervezett erődítmények legtöbbje pénzügyi okok miatt végül nem készült el. Ekkor bővítették ki a Brassót védő Márton-hegyi patkótornyot három kisebb, bástyaszerű torony építésével.[4] A terveket valószínűleg Alessandro da Urbino itáliai származású építész dolgozta ki, az építkezés 1552 tavaszától 1553 késő őszéig tartott, és vélhetően földtöltést és árkot is létesítettek az erőd körül.[5] Egyes történészek szerint egy félkör alakú külső kőfal is védte az erődítményt.[6]

1611-ben, az erdélyi belháború időszakában egy külső földsánccal és vizesárokkal vették körül a várat, Báthory Gábor pedig sikertelenül ostromolta. 1618 októberében tűz ütött ki az erődben az őr hanyagsága miatt, elpusztítva a belső faállványzatot. A károk kijavítása 1625-ben fejeződött be. A patkótornyon kívül 25 méter mély kutat ástak; 1631-ben 81 méteresre mélyítették és faépítménnyel vették körül (ez a kút ma már nincs meg).[5][6]

1630 áprilisában kezdték a külső, bástyákkal és kapuval ellátott överőd kiépítését. Az alap kiásása után, júniusban a kőművesek is munkához láttak, szeptember végén pedig már állt az északi bástya. A második bástyát októberben kezdték építeni, azonban a munka télen szünetelt, így csak tavasszal fejezték be. 1631 augusztusában elkészült a harmadik, év végéig pedig a negyedik bástya, a kapu, és a kapu fölötti őrszoba. A vár tervezője és a munkálatok irányítója ismeretlen; egyes vélemények szerint Johannes Landi sienai építész nevéhez köthető.[5]

Osztrák kaszárnyaként[szerkesztés]

Az 1687-es balázsfalvi paktum értelmében Erdélyben véget ért a török fennhatóság, helyét átvette a Habsburg-uralom. Brassó városa azonban ellenszegült; a polgárok egy része fellázadt az osztrák uralom ellen, foglyul ejtették Michael Filstich városbírót, a tanácsosokat és a tisztviselőket, és elfoglalták a Fellegvárat. A Veterani vezetésével érkező császári csapatok hamar megadásra kényszerítették a lázadókat, majd kárpótlás fizetése nélkül kisajátították a várat, kinevezték az osztrák helyőrség szállásának, és a városerőd összes fegyverét és lőszerét ide hordták. A vár körüli szőlőket és gyümölcsösöket kiirtották, és további külső védműveket építettek.[7] 1690 augusztusában Thököly Imre ostromolta a várat, de végül a brassói polgárok kérésére felhagyott a támadással.[8] 1699-ben szóba került a középkorias vármag lebontása, azonban ez elmaradt.[9]

A Fellegvár (és a városerőd is) ekkoriban már idejétmúlt volt, de az általa nyújtott biztonságérzet miatt a városiak továbbra is ragaszkodtak hozzá.[6] Az orosz–osztrák–török háború alkalmával ismételten megerősítették a védműveket, azonban ezután a magas fenntartási költségek miatt a város Mária Teréziának ajándékozta a várat. 1773-ban II. József elrendelte kijavítását és felújítását, előtérbe helyezve a védők elszállásolását. A 18. század végén börtönt is létesítettek a várban, ahova az osztrák–török háború török foglyait zárták.[9][10]

A 19. századra a vár elveszítette katonai funkcióját, viszont továbbra is a Habsburg-uralom szimbóluma volt, és hathatós eszköz a városi zavargások visszaszorításában.[10] Emellett a brassóiak kiránduló- és szórakozóhelyévé vált; sörözőt is üzemeltettek falai között, mely igen népszerű volt a városiak körében.[8]

A Fellegvárhoz kapcsolható az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik mozzanata, mikor is kétszáz honvéd védte az erődítményt Lüders több tízezer fős orosz serege ellen. A szabadságharc leverésére behívott oroszok 1849. június 20-án törték át a Tömösi-szoros védelmét, majd Brassó felé nyomultak. Brassó ekkor már a császáriak pártjára állt, a városban állomásozó mintegy kétszáz magyar honvéd pedig a Fellegvárba vonult, mert azt remélték, hogy hamarosan felszabadító magyar seregek érkeznek. Négy ágyújukkal két napon át tartották az erődöt, majd miután lőszereik elfogytak, a várt segítség pedig nem érkezett, június 22-én feladták a várat. Az oroszoktól szabad elvonulást és ellátást kaptak, azonban a visszatérő osztrákok bebörtönözték a várvédőket, egyeseket az osztrák hadseregbe soroztak be.[11] George Bariț beszámolója szerint a Fellegvár ostroma alatt a brassói polgárok kitódultak a városfalak elé és látványosság gyanánt nézték az ostromot, míg egy lövedék vissza nem űzte őket a falak mögé.[12]

