Főtér (Brassó)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Főtér
(Piața Sfatului)
BVCouncilSquare0.jpg
Közigazgatás
Ország Románia
Település Brassó
Városrész Belváros
Létrejötte 14. század
Földrajzi adatok
Tengerszint feletti magasság585 m
Elhelyezkedése
Főtér (Brassó belváros)
Főtér
Főtér
Pozíció Brassó belváros térképén
é. sz. 45° 38′ 31″, k. h. 25° 35′ 20″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 31″, k. h. 25° 35′ 20″
A Wikimédia Commons tartalmaz Főtér
témájú médiaállományokat.

A brassói Főtér vagy Tanács tér (románul: Piața Sfatului, németül: Marktplatz) a városerőd központja és fontos turisztikai látványossága, a város legismertebb és leglátogatottabb helye,[1] emellett Románia egyik legnépszerűbb látnivalója.[2] Arculatát a régi városháza uralja, magát a teret öt kompakt házsor szegélyezi, melyeket az egykori hetivásárok jellemző termékeire utalva neveztek el: Búzasor, Virágsor, Gyümölcssor, Kádársor, Lensor.

A Balkán és a Nyugat találkozásánál fekvő Brassó már a középkortól kezdve fontos kereskedelmi központnak számított, és a Főtér közel hétszáz éven keresztül a város fő vásártere volt, ahol a heti- és éves vásárokat tartották. A 14. század elején még a falakon kívül helyezkedett el, majd miután a városerőd északkeleti irányban terjeszkedett, annak középpontjába került. A teret felvigyázó őrtorony mellé a szűcsök céhe kőgalériát épített; erre 1420 után a városi tanács egy új szintet emelt, és városházaként (Tanácsház) kezdte használni.

Jelenlegi mérete és formája a 16. századból származik; ekkor újították fel a teret szegélyező házakat, és ekkor építették a műhelyeknek és fedett piacnak helyet adó Kereskedőházat is. Méretei ellenére a tér nem tudta befogadni a sok árust, így a környező utcákat is kinevezték vásártérnek. Magukban a házakban gazdag szász patriciuscsaládok laktak, a középkori német településekre jellemzően a klasszicista és barokk stílusú épületek homlokzatának földszintjén árkádok voltak. Az 1689-es tűzvész a legtöbb épületet elpusztította; a ma látható házak java része a 18. és 19. században épült historizáló reneszánsz stílusban.

A Főtéren volt Brassó legelső köztéri kőburkolata, legelső többemeletes háza; itt vezették be legelőször a közvilágítást, és egy időben vasút is közlekedett. A 20. században a vásárok megszűntek, a teret leaszfaltozták, parkolóként és autóbusz-pályaudvarként használták, a régi városházában pedig múzeumot rendeztek be. A tér az 1980-as években nyerte el jelenlegi kinézetét; ekkor a lensori oldal kivételével gyalogos sétálózónává alakították át, a házakat kijavították és felújították, a régi városháza elé pedig szökőkutat építettek. Napjainkban az épületekben éttermek, üzletek, szállodák, múzeumok működnek, a téren pedig különböző rendezvényeket tartanak. A 34-ből 30 épület szerepel a romániai műemlékek jegyzékében.

Elnevezése[szerkesztés]

Házszám és háromnyelvű felirat

Legelőször 1480-ban említik Mart (vásár) néven. 1520-as okmányokban a latin Forum, forum circinum, forum teatrum neveket használják. 1573-ban Ringh néven említik, 1590-ben March, 1713-ban Platz, a német nyelvben később a Marktplatz (vásártér) elnevezés honosodott meg. Magyar elnevezései Piactér, Nagypiac, Főtér, 1899–1916 között Ferenc József tér. Román elnevezése 1920–1945 között Piața Libertății (Szabadság tér), 1945–1990 között Piața 23 August (augusztus 23-a a román átállás napja a második világháborúban, a kommunizmus alatt nemzeti ünnep), jelenleg Piața Sfatului (Tanács tér).[3] A Tanács tér elnevezés részben meghonosodott a magyar és német (Rathausplatz) nyelvekben is, és angol nyelvű útikalauzokban is Council Square-ként tüntetik fel.[4]

Fekvése[szerkesztés]

A Főtér a régi történelmi központ északnyugati részén helyezkedik el, tengerszint feletti magassága 585 méter.[5] A városerőd Quartale Cathariane fertályához tartozott.[6]