Az ostromot követő javítási munkálatok során hozták létre a belső várudvar ciszternáját, mely a régi kutat helyettesítette (ennek alkalmából a torony alsó szintjét feltöltötték).[13]

A 20. századtól[szerkesztés]

Az első világháború után Erdély Románia része lett, a város pedig 1932-ben II. Károly román királynak ajándékozta a Fellegvárat. Az 1948-as kommunista kisajátítás után a Securitate börtöneként használták, majd 1954–1975 között a megyei levéltár raktáraként szolgált. Ezután felújították, majd 1981-ben az állami turisztikai hivatal (ONT) középkori hangulatú étterem-komplexumot rendezett be a várban. Ugyanekkor hozták létre a várat megkerülő kövezett sétányokat, padokat, és a közvilágítást.[14]

A kommunizmus bukása után a Fellegvárat az ONT privatizációja következtében létrejött Aro Palace részvénytársaság kaparintotta meg. 2015-ben jogi huzavona kezdődött a részvénytársaság és a román állam között a vár tulajdonjogát illetően. Ennek következményeként a vár belseje 2015 óta nem látogatható, az étterem megszűnt, a várfalak romos állapotba kerültek.[15]

2014-ben emléktáblát helyeztek el a várfalon az 1849-es szabadságharcosok tiszteletére.[16]

Leírása[szerkesztés]

A külső várfal enyhén szabálytalan négyszög alaprajzú, alapterülete megközelítőleg 150 x 170 méter. Négy sarkát kisméretű, pártázatos falkoronájú olaszbástyák védik (15–20 méter közötti homlokfalak), csúcsukon henger alakú őrtornyok magasodnak. Az északi bástya homlokzatán két tábla van, egyiken Brassó címere látható, a másikon a bástya építésének dátumát és a városbíró személyét (Christianus Hirscher) megemlítő latin szöveg áll. Az egykoron felvonóhíddal ellátott kapu a déli falba épült, Karolina királyné 1817-es látogatásának emlékére a Karolinenthor nevet viseli. A kapu fölött az 1580-as évszám olvasható, azonban ez történelmileg nem hiteles (az överőd és a kapu 1630–1631-ben épült).[17]

A várfalak belső falához számos kisebb épület csatlakozik, melyeket a Habsburg-helyőrség építtetett és használt.[17] A várudvaron további épületek emelkednek, melyek központjában a belső patkótorony van; ez az épületegyüttes szolgált a császári katonák lakhelyeként és raktáraként. A patkótorony udvarának közepén egy díszkút van, melynek előzménye a 19. századi ciszterna.[18]

A falakon kívül Orbán Balázs megemlít egy lőporraktárként szolgáló egykori kápolnát, és egy földalatti alagút bejáratát, melyen keresztül a régi városházáig lehetett eljutni.[8]

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Kovács 104. o.
  2. Aldea 40. o.
  3. Petraru, Ștefan; Catrina, Constantin. Brașovul Memorial (román nyelven). Bukarest: Editura Sport-Turism, 25. o. (1976) 
  4. Kovács 97–98. o.
  5. a b c Kovács 107–109. o.
  6. a b c Jekel 66–67. o.
  7. Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov. Vidombák: Haco International, 233–234. o. (2015). ISBN 9789737706355 
  8. a b c Orbán XIX. Brassó külvárosai: Brassó fellegvára.
  9. a b Kovács 110–111. o.
  10. a b Jekel 68. o.
  11. Orbán XIII. Brassó: Brassó az 1848. és 49-ki szabadságharcz alatt.
  12. Bariț, George. Părţi alese din istoria Transilvaniei - pe două sute de ani din urmă, 2. Brassó: Inspectoratul pentru Cultură al Județului Brașov, 558. o. (1994) 
  13. Jekel 70. o.
  14. Aldea 44–46. o.
  15. Cetățuia Brașovului ar putea fi redeschisă pentru vizitare. Adevărul, 2018. május 7. (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  16. 1848–49-es emléktáblát avatnak a brassói Fellegvár falán. Marosvásárhelyi Rádió, 2014. május 9. (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  17. a b Kovács 102–103. o.
  18. Kovács 100. o.

Források[szerkesztés]

  • Aldea: Aldea, Vasile. Crâmpeie din Brașovul de ieri și azi (román nyelven). Vidombák: Haco International (2016). ISBN 9789737706416 
  • Jekel: Jekel, Monika – Weber, Klaus T: Das Schloss von Kronstadt. Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde, XXIII. évf. 1. sz. (2000) ISSN 0344-3418
  • Kovács: P. Kovács Klára: Adatok a brassói Fellegvár építéstörténetéhez. In Liber discipulorum. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2011. ISBN 9789738597372  
  • Orbán: Orbán Balázs. A Székelyföld leírása, VI. Barczaság. Pest: Ráth Mór (1868)