Több utca találkozik itt: az északnyugati oldal (Lensor) délnyugat felé a Lópiacban (Strada George Barițiu), északkelet felé a Kolostor utcában (Strada Mureșenilor) folytatódik. A délkeleti oldal (Virágsor) északkeleti irányban a Kapu utcában (Strada Republicii) folytatódik, délnyugaton a Johannes Honterus-udvar határolja. Déli irányba, a Hirscher- és Closius-házak között indul az Apollonia Hirscher utca. Kelet felé, a Czeides-ház alatti átjárón keresztül elérhető a Rózsapiac (Piața George Enescu).[7]

Rendhagyó módon a város nagytemploma nem a Főtéren helyezkedik el, hanem az azzal szomszédos Honterus-udvarban.[8]

Története[szerkesztés]

Kialakulása[szerkesztés]

A 14. század elején a terület még a korai városerődön kívül, attól északkeletre helyezkedett el. Délnyugat–északkeleti irányban egy patak folyt rajta keresztül, amely itt két ágra szakadt; az egyik ág Óbrassó, a másik Bolonya felé haladt tovább (az előbbi mentén alakult ki később a Kolostor utca, az utóbbi mentén a Kapu utca). A patak fölötti hidat őrtorony vigyázta, a régi városháza helyén. Ezen a területen, megközelítőleg a Hirscher-ház helyén tartották az első vásárokat, amelyeket az úgynevezett vásárbíró (Marktrichter) felügyelt a toronyból.[9]

A Balkán és a Nyugat találkozásánál fekvő Brassó már a középkortól kezdve fontos kereskedelmi központ volt.[10] A város 1364-ben kapott jogot I. Lajos magyar királytól éves vásárok szervezésére, de a hetivásárok rendezésének hagyománya valószínűleg ennél jóval régebbi. 1369-ben ugyancsak I. Lajostól lerakati jogot (ius stapulae) kapott, ami azt jelentette, hogy a város területén áthaladó külföldi kereskedők kötelesek voltak az áruikat legalább három napon keresztül felkínálni a helyieknek.[11] Az éves vásárt Mindenszentek hetében tartották (később április első hetében és Úrnapja hetén is tartottak), a hetivásárokat kezdetben vasárnaponként, később péntekenként.[12]

A 14. század második felében a város északkelet felé terjeszkedett, és megkezdték Brassó várfalainak építését, így a vásártér a város központjába került. Az őrtorony mellé a szűcsök céhe fedett kőgalériát épített, ahol a céh tagjai portékáikat tárolták és árulták. 1420-ban a céh engedélyezte, hogy erre az épületre egy új szintet emeljenek a város tanácsa számára; ez később összeépült az őrtoronnyal, és városházaként (Tanácsház) kezdték használni.[13]

A 16–18. században[szerkesztés]

A 17. században (makett)

A tér a 16. században nyerte el jelenlegi kiterjedését és formáját;[14] ugyanekkor nevezték el az oldalait a hetivásárok jellemző termékeire utalva. Az északkeleti volt a Búzasor (Kornzeile, Târgul Grâului, ahol jellemzően bolgárszegi és hegyvidéki románok vásároltak gabonát a barcasági szász földművesektől), a délkeleti a Virágsor (Blumenzeile, Târgul Florilor) és a Gyümölcssor (Obstzeile, Târgul Poamelor), a délnyugati a Kádársor (Böttcherzeile, Șirul Botelor), az északnyugati pedig a Lensor (Flachzeile, Șirul Inului). Méretei ellenére a tér nem tudta befogadni a sok árust, így a környező utcákat is kinevezték vásártérnek: a jelenlegi George Barițiu utca volt a Lópiac (Rossmarkt, Târgul Cailor), az Apollonia Hirscher utca volt a Halpiac (Fischmarkt, Târgul Peștelui, ez később az Enescu tér területére költözött), illetve a Csergepiac (Kotzenmarkt, Târgul Straielor, bár itt egy idő után zöldséget és gyümölcsöt is árultak), a Diaconul Coresi utca volt a Tehénpiac (Kühmarkt, Târgul Boilor).[15] Ezen túlmenően azt is meghatározták, hogy az egyes céhek tagjai mekkora területet foglalhatnak el sátraikkal.[8] A fát és a takarmányt a városfalon kívül, a Postarét környékén adták-vették.[16]

1520-ban egy kutat említenek a Lensoron, 1524-ben pedig egyet a Virágsoron (ez utóbbit egy arany korona díszítette). 1523-ban a patakon átívelő hidat „hazugok hídjaként” említik (circa pontem lygen), mert úgy tartották, hogy leszakad, ha egy hűtlen asszony rálép.[17] A század közepén építették fel a Kereskedőházat, amelyben a helyi céhek mesterei számos műhelyt rendeztek be, és itt volt a város fedett piaca is. Ugyanekkor a teret szegélyező házak legtöbbjét felújították, reneszánsz stílusban építve át őket.[18] A városháza előtt, a mai szökőkút helyén volt a pellengér, ahol a törvényszegőket nyilvánosan megbotozták; közelében hajtották végre az akasztásokat, karóbahúzásokat, lefejezéseket is.[19] A teret évente két-három alkalommal takarították.[20] Alatta a polgárok alagútrendszert ástak, ahol ostrom és háború esetére élelmiszert tartalékoltak.[21]

Az éves vásárok alkalmával Brassó egy keleti bazárhoz hasonlított, ahol román, magyar, német, lengyel, görög, macedón, raguzai, örmény, arab kereskedők találkoztak egymással.[22] A helyi mesterek termékein kívül nyugati áruk és keleti cikkek („res turcales”) is gazdát cseréltek; a 16. században a kereskedés 20-40 százalékát a fűszerek tették ki.[23] A Főtér azonban nemcsak vásárokat és kereskedést jelentett, hanem összefonódott a mindennapi élettel. A környező házakban gazdag szász patriciuscsaládok laktak, a középkori német településekre jellemzően a klasszicista és barokk stílusú házak homlokzatának földszintjén árkádok voltak[14] (ezeket ma már csak a Hirscher-ház őrzi).

Az 1689-es tűzvész az épületeket kivétel nélkül megrongálta, újjáépítésük több évtizedet vett igénybe. A katasztrófa következtében Brassó elvesztette régi kinézetét; a ma látható házak java a 18. és a 19. században épült, legtöbbjük historizáló reneszánsz stílusban, árkádok nélkül. Falaikat bibliai jeleneteket ábrázoló festmények díszítették.[17] 1737–1739 között a teret kikövezték (ez volt a város első köztéri kőburkolata), 1786-ban építették fel a Búzasoron Brassó legelső kétemeletes házát, 1801-ben pedig bevezették a közvilágítást, amit tizenkét olajlámpa szolgáltatott.[24] 1814-ben még két kutat építettek.[25]

A 19–20. században[szerkesztés]

1900 körül

1876-ban a városvezetés kiköltözött a régi városházából, az épületet ezután levéltárként és raktárként használták. 1898 decemberében ünnepséget rendeztek Ferenc József uralkodásának 50. évfordulója alkalmából, melyen Franz Hiemesch polgármester ünnepi beszédet tartott; ebből az alkalomból felvetették a tér átnevezését, és miután 1899 márciusában megkapták a császártól az engedélyt, a Főtér neve Ferenc József térre változott.[26]

A 19. század végén valóságos versengés alakult ki a földszinti üzlethelyiségeket bérlő kereskedők között, hogy ki tud nagyobb, díszesebb kirakatokat készíteni. A teret szegélyező házak földszintjein kivétel nélkül nagyméretű, díszes, fakeretes vitrinek létesültek, egyesek 6 méter magasak voltak.[27] 1895-ben aszfaltozott járdát húztak a Búzasorra, sarkára pedig egy reklámoszlopot állítottak, amely filmeket és színházi előadásokat hirdetett; ebben az időben honosodott meg a Corso (korzó) elnevezés.[28][29] A tér a forgalom számára is nyitva állt; a 19. század folyamán a vásárosok szekereit és és sátrait fokozatosan kiszorították a bérkocsik, majd később a taxik. 1892-ben adták át a Bertalan–Hosszúfalu-vasútvonalat, melynek a Lensoron is volt egy megállója. 1927-ben a zajra és a szennyezésre hivatkozva felszámolták a megállót és a pályaszakaszt, a megállóhelyet ettől kezdve autóbuszok használták.[30]

1918-ban Erdély – és így Brassó is – Románia része lett. A tér épületei megváltoztak: Peter Bartesch és Albert Schuller városi főépítészek korábbi javaslatai ellenére a lakóházakat – vagyis a Főtér legtöbb épületét – a tulajdonosok átépítették, a homlokzatok díszítéseinek egy részét leverték, a nagy, fakeretes kirakatokat kivétel nélkül eltávolították. A 20. század közepéig a műemlékvédelem csak a fontos középületekre, templomokra terjedt ki, így a lakóházakon bármilyen beavatkozást végezhettek.[31]

A 20. század közepétől[szerkesztés]

A kommunista hatalomátvételt követő 1948-as államosítás során a házakat kisajátította az állam, az egykori rezidenciákat több (akár hat) kisméretű lakásra osztották és bérlőknek adták ki, a komor földszinti üzlethelyiségekben a korra jellemző gyenge minőségű árukat forgalmaztak. Az épületek a karbantartás hiánya miatt fokozatosan leromlottak. A teret leaszfaltozták, parkolóként és autóbusz-pályaudvarként szolgált.[29]

Bár a kommunisták igyekeztek eltörölni a „feudális kor” emlékeit, egy csapat elszánt építésznek sikerült meggyőznie a pártvezetést a Főtér történelmi és építészeti értékéről.[32] Már az 1970-es években építészeti rezervátummá nyilvánították, majd az 1980-as években – a szükséges engedélyek beszerzése után – az épületeket kijavították, felújították, visszaadva régi kinézetüket: egyeseket régi fényképek és rajzok alapján restauráltak (például a 27. számú házat), másokat – képek hiányában – feltételezések, a megmaradt eredeti elemek tanulmányozása alapján (például a 14, 24, 25. számú házakat).[31]

A tér az 1987–1989-es átépítés alkalmával nyerte el jelenlegi formáját: az autóforgalmat a lensori oldalra korlátozták, a többi részt gyalogos sétálózónává alakították át. A régi városháza elé szökőkutat építettek, visszaállították a búzasori kutat, az épületeket élénk színekre festették.[31] A kommunizmus bukását követő évtizedekben az épületeket visszaszolgáltatták az eredeti tulajdonosok leszármazottjainak, ma legtöbbjük utcafronti részében éttermek, üzletek, szállodák vannak. Háromban múzeum működik.

Leírása[szerkesztés]

A tér trapéz alakú, oldalai többé-kevésbé párhuzamosak a várfalakkal, így alakja hasonló az egykori váréhoz. Öt kompakt házsor szegélyezi, a házak telkei keskenyek és hosszúak: a tér felé néző, többségében reneszánsz stílusú homlokzatok legtöbbje 11-15 méter széles, míg a telkek hossza 40-60 méter. Több udvar valóságos utca, ahonnan számos ház bejárata nyílik.[33] A térről kiváló rálátás adódik a Cenkre, a Fekete templomra, valamint a Bácsélen magasodó Fekete és Fehér toronyra.

A város egyik leglátványosabb, legismertebb és legélénkebb helye; a Michelin Zöld könyve két csillaggal jegyzi.[4] A TripAdvisor Traveler's Choice 2017-es összesítése szerint Románia tíz legnépszerűbb turisztikai látnivalója között van.[2] Itt tartják a legtöbb szabadtéri ünnepséget, koncertet, kézműves vásárt, kulturális rendezvényt; 1992 óta itt szervezik az Aranyszarvas Fesztivált, télen itt állítanak karácsonyfát. Nyári hétvégeken 16. századi alabárdosoknak öltözött színészek elevenítik fel az őrségváltást.[34]

A 34-ből 30 épület műemléknek van nyilvánítva; ezek közül 5 országos, 25 helyi jelentőségű műemlék.[35] Az alábbi listában a számok a jelenlegi házszámokat jelölik.

A régi városháza[szerkesztés]

Kezdetben a szűcsök céhének épülete állt itt, amire később emeletet húztak a város tanácsa számára, ahol a tanács a panaszosokat fogadta. 1503-ban említik először városházaként, tornyát 1528-ban fejezték be, többször kibővítették. Az 1689-es tűzvészben megsemmisült, újjáépítése több évtizedig tartott. Jelenlegi formáját az 1776–1778 közötti átépítés során nyerte el. A szűcsök egészen 1872-ig, a céhek megszüntetéséig birtokolták a földszinti helyiségeket. 1876-ban a városvezetés a Kapu utcai új épületbe költözött, a régi városházát ezután levéltárként és raktárként használták, többször tervbe vették a lebontását. 1949-től itt van a Brassó Megyei Történeti Múzeum.[36]

Négyzet alaprajzú, kétszintes épület pincével, földszinttel, emelettel, és kiépített manzárddal. A hétszintes torony a keleti oldalba, az épület legrégibb részébe van beépítve. Bejárata a nyugati homlokzatból nyílik, belső kialakítása szabálytalan, tükrözve a fokozatos bővítés esetlegességeit. Három szintjén, 17 teremben a megyei múzeum kiállítása tekinthető meg, mely gazdagon mutatja be Brassó történetét.[37]

Búzasor[szerkesztés]

A Búzasor (Kornzeile) vagy Korzó a Főtér északkeleti oldala,[17] képét az ortodox templom uralja. A legtöbb ház földszintjén éttermek és kávézók vannak, előttük napernyők alatt asztalok várják a turistákat.

  • Trauschenfels-ház (a Főtér és a Kolostor utca sarkán), 1852-ben építtette Friedrich Schneider vaskereskedő egy korábbi ház helyén. Schneider után lánya, Josephine von Trauschenfels örökölte. Háromszintes, masszív épület, földszintjén 1894-ig kovácsműhelyek működtek. 1894-ben Alexander Drechsler megvásárolta a földszinti helyiségeket, és a válaszfalakat eltávolítva kávéházat alakított ki, mely 1895 januárjában nyílt meg.[28]
  • 1. Albrichsfeld–Kamner-ház, kétszintes, P alaprajzú épület gótikus és reneszánsz elemekkel, melyek többszöri átépítésre utalnak. A portál felső része 1587-ből való, az ajtótok ennél régebbi.[38] A földszinti termek falait gazdag reneszánsz falfestmények díszítették, amelyek egy átépítés során sajnálatos módon megsemmisültek. A belső udvarból állítólag alagutak vezettek a városházába és a várfalon kívülre.[39]
  • 2. Vasady-ház, háromszintes épület, manzárddal és pincével; eredetileg a 16. századból származik, később többször újjáépítették.
  • 3. Főtéri ortodox templom és a hozzá tartozó épületek és paplak. A románok 1833-ban ezen a helyen építettek kápolnát, melyet kezdetben csak hátulról, a Rózsapiac felől lehetett megközelíteni, mivel a város határozata értelmében nem nyílhatott bejárata a Főtérről. A mai templom a bécsi görög templom modellje alapján, Brus szász építész tervei szerint épült 1895 és 1899 között; az utcafronti, bizánci stílusú épület mögött helyezkedik el (melyet szintén 1895-ben építettek, a korábban ott álló ház lebontása után).[40]
  • 4. Czeides-ház, kétszintes, négy szárnyból álló épület; az alatta húzódó, boltíves átjáró összeköti a Főteret a Rózsapiaccal. A 19. században Petrus Czeides centumvir otthona volt. 1849 márciusában itt szállt meg Bem József tábornok, és a ház erkélyéről intézte beszédét a brassóiakhoz. A 20. század elején itt működött a Deutsche Kasino német irodalmi kör.[14]
  • 5. Wallbaum-ház, kétszintes, L alaprajzú épület. 1924-ben jött létre két 16. századból származó, a 18. században felújított ház egybeépítéséből.[31] 1720-ban Johann Albrich orvos itt nyitotta meg Zum Schwarzen Adler (Fekete sas) gyógyszertárát, a város negyedik patikáját (utódai később átkeresztelték Schutzengel, vagyis Őrangyal névre).[41]
  • 6. Fabritius-ház, szintén a 16. századból származó, majd később újjáépített épület, egykor a gazdag Fabritius kereskedőcsalád tulajdona.
  • 7. Mandl-ház, az 1890-es években emelt, háromszintes épület; korábban egy kisebb, kétszintes épület állt itt. Négy szárnya egy belső udvart fog közre, a telek hátsó részén egy- és kétszintes házak vannak. Az 1940-es években átépítették.[31]
  • 8. 16. századból származó ház, két-, illetve háromszintes, E alaprajzú. A szomszédos, 9. szám alatti épülettel egybenyílik mind a földszint, mind az emelet szintjén.
  • 9. Honigberger-ház, 1852-ben épült háromszintes épület. Élete végén itt lakott Johann Martin Honigberger erdélyi szász orvos, gyógyszerész, orientalista.[42] 1904–1948 között itt volt Heinrich Zeidner 1867-ben alapított kiadója és könyvesboltja.[43]

Virágsor és Gyümölcssor[szerkesztés]

A Főtér délkeleti oldalának északkeleti részét (a Kapu utca felé) Virágsornak (Blumenzeile), délnyugati részét (az Apollonia Hirscher utca és a Honterus-udvar között) Gyümölcssornak (Obstzeil) nevezik. A 18. század elején Lenvászonsor (Leinwandzeile), illetve Rövid-sor (Kurze Zeil) neveken is ismerték őket.[17]

  • 10. 1930 körül épített, masszív, neoreneszánsz és art nouveau elemekkel díszített épület; itt volt a Luther-vendéglő, a brassói elit egykori találkozóhelye.[41] A belső udvarban elhelyezkedő U alakú, kétszintes, 18. századi ház műemlékként van nyilvántartva. A belső udvarból átjárás nyílik a Tehénpiac 2. szám alatti ház udvarába.
  • 11. 17–18. századi kétszintes ház; négy szárnya két keskeny belső udvart fog közre.
  • 12. L alaprajzú, kétszintes ház, közös bejárata és udvara van a szomszédos, 13. szám alatti házzal.
  • 13. Három szárnyból álló, téglalap alaprajzú ház; itt volt a Mohrenapotheke (Szerecsen-patika, románul La Arap), melyet 1733-ban alapított Georg Boltosch, és egészen 1949-ig működött.[41]
  • 14. Hirscher-ház[m 1] vagy Kereskedőház, 1541–1545 között épült Apollonia Hirschernek, Lukas Hirscher városbíró özvegyének támogatásával a brassói céhek számára.[9] Alaprajza és elrendezése teljes egészében megegyezik a középkori német árucsarnokokéval, pusztán szerényebb külsőjével tér el azoktól.[44] A mesterek az épületben rendezték be műhelyeiket és üzleteiket, az árut a pincében tárolták. Az épületet több alkalommal átépítették, majd 1960-ban visszaállították eredeti formáját; jelenleg éttermeknek és üzleteknek ad otthont.[45]
  • 15. és 16. Closius–Hiemesch–Giesel-házak, 1566-ból származó, a 18. és a 19. században reneszánsz stílusban újjáépített, három összeépült házból álló épületegyüttes. Számos generáción keresztül szász patriciuscsaládok rezidenciája volt. A földszinti helyiségeket reneszánsz, az emeletieket klasszicizáló szekkók díszítik. A közelmúltban különös gonddal felújították, a Closius-házban nyílt meg Brassó Városi Civilizációjának Múzeuma.[46]
  • 17. Cziegler-ház; ezen a helyen volt a város legelső, legelőször 1512-ben említett gyógyszertára, amely a kolostorok és nemesi udvarok officináihoz hasonlóan működött. A telek jelenlegi háza 1781-ből származik, kezdetben Andreas Cziegler, majd Radu Orghidan kereskedőké volt. 1850-ben átvette a brassói takarékpénztár, majd a 19. század végén az evangélikus egyházközség.[47]

Kádársor[szerkesztés]

A Kádársor (Böttcherzeile vagy Fassbinderzeile) a Főtér délnyugati oldala, a Honterus-udvar és a Lópiac között. A 18. században a Gyapjúsor (Baumwollzeile) elnevezést is feljegyezték.[17]

  • 18. Filstich–Plecker-ház, két lakóházból álló épületegyüttes, mely a város két gazdag patriciuscsaládjának adott otthont. A Filstich-házban volt 1843–1948 között a Hesshaimer kereskedőcsalád Zum weißen Löwen (Fehér oroszlánhoz) cége és üzlete.[48] A Plecker-házban volt 1886–1948 között a nagyszebeni Albina Bank brassói fiókjának székhelye.[49] Az 1950-es években a homlokzatot átépítették, a földszinti helyiségeket egybenyitották, és itt rendezték be a Carpați üzletet.[31]

Lensor[szerkesztés]

A Lensor (Flachszeile) a Főtér északnyugati oldala,[17] hosszában háromsávos, kétirányú út húzódik. Több házban szálloda működik.

  • 19. Stefanovitsch-ház, 19. századi kétszintes épület.
  • 20. Schutz-ház, egyes források szerint Schuller Wendelin-ház,[15][m 2] mai formáját a 20. század elején nyerte el. Brassó első fémvázas magánháza.[31]
  • 21. Háromszintes, keskeny homlokzatú, eredetileg a 15. századból származó épület; az udvar felőli oldal magában foglalja a régi belső várfal maradványait. Közös bejárata és udvara van a szomszédos, 22. szám alatti házzal.
  • 22. Háromszintes, 16. századból származó, a 18. században újjáépített F alaprajzú épület.
  • 23. Safrano-palota, 1870 körül emelte a görög Safrano kereskedőcsalád. Az utcafronti épület háromszintes, klasszicista díszítéssel; mögötte a kétszintes szárnyak egészen a Graft-bástyáig nyúlnak. Itt lakott egy időben Alexandru Vaida-Voevod román politikus, aki feleségül vette Elena Safranót.[42][41]
  • 24. 18. századi kétszintes ház, 1889-ben itt nyílt meg Thomas, Scheeser és Galtz La Curtea de Fier (Vasudvar) kovácsműhelye.[52]
  • 25. Casa Mureșenilor, 1860-tól itt lakott Iacob Mureșianu tanár, lapszerkesztő, politikus. Az épület több, mint fél évszázadon keresztül adott helyet a Gazeta de Transilvania újság szerkesztőségének. Jelenleg múzeum működik benne, emléket állítva a Mureșanu családnak, a 19. századi román kulturális és politikai élet egyik meghatározó szereplőjének.[53]
  • 26. Czell-palota,[m 3] egykor Brassó egyik legelőkelőbb épülete volt. 1903-ban építette Friedrich Czell iparos, a telken álló három ház lebontása után. 1928–1948 között itt működött a brassói takarékpénztár, jelenleg a Román Nemzeti Bank brassói fiókjának székhelye.[41] Mögötte egy kisebb lakóépület van, amelynek bejárata a Várkert sétányra nyílik.
  • 27. Seuler-ház, a 18. század első felében a Seuler, majd a Herbertsheim család lakta. 1767-ben a tulajdonosok eladták a városnak, és a városi őrség parancsnokának lett a rezidenciája. Brassói látogatásaik során itt szálltak meg a Habsburg uralkodók.[54] Neoklasszicista stílusú homlokzatát korinthoszi oszlopfők díszítik.
  • 28. és 29. Kétszintes, 16. századból származó, a 18. században újjáépített épületek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Jighira, Liliana. „Piața Sfatului, loc de relaxare... în picioare”, Transilvania Expres, 2017. június 13. (Hozzáférés ideje: 2017. június 18.) 
  2. a b A Parlament Románia legnépszerűbb turisztikai látnivalója”, Transindex, 2017. május 26. (Hozzáférés ideje: 2017. június 18.) 
  3. Pavalache 490. o.
  4. a b Council Square. Michelin Travel Guide. (Hozzáférés: 2017. március 20.)
  5. Poziția geografică. In Nussbächer, Gernot: Caietele Corona. Brassó: Aldus. 2016. 232. o. ISBN 9789737822949  
  6. Pavalache 110. o.
  7. Jekelius 30–33. o.
  8. a b Balázs 45–47. o.
  9. a b Wachner, Heinrich. Krostadter Heimat- und Wanderbuch. Brassó: Wilhelm Hiemesch, 13–15. o. (1934) 
  10. Fulga, Ligia. Muzeul de Etnografie Brașov – Ghid. Brassó: Brastar Print, 32–35. o. 
  11. Aldea 158. o.; Roth 53–55 o.
  12. Aldea 158. o.; Pușcariu 211. o.
  13. Roth 68–70. o.
  14. a b c Arne 47–49. o.
  15. a b Aldea 160–178. o.
  16. Pușcariu 180. o.
  17. a b c d e f Jekelius 28–29. o.
  18. Roth 117. o.
  19. Aldea 172–174. o.
  20. Jekelius 37. o.
  21. Tunelurile și grotele secrete ale Brașovului”, Adevărul, 2015. március 25. (Hozzáférés ideje: 2017. március 19.) 
  22. Pavalache 143. o.
  23. Fulga, Ligia: Prăvălia cu mirodenii. Muzeul Civiliatiei Urbane Brașov. (Hozzáférés: 2017. március 21.)
  24. Roth 194. o.; Pavalache 317. o.
  25. Pavalache 324. o.
  26. Gusbeth ... in den Jahren 1897 und 1898
  27. Gusbeth ... im Jahre 1893
  28. a b Gusbeth ... in den Jahren 1894, 1895, 1896
  29. a b Pestrea Suciu, Steluța. Străzi, case, oameni din Brașov (román nyelven). Brassó: Foton, 171–174. o. (2011). ISBN 9789737641700 
  30. Bellu, Radu: Monografia unei căi ferate dispărute. Țara Bârsei, XII. évf. 1. sz. (2002) 159. o. ISSN 1583-3119
  31. a b c d e f g Stroe
  32. Drăgan, Radu: Case, orașe, și problema centrului. Arhitectura, XXXVII. évf. 5–6. sz. (1989. dec.) 110. o. ISSN 2247-9171
  33. Stroe, Adriana – Stroe, Aurelian: Brașov-Cetate: Evoluția urbanistică și arhitecturală. Revista Monumentelor Istorice, LXXVIII. évf. 1–2. sz. (2009) 79–80. o. ISSN 1220-174X
  34. Monumente și Cetăți. Consiliul Județean Brașov. (Hozzáférés: 2017. március 19.)
  35. Lista monumentelor istorice: Județul Brașov. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  36. Aldea 228–232. o.
  37. Ziegler Bálint Ágnes: Tanácsház, Brassó. Romániai Magyar Lexikon, 2010. március 15. (Hozzáférés: 2017. augusztus 11.)
  38. Balázs 49–50. o.
  39. Orbán Balázs. XVIII. Brassó belvárosa: A nagy-piacz, A Székelyföld leírása, VI. Barczaság. Pest: Ráth Mór (1868) 
  40. Aldea 382–385. o.
  41. a b c d e Aldea 164–170. o.
  42. a b Memo Brașov: Marcarea elementelor memoriale din orașul Brașov. Brassó: Consiliul Județean. 2015.  
  43. Pavalache 409. o.
  44. Jekelius 174. o.
  45. Aldea 234–236. o.
  46. Fulga, Ligia: Conceptul tematic al Muzeului Civilizației Urbane a Brașovului. etno.brasov.ro, VI. évf. (2012) 251–294. o.
  47. Wittstock, Wolfgang: Ein Vorhaben das Zeichen setzt. Neue Kronstädter Zeitung, XXIII. évf. 1. sz. (2007. márc. 30.) 8. o. ISSN 0934-4713
  48. Wilk, Elise. „Süße Erinnerungen”, Allgemeine Deutsche Zeitung, 2017. január 14. (Hozzáférés ideje: 2017. június 17.) 
  49. Drecin, Mihai: 120 de ani de la înfiinţarea Filialei Braşov a băncii „Albina” din Sibiu. Cumidava, XXVI. évf. 1. sz. (2003) 133. o. arch Hozzáférés: 2017. jún. 17.
  50. Balázs 56–59. o.
  51. Arne 69–70. o.
  52. Pușcariu 212. o.
  53. Casa Mureșenilor. Muzeul Casa Mureșenilor Brașov. (Hozzáférés: 2017. február 8.)
  54. Balázs 59–61. o.
Megjegyzések
  1. Brassóban a Lópiac 6. számot és a Michael Weiss utca 22. számot is Hirscher-házként ismerik.
  2. Nem összetévesztendő a Rezső körúti Schuller-villával (helyén ma a Telefonpalota van)
  3. Brassóban a Kolostor utca 13. és 28. szám alatti épületeket is Czell-palotaként ismerik.

Források[szerkesztés]

  • Aldea: Aldea, Vasile. Crâmpeie din Brașovul de ieri și azi (román nyelven). Vidombák: Haco International (2016). ISBN 9789737706416 
  • Arne: Franke, Arne. Cetăți medievale din sudul Transilvaniei (román nyelven). Bukarest: Eikon (2015). ISBN 9786067111309 
  • Balázs: Balázs János. Brassó - történelmi városkalauz (magyar nyelven). Barót: Tortoma (2013). ISBN 978973899509394 
  • Gusbeth: Gusbeth, Eduard. Das Gesundheitswesen in Kronstadt (sorozat) (német nyelven). Brassó: Gabony (1892–1901) 
  • Jekelius: Jekelius, Erich. Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum (1928) 
  • Pavalache: Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov (román nyelven). Vidombák: Haco International (2015). ISBN 9789737706355 
  • Pușcariu: Pușcariu, Sextil. Brașovul de altădată (román nyelven). Kolozsvár: Dacia (1977) 
  • Roth: Roth, Harald. Kronstadt in Siebenbürgen - Eine kleine Stadtgeschichte (német nyelven). Köln: Böhlau Verlag (2010). ISBN 9783412206024 
  • Stroe: Stroe, Miruna et al. Arhitecții si arhitectura în Brașov - De la Marktplatz la Piața Sfatului (román nyelven). Ordinul Arhitecților din România (2017).